Petőfi Népe, 2006. július (61. évfolyam, 152-177. szám)
2006-07-19 / 167. szám
3 PETŐFI NÉPE - 2006: JÚLIUS 19., SZERDA MEGYEI KÖRKÉP Helvécia LASSACSKÁN Orgo- vány, Jakabszállás és Ballószög is abban érdekelt, hogy mielőbb elkészüljön a helvéciai szociális szolgáltató központ. Ezt a mikrotérség központjának számító község egy régi szolgálati lakás átalakításával, illetve meg- toldásával igyekszik megoldani. Csakhogy lassan érkezik az ehhez igényelt pályázati pénz - összesen ötmillió forint így a munka is lassacskán halad. Eddig elkészült a mozgáskorlátozottak vécéje, az akadálymentesítés, és szerkezetkész az újonnan épített rész is. Hiányoznak még a nyílászárók és a gépészeti munkák. A vélhetően októberben elkészülő létesítményben helyet kap a gyermekvédelem, az idősek szociális gondozása és a támogató szolgálat. (P. S.) Kunfehértó grill Első ízben rendeznek grillsütőversenyt a tóparti településen. A szabadban sütögetők augusztus 5-én, szombaton délelőtt mutathatják be tudásukat az érdeklődőknek, akik akár meg is kóstolhatják az ínycsiklandó étkeket. A versenyzők kizárólag saját felszerelésükkel indulhatnak a versenyen, és csak faszénnel grillez- hetnek. A grillfesztivál programjai közül kiemelkedik a United, a Midnight Boogie, Tóth Vera és együttese, valamint a Jambalaya fellépése. (T. K.) Nagykőrös "Cegléd aratás Nagyjából a félidejénél tart a gabonafélék betakarítása a ceglédi kistérségben. Az árpa 5,2-5,8 tonna, a búza 5-6 tonna termést ad, a repce pedig 3-3,5 tonnát hektáronként. A kenyérgabona felvásárlási ára most 23 ezer forint tonnánként. Ez megfelel a tavaly nyári áraknak. (M. J.) Pest megye ÚJAK 53 új rendőr lépett szolgálatba a múlt héten Pest megyében. A pályakezdőket a 12 városi kapitányságra osztották be. Nagykőrösre egy, Ceglédre négy új rendőr került. (M. J.) Tiszakécske JÁTÉKOK Megszüntette az önkormányzat az ókécs- kei óvoda előtti játszóteret, de ez nem jelenti azt, hogy a gyerekeknek ezentúl nem lesz hol játszaniuk. A játékok egy részét áttették az óvoda udvarára, ami valamelyest bővült, mert a mellette lévő közösségi ház udvarából hozzácsatoltak egy darabot. A játszótér megszüntetésével a Templom tér rendezése és kialakítása is folytatódott. (Sz. T.) te X ö Ha kiégetik, ihatnak belőle agyagozás Marokedényeket készítettek a honfoglaló tábor résztvevői lOskuirfélegyliáza Az ősi tudás és szokások felelevenítése a célja annak a honfoglaló tábornak, mely hétfőn kezdődött és július 28-áig tart a kiskunfélegyházi Móra Ferenc Művelődési Központ klubházában. A több mint tíz nap alatt a gyerekek megismerik a tarsolylemez-, illetve íj- és nyílkészítés, valamint a nemezelés fortélyait. Újjáépítik a vasúti síneket Ceglédnél közlekedés Száznegyvennel is roboghatnak majd a szerelvények Megújul a Cegléd-Szolnok vasútvonal. Miklay Jenő Júliustól vágányzári menetrend szerint közlekednek a vonatok a ceglédi vasútállomáson. Ezen a héten kezdó'dik és várhatóan a jövő év végéig tart a vasúti csomópont korszerűsítése. A nyolc és fél milliárd forintos építkezés a Cegléd-Szolnok vasútvonal rekonstrukciójának folytatása, fele részben uniós forrásokból támogatva. A kivitelezésre egy spanyol többségi tulajdonú szlovákiai cég kapta a megbízást. Az utazóközönség a biztonság és kényelem szempontjából egyaránt jelentős változásokra számíthat 2008-tól. Az építők teljesen kicserélik a síneket, a töltéseket, a biztosító berendezéseket. Három új fedett peront is építenek, azokat aluljáró köti majd össze. Viszont az állomás épülete és parkja nem szerepel a felújítási tervben, ugyanis csak a pálya felújítását támogatja az EU, az úgynevezett kohéziós alapból. A fő cél tehát az, hogy felgyorsuljon a személy- és teherforga■ A síneket kicserélik, de a pályaudvar egyelőre nem Újul meg. lom. Az új pályán akár 130-140 kilométeres sebességgel is haladhatnak majd a vonatok. A beruházó cég képviselői a múlt héten arról tájékoztattak, hogy az építkezés ideje alatt is közlekedik valamennyi járat. A sebességüket természetesen most korlátozzák az állomáson és környékén, de a pályák többi, már átépült szakaszain a szerelvények várhatóan behozzák majd az időveszteséget. SEGÍTÜNK! TAKÁCS VALENTINA ROVATA Az ajánlott levélről Egy vállalkozó elmesélte, hogy van egy cége, ami az ő nevét viseli. A cég nevére ajánlott levél érkezett. Vitte magával a postai értesítőt és a személyi igazolványát a postára, de nem adták ki neki a küldeményt. Kérték, hogy más okirattal is igazolja a jogosultságát. Ebben a kérdésben Tóth Tímea kecskeméti postavezető segítségét kértük. Elmondta: a posta eljárása a hatályban lévő kormány- rendelet szerint jogos volt. A szabályozás többek közt kimondja, hogy a jogi személy, a jogi személyiség nélküli gazdasági társaság és egyéb szervezet részére érkezett küldemény átvételekor az átvevőnek mivel kell igazolnia személy- azonosságát, illetve az átvételi jogosultságát. A személyazonosságot - értelemszerűen - egyebek közt személyi igazolványnyal, katonai igazolványnyal vagy útlevéllel lehet igazolni. Az átvételi jogosultságot (a kormányrendelet szerint) gazdasági társaság esetén igazolni lehet cégkivonattal, cégmásolattal, közokiratba foglalt vagy ellenjegyzett létesítő okirattal vagy aláírási címpéldánnyal. A jövőre nézve ugyanakkor olvasónk mindezt leegyszerűsítheti. Ehhez fel kell keresnie a kézbesítő postát (ez Kecskeméten a Kálvin téren lévő 1-es számú posta), ahol a szükséges dokumentumok bemutatása után kap egy úgynevezett Meghatalmazás kártyát. A jövőben elegendő lesz a kártyát felmutatni és a személyazonosságát igazolni, más dokumentumra nem lesz szükség. HÍVHAT BENNÜNKET! S 06-76/518-256 Ötéves kislányt molesztált, hét év börtönt kapott Bács-Kiskunban példás a bűnmegelőzés? belügyminisztérium A szaktárca jónak értékeli a bűnmegelőzés helyzetét bíróság Hétévi fegyházbüntetésre ítéltek egy 23 éves kunszentmiklósi férfit, mert a bíróság szerint szexuálisan zaklatott egy ötéves kislányt. Eredetileg egyébként nemcsak a molesztálással, hanem azzal a vádolták K. K.-t, hogy megerőszakolta ötéves rokonát. A vádirat úgy szólt, hogy kettesben maradt a kislánynyal, és együtt feküdtek az ágyon. A férfinak merevedése volt, majd megpróbálkozott a közösüléssel. Ez azonban - a kislány életkora miatt - nem sikerült, így hazament és önkielígétést végzett a vádlott. Ezt a történetet dr. Mészáros János bíró szerint nem sikerült igazolni a hónapokig tartó tárgyalássorozatban. Azt azonban igen, hogy tavaly nyáron együtt volt a vádlott és a kislány a szobában. Ekkor elővette a férfi a nemi szervét, és arra kérte a gyereket, hogy vegye kézbe. Eközben simogatta a kislányt a lába között, mire sikoltozva kiszaladt a gyerek a szobából. Ezért 12. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett, szemérem elleni erőszak miatt ítélték el a férfit. Az erőszakos közösülésben ugyanakkor felmentették. Az ítélet egyelőre nem jogerős. ■ Noszlopy Bács-Kiskun megyében a bűnmegelőzési tevékenység a többi megyéhez képest példaértékű - állapította meg a Belügyminisztérium egy felmérés során. Noszlopy A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság 2005 őszén és 2006 júniusában végzett felmérést arról, hogy mennyire elégedettek a területén lévő önkormányzatok a rendőrséggel. Eszerint az önkormányzatok hatvankilenc százaléka jónak - közülük nyolc százalék kifejezetten jónak - ítéli meg településük közbiztonságát. Egy másik kérdésre válaszolva pedig az önkormányzatok nyolcvanhat százaléka jónak vagy kifejezetten jónak tartotta a helyi rendőrséggel a kapcsolatát. A felmérés során külön hangsúlyt kapott a bűnmegelőzés - olyan területként, melyben az önkormányzatok és a rendőrség együttműködése rendkívül jelentős lehet. Kiderült, hogy a Bács-Kiskun megyében lévő száztizenki- lenc település közül nyolcvanban valamilyen formában foglalkoznak bűnmegelőzéssel. A szakemberek szerint ez rendkívül pozitív és országosan is példaértékű. A megyében tizennégy településen működik önálló bűnmegelőzési bizottság, negyvenkilenc település pedig valamely kistérségi, bűnmegelőzési feladatokat is ellátó társulásban vállal szerepet.- Nyilvánvaló, hogy az ön- kormányzatok nem kizárólag csak a közbiztonsági vagy bűnmegelőzési bizottságaik útján végeznek bűnmegelőzési tevékenységet - mondta erről Mihályné Bornemisza Eleonóra rendőr százados. - Hiszen a helyi rendőrség, Illetve polgárőrség támogatásán, az áldozatvédelmi és bűnmegelőzési irodák működtetésén, a különböző bűnmegelőzési témájú fórumokon és kerékasztalok összehívásán kívül más bűnmegelőzési tevékenységben is szerepet játszhatnak az önkormányzatok. így például a civil biztonsági szolgálatokkal való együttműködésben, a tanyavédelmi programban való részvételben vagy a mezőőri szolgálatban. Ezenkívül egyértelműen bűnmegelőzési munk'a a közterület-felügyeletek működtetése, a térfigyelő rendszerek kiépítése, illetve a rendőrség és a gyámhivatalok, gyermek- jóléti szolgálatok közötti jelző- rendszer működtetése is.