Petőfi Népe, 2007. március (62. évfolyam, 51-76. szám)
2007-03-10 / 59. szám
PETŐFI NÉPE - 2007. MÁRCIUS 10., SZOMBAT 3 MEGYEI KÖRKÉP • VÉLEMÉNY BajS ÚJVÁROS Hétfőn délután fél 4-kor nyílik az Újvárosi ÁMK galériájában Fodor llda festőművész kiállítása. Az alkotásokat Kovács Zita művészettörténész méltatja. A tárlat április 27-ig tekinthető meg. (G. Z.) Hercegszántó agrárfórum Hétfőn 19 órakor fórum kezdődik a közművelődési intézmény klubtermében a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alap pályázatairól is. (T. G.) Kalocsa kiadvány Megjelent a Kalocsai Múzeumbarátok Köre legújabb kiadványa. Romsics Imre gondozásában Kalocsa és vidéke címmel a kistérség sárközi településeit mutatja be a könyvecske. (P. H.) Kunszentmiklós képek A Diószegi-ház belül teljesen megújult. Emlékszobát állítottak Diószegi Balázs Munkácsy- és Kossuth-dí- jas festőművésznek. Egy másik helyiség- i ben a fülöpszállási tanyavilágban alkotó Szénási Mihály festő képeit tették közszemlére. (P. Nyáriőrinc kreatív új ötlettel áiit elő a helyi ifjúsági klub. Ma este nyolc órai kezdettel Kreatív éjszaka címmel rendezik meg programjukat, ahol festenek, rajzolnak, grafikáznak és beszélgetnek a művészetről. Vendégük lesz Szegedi Zsolt keramikus. (Sz. T.) Szánk ULTI Pénzdíjas kistérségi ultibajnokságot rendeznek holnap délelőtt 9 órától a Korona vendéglőben: (T. K) TaSS KÖZÜGYEK Közmeghallgatással egybekötött falugyűlés lesz hétfőn este hat órától a torna- csarnokban. Csík Józsefné polgármester beszámol az önkormányzat tavalyi gazdálkodásáról, az idei tervekről, majd a jelenlévőké a szó. (P. S.) A ROVAT TÁMOGATÓJA Már senkinek sem hisznek úrihegy Van, aki felgyújtaná, más továbbküldené a szemetet FORCZEK ATTILA attól tart, hogy marad a szeméthegy. A környezetre nem ártalmas, ám ha kigyulladna, káros anyagok szabadulnának I ¥ www.verbau.hu A végletekig csalódottak a Kecskemét-Úrihegy területén élők. A portáiktól pár méterre magasodó német szeméthalom ugyanis valószínűleg még hónapokig a helyszínen marad. Magyarvári Annamária Szemét dolog. Ezt mondják tömören az illegálisan lerakott szemétbálák közelében élők. A környék lakóinak hangulatát két véglet jellemzi: van, aki már csak legyint, hiszen november vége óta - ekkor jelentek meg az első kamionok - semmi érdemleges nem történt. Másokban azért még forr az indulat. A több ember magasságú jókora szemétkupachoz közelítve már az autóból is látható: a szél és a kutyák kellőképpen kikezdték a hálóval leterített, fémhuzalokkal összekötözött szemétbálákat. Miközben terepszemlézünk, biciklis huszonéves nő hajt el a bálák mellett. Megszólítjuk. A nevét nem vállalja, mert fél, de azért véleménye az van. - Mindenféle szóbeszédet hallunk. Mi is láttuk, amikor napokon át sorba jöttek a kamionok, de senki nem mert rákérdezni, miért teszik le éppen itt a szemetet. Beszélik, hogy az egyik szomszéd is benne van a dologban, de biztosat senki nem tud. Főleg arról nem, hogy mikor viszik el végre innen ezt a kupacot. Mi jóval arrébb lakunk, de a szél még oda is elhordja a koszt. A báláktól mindössze egy-két méterre lévő porta lakóját, sajnos, nem találjuk otthon. Arrébb csöngetünk be, idősebb néni nyit ajtót. Kérdésünkre, vajon őt zavarja-e a kosz és a szag, csak a vállát rántja meg. - Mit tehetnénk, kedveskéim, kis emberek vagyunk mi ehhez! Idehozták, elvinni meg senki nem akarja. Majd csak intézkednek odafónt a fővárosban, azért van az a sok politikus... - zárja rövidre mondandóját. Az elszállítás pedig még biztosan várat magára. A környezetvédelmi tárca miniszteri biztosa csütörtöki sajtótájékoztatóján ugyan jó hírnek nevezte, hogy három érintett településről mintegy 1800 tonnányi szemetet májusban visszaszállítanak a német hatóságok, ez azonban nem érinti az úrihegyieket. A ő szemetük ott marad, ahol van. A híreket már hallotta ForElőbb-utóbb biztosan lesz megoldás Trungel Ilona, a 2. számú körzet önkormányzati képviselője: - Az érintett terület lakosaival is szinte naponta beszélek, próbálom bennük tartani a lelket Arra kérek mindenkit, ne tegyen meggondolatlan lépéseket. Előbb-utóbb biztosan lesz hivatalos úton is megoldás a szemétbálák elszállítására. Szilágyi Tamás osztályvezető, Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi Felügyelőség:- A vegyes összetételű szemétben főleg fóliaszármazékok vannak. A bálák mostani állapotukban a környezetre nem ártalmasak, inkább esztétikai problémát jelentenek. Ha azonban kigyulladnának, az komoly veszélyt jelentene. ezek Attila is, aki szintén az egyik közeli házban lakik. - Mi 1982 óta lakunk itt, de most nagyon el vagyunk keseredve. Volt itt már mindenféle tv, rádió, polgárőrség, kint voltak a rendőrök, mégsem történik semmi. Foglalkoznak velünk, írnak rólunk, aztán a szemét meg marad. Mi lesz, ha melegebbre fordul az idő, és a patkányok is megjelennek? - teszi fel a kérdést. Attiláék szomszédja csak pár percre ugrott haza, de egy gondolatot ő is hozzátesz. - Ha igazán akartak volna tenni valamit a hatóságok, már megtehették volna... Kimondom: meg kellene etetni az összes szemetet azzal, aki idehozta! No, meg azzal is, aki engedte, hogy ide letegyék! - teszi hozzá szomorúan. A környékbeli lakosok úgy érzik: ők maguk nem sokat tudnak tenni annak érdekében, hogy mielőbb eltűnjön közeliikből az illegális német szeméthalmaz. Túlnőtt rajtuk a probléma. Bíznak, várnak, de érezhető: fogy a türelem. Volt olyan telek- tulajdonos is, aki szerint a leggyorsabb és legtisztább módja az lenne az eltüntetésnek, ha egy éjszaka a bálákat valaki felgyújtaná... Elfogyott a volumen az ágyszámok csökkentése önmagában is elég tragikus. De a baj nem jár egyedül. A kórházak utolsó reménysége is elszállt, mert kiderült, hogy az ágyszámcsökkenéssel arányosan csökken a teljesít- ményvolumen-korlát is. Ez nekem mint páciensnek először is azt jelenti: ha netán kedvem szottyanna megbetegedni, akkor előtte feltétlenül időpontot egyeztetek a polipommal vagy a daganatommal. Nehogy kiderüljön, hogy az elkövetkezendő hónapokra már elfogyott a volumen, mert akkor belerondítanék a miniszteri elképzelésekbe. a tvk-val ugyebár a miniszter lényegében meghatározta, hogy évente hányán betegedhetünk meg. Most aztán aggódhatunk, nehogy a szaktárca csalódjon a nemzetben. Mert a magyar szemtelen fajta: továbbra is lenne képe ágynak dőlni - már ha ki nem húzták volna alóla. Itt is látszik, hogy nálunk minden fordítva történik. Más országokban elkezdtek bajlódni az egészségre neveléssel, és amikor felnőtt egy kevésbé kehes generáció, akkor kezdték reformálni az egészségügyet. Könnyű volt nekik, de próbálták volna meg a mi miniszterünkkel! jó hír azonban, hogy a szaktárca tájékoztatása szerint a szüléseknél nem lesz volumenkorlát. Teljesen megnyugodtam. Maradt az életemnek egy része, amibe még nem beszél bele senki. Hurokkal ejt zsákmányt az orwadász Kecskemét Az úrihegyi hobbitelkek környékén hurkokkal vadászik az állatokra egy ismeretlen orwadász. Az egyik hurokban egy elpusztult őzet is találtak. «N. N. M. Suzuki Varázslat Kiskőrösön elképesztő ajánlat Az akció a hónap végéig tart AMT-nél! Tesztelje a Suzuki modelleket Kiskőrösön, az Autó-Motor- Trans márkakereskedésében! Ismerje meg a népszerű japán autók menettulajdonságait! Ha már eldöntötte, hogy új Suzukit vásárol, akkor most igazán jól jár, hiszen a Suzuki Varázslat akció keretében bármely modellt választja sok százezer forintot takaríthat meg. A Suzuki AMT mindezt még egy ajándékkal is megtoldja: az új autót vásárlók egy tunéziai úttal is gazdagabbak lehetnek! Az elképesztő ajánlat február 15. és március 31. között vásárolt, illetve megrendelt autókra érvényes. ▲ Vigye próbaútra a Swift, Ignis (képen), SX4, Grand Vitara autókat! AUTO-MOTOR-TRANS kft. Kiskőrös, Izsáki út 21. Tel.: 78/414-997 • 78/511-033 info@suzukiamt.hu H-P: 7-19, Szó: 9-18, V: 9-14 ig. Szerviz: H-P: 7-16 óráig Német áruházlánc kecskeméti áruházába keresünk szakképzett eladót Élelmiszerkereskedelem, állateledel és felszerelés területén dolgozók előnyben! Fényképes önéletrajzot kérünk: Fressnapf-Hungária Kft., 1146 Budapest, Szabó,József u. 6. TISZA-PARTI TERMÁLFÜRDŐ CAMPING TISZAKECSKE GYÓGYVÍZ-USZODA-JACUZZISZAUNA-INFRASZAUNA-ÉTTEREM Nyitva mindennap 8-22 óráig! Telefon: 76/441-363 www.thermaltiszapart.hu Üdülési csekk elfogadóhely és egészségpénztárakkal szerződött szolgáltató! Várjuk szeretettel a Petőfi Népe olvasóit isi HIRDETÉS Várja Önt az egész évben folyamatosan nyitva tartó Cserkeszőlő Gyógy- és Strandfürdő Kikapcsolódás, szórakozás, kellemes, tiszta vízparti környezet, minden korosztály számára. Próbálja ki Ön is! A szálloda közvetlen csatlakozik a fürdőhöz, melynek ára a fürdőbelépőt tartalmazza. Helyfoglalás, érdeklődés: 06-56/568-450. A fürdőben gyógy- és melegvizes medencéinkben kapcsolódhatnak ki. Új szolgáltatásunk a bochniai sóbarlang, amelyben pontosan olyan klimatikus viszonyok vannak, mint a bochnia sóbányában. Gyógyvizes, gyógy sós kádfürdőnket is igénybe vehetik. Használják ki a lehetőséget! A fürdő nyitva tartása: hétfőtől csütörtökig, valamint vasárnap 7-17 óráig, pénteken és szombat 7-18.30 óráig. Telefon: 06-56/568-466 Fax: 06-56/568-465 E-mail: info@cserkeszolo.hu