Petőfi Népe, 2006. november (61. évfolyam, 256-280. szám)

2006-11-16 / 268. szám

3 PETŐFI NÉPE - 2006. NOVEMBER 16., CSÜTÖRTÖK : MEGYEI KÖRKÉP • VÉLEMÉNY Duna mente IVÓVÍZ Megszerve­zik a Felső-Kiskunság Dunához közeli településein az ivóvízbázis biztonságos védelmét - tájékoz­tatták a kistérségi polgármeste­reket kedden, a Bácsvíz Zrt. kun- szentmiklósi üzemmérnökségén. Az ivóvíz-szolgáltatót és a telepü­lések vízmüveit az utóbbi évek veszélyes dunai áradásai készte­tik az óvintézkedésre. (M. J.) Jánoshalma tisztségviselők A város önkormányzata két ál­landó bizottságot hozott létre. Berta Erzsébet lett a pénzügyi, gazdasági és ellenőrzőbizottság elnöke. A tagok: Ádám Gyula, Kovács József és Szakái Lajos képviselők. A városgazdálkodási bizottság elnöke, dr. Gulyás And­rás, tagjai pedig Ádám Gyula, Ágoston István, Csizovszki Lász­ló, Gáspár Zsolt, Gyurcsik Ottó, Komáromi Lajos és Madarász Attila. Az elnökök valamint a ta­gok a bizottsági munkáért nem kapnak külön díjazást. (B. S.) Kunszentmiklós választás Kedden újból sikertelen volt a Felső Kiskunsági és Duna- melléki többcélú kistérségi tár­sulás tisztújítása. A szervezet el­nöki tisztére pályázó Bődi Sza­bolcs polgármester és az eddigi elnök, Aranyi László nem kapta meg a kétharmados többséget. Az újabb választást november 21-ére tűzték ki. (M. J.) Mélykút TALÁLKA Nyugdíjas-ta­lálkozót rendez a helybéli Erzsé­bet klub ezen a héten, szomba­ton. A vendégeket és a meghí­vottakat délután 1 órára várják a művelődési házba. (J. J.) Nagykőrös DRÁGULÁS A városi szenátus többek között ma sza­vaz a jövő évi közszolgáltatási díjakról. A városháza tervezi az ivóvíz, a csatorna használat, a kommunális hulladék, a szenny­vízszippantás árának továbbá az önkormányzati lakások lak­bérének emelését. A képviselő­testület a művelődési központ­ban tanácskozik, délelőtt 9 órá­tól. (M.J.) Harangjátékok kívánságra baja Kétszáz dallam közül választhatnak a város polgárai Ezek a harangok szólnak majd negyedkor, félkor és egész órakor - magyarázza Konkoly József, a világhírű toronyórás. Szokatlanul sokszor szólal­nak meg a belvárosi Szent Péter és Pál templom ha­rangjai. Nem a harangozó kergült meg, napok óta hozzáértő mesterek kon­gatják azokat. Király László Konkoly József budapesti villa­mosmérnök, torony­óra- és harangjáték­szakértő tartózkodik embereivel a bajai Szent Péter és Pál templom tornyában. Az egyházközség megbízásából hangolják, állít­ják a haranglengető szerkeze­tet, mely majd a déli harangzú­A három harang mellé, a templom tornyába költö­zött egy harang ­játék. gást, és az egyéb alkalmi ha­rangszókat teszi gombnyomás­sal vezérelhetővé. Négy roppant teljesítményű hangfal ontja a di­gitalizált, elektronikusan vezé­relt harangjátékot. Ezt a rendkí­vül változatos zenei élményt Konkoly mester ajánlotta fel a városnak.- Kétszáz dallamból áll a re­pertoár, 120 világi melódia, 40 katolikus ének, és további 40 karácsonyi (adventi) dal közül lehet vá­lasztani. Valódi ha­rangok szólalnak meg ezeken a kiváló minőségű hangfel­vételeken. Egy hétig tart majd a próbaüzem. Kíván­ság szerint lehet majd változ­tatni a hangulatos melódiák sorrendjén - taglalta Konkoly mester, aki huszonöt éve űzi ezt a ritka precizitást igénylő szakmát. Be lehet programozni a dél­előtti nyári vagy téli hangula­tú zenét, az adventi, vagy a húsvéti időszak dallamvilá­gát. Határozni kell majd arról is, hogy éjszaka meddig, illet­ve hajnalban mikortól szóljon a harangjáték. Végeredmény­ben a város lakói döntik el, hogy mikor milyen muzsika szóljon a belvárosi templom tornyából. Nem tegnap kezdte a mesterséget konkoly mester nevéhez fű­ződik a világ legnagyobb ha­rangjátékkal ellátott virágórá­jának megalkotása Miskol­con. Ő állította be a sevillai világkiállítás magyar pavilon­jának, a Makovecz-háznak a harangjátékát, a Margitszige­ti zenélő kutat, a szegedi báb­játékos órát, a szegedi, a tatai és az abonyi városháza ha­rangjátékát. Több mint 400 torony óráját, harang-lengető mechanizmusához készítette el a vezérlő egységet, illetve a programot. n TAKACS VALENTINA A dohányzás nem magánügy! füstmentes napot kellene ma tartanunk, nekünk, do­hányosoknak. Gyanítom, a legtöbben nem lesznek, vagy nem leszünk rá képe­sek. Ez azonban jó alkalom arra, hogy aki rabja a ciga­rettának, az is elismerje: a dohányzás nem magánügy. Ne áltassuk magunkat azzal, hogy a mi pénzünk, a mi ba­junk, a mi egészségünk. A cigaretta értékesítéséből be­folyó temérdek adóhoz ké­pest így is évente minimum százmilliárddal kell többet költenie az államnak az ak­tív és passzív dohányzás mi­atti betegségek kezelésére, a rokkantnyugdíjakra, az er­dőtüzekre. Persze, védekez­hetnénk azzal, hogy ugyan­ez a helyzet az alkohollal, meg a balesetet okozókkal és az emberi felelőtlenséggel úgy általában, de ez nagyon vérszegény szöveg. ezek után szerintem - és itt a saját pénztárcám ellen is szólok - a cigaretta és az al­kohol adótartamát nyugodt lélekkel emelhetnék az égig. Az alapvető élelmisze­reké helyett. Éhhalálról ugyanis hallottunk már, de nikotinhiányba még senki nem pusztult bele. Hacsak ki nem ugrott az emeletről idegességében. Á leszoktatást pedig az segí­tené, ha a kampányra szánt összeget nem haveri alapon osztanák szét. Addig azon­ban egy-egy ilyén füstmen­tes banzájt az ÁNTSZ-ek, a kórházak és a civil szerveze­tek kénytelenek nulla forint­ból megrendezni. Ennyit a magyar megelőzésről. A ceglédi kórház ágyszámára nincs kormánygarancia betegellátás Az egészségügyi kormányzat a ceglédi kórház­nak nem garantálja a jelenlegi ágyszám megtartását. A szaktárcától kiszivárgott hírekből azonban nem derült még ki, hogy az egyes osztá­lyokon hány beteget ápolhat­nak majd Cegléden. Az egész­ségügyi minisztérium tájékoz­tatóján csak azt erősítették meg, hogy mintegy félszáz in­tézmény működhet tovább ki­emelt kórházként, garantált aktív és krónikus ágyszám­mal. A ceglédi kórház nincs ezen a listán. Ez bizonytalanságot keltett az intézményben. Bobál István főigazgató szerint arról nincs szó, hogy egyes osztá­lyok esetleg megszűnnének, de nem világos még, hogy hány ágyat tarthatnak meg. Erről majd a régiós egészség- ügyi tanácsok döntenek ké­sőbb, vagyis a tulajdonosok, fenntartók vitájában dől el, hogy az egyes egészségügyi intézményeknek mennyi jut a régió összesen 3300 ágyas ka­pacitásából. ■ M. J. Ha lehet, legalább ma ne gyújtson rá senki sem! ► FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL Mindez forintosítva döbbenetes képet mutat. dr. városi Zsu­zsanna megyei tiszti főorvostól megtudtuk: az állam és a dohá­nyosok zsebéből évente több mint 500 milliárd forint megy füstbe. Ebben van rokkant­nyugdíj, táppénz, orvosi ellátás, gyógyszer, cigaretta okozta tűz­kár, kiesett jövedelemadó, no meg a bagósok által vásárolt ci­garetta ára. A dohánytermékek adóbevétele nagyjából 100 mil­Segítik a leszokást gondozók Aki megriadt, és segítségre van szüksége a do­hányzásról való leszokás­hoz, az a megyében szakem­berekre talál a kecskeméti, bajai, halasi és félegyházi tü­dőgondozókban. liárddal kevesebb, mint ameny- nyit a költségvetés kiad. Nem véletlen, hogy világszer­te hatalmas harc folyik a do­hányzás ellen. November köze­pe táján egyre több nemzet csatlakozik az egyébként no­vember 20-ai Ne gyújts rá! vi­lágnaphoz. A megyei ÁNTSZ, mint főszervező ma 11 és 15 óra között rendezi meg a dohány­zás ellenes akcióját a kecske­méti Szil-Coop áruház előte­rében. ■ Takács Valentina Kinek mennyibe kerül évente a füstölgés? Állam (rokkantnyugdíj, táppénz, orvosi ellátás, gyógyszer, tűzkár, kiesett jövedelmeadó): 350 milliárd Ft Dohányosok kiadásai dohánytermékekre: 160 milliárd Ft Dohányzással összefüggő betegség utáni hálapénz: 4 milliárd Ft Cikkünk szerzője, Takács Valentina: évi 140 ezer Ft FORRÁS: ÁNTSZ E3 CITROEN www.cttroen.hu ‘önrész: min. 20%, futamidő: 72 hónap. Maradványértékes konstrukció kizárólag C4 Picasso vásárlásához. A részietekről, kérjük, érdeklődjön márkakereskedőinknél. **Az árak a regisztrációs adót, a kedvezményt és az ÁFÁ-t tartalmazzák. ! Finanszírozás I acitroén» totac-iv&umotta. A kedvezmények az akcióban részt vevő márkakereskedésekben érvényesek 2006. november l-jétől a készlet erejéig, de legkésőbb 2006. november 30-ig bezárólag; a természetes személyek által leadott ügyfélmegrendelésekre vonatkozóan. Az akciós ajánlatok más kedvezményekkel nem vonhatók össze! A képen látható autók illusztrációk, jelen hirdetés nem minősül ajánlatnak; a változtatás jogát fenntartjuk. A kedvezmény mértéke az aktuális árlista áraiból értendő. ACitroen Finanszírozás aján­lata CHF alapú, a THM meghatározása az aktuális feltételek és a hatályos jogszabályok figyelembevételével történt, a feltételek változása esetén a mértéke módosulhat. A THM mértéke nem tükrözi a hitel árfolyam- és kamatkockázatát. A THM meghatározása forint fizetések alapján, az aktuális naptári negyedévet megelőző hónap első munkanapján érvényes devizaárfolyam figyelembevételével történt. Az ajánlat tájékoztató jellegű, a hitelfolyósítás feltétele a pozitív hitelbírálat. KIRÁLY AUTÓ KFT. 6000 Kecskemét, Bajnok u. 13. Tel.: 76/508-805 KIRÁLY AUTÓ KFT. 6400 Kiskunhalas, Szabadkai út 35. Tel.: 77/527-015 CIT R O É ISI £3 EL SEM TUD|A KÉPZELNI, Ml MINDENT TEHET ÓNÉRT A CITROEN CITROÉN C4 A FENYTERU G A CITROEN RAGYOGÓ AJÁNLATAIT! 2 400 000 FORINTTÓL*' 1 000 000 FORINT KEDVEZMÉNY 3 100 000 FORINTTÓL*' 1 500 0Ö0 FORINT KEDVEZMÉNY 4 340 000 FORINTTÓL' 2 000 000 FORINT KEDVEZMÉNY CITROÉN BERLINGO CITROÉN XSARA PICASSO CITROÉN C5 A I < í *

Next

/
Thumbnails
Contents