Petőfi Népe, 2006. november (61. évfolyam, 256-280. szám)
2006-11-16 / 268. szám
2 A fiistkarikákból nem kérek soha nem dohányoztam. Pontosabban egyszer próbálkoztam, talán tizenkét éves lehettem. A tsz-be jártam nyáron pöszmétét szedni a barátaimmal. Nagyfiúnak akartam látszani, ezért vettem egy doboz Fiitolt, pedig a Fecske volt a menő; nagybátyám talpas Munkást szívott, apám meg Symphoniát. Az egrest szüretelő cimboráimmal rágyújtottunk az ebédszünetben, ahogy azt a nagyoktól láttuk. köhögtünk krákogtunk, amikor letüdőztük. A pokolba kívántam a percet, amikor megvettem a cigit. Nem volt olcsó, annyi pénzért akkor két mozijegyet vehettem volna az első sorba, vagy három zacskó savanyú cukrot. Nem beszélve arról, hogy a bűzös rudacskák áráért legalább fél napig kellett kínlódva szedegetnem a bogyós gyümölcsöt. Akkor határoztam el: cigiből ennyi elég. otthon apám csak ritkán gyújtott rá. Anyám kitiltotta a házból. Ő meg az udvarban bujdosva eregette a füstkarikákat télen-nyáron egyaránt. Eddig terjedt családunk nem dohányzó tagjainak toleranciája. Magam ma is elnéző vagyok füstölő honfitársaimmal szemben, de csak annyira, mint amennyire anyám volt apámmal. Mindössze egyet kérek tőlük: nekem ne juttassanak a nikotin és a kátrány elégetése után felszabaduló bűzből. A dohányfüst okozta jóérzésből pedig nem kérek, meghagyom nekik. MEGYEI KÖRKÉP PETŐFI NÉPE - 2006. NOVEMBER 16., CSÜTÖRTÖK Királyi korona és libanyak gasztronómia A falusi ízeket nyugdíjasok tették az asztalokra Értékel a zsűri: Kecskeméti Krisztián mesterszakács, Prikkel László, az Izsáki Vino Étterem vezetője, Kovács Zoltán, a Pusztatours Kft Kongresz- szus Szervező Iroda ügyvezetője, Birkás Menyhért, a szabadszállási Dunavötgye Bor Kft ügyvezető igazgatója. Kipróbált régi receptek alapján készült finomságok kerültek a díszített asztalokra Izsákon. Pulai Sára A Vino étteremben rendezték meg a tisztes korúaknak a Nagyszülőnk ünnepei és étkei elnevezésű első gasztronómiai és terítési versenyt. A házigazda Ezüstgólya nyugdíjasklub vezetőjének, Árvái Istvánné- nak Istenhozott köszöntése is illett az alkalomhoz. Jöttek Pálmonostoráról, Tiszaalpár- ról, Páhiból, Soltról, s a helyiek is megmérettették magukat. Az otthonról hozott sült, főtt ételek, a gondosan összeszedett kellékek gyors mozdulatokkal terülj asztalkámmá változtatták a helyszínt. Az egyik asszony percek alatt koronát varázsolt a hosszában félbevágott sült sertésoldalasból. Az ötietgazdag■ A verseny győztese és közön- ségdqasa az Izsáki Ezüstgólyák klub, 2. a pálmonostori, 3. a solti Fetőfi- klub lett. ságról az „ékkövek” (óriás babszemekből) is tanúskodtak. A Szent István ünnepére készült ételkínálathoz nemzetiszínű teríték illett. Akadt a terítéken a huszas évek ünnepi ebédjéből is. A versenyzők a zsűrinek - elnöke Kecskeméti Krisztián mesterszakács (Kecskemét, Géniusz Étterem), világbajnok volt - feladták a leckét. A hatos asztalnál láthatóan időztek. A díszítés sejtette, hogy mi lesz az étel. A Márton-napi menüt úgy állították össze, hogy a liba minden egyes része - még a .nyaka bőre is - hasznosítva legyen. A májjal töltött képviselőfánkot is liba formájúvá alakították. Látszott a felhozatalból: az alkalmi, vagyis otthon örökös szakácsok amellett, hogy takarékosan használnak fel minden nyersanyagot, mégis bőségest kínálnak és nem mennek hasznos ötletekért a szomszédba. Baja MOZGAT Ész-kéz-láb címmel alsó tagozatosok számára sportvetélkedőt rendeznek szombaton 10-től fél 12-ig az ifjúsági házban. A program a városi egészséghónap eseménysorozatának a része. (R. R.) Bácsalmás ÍRÓ-OLVASÓ Pénteken 17 órai kezdettel íróolvasó találkozót rendeznek a Városi Könyvtár ideiglenesen berendezett épületében, a Gróf Széchenyi u. 75. alatt. Az est vendége Koller Zsoltira, történelmi előadó és a nemzeti intelmeinkről beszél majd. (J. J.) Kalocsa FELVÉTELI A kalocsai színház társulatának vezetője, Szabó Árpád szervezésében a jövő héten hétfőn felvételiztetik az ifjú tehetségeket. A Thália Stúdió foglalkozásai a személyiséget fejlesztik és bepillantást • engednek a színészmesterségbe. A16-30 év közötti helyi és a kistérségben élő fiataloknak később színpadi bemutatkozási lehetőséget sőt, önálló darab előadását is tervezik. (P. H.) Lajosmizse JÓTÉKONYSÁG Kétszázötven vendég mulatott a múlt hét végén a felsőlajosi tanyacsárdában. A programot a lajosmizsei óvoda szülői szervezete és dolgozói rendezték. A bál bevételét a gyermekek karácsonyára fordítják, illetve új udvari játékokkal bővül az intézmény udvara. (P. S.) Mélykút NÉPZENE Szombaton 15 órától népzenei találkozót rendeznek a nagyközségi sportcsarnokban. Házigazda: a Szederinda Népzenei Egyesület (J. J.) Nagykőrös áruházak A tervek szerint késő ősszel, de legkésőbb a jövő tavasszal nyitja meg áruházát a Tesco. A cég betelepülésével átalakítják a Ceglédi út közlekedési rendjét. A bevásárló centrum előtt körforgalmat alakítanak ki. Ez idő tájt a város túlszélén, a volt szovjet laktanya területén a Lidi építkezik. (MJ.) A kárrendezés átvállalása aluanz Aktív Plusz szolgáltatásunkat 2006-ban indítottuk el A kicsiknek nem futja önerőre területfejlesztés Budapest elhappolja a pénzeket? A tavaly elindított kár- rendezési szolgáltatás kapcsán kérdeztük Jenei Tamást, az Allianz Hungária Biztosító Zrt. bajai fiókjának vezetőjét. A kárrendezés átvállalását vagy más néven Allianz Aktív Plusz szolgáltatásunkat 2006-ban indítottuk el a felelősségbiztosítással rendelkező partnereink számára. Ez a szolgáltatás azt jelenti, hogy egy vétlen félként átélt baleset esetén átvállaljuk az ügyfél kárrendezéssel kapcsolatos - időnként sok időt rabló és anyagilag megterhelő - feladatait.- Népszerű ez a szolgáltatásuk?- Igen, és szeretnénk még több partnerünk érdeklődést felkelteni és megkímélni őket egy esetleges baleset okozta fejfájástól, ezért az Aktív Plusz 3000 forint helyett mostantól évi 120 Ft-ért vehető igénybe.- Tudnak-e valamit tenni a balesetek megelőzése érdekében?- Tudunk és teszünk is, Társaságunk tizenöt éve elkötelezett támogatója a baleset-megelőzésnek, így évtizedes az együttműködés is az Országos Balesetmegelőzési Bizottsággal. Az Allianz Hungária Biztosító Zrt. az ún. „kármegelőzési alapiból évente több tízmillió forintot fordít balesetmegelőzési, közlekedésbiztonsági célokra, hozzájárulva a társadalmi szintű preventív tevékenységhez. Bizonyára sokan emlékeznek a tavalyi országos akciónkra, mely során közel 10 000 darab láthatósági mellényt osztottunk ki a közlekedők számára. Ezt a sikeres akciót idén is folytatJeneí Tamás juk több megyében. Telefonos ügyfélszolgálatunkon, részletes és személyre szabott felvilágosítást kapnak munkatársainktól. ▲ A központi régió településein élők szívesen elszakadnának a fővárostól. Úgy vélik, hogy a térségi együttlétben Budapest elviszi tőlük a pályázati pénzek zömét. Miklay Jenő Az úgynevezett regionális operatív program (ROP) a tervek szerint 430 milliárd forintot pályáztat meg a központi régióban a 2007-2013 közötti fejlesztési ciklusban. Lamperth Mónika önkormányzati- és területfejlesztési miniszter egy, a térség polgármestereinek, civü szervezeteinek tartott tájékoztatón azt mondta: a szegényebb települések nagyobb segítséget kapnak majd a szaktárcától ahhoz, hogy sikeresen pályázhassanak. A polgármesterek többsége azonban kijelentette: mindenképp hátrányosnak tartják azt, hogy a főváros és Pest megye egy régiót alkot. Úgy vélik, a támogatások jelentős része nem a vidéké, hanem Budapesté lesz. Felemlegették például azt a nyilvánosságra hozott tervet, miszerint a szaktárca a saját (az uniós pénzeken felüli) terület- fejlesztési forrásából 4 milliárd forintot szán ugyan a Középmagyarországi régiónak a belterületi utak építésére, ám ebből csak félmilliárdot kapna a vidék. A többi pénzt a budapesti utakra szánják. A települések vezetői különösen a kis lélekszámú falvak esélyeit látják rossznak, mivel némelyek még az önerőt sem tudják biztosítani. A szakminiszter elmondta: önerőalapot hoznak létre, amelyből a szegényebb települések részesednének a pályázataikhoz. A Dél-Pest megyeieket megújulás A regionális operatív program feladata az Európai Unió fő területi egységeinek számító régiók fejlesztése. Kiemelten a gazdaság, a turizmus, egyes infrastruktúrák, a környezetgazdálkodás fejlesztése, az emberi erőforrások, és a ez sem vigasztalja. A kistérséget ugyanis újabban kivették a hátrányos helyzetű besorolásból. A támogatások szűkülhetnek, holott az EU-s támogatások fő célja épp a lemaradt területek felzárkóztatása. A kistérségi társulás vezetése kérelmezi, állítsák vissza a korábbi besorolást. A polgármesterek azonban tudják, hogy a kisrégió pályázati sikereit végső soron az érintett 15 település együttműködésétől várhatják. Ezt azért hangsúlyozzák épp most, mert hosz- szú huzavona után, az ősz elején végre megalakították a nagyobb pályázati erővel bíró többcélú kistérségi társulást. tudás gazdagítása. Ide tartozik a természeti értékek és a kulturális örökség turisztikai hasznosítása, a vonzó települési környezet kialakítása. A cél az, hogy Magyarország összes régiójában megújulásra képes társadalom jöjjön létre. Várjuk érdeklődő ügyfeleinket fiókjainkban és kirendeltségeinkben: Baja, Szabadság u. 54. Tel.: 79/321-003 Kalocsa, Szent I. u. 32. Tel.: 78/461-051 Ahol a források elkölthetőek