Petőfi Népe, 2007. január (62. évfolyam, 1-26. szám)
2007-01-23 / 19. szám
Iß 2007. JANUÁR 23., KEDD LXII. ÉVFOLYAM, 19. SZÁM SPO A cseh Milan Baros elhagyta az Aston Villát, és a francia futballbajnokság címvédőjéhez, a Lyonhoz igazolt. (MTI) Centerjátékosok testvérháborúja a kosárlabda- palánkok alatt Kecskemét Univer KSE-Sopro- ni sÖrdögök NB I. A-csoportos kosárlabdameccs. Az összeállításban Csaplár-Nagy itt, Csap- lár-Nagy ott. Nemcsak névrokonság van köztük, hanem vérségi is. Testvérek, mindketten centerek. Ervin a hazaiakat erősítette, Arnold a vendégeket. Többen kíváncsian várták, hogy akad-e a találkozónak olyan pillanata, amikor a tesók azonos időben lesznek a parketten. A második negyed ötödik percében aztán elkezdődött a „testvérharc”. Sportszerű keretek között, ugyanakkor a rokonságra fittyet hányva estek egymásnak a felek. Azt nem tudjuk, hogy gyerekkoruk csatájait ki nyerte, de ezen a szombaton a fiatalabb (és alacsonyabb) Ervin győzött. A második tíz perc párviadalában a kecskeméti kosaras egy triplát és egy duplát szerzett, míg testvére két duplát. Ervin így duplán fogadhatta bátyja gratulációját a találkozó végén, ami 93-85-ös univeres győzelemmel zárult. ■ B. K. A két testvér: Ervin és Arnold egymás ellen a pályán. Könnyelműsködők diadala 2 0 0 7 Giiyun HAüOBAUWlIfllfl CHAMPIONSHIP férfikézilabda-vb Angola csak ijesztgette a mieinket Az újonc Nagy Kornél (jobbra) és társai nehezen tartották a fürge és képzett játékost, Jalme Barreirót. A magyar válogatott tét nélküli mérkőzésen kötelező győzelmet aratott Angola ellen (34-31) a németországi férfikézilabda-világbajnokságon. A Skaliczki- csapat pontveszteség nélkül zárta a csoportküzdelmeket, és maximális két ponttal jutott a szerdán kezdődő, a legjobb 12 együttest felvonultató középdöntőbe. Skaliczki László szövetségi kapitány: - Már nincs a világon olyan csapat, amely ellen könnyelműsködni lehet. Védekezésben nem nyújtottuk azt, amit az első két mérkőzésen. Az már csak a mi szerencsénk, hogy Angola nem tudott élni a lehetőséggel. Most jön a középdöntő, lényegesen nehezebb ellenfelekkel. Ha úgy játszunk, mint a dánok és a norvégok ellen, akkor szép eredményt érhetünk el a vb-n. ■ A teltkarcsú, az atléta és a többiek sajátos dicséret a magyar kézilabdacsapatnak egy német laptól Testméretben igencsak bő a választék a magyar férfikézilabdaválogatottnál. Mégis kiválóan felépített csapat - írta a német Süddeutsche Zeitung. A tekintélyes újság a Németországban is egyik legnépszerűbb labdajátékot a futballal és a kosárlabdával hasonlította össze rámutatva, hogy testfelépítés szempontjából a kézilabdázók talán a legszerencsésebb helyzetben vannak. A focisták ugyanis aligha lehetnek kövérek - írta a lap, példaként említve a brazil Rónáidét, akinek a világbajnokság idején hasán és csípőjén igencsak feszült az amúgy tetszetős válogatott! mez. A 166 centiméternél alacsonyabb kosárlabdázóknak sincs sok lehetőségük a villogásra, mindezzel szemben a kézilabda az a sportág, melyben valamennyi testtípusnak van esélye. A zajló világbajnokságon a magyar együttes igazolja ezt a leginkább. Nagy Lászlót „biológiai szempontból" klasszikus kézi- labdás alkatnak minősítette a lap, kiemelve a szükséges magassággal párosuló karcsúságát, továbbá azt, hogy balkezes, és felugorva akár három méter magasságba képes emelkedni. Az Iváncsik testvéreket a lap igazi atlétáknak nevezte, megemlítve, hogy Gergőnek elsősorban a jobb, Tamásnak a bal keze erős. A Süddeutsche Zeitung szerint a magyar az a válogatott, amelyik a piknikus típusokat is a legtökéletesebben integrálta, kiemelve Gál Gyulát, akit védő aligha tud feltartóztatni, továbbá a szerbből honosított Nenad Puljezevicset, aki méreteiből fakadóan is szinte teljességgel betölti a kaput. ■ Mától elővételben jegyek az Univer-meccsre kosárlabda Szombaton kerül sor az Univer KSE-Ka- posvár NB Tes férfikosár- labda-mérkőzésre, melyre mától lehet elővételben jegyet venni a megyeszékhelyen az Univer Sportirodán, a Malom Center lottózójában, Félegyházán a Kossuth utcai Fornetti-boltban. Magabiztos játékkal nyolc között a Kalocsa röplabda Magyar Kupa női mérkőzés a 8 közé jutásért: Karancs RC-Kalocsai SE 0:3 (-20, -11, -9). Salgótarján, vezette: Zvara, Korim. KSE: Faragó L., Vass, Sztupov- szki, Csintalan, Kováts, Fararagó E. Csere: Vörös. Edző: Faragóné Magyar Edit. Az NB I-es kalocsai együttes magabiztos, jó játékkal 44 perc alatt nyert alacsonyabb osztályú riválisa ellen. A továbbjutás ezen az egy meccsen dőlt el, a KSE következő ellenfele a tavalyi bajnok BSE lesz. Csúcsformában szárnyal Madár? profiboksz Saját bevallása szerint csúcsformában áll ki szombaton Düsseldorfban az amerikai Boksz Világszervezet (WBO) félnehézsúlyú világbajnoka. „Kitűnő fizikai állapotban vagyok, a kisfiam novemberi születése rengeteg erőt adott a felkészülésben” - mondta a hamburgi Universum 32 éves klasszisa. Erdei hetedik címvédésére készül, mérlege a profik között: 25 mérkőzés, 25 győzelem. AKÁC, nyár tűzifa Kecelen. Érdeklődni: 20/9181-516.-----------------------------------*820238* AL UT veszek 440 Ft/kg, vörösrezet 700 Ft/kg, sárgarezet 480 Ft/kg, saválló (K0)-t 430 Ft/kg. Érdeklődni: 20/566-1388.--------------------------------- ‘818276* BO R felvásárlás, fehér! 78/443-032.----------------- *820529* BR OJLER csirke kukoricás 12 hetes 300Ft/kg. Tel.: 30/9133-897-----------------------------------------------------■----------------------------*822232* MT NAPOS üszőborjú eladó. Tel: 06-70/3724- 667----------------------------------------------------------------------------------*822180* OPEL Zafira 2001-es, 1.6 Comfort, metálzöld eladó. 06-30/9-857-324.--------------------------------------------------------------------------------*822224* PERMETEZŐ 12 m 600 I önbeálló. 30/3302- 765--------------*822218* »S uffolk tk. kos 130 kg eladó. 70/3266- 585.---------------------------------------------------------------------------------*822211* TÉ LI gumik KEDVEZŐ ÁRON szgk.-ra többféle méretben. Érdeklődni: 70/281-6436, 20/2550-868.---------------------------------------------f------------------------------------*66000* TO YOTA Hiace 2.4D '95-ös, 6 sz.20/9764-020----------*-------------------------*822237* ÜV EGSZÁLAS tartályok jav. 20/9495-747.--------------->-------------------*822161* »V enyige bála eladó. 30/855-9712.---------- *822199* VE TŐGÉPEK eladók. Érdeklődni lehet: 30/3302-765.------------------------------------*822218* 230-AS bolgár talajmaró eladó. Érdeklődni: 20/9495-747.-------------„--------------------*822161* 5 elemes szekrénysor, 2 db kanapé, 2 db fotel kedvező áron eladó: 20/2550-868.------------------------------------ *66000* 8 hetes komondor kiskutyák eladók. Érd.: 56/426-830 telefonszámon.--------------------i--------------- *66000* 8 8 hónapos limuzin üszők és hetes kecskegi- dák eladók. 30/2194-604.---:------------------------------*822253* 02 R.NÍLR. pénzváltó I Kecskemét. Dobó krt. 8. (Centrál Passage Üzletház) \ Pénznem 1 egységre Vétel Eladás EUR 248.6000 254.9900 USD 190.2000 197.4900 GBP 378.0000 390.0000 : CHF 153.3000 158.3000 : SKK 70500 75500 Közületeket is kiszolgálunk! Érvényben: január 18. Napközbeni árkorrekció lehetséges! j Tel: 76/418-884. Nyitva mindennap: 8-21 óráig. | Elég sokba kerültek a színes lapok orgovány Az összeszokatlanság miatt sok pontot hullajtottak el Két, megyei III. osztályban eltöltött év után tavaly nyáron az Orgovány visszajutott a labdarúgás második vonalába. Ám az elmúlt ősszel várakozáson alul teljesítettek.- Miért? - kérdeztük VÍZTELEKI JÁNOS játékosedzőt.- Mert kulcsjátékosok igazoltak el tőlünk. Hiába terveztem én az első nyolc közé kerülést, nem vettem figyelembe, hogy a Csernyik testvéreket és kapusunkat rövid időn belül nem tudjuk megfelelően pótolni. Az összeszokatlanság sok elhullajtott pontunkba került.- A nagy vereségek után egyáltalán talpra tudtak-e állni?- Többször is megpróbáltam, de kevés sikerrel, mert munkahelyi elfoglaltságok miatt - villanyfény hiányában - napközben ke- vesen tudtak edzésre járni. A nem kellő fizikai állapotban pályára lépő játékosok aztán sokat vitatkoztak a bírókkal, akik ezt - joggal - színes kártyákkal „honorálták”. Bevallom: nálam is többször elszakadt a cérna, a 41 sárga lapunk begyűjtéséhez hattal és is hozzájárultam. Miután Kovácsot és Szálait két-két alkalommal is kiállították, elmondhatom, hogy az egyesületnek anyagilag egy vagyonba került a fegyelmezetlenségekért kirótt büntetések kifizetése.- Akadtak azért sikerélmények is?- Hát, nem sok. Talán a tavalyi bajnok, Bugac elleni 5-2-es győzelem, vagy a lakitelekiek otthonában elért 2-1-es siker. Ezután néhányan meg is jegyezték, hogy sokkal több van a csapatunkban. Remélem, ezt a tavasszal tudjuk is bizonyítani. Sok a pótolnivalónk, mert az őszre tervezett 25 pont helyett csak tizenhetet szereztünk. Az Ungor Sándor edző által vezetett ifjúsági csapatunk teljesítménye viszont kellemes meglepetés volt. Ha ezeknek a 15-16 éves gyerekeknek lesz kitartásuk, a jövőben nyugod- tabb évek várhatnak az orgo- ványi labdarúgásra. ■ F. T.