Petőfi Népe, 2007. február (62. évfolyam, 27-50. szám)

2007-02-22 / 45. szám

4 RIPORT PETŐFI NÉPE - 2007. FEBRUÁR 22., CSÜTÖRTÖK A jószolgálati járat a tanyavilág reménye kerekegyháza Ami másoknak kéznyújtásnyira van, nekik a falugondnok nélkül elérhetetlen Félszáz településen hazánkban 1990-ben kezdett szerveződni a falu- és tanya­gondnoki szolgálat, amelyből Bács-Kiskun megyében ötven településen hatvanegy műkö­dik Legtöbbjük nem intéz­ményhez csatolt, hanem köz­vetlenül az önkormányzathoz tartozik. azzal, hogy egyik alkalommal rátalált a nénire, sikerült meg­hosszabbítania az életét. Volt idő még több élettörténetet és tanyasorsot megismerni, amíg újabb kilenc kilométer után Ka­nizsai Laci bácsi klasszikus, nádtetős fehér kis tanyájához értünk. A „zárat”, méretes akác­fa rudat Horváth László kiemel­te a kerítésajtóból. Az öreg úr a meleget árasztó sparheltje köze­lében beöltözve ült az ágyon. A kredenc fiókjából tojások kandi­káltak, az asztalon Sokol rádiók, az ablakban jelzőrendszer. A látszólag megkeseredett ember akkor lett beszédesebb, amikor a tanyagondnok kicserélte az elemeket.- Reggel bekapcsolom, és nem vagyok egyedül. A disznó­kat nemrég etettem. Takarmány kellene nekik. Alig van forin­tom. Intézted-e már a segélyt La­cikám? - szólt a papa, s a matrac alól komótosan elővette a pénz­tárcáját, s fizetett, majd kikísért bennünket. Amíg visszaértünk a városba, Kanizsai bácsi bánata is kide­rült. Betegségének és magányá­nak fájdalmát akkor feledi, ha elviszik a testvérét meglátogat­ni, vagy ha fia háza felé kanya­rodnak vele. A két tanyagondnok a hason­ló körök után az óvodánál talál­kozott. Ott felszedték a reggel beszállított piciket, s irány velük haza. Mozsárik Lajos öt gyere­ket gyűjtött be. Aztán valakinek segélyt intézett, a laboratórium­ból vért szállított Kecskemétre, majd hordta az ebédeket. Este aztán mindketten összesítették listájukat, hogy a másnapi jó- szolgálati útra kinek mit kell be­szerezni, intézni. De csupa olyan dolgok ezek, amikért a belterületen élők szinte csak ki­nyújtják a karjukat, s máris el­érik amire szüksé­_ A kisváros tanyavilága több ezer hektár. Az itt élők többsége idős, beteg ember. A jó néhány gyer­mekes család a jobb meg­élhetés reményében gaz­dálkodik a ház körül. Akadnak, akik a messze­séget mentsvárként hasz­nálják, mert kicsúszott lábuk alól a talaj. Vala­mennyijük életének meg­könnyítése érdekében szerveződött a tanyagond­noki szolgálat. Pulai Sára Jó két éve, hogy az első körzet­ben - Kunpuszta, Búhegy, Ka­szatanya-, Repülő- és Papszék- dűlőtől a Hajtó útig terjedő terü­leten - Mozsárik Lajos meg­kezdte a tanyagondnoki szolgá­latot. Ténykedése igazolta, hogy a periférián élőkért áldozni kell a szolgálat fenntartására, együttműködve a szociális ellá­tórendszerrel. Az érintettekkel való törődés olyan visszhangot keltett, hogy nem lehetett sokáig kirekeszteni a városhoz tartozó másik körzet - Hajtó úttól a Ha­tár-, Kaszatanya-, Papszék-, Re­pülő-, Falu-, Göbölykúti-, Ku- kulyszi-, Langó-, Ágoston- és Csernus-dűlőig - 370 lakóját sem. A megvalósuláshoz pénz kellett. Ezért pályázott az önkor­mányzat. A kapott pénz csak soksZórözódott, amikor a jelent­kezők közül Horváth László sze- mélyétíén ugyanolyan elkötele­zett embert tudtak választani, mint az első körzet feladataira. A napokban mindkettőjük múlt évi munkáját értékelte a testület A számok is sokatmon­dók: több mint félezer emberrel - közülük háromszáznyian idő­sek, nyolcvanhatan gyerekek - tartják a kapcsolatot. Szép számmal vannak a munkanél­küliek, a fogyatékosok, a mozgá­sukban korlátozottak is. Nekik az étkeztetéstől, a segítő beszél­getéseken át a szociális ügyinté­zésig szinte mindent megtesz­nek. A gyerekeket iskolába, óvo­dába szállítják, ha kell orvoshoz viszik a rászorulókat, kiváltják a recepteket, bevásárolnak, mi­közben a jelzőrendszeres szol­KANIZSAI LACI BÁCSIT nem boldogítja, hogy a gerendán lógnak a disznóságok, amit egy jó ismerőse dolgozott fel neki. Bánata a magány, a beteg­ség, a fájdalom, a pénztelenség. gálatban is részt vesznek. Mun­kájuk statisztikája is jelzi a szin­te nélkülözhetetlen tanyagond­nokok szerepét, amit elismer­tek a képviselők-, de attól töb­bet mondó volt, amikor a minap elkísértük őket. Horváth László a pályázaton nyert terepjáróval hajna­li hat után indult. Hogy miért e korai kezdet? Az iskolá­sokat és óvodáso­kat szállította a városba, miköz­ben megtett 33 kilométert. Az­tán a Kasza-tanyából egy szege­cselt lábú öregurat orvoshoz vitt és vissza. De 11 órára már az idősek otthonában felvette a te­lerakott ételeseket. Zsíri Károly tanyafalát kiszu- perált hűtőszekrény támasztja.- Nincs benne csereedény, hát bemegyünk - mondta a ta­A népszerű gondnokok több mint fél­ezer emberről gondoskodnak jó két éve óta. ez a jel, ha valami más intézni­való akad.- Lacikám! Nézze meg e papí­rokat, hogy mikor kell kontroll­ra menni az orvoshoz! - kérte a kis öreg, s végignyitogatta a lábaskákat. Először a húsnak örült, majd újságolta: - Minden nap jön ám hozzám az ebédes uram. Le a kalappal előtte! Bármikor, bármire szükségem van, hozza. Ha egészségem nem lesz rosszabb, akkor tűrhető - mondta és figyelmeztetett, fel ne bukjunk a felhajló linóleumot nyomó farönkben. Aztán zötykö- lődtünk tovább a következő ta­nyáig. A komondor ugatására kijött Vörösmarty Lászlóné.- Jó, hogy magamra nem kell főzni. Bevásárolni sem tudnék. Fulladok. De nem szívesen hagynám itt ezt a tanyát. Itt születtem 75 éve. Nemcsak Lacikám, hanem a jelzőrend­szer is jó szolgálatot tesz. A be­törőtől is megvédtek. A bitangja erővel be akart jönni. Kérdezte is, miért nem engedem be, ta­lán aranyam van. Szerencsére gyor­san itt termettek a segítőim. A csavar­gót pedig a közeli Ju­hász-keresztnél el­fogták mesélte Irénke néni. Tőle ki­jutottunk az 52-es főútra. Innen megint kitaposott földúton értük el a következő célállomást. A háromdiplomás asszonyra a sors olyan betegsé­get mért, hogy ő is az ellátottak közé tartozik. Mondandója nem lehetett, mert a kerítésen kívüli asztalon hagyta a csereételest. Egy másik távoli tanyában 83 éves asszony él. Ő még ellátja ma­■ A tanyák már inkább a sze­génység és a szükség ter­mékei, mint­sem építészeti alkotások. gát, de másnap érte kell menni, mert köhög. A Langó-dűlőben nem szokvá­nyos külsejű házban él Alt And­rás. A falakon pingálások: repü­lő madarak, színes tányérok, vi­rágmezők, emberek.- Anyám festette - mutatta remegő ke­zével a nyolc éve egyedül élő „fiú”. Ar­ra már nem emlék­szik, hogy mikor dol­gozott utoljára, vagy volt a városban. Az ebéd mellé neki elengedhetet­len az itóka, a dohány. Hétvégén főz magának, általában körmöt vagy pacalt hozat. Az Ágoston- dűlőben Szmetana Ferenc az ebéd mellé egy befizetést igazo­ló csekket is kapott. A férfi el­van a birkáival, a kutyáival és néha alkalmi munkát vállal. Egy odébb álló tanya volt lakójá­MOZSÁRIK LAJOSSAL is nap mint nap örömmel utaznak a picik az óvo­dába és vissza, hiszen értenek egymás nyelvén. ZSÍRI KÁROLY örült a húsos ebédnek. Mindig jó kedve kerekedik, amikor a tanyagondnok megérkezik déltájban. HORVÁTH LÁSZLÓ tanyagondnok Vörösmarty nénihez minden nap megy, hiszen az asszony beteges.

Next

/
Thumbnails
Contents