Petőfi Népe, 2007. január (62. évfolyam, 1-26. szám)
2007-01-23 / 19. szám
PETŐFI NÉPE - 2007. JANUÁR 23., KEDD 15 SPORT Eddigi szereplésük igazi meglepetést okozott a lelkes szurkolóknak labdarúgás A második helyen várja a tavaszi rajtot a Helvécia megyei II. osztályú csapata. A játékosok eddigi szereplésükkel meglepetést okoztak.- Az előző bajnokság befejezése után sikerült felfrissíteni a keretet - mondta Mata József edző. - Változtatni akartam a játékrendszerün- kön, mert az ellenfelek már felkészültek belőlünk. Kicsit döcögősen indult a szekér, de ahogy múltak a fordulók, egyre jobban játszott a csapat. Nagyobb önbizalommal mentünk ki a pályára, és az ellenfelek számára teljesen kiszámít- hataüanná váltunk. Az utolsó fordulóban a 3. helyezett Szabadszállás otthonában úgy rúgtunk egy ötöst, hogy helyzeteinknek csak a felét értékesítettük. Végig igazi támadófutballt játszottunk, csoportunkban mi szereztünk a második legtöbb gólt: ötvenhármat. Amit terveztünk, azt teljes mértékben meg is valósítottuk. Képességeinket figyelembe véve ez az eredmény benne is volt a csapatban, mindenki a maximumot nyújtotta. Továbbra is megteszünk mindent a siker érdekében. Szurkolóinkat is szeretnénk minél jobban kiszolgálni. Örömmel látom, hogy egyre többen kíváncsiak a csapatra. A tavaszi szezonra úgy készülünk, hogy megmutassuk: a második hely nem „kicsúszott” eredmény. ■ Sz. T. Sebestyén éremesélyes műkorcsolya Korszakváltást hozott az olimpia utáni esztendő A tiszaújvárosi Sebestyén Júlia három évvel ezelőtt már nyert Európa-bajnokságot. Formája alapján ezúttal is ott lehet a dobogón. Műkorcsolyában a téli olimpia utáni év rendre korszakváltást hoz, mert a legjobbak profinak állnak. Nincs ez másképp most sem: ugyanis amíg tavaly minden számban címvédés volt az Eb-n, addig idén ez egyszer se fordulhat elő, mivel az egy évvel ezelőtti győztesek kihagyják a ma kezdődő varsói kontinensbajnokságot. A versenyen hat magyar indul, köztük az éremesélyes Sebestyén Júlia. Mellette Pavuk Viktória, a kétszeres junior vb- ezüstérmes Hoffmann Nóra, Elek Attila duó és a tehetséges Nagy Zsuzsanna, Elek György jégtáncpáros képviseli a piros- fehér-zöld színeket A nők 39 tagú mezőnyében csak a tiszaújvárosi klasszis nyert már Eb-aranyérmet, méghozzá 2004-ben, Budapesten. Az orosz Szluckaja visszavonulása után Sebestyén és a svájci Sarah Meier küzdelmére lehet számítani. Legalábbis ezt támasztja alá, ■ Az orosz Szluckaja visz- sza vonulása után Sebestyén és a svájci Sarah Meier küzdelmére lehet számítani. hogy az öreg kontinensről ők ketten jutottak be a Grand Prix- sorozat hat legjobbját felvonultató döntőjébe. Persze nem szabad megfeledkezni Pavuk Viktóriáról se, aki 2004-ben negyedik helyével robbant be a köztudatba, ám azóta - leginkább sérülései miatt - nem tudta megismételni ezt a teljesítményét. A férfiaknál a három évvel ezelőtti győztes, francia Brian Joubert számít toronymagas favoritnak. A jégtáncosoknál nagy lehetőség előtt áll a Hoffmann Nóra, Elek Attila duó, akiknek nem is lehet más céljuk, mint az eddigi legjobb szereplésük (10. hely, 2005) túlszárnyalása. A másik magyar duónak, Nagy Zsuzsannának és Elek Györgynek továbbra is a tapasztalatszerzés az elsődleges. Ők tavaly 21. hellyel mutatkoztak be a felnőttek között. Az Eb műsora ma 14 órakor a jégtáncosok kötelező programjával indul. ■ MATA JÓZSEF, a Helvécia edzője. [ MEGYEI FOCI 1 1 STATOk «EGYEI1. OSnítV MIM 1. Kiskőrös 15 13 2 0 70-12 41 2. Solt 15 11 0 4 69-21 33 3. Soltvadkert 15 11 0 4 56-26 33 4. Bácsalmás 15 10 2 2 53-13 32 5. Harta 15 10 1 4 49-22 31 6. Kunszállás 15 8 3 4 53-36 27 7. Akasztó 15 7 2 6 52-21 23 8. Tiszakécske 15 6 2 7 35-38 20 9. Kiskunhalas 15 6 1 8 55-30 19 10. Izsák 15 6 1 8 42-50 19 11. Kalocsa 15 4 6 5 37-25 18 12. Tompa 15 5 2 8 45-54 17 13. N.nádudvar 15 5 0 10 32-53 15 14. Kerekegyháza 15 4 1 10 42-57 13 15. Dusnok 15 1 0 14 9-123 3 16. Kiskunmajsa 15 0 1 14 9-130 1 1.Ladánybene ül 15 13 B 0 lg 2 11 82-14 mm 39 2. Kunfehértó 15 12 í 2 81-14 37 3. Nyádőrinc 15 11 2 2 65-33 35 4. Lakitelek 15 10 2 3 43-22 32 5. Hetényegyháza 15 10 1 4 53-31 31 6. Dunavecse 15 9 1 5 52-32 28 7. Jakabszállás 15 8 2 5 35-40 26 8. Csólyospálos 15 7 2 6 34-37 23 9. Helvécia 15 5 3 7 28-39 18 10. Tiszaalpár 15 5 2 8 30-38 17 Ü. Orgovány 15 5 2 8 37-46 17 12. Kecel 15 4 1 10 39-54 13 13. Szabadszállás 15 4 1 10 34-60 13 14-Tabdi 15 2 3 10 23-77 9 15. Bugac 15 í 2 12 14-49 5 16. Pálmonostora 15 1 1 13 11 75 4 El-Ifi 1! 13 mi 1. Sükösd 15 13 í í 56-10 40 2. Szeretnie 15 12 2 i 78-28 38 3. Bajaszentistvánl5 12 1 2 68-23 37 4. Hajos 15 9 í 5 42-28 28 5. Fájsz 15 8 2 5 40-28 26 6. Kunbaja 15 8 1 6 67-40 25 7. Vaskút 15 8 0 7 46-57 24 8. Érsekcsanád 15 7 3 5 54-28 24 9. Csávoly 15 5 3 7 42-55 18 10. Nagybaracska 15 5 2 8 40-45 17 11. Szakmar 15 5 1 9 22-49 16 12. Császártöltés 15 4 3 8 37-46 15 13. Katymár 15 2 4 9 31-43 10 14. Bácsbokod 15 2 3 10 27-65 9 15. Bácsborsód 15 2 3 10 28-75 9 16. Kelebia 15 2 2 11 19-77 8 Elegáns bosszú: simán nyert a Bácska kosárlabda A bajai Radnóti Miklós ismét extra teljesítményt nyújtott NB I. B-csoportos férfimérkőzés: Bp. Honvéd-Bajai Bácska EKE 81-93 (20-28,18-16,16-23, 27-26). Bp., v.: Porpáczi, Dernei. Baja: Agfalvi 16/3, Radnóti 39/21, Kovács P. 24/3, Mészáros 6, Szabó A. 6/3. Csere: Kancsár 2, Vadas. Edző: Kajtár Zsolt, Csányi Tamás. Elég volt az elején néhány elkapkodott bajai támadás, és máris ellépett a házigazda (3. p.: 9-2). Időkérés után Radnóti és Kovács vezérletével egy 13-0-s szériával fordított a Baja (11-19). Radnóti ellenállhatatlanul játszott, szinte minden helyzetből betalált. A II. negyed elején továbbra is jól védekezett a Bácska, ám az utolsó 2 perc bajai fegyelmezetlensége miatt 6 pontra feljött a Honvéd. A II. félidő elejétől a hazaiak keményen védekeztek, így két percig nem esett kosár. Aztán Kovács 9 pontjára a Honvéd csak öttel tudott válaszolni. A negyedik negyed elején zónára váltott a Honvéd (az őszi, bajai mérkőzésen ezzel billentette ki a Bácskát). Ez most is csaknem sikerült (33. p.: 60-67), azonban időkérést követően türelmesen, dobóhelyzetekig kijátszva sorozatban 4 triplát - Radnóti hármat, Ágfalvi egyet - dobott, és csak egy kosarat kapott a Baja (35. p.: 62-81). Ezzel el is dőlt a mérkőzés. Kajtár Zsolt: - Szerettünk volna visszavágni az októberi, hazai, egypontos vereségért. A csapat megtalálta „irányító játékosát”, aki három személyből áll: Radnóti, Ágfalvi és Kovács. Ezzel a variációval az ellenfelek eddig nem tudtak mit kezdeni. A Honvéd is váltogatta a védőit, amit mi kihasználtuk. Rengeteg labdát szereztünk, amiből rendre könnyű kosarakat dobtunk, ez volt győzelmünk kulcsa. ■ A támadójátékon kell javítani labdarúgás Hatszor érintetlen maradt a bokodiak hálója Asztalitenisz Szolnokon került sor a hét végén a Magyar Serdülő Nemzetközi Bajnokságra, melyen 22 ország versenyzője indult A magyar A-válogatott tagjaként a lányoknál részt vett a viadalon Ambrus Krisztina (Soltvadkert) és Madarász Dóra (Kecskeméti Sp.). Eredményeik, egyéni: 3. Madarász; páros: 2. Ambrus-Madarász; csapat: 5. Magyarország. A fiúknál Palatinusz Martin (Kecskeméti Sp.) Pereivel (Wink SE) párosban megnyerte a versenyt és tagja volt az ezüstérmes magyar A- válogatottnak is. Teremfoci Junior Kupa tornát rendeztek Kiskunfélegyházán, melyen 18 csapat indult. Végeredmény (élmezőny): 1. For- netti, 2. Variens, 3. Center, 4. Kunszállás. A torna gólkirálya Borsos Csaba (Kunszállás), legjobb kapusa: Tóth Péter (Fornetti) lett. Ugyanakkor Kecskeméten, a Lánchíd utcai sportcsarnokban február 4-én Falábúak néven felnőtt teremfocitorna lesz. Jelentkezni február 1-jén délig lehet a helyszínen. Birkózás A Vasas a hét végén Gyömrőn rendezte a Müller Ferdi- nánd szabadfogású utánpótlás emlékversenyt, melyen 140 birkózó indult. A kalocsai eredmények, gyermek kcs., 26 kg: 1. Elekes Emese; diák I., 34 kg: 3. Busa M„ 55 kg: 1. Greksa Máté, 2. Papp Erik, 61 kg: 3. Bagó T. Kosárlabda NB I. B-csoportos férfimérkőzés: Elite Basket (Törökbálint)-Univer KSE/B 88- 102 (20-28,18-17, 25-22, 25- 35). Csorvási Milán és Kovács Sándor megfázás, Halmai Tamás kisebb vádlisérülés, Kovács Benedek combizomsérülés miatt nem léphetett pályára Törökbálinton. Ennek ellenére a kecskeméti játékosok kiváló kosárlabdával, okos és harcos játékkal megnyerték a mérkőzést. Vida (29/3), Csabay (16/9), Tóth Péter (15/6) és Lekli (15) játszott kiemelkedően. Diáksport Kalocsa adott otthont a teremlabdarúgó-diákolimpia V- VI. korcsoportja megyei döntőjének. Eredmények: Kalocsa Dózsa Gy. Szki-Kiskunhalas II. Rákóczi Szki 3-2, Kecskemét Bolyai G.- Kalocsa 4-3, Kiskunhalas-Kecskémét 4-2. A megyei bajnok a halasi diákcsapat lett, mely ezzel bejutott a február 10-11-ei, Békéscsabán sorra kerülő országos döntőbe. Barákovics István két évtizedes edzői pályafutása alatt több együttessel ért el sikereket. A Hajóssal első lett a megye egyben, a Dusnokot kétszer hozta fel bajnokként az első osztályba. Bácsbokodon negyedik esztendeje edzősködik, ám csapatával már háromszor „lecsúszott” a dobogóról. A mostani évnek úgy vágott neki, hogy mindenképpen érmet akar szerezni. Barákovics István edző: - Az igazolásaink jól sikerültek, a Sánta, Glavatity, Bosnyák bajai különítmény mind húzóember Ebben az évben mindenképpen érmet akarnak szerezni. lett. A felkészülés alatt a játékosok végig partnerek voltak a kemény munkában, így sikerült egy egységes, jó csapatot kialakítani. Az őszi játék alapján mindegyikükkel elégedett voltam. Kiemelem az ifiktől felkerült Tettingert, aki 19 évesen is stabil tagja tudott lenni a kezdőcsapatnak. Jó átlagteljesítményt nyújtott Sánta, Tóth R Kiss R., Glavatity, Bosnyák és Szöllősi. Nekik köszönhetően a védelem a 15 mérkőzésen csak 12 gólt kapott. A legtöbbet, hármat a Fájsz rúgta, ugyanakkor hatszor érintetlen maradt a hálónk. Elöl viszont sok helyzet kimaradt, ezért ha a vetélytár- sakkal versenyben akarunk maradni, a támadójátékunkon sokat kell javítaniunk. Sziebert Mihály elnök: - Hét éve vagyok a sportkör elnöke, ez idő alatt a futballcsapat szépen lépkedett felfelé a táblázaton. Az önkormányzat és a helyi sportszerető vállalkozók segítségével felépítettük egy minden igényt kielégítő öltözőt. Tervezzük a játéktér talajának a felújítását, a világítás bővítését. A remek szereplése miatt folyamatosan növekedett a nézőszám, sokan még vidékre is elkísérik a csapatot. így egy kicsit a szurkolók is részesei az őszi sikereinknek. ■ F. T. _ INTERFRUCT-JP Cash&Catry Az Interfruct Kft., az SCD csoport tagja kecskeméti egységébe keres élelmiszer kereskedelemi gyakorlattal rendelkező munkatársakat, az alábbi munkakörökbe: BOLTI PÉNZTÁROS, ADMINISZTRÁTOR, „B”. „C” kategóriás vezetői engedéllyel GÉPKOCSIVEZETŐ, valamint gáz, illetve elektromostargonca-kezelői jogosítvánnyal rendelkező TARGONCAVEZETŐ Személyes jelentkezésüket várjuk Paparó József áruházvezetőnél (fényképes szakmai önéletrajzzal, bizonyítványok másolatával) az alábbi rímen: INTERFRUCT KFT. 6000 Kecskemét, Szolnoki u. 35. Telefonon a 06-76/500-660-as számon.