Petőfi Népe, 2006. október (61. évfolyam, 231-255. szám)
2006-10-31 / 255. szám
SZERKESZTETTE: PÁNCSICS HAJNALKA TELEFONSZÁM: 06-78/561-840 E-MAIL: hajnalka.pancsics@petofinepe.hu PETŐFI NÉPE - 2006. OKTÓBER 31., KEDD KALOCSA ES KORNYÉKÉ Megindultak a tornyok veszély Félmilliárdba#. kerülne a kalocsai székesegyház felújítása A kalocsai főszékesegyház homlokzatát már csak Szűz Mária egész alakos szobra díszíti. A két torony egyre távolodik egymástól, a homlokzaton Jól látható repedés fut középen. A tornyokon kívül a székesegyház tetőszerkezete Is nagyon rossz állapotban van. Dobálódzott a poharakkal a kocsmában, bíróság elé állt fájsz Garázdaság vétségének gyanúja miatt indult nyomozás a kalocsai rendőrkapitányságon egy fajszi lakos feljelentése alapján ismeretlen tettes ellen. A napokban a község egyik vendéglőjében a férfi a poharakat hajigálta és rátámadt a tulajdonosra is. Cselekményével a jelenlévőkben félelmet, riadalmat keltett - tájékoztatott a rendőrség. A nyomozók rövid időn belül kiderítették, ki követte el a bűncselekményt. A fajszi embert a kapitányságon előállították, gyanúsítottként kihallgatták, a bűncselekmény elkövetését elismerte. Az ügy gyorsított eljárással, bíróság elé állítással fejeződött be. ■ Külön képviselői csoportot hoztak létre Kalocsa A városi képviselő-testület első rendes ülésén a városatyák szétosztották a bizottsági helyeket, és esküt tettek a külső bizottsági tagok is. Az Összefogás Kalocsáért Egyesület (ÖKE) hat képviselője az ülés után rögtönzött sajtótájékoztatót tartott. Dr. Hargitai László, az ÖKE korábbi polgármesterjelöltje elmondta, aránytalanul kevésnek találják, hogy az 52 bizottsági helyből mindössze 5 szakmai bizottsági helyet kaptak. Pláne úgy, hogy a testületben van képviselő, aki három bizottságnak is tagja. Megítélésük szerint messze nem a szakmai tevékenységet jelzi mind a helyek elosztásának aránya, mind a bizottságokban dolgozók személye. Véleményük szerint nem a polgármester, Török Gusztáv Andor által korábban hangoztatott szakmai munka, hanem a párt- politikai érdekek kerültek előtérbe. Ezért a képviselők megalapították az ÖKE képviselő csoportját, így a jövőben egységesen képviselik véleményüket, akaratukat az önkormányzati munkában. A város polgármestere, Török Gusztáv Andor az ügy kapcsán úgy vélekedett: - Nincs igazuk és úgy néz ki, hogy tovább folytatják durva politikai tevékenységüket. ■ Két szent szobrát már le . kellett venni a főszékesegyház tetejéről. A tornyok és a tetőzet gerendái is igen rossz állapotban vannak. Az egyháznak csak a legszükségesebb beavatkozásokra van pénze. Páncsics Hajnalka Jelentős méretű repedés látható a kalocsai nagytemplom homlokzatán, középen. Ez bizonyítja, hogy dőlnek a tornyok. Dr. Bábel Balázs érsek szerint a tető felújítása elodázhatatlan. Ám az egyháznak csak a legszükségesebb beavatkozások elvégeztetésére van pénze.- Több száz oldalas szakértői vélemény van már a kezemben a főszékesegyház állapotáról. Sajnos nekünk csak a tűzoltómunkára van pénzünk. Az épület megmentése, a teljes felújítás legalább félmilli- árd forintba kerülne. Keressük a pályázati lehetőséget, de azzal is'van probléma. Egy norvég pályázatot találtunk, de a hatalmas önrész miatt nem biztos, hogy bele tudunk fogni a munkába - mondta az érsek.- 'A tornyok és a tetőszerkezet gerendái vannak nagyon rossz állapotban. A homlokzatról már két szobrot el kellett távolítanunk. Ha a tető beázik, akkor pedig további, felbecsülhetetlen kár érheti a főszékesegyházat.- A jelenlegi, igen rossz helyzetnek természetesen több óka is van. Ezek közül az egyik a templom kora. A jelenlegi főszékesegyház épülete alatt további két templomot is rejt a föld. A talaj sem megfelelően stabil és--a templom közvetlen közelében zajló autós forgalom is csak ront a helyzeten.- A perselypénz, a hívek adakozása csak jelképes ahhoz az összeghez képest, amekkorára szükség volna a felújításhoz. Sajnos azt is el kell mondani, hogy nem csak a kalocsai főszékesegyház felújítására volna szükség. Az érsekség területén rengeteg templom szorul kisebb-na- gyobb javításokra. Kecskeméten is van hasonló állapotban lévő templomunk.- A szakemberek több javaslattal is éltek az állagmegóvásra. Ezek között szerepel a foltvarrás vagy a gipszpecsét is. Tehát megoldás lenne, csak a pénz hiányzik - tájékoztatott dr. Bábel Balázs. Eredetileg hárman voltak A FŐSZÉKESEGYHÁZ középső homlokzati részének tetején három egész alakos szobor állt egykor. Ezek közül mára csak a középen lévő Szűz Máriát ábrázoló alkotás maradt a helyén. A déli torony mellől Szent Péter, az északi mellől pedig Szent Pál szobrát kellett eltávolítani a templom egyre romló állapota miatt. Kétszáztíz éve villám csapott a templomba A jelenleg álló kalocsai főszékesegyház 1735 és 1754 között épült olasz barokk stílusban. Az építést Patachich Gábor érsek (1733-1745) kezdte el. A székesegyházat 1754-ben szentelték fel, de a külső és a belső díszítő munkák később is folytatódtak A templom 64 méter hosszú, 24 méter széles. Az impozáns főhajó belső magassága 19 méter, a tornyok magassága 65 méter. A székesegyház két tornyának sisakja és tetőszerkezete 1795. július 18-án villámcsapás miatt kigyulladt és leégett. A ma is látható klasszicista toronysisakok 1799-1800 között készültek. A Szabadságharc Hőse emlékérmek kitüntetés Az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulóján Török Gusztáv Andor, Kalocsa város polgár- mestere elismeréseket és okleveleket adott át. A Szabadságharc Hőse emlékérmet Kákonyi Mátyás, Gyöngyösi Imre, Romsics Lajos, dr. Kör- mendy László és Bemer Péter vehette át. Oklevelet kapott a Magyar Vidék 56-os Szövetség kalocsai szervezetének minden tagja. Jubüeumi emlékérmet vehetett át dr. Bábel Balázs, Gyöngyösi Imre és dr. Körmendy László. A városi elismerések mellett dr. Körmendy László Malé- ter-díjat, Gyöngyösi Imre pedig III. osztályú katonai érdemkeresztet vehetett át Budapesten. Ismét van alpolgármester foktő Az elmúlt négy évben megbízott helyettes nélkül dolgozott Jakab Ferenc polgármester. Az új testület alakuló ünnepi ülésén viszont sikerült hat év után ismét alpolgármestert választani. A posztot ebben a ciklusban Búkor Lajosné tölti be, akit egyhangú döntéssel szavazott meg a testület. A településen a kulturális bizottság mellett megalakult a falufejlesztési és gazdasági bizottság is. Nem lesz helyben diszpécser mentőállomás A kalocsai mentőállomásra már nem közvetlenül futnak be a telefonos segélyhívások. Az eddigi gyakorlattól eltérően a mobiltelefonról kezdeményezett hívások Kecskemétre, míg a 104-es telefonszámon tárcsázott hívások Bajára érkeznek. Nacsa Tivadar, a kalocsai mentőállomás vezetője bízik abban, hogy a technikai változtatás miatt a mentési idő nem lesz hosszabb. Ezt hatástanulmányokkal már tudják igazolni, így emberélet a diszpécserszolgálat megszüntetésén nem múlik. Az átszervezéseket sikerült úgy megoldani, hogy egyetlen dolgozót sem kellett elbocsátani. Túl sok pénzt kér a megye az üzletrészért úszód A Duna menti település önkormányzata visszavásárolná a Kalocsavíz Kft.-ben lévő üzletrészét. A megyei közgyűlés hosszú évekkel ezelőtt ingyen vette át a településektől az üzletrészeket. Majd felajánlotta a visszavásárlás lehetőségét. A Duna menti település visszavásárolná a vagyont. A megye úgy határozott, hogy a kft-ben lévő 200 ezer forint névértékű részét 607 270 forintért, míg a hozzá kapcsolódó eszközvagyont több mint 3,5 millióért vehetik meg. Bedi Gyula, Úszód polgármestere elmondta, hogy ennyi pénze nincs a településnek. ■ Tárlat A „Bemutatkoznak a képzőművész alkotótábor tagjai” sorozatban a kalocsai művelődési központ kisgazdájában Vadvári Katalin művész-tanár kiállítását tekinthetik meg az érdeklődők. Felvételünk a megnyitón készült, az alkotó mellett Somody Péter, a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának docense látható. A kiállítást november 12-lg naponta 10 és 18 óra között nézhetik meg a látogatók. Volkswagen Caddy Kombi. 0 Ft befizetéssel havi 29 998 Ft-tol Az ideális családi autó tágas belső térrel. Csak nálunkmost 500 000 Ft kedvezménnyel ésajándék CD-s rádióval akár 0 Ft kezdőbefizetéssel mindössze 29 998 Ft*-os havi részlettel az öné lehet. THM: 6,2% Autócent Kft. Soltvadkert, Kossuth u.97/2 Tel: 78/ 581-900, Mobil: 20/ 372-4590 Email: pfabian@kevesauto.hu •A uitgjelólt törleszt 6 részlet a futamidő első36 hónapjában érvaiyes. EO hó esetén.