Petőfi Népe, 2006. október (61. évfolyam, 231-255. szám)

2006-10-12 / 240. szám

6 KÜLFÖLD Vasúti szerencsétlenség Franciaországban legalább tizenkét ember életét vesztette és több tu­catnyi utas megsebesült, amikor Franciaországban összeütközött egy személy- és egy tehervonat. A Zoufftgen városnál, a lu­xemburgi határ közelében történt katasztrófa okait vizsgálják a hatóságok. Alakulóban az új kormány Ausztriában Ausztriában a tíz nappal ezelőtti választásokon győztes szociáldemokraták vezetőjét, Afred Gusen- bauert bízta meg kormány- alakítással Heinz Fischer államfő. Elemzők szerint a szociáldemokraták Wolf­gang Schüssel néppártjával fognak nagykoalíciót alakí­tani. A két párt együtt a mandátumok csaknem 70 százalékát birtokolja a parlamentben. Szlovák össztűz Gyurcsányra szinte egyhangúlag elítél­ték Gyurcsány Ferenc mi­niszterelnököt szlovák pár­tok amiatt, hogy a visegrá­di találkozó alkalmával nem folytatott szlovák kol­légájával, Robert Ficóval kétoldalú megbeszéléseket. A szélsőségesen magyar- és romaellenes megnyilat­kozásairól hírhedt Szlovák Nemzeti Párt bocsánat­kérésre szólította fel a ma­gyar kormányfőt. BT-tagságot szeretne Venezuela komoly lobbizásba kezdett Venezuela, hogy jövő héttől az ország képviselhesse Latin-Amerikát az ENSZ Biztonsági Tanácsában. Az USA azonban élesen ellenzi, hogy a Latín-Ameri- kának járó helyet a caracasi kormány embere foglalhasa el, mivel Hugo Chávez vene­zuelai elnök Washington politikájának legélesebb bírálói közé tartozik. Chávez BT-tagságért lobbizik Felgyújtották a dán követséget Teheránban Teheránban három Molotov- koktélt dobtak be tüntetők a dán nagykövetség udvarára, válaszul egy Mohamed pró­fétát gúnyoló dán videofel­vételre. A támadást kiváltó felvételen egy dán szélső- jobboldali párt fiataljai gúnyt űznek az iszlám vallás alapítójaként tisztelt Mohamed prófétából. @ további hírek: www.reggel.hu PANORÁMA 2006. OKTÓBER 12., CSÜTÖRTÖK Gondterheltek egymás közt London A forradalomra emlékezett Blair és Gyurcsány i Gyurcsány Ferenc az 1956-os forradalom londoni megemlékezésein vett részt Tony Blair brit kormányfővel, akit példaképének tekint „Gyurcsány Ferencnek kijutott a nehézségekből”- vélekedett Tony Blair brit kormányfő. A tegnap Londonban járt magyar miniszterelnök vendéglátó­jának is mélyponton van a népszerűsége. Farkas Károly „Október 23-át vissza kell venni a politikától, hogy senki ne mer­je 56-ot a politikai futballhuli- ganizmussal összehasonlítani” - mondta Gyurcsány Ferenc a brit képviselői irodaházban a magyar forradalmat bemutató kiállítás megnyitóján. Tony Blair brit kormányfő beszédében mél­tatta a magyar forradalmárok hő­siességét. A politikus kijelentet­te: „a demokrácia nehéz dolog”, amelyhez bátor vezetői dönté­sekre van szükség. „Gyurcsány Ferencnek is kijutott a nehézsé­gekből” - utalt Blair a balaton- őszödi beszéd kiszivárogtatása utáni belpolitikai válságra. Ugyanakkor a brit politikus­nak, Gyurcsány vállalt példa­képének is volt miért aggódnia. Tony Blair karrier: 30 éves kora óta alsóházi képviselő PÁRTKARRIER: píacbamt politika átvételével a brit Munkáspárt megújítója JELENLEGI HELYZETE: elszigetelődött, tüntetnek ellene. Jövőre távozik választások: 1997-ben 18 éves konzenatív uralmat váltott fel, kétszer újra­választották ellenzék: David Cameron új konzervatív vezér népszerűbb támadási felületek.- az iraki háború támogatása, oktatási reform példaképe: Winston Churchill Gyurcsány Ferenc KARRIER: KISZ-vezetőből lett üzletember, majd politikus pártkarrier; a modem szociáldemokrácia ideológusa az MSZP-ben JELENLEGI HELYZETE: ÜZ MSZP elnöki székének váromá­nyosa, de tüntetnek ellene választások: 2004-ben parlamenten kívüliként kormányfő, 2006-ban újraválasztották ELLENZÉK: Orbán Viktor nyert az őszi választáson TÁMADÁSI FELÜLETEK: cégügyek, megszorítások és politikai hazugságok példaképe: Tony Blair Az 1997 májusa óta a miniszter- elnöki székben ülő Tony Blair szeptember hetedikén - komoly nyomásra - jelentette be, hogy egy éven belül lemond hivatalá­ról. Mihamarabbi távozását azonban egyre hangosabban kö­vetelik saját pártjából is. A Mun­káspárt népszerűsége ugyanis történelmi mélypontra zuhant. A tavaszi önkormányzati válasz­tások előtt a lakosság mindössze 28,5 százaléka volt elégedett Blair munkájával - 1997-ben ez az arány még 83 százalék volt. A május eleji választásokon súlyos vereséget szenvedett a Munkáspárt: a szavazatok 26 százalékát szerezte meg, 263 képviselői helyet elveszítve. A kudarcban komoly része volt az elmúlt egy év botrányai­nak. Charles Clarke belügy­miniszternek személyesen kel­lett vállalnia a felelősséget azért, hogy több mint ezer erőszakos bűncselekmények miatt elítélt j bevándorlót engedtek szabadon, j ahelyett, hogy kitoloncolták vol­na őket. John Prescott miniszter­elnök-helyettesnek előbb a tit­kárnőjével folytatott viszonya miatt kellett magyarázkodnia, később pedig azért, mert egy háttérbeszélgetésen „szar’-ként jellemezte George Bush közel- keleti politikáját. Utóbbi kényelmetlenül érin­tette a miniszterelnököt is, akit „az amerikai elnök pincsikutyá­jának" csúfolnak az iraki hábo­rú támogatása miatt. Ezzel kap­csolatban hazugságon is érték Blairt, amikor kiderült: annak tudatában állt ki a katonai beavat­kozás mellett, hogy tisztában volt vele: a hivatalos indoklással el­lentétben Szaddám Húszéin re- zsimje nem rendelkezik tömeg- pusztító fegyverekkel. Nem vélet­len, hogy a Guardian publicistája megjegyezte: ha Gyurcsány írta volna Blair leköszönő beszédét, szerepelne benne: „még hogy az elmúlt két évben hazudott a ma­gyar kormány? Amatőrök. Én tíz I éve ezt teszem”. Csehországban lemondott a konzervatív miniszterelnök Tegnap benyújtotta lemondását Václav Klaus cseh államfőnek Mirek Topolánek miniszter- elnök és kormánya. Topolánek azért volt kénytelen megválni alig két hónapig betöltött poszt­jától, mivel a cseh parlament a múlt héten nem szavazott bizal­mat kormánya programjának. Prágában így tovább folytatódik a tavaszi választások óta fenn­álló patthelyzet, amely teljesen megbénította a cseh politikai életet. A gondok akkor kezdődtek, amikor a május elején tartott vá­lasztásokon ugyan Mirek Topo­lánek Polgári Demokratikus Pártja (ODS) győzelmet aratott a szavazatok 38 százalékával, de szövetségeseivel, a keresztény- demokratákkal és a zöldekkel együtt is csak a mandátumok ■ Három hónapba telt Mirek Topolánek ki­nevezése, és alig két hónapot töltött a mi­niszterelnöki székben. felét, azaz száz képviselői helyet birtokoltak a képviselőházban, míg a kormányzó szociáldemok­raták és a kommunisták együtt szintén száz képviselői helyet szereztek. A szavazategyenlő­ség miatt Topolánek pártja és a szociáldemokraták tárgyaláso­kat kezdtek egy nagykoalíciós kormányról, de a tárgyalások - nem kis részben a durva kam­pány okozta sértődések miatt- hamar zátonyra futottak. Topolánek kormányát is csak úgy szavazta meg a parlament- a választások után három hó­nappal hogy a parlamenti elnök posztját átengedték a szo­ciáldemokratáknak. A prágai politikusok gondjai azonban Topolánek lemondásá­val még mindig nem oldódtak meg, hiszen az országnak to­vábbra sincs kormánya. Mától Václav Klaus köztársasági elnök konzultál a parlamenti pártok­kal az új miniszterelnök szemé­lyéről, de egyre nagyobb a való­színűsége, hogy új választást kell kiírni. Addig azonban még legalább egy miniszterelnököt el lehet koptatni a cseh alkotmány szerint, így az új választásra, bár elméletben sor kerülhetne már november végén, megtartására a gyakorlatban csak jövőre van esély. ■ F. K. Robbantás vagy földrengés? atomkísérletek Phenjan elutasítja a szankciókat Közmunkára ítélnék a bukaresti örömlányokat Észak-Korea hadüzenetnek te­kint minden ellene hozott szank­ciót az ENSZ részéről - közölte tegnap a kommunista ország ENSZ-képviselője, miután a nagyhatalmak képviselői foly­tatták a zárt tárgyalásokat Phen­jan ellen a kísérleti atomrobban­tás miatt meghozandó szank­ciókról. Közben egy újabb atomkísér­let híre borzolta a kedélyeket Távol-Keleten. A japán köztele­vízió számolt be egy ma hajnali detonációról, ám ez rémhírnek bizonyult. A tévéadó szerint Japán szeizmikus aktivitást mért észak-koreai területen, ezt azonban feltehetően egy japán földrengés váltotta ki. ■ Z. M. 1 Szöulban az utcán is tiltakoztak az észak-koreai atomkísérletek miatt Több mint hárommillió euróval (810 millió forint) tartoznak a bukaresti örömlányok a költség- vetésnek, mivel a hatóságok képtelenek behajtani azt az al­kalmankénti 22 ezer forintnak meg­felelő bírságot, ame­lyet üzletszerű ké- jelgés címén róttak ki rájuk. A román főváros ható­ságai tehetetlenül állnak, volt rá eset, hogy egyes örömlányokat 15 alkalommal is megbírságol­tak egyetlen nap alatt, de a jegy­zőkönyvek megírására pazarolt időnek semmi értelme nem volt. A legtöbb bírságot - több mint ötezret az idei évben - Bukarest 3. kerületében rótták ki. A fővárosi adóhivatal illetéke­sei elmondták: rendkívül nehéz behajtani az ily módon felgyűlt tartozást, egyrészt azért, mivel a lányoknak rendszerint nincs állandó lakhelyük, másrészt egyéb jö­vedelemmel sem rendelkeznek. Az egyik román tévé­adónak nyilatkozó adószakem­ber szerint megoldást jelentene, ha a bírságoló rendőr azzal a ké­réssel fordulna a területileg ille­tékes bírósághoz: változtassa közmunkára a kifizetendő bír­ság ellenértékét. Arról nem be­szélt, milyen típusú közmunká­ra gondolt, és ki lenne a haszon- élvezője. ■ T. B. L, Kolozsvár ■ Lehetetlen beszedni a ki­rótt bírságot.

Next

/
Thumbnails
Contents