Petőfi Népe, 2006. július (61. évfolyam, 152-177. szám)
2006-07-24 / 171. szám
PETŐFI NÉPE - 2006. JÚLIUS 24., HÉTFŐ SPORT Bács-Kiskun megyebeli sikerek a derbi három napján Amerikai után amerikai tour de francé Armstrongot Landis váltotta a trónon Eb-részvételt érő hármasugró siker az országos bajnokságon Tegnap Szilvásváradon befejeződött a 42. Magyar Hajtóderby: az egyes fogatoknál Rondzik Gábor, a ketteseknél Selyben Zsolt, míg a négyeseknél Lázár Zoltán győzött. Baranyi Antal A Szalajka-völgyi lovas stadionban zárult a magyar fogathajtók idei egyik legrangosabb hazai erőpróbája. Tegnap is akadtak meglepetések, így a végső sorrend a záró szám, az akadályhajtás versenyét követően alakulhatott ki. A technikás, szűk alapidejű pályán senki nem teljesített száz százalékot, így a kevesebb hibával hajtok végeztek az élen. A világbajnokságra készülő négyesfogat-hajtók mezőnye foghíjas volt. Közülük négyen - Lázár Vilmos, Hódi Károly, Váczi István, Dobrovitz József - a jövő hét végén Hollandiában áll rajthoz, s hiányuk érződött a szil- vásváradi derbi királykategóriájának mezőnyében. Rajtuk kívül az elmúlt héten a nebanicei Világkupa-fordulóban győztes bugaci Juhász László sem állt rajthoz. Fia, if]. Juhász László hajtott Szilvásváradon, aki végül a negyedik helyre hozta be fogatát. A négyesfogat-hajtóknál egyébként Fintha Imre szövetségi kapitány hat hajtőt - Lázár Zoltán, Lázár Vilmos, Dobrovitz József, Lázár Vilmos, Bárdos Attila, Hódi Károly, Móró Lajos - nevezett a vb-re. Az amerikai Lance Armstrong 1999-től zsinórban nyerte a Tourokat. Tavaly abbahagyta, idén pedig honfitársa, Floyd Landis (képünkön) nyert SZILVÁSVÁRAD! EREDMÉNYEK. egyes fogatok: 1. Rondzik Gábor (Agárd) 144,32 hibapont, 2. Tóth Imre (Kiskunfélegyháza) 152,69 - kiváló akadályhajtásának köszönheti dobogós helyét. 3. Miroslav Matuska (szlovák) 158,49, 4. Farkas József (Mélykút) 164,22, 5. Nyúl Katalin (Hírős LK) 165,02; kettes fogatok: 1. Selyben Zsolt (Mórahalom) 131,85, 2. Nyúl Zoltán (Kecskemét) 140,61,3. Farkas László (Érd) 146,81, ... 6. Kalmár László (Kecskemét-Aranyhomok LK) 160,56; négyes fogatok: 1. Lázár Zoltán (Szilvásvárad) 138,55, 2. Bárdos Attila (Tápiószentmárton) 155,77, 3. Kecskeméti László (Jakabszállás) 159,19,4. ifj. Juhász László (Bugac LK) 168,10. Az amerikai Floyd Landis nyerte az ez évi Tom- de France kerékpáros körversenyt. A Phonak klasszisa egy nappal a zárás előtt vette vissza az összetettbeli elsőséget, a szombati 57 km- es egyéni időfutamon nyújtott jó teljesítményével került vissza az élre. Ezt megelőzően többször is változott a helyzet: kedden még rajta volt a sárga trikó, majd másnap nagyon rosszul ment, ám csütörtökön egyéni szökés után nyert, és fél percre megközelítette az akkor még vezető spanyol Pereim Siót Szombaton aztán ezt a különbséget dolgozta le. A mezőny tegnap Sceaux-An- tonyból tekert Párizsba, ahol belvárosi körözéssel ért véget a viadal. A 154,5 km-es szakaszt ThorHushovd, a Crédit Agricole norvég kerekese nyerte. A 93. Tour de France győztesei: összetett: Floyd Landis (amerikai, Phonak) 89:39:30 óra legjobb FIATAL: Damiano Cunego (olasz, Lampre) 89:58:49 óra hegyiverseny: Michael Rasmussen (dán, Rabobank) 166 pont pontverseny: Robbie McEwen (ausztrál, Davitamon) 288 pont csapatverseny: T-Mobile (német) 269:08:46 óra legharcosabb versenyző: David de la Fuente (spanyol, Saunier Duval) Az idei Tour összetett végeredménye: 1. Landis 89:39:30 óra 2. Pereire Sió 57 másodperc hátrány 3. Klöden 1:29 perc hátrány 4. Carlos Sastre (spanyol, CSC) 3:13 p h. 5. Cadel Evans (ausztrál, Davitamon) 5:08 p h. 6. Gyenyisz Mencsov (orosz, Rabobank) 7:06 p h. Az eddigi Tour de France-győzelmek megoszlása: 36: Franciaország, 18: Belgium, 11: Egyesült Államok, 9: Olaszország, 8: Spanyolország, 4: Luxemburg, 2: Hollandia, Svájc, 1: Dánia, Írország, Németország. atlétika A távolugrásban ezüstérmes ajkler zrrA 13,66 méteres produkcióval nyerte a női hármasugrást a 111. aüétikai országos bajnokság második napján, Debrecenben, ezzel teljesítette az európai szövetség 13,65-ös szintjét a göteborgi kontinensviadalra. A Vasas versenyzője minden érvényes kísérletével az élen végzett volna a viadalon, a szintet az ötödik próbálkozásra ugrotta meg. A magyar szövetség ennél szigorúbb követelményét azonban nem sikerült teljesítenie, így önköltséges alapon lehet tagja a Svédországba utazó csapatnak. Ajklerhez hasonlóan a 100 m szombati fináléjából kizárt Listár Nikolett is megvédte címét, méghozzá 200 méteren. A férfiak hasonló távján a junior korú Szebeny Miklós győzött. Az Eb-re készülő Győrffy Dóra magasugró-győzelmét sem fenyegette veszély, annak ellenére, hogy az 1,90 m teljesítése után az 1,94 már nem jött össze neki. Az olimpiai ezüstérmes Kővágó Zoltán távollétében Varga Roland nyerte a férfi diszkoszvetést. Előzetesen Varga és Máté Gábor harcára lehetett számítani, s ennek megfelelően kezdődött a verseny, hiszen előbbi 62,03, utóbbi pedig 61,97 m-rel kezdett. A folytatásban Máténak nem jött ki a lépés, aki egyetlen dobását mérette le. Varga ugyanakkor többször is túldobta nyitóeredményét, s végül 63,45 m-rel győzött. Szombati 1500 m-es aranyérme után 5000 m-en is győzni tudott Bene Barnabás, aki elsősorban remek hajrájával verte a magyar csúcstartó Csillag Balázst. Férfi hármasugrásban Tölgyesi Péter a papírformának megfelelően győzött, ugyanakkor egy rossz mozdulatot követően a viadal felénél a mentősöknek kellett tolókocsival levinniük a pályáról. Mit lehet elérni 30 pontos hátrányból? olasz bundabotrány A Juventus tart a harmadosztályba eséstől A Bayern München már megegyezett a hollanddal A bundázás miatt esőfokon a másodosztályba száműzött, és ott 30 pontos hátrányból induló Juventus labdarúgócsapata abban bízik, hogy a fel- lebbviteli bíróság enyhíti a büntetést. MTI A klubot képviselő ügyvéd, Cesare Zaccone szerint a számítások alapján azt kell feltételezni, hogy a Serie B-ben csak akkor maradhat benn az együttes, ha közel 80 pontot gyűjt, ehhez pedig 40-ből kb. 26-27 mérkőzést kellene megnyernie, ráadásul mindezt alaposan meggyengült kerettel. „Sok játékosunk világbajnok, négyen már el is hagytak bennünket. Egy-egy futballista pályafutása nem olyan hosz- szú, hogy évekig szerepeljen a másod- vagy a harmadosztályban” - jegyezte meg Zaccone. A bundabotrányban érintette másik három klub, a Fioren- tina, az SS Lazio és az AC Milan is a büntetések enyhítéséért fellebbezett. A július 14-i elsőfokú ítélet szerint a Juventust megfosztották az utóbbi két bajnoki címétől és száműzték a másodosztályba, ahol a következő idényt 30 pont levonással kell kezdenie. A Fiorentina 12, a Lazio 7 pont mínusszal indul a Serie B-ben. A Milántól 44 pontot levontak a 2005/06-os évadbeli teljesítményéből, ám így is maradhat az élvonalban, viszont nem vehet részt a Bajnokok Ligája 2006/07-es kiírásában. A milánóiak 15 pont levonással kezdik a következő szezont. A botrány május 5-én robbant ki. A kulcsfigura Luciano Moggi, a Juventus azóta lemondott elnöke volt, akit azzal vádoltak, hogy a 2004/2005-ös szezonban játékvezetők segítségével manipulálta a csapat mérkőzéseinek eredményét, fenyegetéssel próbált futballistákat arra rávenni, hogy a klubhoz szerződjenek, továbbá nyomást gyakorolt Marcello Lippi szövetségi kapitányra a válogatott keretek kialakításakor. Később a másik három klub és több személy csalására fény derült. Piero Sandulli, a másodfokon eljáró bíróság elnöke elmondta: a ítéleteknek keddig meg kell születniük, mert az Európai Labdarúgó Szövetséghez (UEFA) ekkor kell eljuttatni a nemzetközi kupás nevezéseket. A torinói „Öreg Hölgytől”, a Juventus csapatától búcsúzott Lilian Thuram, Gianluca Zamb- rotta, Emerson, Fabio Canna- vam, valamint a csapat korábbi trénere, Fabio Capello is. labdarúgás Karl-Heinz Rummenigge, a Bayern München labdarúgócsapatának ügyvezető igazgatója bejelentette, hogy szóban már megegyeztek a holland Ruud van Nistelrooy-]ai. A Real Madrid által is megkörnyékezett klasszis és a német sztárcsapat közötti szerződés megkötéséhez már csak a Manchester United beleegyezése szükséges. A Real Madrid korábban 15 millió eurót ajánlott a játékosért, de az angol klub 18 miUió eurót kért, így a megállapodás elmaradt. A gólerős támadót ugyan még két évig szerződés köti a manchesteri csapathoz, ám tavasszal megromlott a viszonya Alex Ferguson vezetőedzővel, ezért a Unitednél nem marasztalják. van Nistelrooy Münchenbe tart