Petőfi Népe, 2007. március (62. évfolyam, 51-76. szám)

2007-03-10 / 59. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP PETŐFI NÉPE - 2007. MÁRCIUS .10., SZOMBAT I SEGÍTÜNK! i mm yp TAKÁCS I k 4 L f! i VALENTINA ROVATA r Életveszély a kertekben? Visszatérő probléma rova­tunkban a szomszédok kö­zötti viszály a túl közel ül­tetett fák miatt. Ilyen jelle­gű panaszból van a legtöbb. Van, ahol csak a panaszos épületét veszélyezteti a te­rebélyesedő növény. Ám olyan eset is akadt, ahol az utóbbi hónapok gyakori vi­harai már-már életveszé­lyes méretű ágakat sodor­tak a szomszéd kertjébe. Egyik olvasónk például csak teljes szélcsendben meri kiengedni az unokáit, hiszen a legapróbb szellőtől recseg-ropog a szomszéd kerítés melletti fája. A témával számos alkalom­mal foglalkoztunk, és leír­tuk: első körben a település jegyzőjéhez lehet fordulni, ha pedig ez nem vezet ered­ményre, akkor a bíróság­hoz. Ha a panaszos meg­nyeri a pert, akkor akár odáig fajulhat a dolog, hogy a bírósági végrehajtó met­szőollóval, ágvágóval vagy éppen szakemberrel kivo­nul és megmetszi, vagy ha szükséges, kivágatja a za­varó fát. Sok olvasónk azonban nem szívesen menne bíróságra. Egyesek n^ár a rendőrségben is gon­dolkodnak, mert azt ol­csóbb és hatékonyabb meg­oldásnak tartanák. Csak­hogy ez nem így van. Ha valaki túl közel ültetett egy fát, és azt nem hajlandó ki­vágni, az még nem bűncse­lekmény, de még csak nem is szabálysértés. Sajnos, tu­domásul kell venni, hogy a szomszédjogok megvédésé­nek ez a menete, még ak­kor is, ha valóban hosszú évekig tarthat egy üyen vi­ta vagy pereskedés. Ráadá­sul, hiába jut el az ügy a bí­róságig, ott sem mindig ad­nak igazat a felperesnek. LEVELÉT VÁRJUK: PETŐFI NÉPE - „SEGÍTÜNK" 6001 KECSKEMÉT, PF. 76 EMAIL: SZABOV@AXELS.HU Kóddal kapják a vonalat kecskémét A magánbeszélgetésekért fizetni kell Az utóbbi időben minden munkáltató törekszik te­lefonköltségeinek vissza­szorítására. A megoldás változó. Magyarvári Annamária A magánbeszélgetések vissza­szorítását, illetve szigorú nyil­vántartását a 2006 szeptembe­rétől hatályos szja-törvény ren­delkezései is szükségessé tet­ték. A magánhasználati adókat a munkáltatók ugyanis nem tudják, és nem is akarják átvál­lalni. Ráadásul felmérések sze­rint éves szinten akár több mil­lió forintot is megtakaríthat egy-egy intézmény, ha ésszerű­en korlátozza a munkatársak kimenő telefonhívásait. Virág Anikó, az egészségügyi alapellátás gazdasági igazgató­ja: - A kecskeméti alapellátás kötelékébe mintegy ötszáz dol­gozó tartozik, és a hívások szi­gorú ellenőrzése mindenkire vonatkozik. A bölcsődékben a készülékek vannak lekódolva, kódja csak a vezetőknek van. A készülékek segélyhívásra kód nélkül is alkalmasak. Általános gyakorlat, hogy ha szükséges, a gondozónők a szülőket saját mobiltelefonjukról hívják, vagy sms-t küldenek, a szülő pedig visszahívja őket. Ez a módszer a gyakorlatban igen jól bevált. A szintén hozzánk tartozó védő­női és egyéb szolgálatoknál a nagyobb telephelyekre telefon- központok kerültek, és az alkal­mazottaknak két különböző kódjuk van: egy hivatali és egy magánkód. így teljesen külön regisztrálható, hogy ki hova, mennyit, milyen céllal telefo­nál. Összességében elmondha­tó: minden intézményünknél Az információs társadalomban, bizony, nem könnyű versenyben maradni. csökkent a telefonszámlák ösz- szege a változtatások óta. A kecskeméti tűzoltóság 106 munkatársa is megszokta már, hogy saját kóddal tud csak tele­fonhívást kezdeményezni mun­kahelyéről. Faragó Ede tűzoltó- parancsnok: - A korábban lízin­gelt telefonközpontunkat tavaly megvásároltuk, és két mobilkár­Nem jellemző a hosszas magánbeszélgetés A MEGYEI KÓRHÁZBAN ÍS már majdnem egy évtizede, hogy szigorú szabályozás alá esik a telefonálás. A több mint 1800 dolgozónak így szinte már természetes, hogy csak magánkóddal intézhetik hívá­saikat. Horváth Attiláné sajtó- referens:- A TELEFONHÍVÁSOKRA Szigorú szabályozás vonatkozik. Van egy hivatalos kódfüzetünk, en­nek segítségével az intézmé­nyen belüli mellékeket és a szakmai társintézményeinket négyjegyű kóddal lehet tár­csázni. A házon kívüli hívá­sokra minden dolgozónak ma­gánkódja van. A telefonköz­ponton keresztül minden tele­fonhívás nyomon követhető, ezért nem jellemző, hogy hosz- szas magáncélú beszélgetése­ket folytatnának kollégáink. tyával szereltük fel. így a mobil- hívások automatikusan szétvá­lasztva - a tárcsázott előhívó számnak megfelelően - az ol­csóbb tarifarendszer szerint fut­nak ki a központból. A kollégák pedig havi 400 forintos díjért egymás mobiltelefonját ingyen tudják hívni. Ezek a változtatá­sok havi szinten már most mint­egy 10-20 százalékos költségmegtakarítást jelentenek. Az önkormányzat­nál először mintegy tíz éve vezették be a kódos telefonálást. Azóta a kó­dokat többször is cserélték: elő­ször 2005-ben, akkortól ugyan­is a kirívóan hosszú vagy feles­leges hívásokat már kifizettet­ték a szószátyár munkatársak­kal. Most, 2007 januárjától pe­dig új rendszert és friss kódo­kat vezettek be: - A költség­megszorítások érdekében szi­gorú elszámolás van a kimenő telefonhívásokra. Tájékoztattuk a munkatársakat - jelenleg mintegy 410-en dolgoznak -, hogy magánbeszélgetést mun­kaidőben nem ismerünk el. Az állandó partnerek, szakmai in­tézmények mintegy „belső mel­lékként” hívhatóak egy speciá­lis kóddal. Az egyéb hívásokra minden kollégá­nak titkos, külön személyes kódja van, a felelősség így egyértelmű­en megállapítha­tó. Az asztali készülékeken túl van 170, úgynevezett dolgozói mobilunk, ezek egymás között ingyen hívhatóak. Reálisan éves szinten 3,5-4 millió forint megtakarítást várok a telefon- számlánkon - mondta el Pető György, a kecskeméti polgár- mesteri hivatal ellátási osztá­lyának vezetője. Ahol szabályoz' nak, ott csök­ken a telefon- számla. Ismét járható lesz az Irinyi utca, de lezárják a Vaspálya utcát PROJEKTNAPTÁR A szennyvíz- csatornázási munkálatok jövő héten az alábbi utcákban folyta­tódnak Kecskeméten és a kör­nyező településeken. Több he­lyen ideiglenes forgalmirend- változás várható. KECSKEMÉT-HETÉNYEGYHÁZA: Nyárfa u., Miklós Gy. utca. belváros: Műkerti sétány, Beniczky F. u., Csányi u., Vörös­marty u., Hold u., Kereszt utca. ' ACSIHEGY: Talfája köz, Ti­sza u., Márvány u., Vaspá­lya u., Nagy Lajos király körút. hunyadiváros: Béke fa- sor, Pázmány u., Czollner köz., Márkus u., Nádor u., Fehérvári u., Fűzfás köz, Kandó utca. katonatelep: Vadalma i., Zsigmond Ferenc utca. kadafalva: Darázs utca. ballószög: Hunyadi u., Bem u., Arany János utca. HELVÉCIA: Kiskőrösi u. sza­bó sándor-lakótelep: Garai U z-u­W KEREKEGYHÁZA: Bocskai u., Széchenyi u., Szabadság utca. A csatornázás miatt Kecskeméten hetekig le volt zárva részlegesen az Irinyi utca, hétfőtől azon­ban ismét átadják a forga­lomnak. így sem az autóknak, sem a helyi járatoknak nem kell kerülő útvonalon közle­kedniük. Hétfőtől újabb kecskeméti vá­rosrészben lesz teljes útlezárás. A kivitelező Betonút Zrt. Va- csihegyen, a Ceglédi útra csat­lakozó Vaspálya utcában kezdi meg a szennyvízcsatorna építé­sét. Az építkezés ideje alatt a Vaspálya utcát teljes hosszában lezárják, így a vasúti átjáró sem lesz használható. A Czollner közi munkálatok miatt a 12-es, valamint a 18-as és 38-as járatok továbbra is te- relőúton közlekednek. A Talfája közi munkálatok pedig a 9-es busz útvonalát érintik. Minden esetben a közlekedők türelmét és megértését kérik. ■ S. H. Bővebb információ ÜGYFÉLSZOLGÁLATI IRODA: Kecskemét, Szabadság tér 6. Tel: 76/504485 www.kecskemetcsatorna.hu Meixner-rendszerben oktatnak nagy óraszámban tartanak tehetséggondozó foglalkozásokat A Kárpát-medence legjobbjai vetélkedő Kisiskolások anyanyelvi és matematikaversenye Művészi tehetségük sokszínű­ségéről adtak tanúbizonyságot a kecskeméti Hunyadi János Ál­talános Iskola diákjai a közel­múltban megrendezett alapít­ványi bálon. Az intézményben választható szakkörökről, és az iskola mindennapjairól Men- cseli Zsolttal, az alapítvány el­nökével beszélgettünk.- Nem titok, hogy mint a leg­több oktatási intézményben, nálunk is átszervezések ,arha- tóak, de semmivel sem lesz ez nagyobb mértékű, mint más­hol. Mindez nem befolyásolja oktatásunkat, amit évek óta kü­lönböző művészeti és sport szakkörökkel színesítünk. A következő 'tanévre a beirat­kozás április 12- 13-án lesz. En­nek kapcsán szeretném elmon­dani: a tantestület kinyilvánítot­ta szándékát, hogy elkötelezett az integrációs neve­lés irányába, és to­vábbra is várja a ta­nulási problémákkal küzdő leendő elsősö­ket is. Az oktatás felmenő rendszer­ben, Meixner-módszer szerint folyik, negyediktől angol- vagy németnyelv-oktatással. A fenn­tartói lehetőségek függvényé­ben indítjuk népszerű szakkö­reinket. Tíz éve működik siker­rel színjátszó csoportunk, mely mára már országos szinten is elismert. Kezdő és haladó szin­Az iskolának korszerűen fel­szerelt számító' gépterme van. ten oktatjuk a modern és a népi táncot. A sportlehetőségek kö­zül választható: foci, kosárlab­da, tenisz és lánytorna. Szeretném még kiemelni, hogy nagy óraszámban tartunk tehetség- gondozó órákat, melyek egyrészt versenyfelkészítésekre, más­részt felzárkóztatásokra alkal­masak. Ráadásul az iskola felépítéséből adódóan vala­mennyi osztályunk kis létszá­mú, ami hatékonyabb munkára ad lehetőséget. Végezetül szeretném elmondani: az iskola nyitott, örömmel fogadja a vidékről érkező diákokat is. ▲ Harminchét iskola több mint nyolcvan diákja vett részt csü­törtökön, a kisiskolások anya­nyelvi és matematikaversenyén, a Lakitelek Népfőiskolán. Az ötödik alkalommal megrende­zésre kerülő hagyományos meg­mérettetésen, a megyei kisisko­lák felvidéki, erdélyi és délvidé­ki intézmények is képviseltet­ték magukat. Erdélyből például Nagybánya, a székelyföldi Ká­nyád, illetve a partiumi Arad. A bögözi iskola „online”, vagyis a világhálón kapcsolódott be a versenybe. A szervező, Pálinkó Gyuláné, a 2001-ben megala­kult Bács-Kiskun Megyei Kisis­kolák Közművelődési Egyesüle­tének elnöke elmondta: a csü­Igyekeztek a kisdiákok. törtöki döntőt négy, úgynevezett levelezős forduló előzte meg. Ennek alapján választotta ki minden iskola azt a legjobb di­ákját, akit Lakitelekre küldött. A három kategóriában megren­dezett vetélkedő szakmai hátte­rét ezúttal is az Apáczai Kiadó biztosította, a kérdéseket is az ő tankönyvszerzői állították ösz- sze. Az értékes ajándékokat a házigazda Népfőiskola és az Apáczai Kiadó biztosította. Eredmények: Kisnyelvész 3- 4. osztály: 1. Pallagi Rita - Gát­ér, 2. Pintér Anita - Fülöpjakab, 3. Markó Botond - Nagybánya (Románia). Kismatematika 3. osztály: 1. Ruskál Ágnes - Nagy­bánya, 2. Ujlakos Stefánia - Bácskertes, 3. Tóthpál Zsófia - Páhi. Kismatematika 4. osztály: 1. Gyarmati Tímea - Nagybá­nya, 2. Szabó Ferenc - Tabdi, 3. Supka Zsófia - Páhi. ▲

Next

/
Thumbnails
Contents