Petőfi Népe, 2006. október (61. évfolyam, 231-255. szám)
2006-10-12 / 240. szám
2006. OKTÓBER 12., CSÜTÖRTÖK 7 PANORÁMA f * g "f "> / í/í ' Utcán az egészségügy reformtervek Mikola: a felügyelet az orvosok csendőre lesz Spontán magánosítás ment végig az elmúlt években az egészségügyi rendszerben - állítja az Állami Számvevőszék Fidesz: maradjon csendben Gyurcsány Ferenc október 23-án Külön ünnepel a Fidesz október 23-án - jelentette be Szijjártó Péter. A párt kommunikációs igazgatója közölte: a Fidesz politikusai nem vesznek részt olyan rendezvényen, amelyen Gyurcsány Ferenc is beszédet mond. Az ellenzéki párt rendezvényének helyszínéről később döntenek, annyit jelentettek be, aznap délután két órára várják Magyarország minden állampolgárát. A Kossuth térre többen is igényt tartanak október 23-án, de még nem tudni pontosan, mi lesz a megemlékezés napján. A tüntetők október 25-ig maradnának. A terület igénybevételéről egyelőre a rendőrségen még egyeztetnek. A Fidesz október 23-ig kért engedélyt nagygyűléseire, de a Miniszterelnöki Hivatal is itt tartaná a központi ünnepségek egy részét. A Nemzeti Bizottság 2006 hetek óta a téren demonstrál, és október 23-án sem tágítana. Márpedig ha az állami ünnepségeket valóban itt szervezik, akkor a megemlékezés előtt már két nappal el kellene kezdeni a technikai felkészülést - ehhez pedig el kellene távolítani a de- monstrálókat. Időközben a tüntetők közölték, nyílt levelet írnak az egykori demokratikus ellenzék vezetőinek, Kis Jánosnak, Kőszeg Ferencnek és Tamás Gáspár Miklósnak. Ebben azt kérik, nyilvánosan ítéljék el „a kommunista restauráció fenyegetését, az erőszakot és a rendőri túlkapásokat”. ■ P. A. "i'i''.".■■■.*= ’ ...... ”f Rí. A'BVRV Kosa: a kormányfő kiírta magát a demokráciából A bal- És jobboldal összefogására van szükség az ország jövője érdekében - jelentette ki tegnap Kosa Lajos, Debrecen polgármestere, a Fidesz soros szónoka tízezres tömeg előtt a Kossuth téren. Azt mondta: ha a jobb- és baloldal nem keresi közösen a kiutat, elveszett az ország. A politikus Gyurcsány Ferenc távozását követelve azt mondta, a kormányfő hazugságaival kiírta magát a demokráciából, elvesztette hitelét, a válság csak távozásával oldható meg. Kosa közölte: a következő Gyurcsány-csomag ezermilliárdos nagyságrendű lesz, mely teljesen csődbe viheti az országot. Gyógyszer- és patikaliberalizáció, biztosításfelügyelet, valamint a szakmai kamarák eltörlése - ez a három fő eleme a kormány egészségyügyi javaslatának. A szakma tiltakozik, és hamarosan utcára vonul. Europress-összeállítás A szakmai tiltakozások ellenére holnap benyújtja a kormány a parlamentnek az egészségügyi rendszer átalakítására vonatkozó terveit. Molnár Lajos szakminiszter az első javaslatról kifejtette: a jövőben feloldják a patikaalapítás szabályait, és egyes készítményeket gyógyszertáron kívül is lehet majd forgalmazni, szigorú szabályok szerint. Másodszor: a létrehozandó egészségbiztosítási felügyelet a jövőben egyfajta ellenőrző szerepet kapna az egészségügyben tevékenykedő intézmények fölött. A harmadik javaslat szerint a kamarai tagságot eltörlik úgy, hogy a kamarák köztestületi jellegét megtartják. Hamarosan életbe lép az a tervezet is, amely szerint minden gyógyszer után 300 forintos külön térítési díjat kell fizetni. Ez alól csak a közgyógyellátásban részesülők mentesülnek. A tervezet ellen tiltakozó patikusok azonnal be is jelentették, hogy jövő héten utcára vonulnak, és a szaktárca budapesti épülete előtt tiltakoznak a kormány tervei ellen, amelyek szerintük nem a betegek érdekeit képviselik. Új tárgyalófél kijelölését kéri a kormánytól a Magyar Orvosi Kamara, mert a szervezet bizalma megrendült az Egészségügyi Minisztérium vezetésében. Eger István kamarai elnök hozzátette: azért nem tartják megfelelőnek a tárca magatartását, mert az elmúlt hónapok intézkedéseinek meghozatalakor nem vették figyelembe a betegellátás érdekeit. Szakmai szempontok helyett pénzügyi nézőpontokat vett figyelembe a kormány - így ösz- szegezte lapunknak Molnár bejelentéseit Mikola István, a Fidesz egészségyügyi szakpolitikusa. Szerinte a kormány javaslata a betegellátás biztonságát veszélyezteti. A politikus felháborítónak nevezte, hogy a tárca elképzelései szerint az orvost anyagilag tennék felelőssé a számára megszabott gyógyszerkeret túllépéséért. A biztosításfelügyeletről úgy fogalmazott: „ez egy csendőrség lesz, amelyik majd fejbe vágja az orvost, ha nem úgy mozog, ahogy szeretnék”. Ez a hatóság például az orvosokat szankcionálhatná, ha azonos hatóanyagtartalmú gyógyszerek esetén a drágábbat írnák fel. „Csakhogy a korszerűbb gyógyszerben számos olyan segédadalék van, amelyek a felszívódást, a nagyobb hatékonyságot segítik” - figyelmeztet Mikola. MAGYARORSZAG Tüntetni fognak a rendőrök is szombaton megtartják egyórás figyelmeztető demonstrációjukat a Parlament előtt a fegyveres és rendvédelmi dolgozók. Szerintük a kormány további megszorításokat tervez a hivatásos állománynál, amelyek elfogadhatatlanok. Elmarad a téli érettségi vizsga idén az őszi érettségi vizsgaidőszak október 20. és november 30. között zajlik, jövőre pedig május-júniusban lesznek a matúrák. f A minisztérium visszautasította azt a lapinformációt, amely szerint anyagi megfontolások miatt szüntették meg a téli vizsgaidőszakot. Hamis doktorival a kormányhivatal élén ÁLLÍTÁSÁVAL ELLENTÉTBEN nincs PhD-fokozata a hazai innováció csúcsszervét irányító Boda Miklósnak - derítette ki a Heti Válasz. A Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal elnöke eddig egy Svédországban szerzett hamis doktorival próbálta igazolni magát. Boda Miklós: hamis a doktori Súlyos büntetés a Hír Televíziónak EGYMILLIÓ FORINTOS bírsággal sújtotta a Hír Televíziót a Szabadság téri tévészékház ostromának éjjelén sugárzott műsor miatt az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT). A bírság a legnagyobb összegű büntetés, amit az ORTT kiróhatott. A testület a Magyar Rádiónál is vizsgálódik a kiszivárgott Lamperth- beszéd miatt. @ további hírek: www.reggel.hu Patikaliberalizáció: érvek és ellenérvek ÉRVEK MELLETTE ■ a szabad patikaalapítás miatt egyre több gyógyszertár létesülne, amelyek egymással versengenének, ezáltal csökkennek az árak. a A GYÓGYSZERLIBERALIZÁCIÓval könnyebben lehet patikaszerekhez jutni, mivel egyes termékeket akár benzinkútnál is meg lehet vásárolni, m a betegek kevésbé lesznek kiszolgáltatva a jelenlegi gyógyszertári ügyeleti rendnek. ÉRVEK ELLENE ■ GYÓGYSZERÁREMELÉS leSZ, mivel a tőkeerős társaságok kiszorítják a kis patikákat, és egyedüli piaci szereplőként dm- gábban adhatják a gyógyszert. a eltűnhetnek azok a készítmények, amelyeket a patikákban kell elkészíteni. a gyógyszer mellékhatások miatti megbetegedések növekedésére lehet számítani a szabadon kapható készítmények miatt. „Spontán privatizáció az egészségügyben" AZ ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK (ÁSZ) átfogó egészségpolitikai tervezet kidolgozását javasolja a kormánynak, amely megfelelően kezeli a magántőke bevonását a szakellátások működtetése során - mondta Bihari Zsigmond, az ÁSZ fő igazgatója. Hozzátette: az elmúlt években egyfajta spontán magánosítás ment végbe az egészségügyi rendszerben. Bihari Zsigmond elmondta, ez az ÁSZ-jelentés egyfajta felhívás arra, hogy a magánosí- tási folyamatokat jelen keretek között,.nem célszerű tovább folytami”. Repülőgép csapódott egy New York-i toronyházba Tárgyalnának a bezárandó vonalakról vasút Az utasok alig tizede fizet teljes árú menetjegyet a vonatokon Kisrepülőgép csapódott egy New York-i toronyházba tegnap este magyar idő szerint kilenc órakor. A CNN hírtelevízió értesülései szerint nem terrortámadás történt, de az események hírére készültségbe helyezték a védelmi és mentőosztagokat az Egyesült Államokban. Több nagyváros fülé feliszálltak a légierő vadászgépei. Bush elnököt értesítették az esetről. Halottakról, vagy sebesültekről nem érkezett jelentés. A repülőgép az 50 emeletes ház 21. emeletébe csapódott- Szemtanúk szerint égő roncsdarabok hullottak az utcára. Az East Riverhez, illetve a Rockefeller Centerhez közeli 72. utcában álló épületben több lakás is kigyulladt, legalább két emelet lángokban állt. A tűzoltók lapzártánk idején még küzdöttek a lángokkal. „Éppen felnéztem, amikor a repülőgép belerepült valakinek a nappalijába” - mondta a CNN által megszólaltatott egyik szemtanú. „A legtöbben nagyon megijedtek, mivel attól tartottak, hogy újra terroristák csaptak le a városra, mint 2001. szeptember 11-én” - mondta a CNN-nek Sarah Steiner, aki szintén a helyszínen tartózkodott a baleset idején. ■ Azt hitték megismétlődik szeptember 11. Közös üzemelésbe adnák a szárnyvonalakat - ahol próbálták, nem sikerült Összesen 28 vasúti mellékvonal szüneteltetése szerepel a gazdasági tárca személyszállítás szüneteltetéséről szóló munkaanyagában - mondta tegnap az Országgyűlés önkormányzati és területfejlesztési bizottsága előtt Felsmann Balázs. A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium államtitkára hozzátette: ha az érintett önkormányzatok tovább szeretnék üzemeltetni az amúgy megszüntetésre javasolt vonalakat, úgy tisztázni kell, milyen formában kívánják fenntartani azokat. Korábban két település, a Nógrád megyei Balassagyarmat és a Békés megyei Vésztő térségében folytak tárgyalások a szárnyvonalak önkormányzati üzemeltetésével kapcsolatban, de a munka megfeneklett. A MÁV Rt. átalakításával kapcsolatban az államtitkár azt mondta, a személyszállítási üzletág hamarosan önállóvá alakul, ám hozzátette, egyelőre nincs napirenden sem a létrejövő cég, sem pedig a Volán-társaságok privatizációja. Felsmann Balázs hozzátette, szükséges a kedvezmény- és tarifarendszer átalakítása is. Egyszerűsítenék a jelenleg szinte áttekinthetetlen kedvezményrendszert. Ezzel kapcsolatosan az államtitkár rámutatott: a MÁV adatai szerint az évi 152 millió utasból mintegy 18,2 millió fizet teljes árú jegyet. ■ Z. M.