Petőfi Népe, 2006. május (61. évfolyam, 101-126. szám)
2006-05-10 / 108. szám
2 PETŐFI NÉPE - 2006. MÁJUS 10., SZERDA MEGYEI KORKÉP • VELEMENY TÄKACS VALENTINA Lustaságunk a gyilkosunk volt egy kis agyérgörcsöm, de már elmúlt - hallom egyre gyakrabban. Ilyenkor engem is a szélütés kerülget a méregtől és a tehetetlenségtől. Mert aki ilyet mond, az aligha tudja, hogy a legközelebb jelentkező tünetei már a halállal is egyenlőek lehetnek. A stroke kíméletlenül szedi lusta áldozatait. Mindazokat, akik a világ kincséért sem hajlandóak egy félórácskát mozogni naponta, akik a vacsorát csakis sza- lonnás rántotta formájában tudják elképzelni, akiknek nem élet az élet a napi tekintélyes mennyiségű alkohol nélkül. És persze a lustasággal együtt jár az is, hogy az orvosokat messze elkerülik, bízva a saját elpusztíthatat- lanságukban. tizennyolcezer temetés évente, ugyanennyi gyászoló család. És akkor még nem beszéltünk azokról, akik a stroke következtében válnak magatehetetlenné. Megéri? Nem lenne jobb mindenkinek egy kicsit több odafigyelés? Manapság az emberek nyolcvan százaléka azonnal felismeri az infarktus jelentkező tüneteit, ám a szélütés jeleit csak húsz százalék ké- peá beazőhosítani. Hdlott szép számmal vannak az országban stroke-centrűmok - Kecskeméten is - és olyan szakemberek, akik az életüket tették fel arra, hogy megszabadítsanak bennünket a saját nemtörődömségünktől. SZERETNÉK EGYSZER egy olyan társadalomban élni, ahol nem halnak meg a megmenthetők, ahol érték az életünk, no meg ahol nem kell minden egyes ember mellé egy háziorvost állítani. KÖZÉLETI HÍR • Lezsák Sándor országgyűlési képviselő ma délután 3-tól 4 óráig Szentkirályon, a polgármesteri hivatalban tart fogadóórát. vi tizennyolcezer áldozat gészségügy Megelőzhető a szélütés életmódváltással Legegyszerűbb megelőzni a bajt, ehhez azonban gyakran el kell járni az egészségügyi szűrésekre. Évente 18 ezren halnak meg Magyarországon stroke, azaz szélütés következtében. Takács Valentina Ma, azaz május 10-én van a stroke világnap. Márpedig, ha egy betegség az, aminek világnapja van, akkor tudhatjuk: az hatalmas gondokat okoz az emberiségnek. Európában különösen, hiszen az öreg kontinensen a stroke, magyarán szélütés évente 1,4 miílió áldozatot szed, ebből 18 ezret Magyarországon. A világnap alkalmából tartott sajtótájékoztatón dr. Csornai Márta, a kecskeméti megyei kórház ideggyógyászati és stroke osztályának vezető főorvosa elmondta: a kockázati tényezők között legfontosabb a magas vérnyomás. Ezt követi a cukorbetegség, majd az elhízás, a magas koleszterinszint, a dohányzás, a túlzott alkoholfogyasztás, a hormonális szerekkel való visszaélés, végül pedig a kábítószer. A szélütésen átesett betegek egyharmada egy éven belül meghal, másik harmada pedig az élete hátralévő részében segítségre szorul. Az orvostudomány Magyarországon is évek óta harcol a megelőzésért. Sajnos azonban mindmáig jellemző, hogy a veszélyeztetettek nem ismerik fel és nem veszik komolyan az intő jeleket, például a végtagzsibbadást, a végtaggyengeséget, a beszédzavart, vagy látótérkiesést, így nem is jutnak időben szakorvoshoz, és sokkal kevesebb az esély a megmentésükre. Szélmalomharcot vívnak a szemetelőkkel kecskémét Kétszázmillió forintba kerül a hulladék elszállítása Folytatás az 1. oldalról.- A jogszabály kimondja: a hulladék elszállításának összes költsége a szemét „tulajdonosát” terheli. Azt, aki az adott helyzetet létrehozta. Az esetek többségében azonban az elkövető személye nagyon nehezen állapítható meg. Ilyenkor az ingatlan tulajdonosának kell kifizetnie a mentesítés árát. A közterületek az önkormányzat tulajdonában vannak, az illegális lerakókból a város pénzén vagyunk kénytelenek elszállíttatni a szemetet. A legnagyobb 18-20 illegális lerakóról havonta hordják el a szemetet a Hírösgazda Kft. teherautói. Hétfőn a Burga, a Juhász, a Bodza utcában és a Belső-Szegedi úton jártak. Miközben dolgoztak, a szomszéd udvarból egy srác szeméttel púpozott kézikocsit húzott ki a kapun. Amikor meglátta a munkásokat visszafordult.- Tettenérés esetén a hatóság jelen lévő tagja felszólítja a sze- metelőt a hulladék elszállítására és az‘eset súlyosságát mérlegelve 10 ezer forintig helyszíni bírságot szabhat ki - sorolja a jogi lehetőségeket a csoportvezető. - Szemetelés közben tetten érni valakit azonban szinte lehetetlen. Ehhez tulajdonképpen abban a pillanatban kell ott lennünk, amikor a kocsiról már levette a zsákot, de még nem engedte el. Minden más esetben letagadják a szemetelést. A köztisztasági szabálysértésekkel a polgármesteri hivatal hatósági osztályának szabálysértési csoportja foglalkozik. Hozzájuk azok az ügyek kerülnek, amelyekben a szemetelő nem ismeri el tettét. Ilyenkor a hivatalnak kötelessége bizonyítania a szabálysértést, legalább két szemtanúval. A fénykép, a gépkocsi rendszámának az ismerete könnyíti a tények tisztázását. Akár százezer forint bírságot is kiszabhatnak. A legsúlyosabb esetek már bűncselekménynek számítanak, a bíróság 3 évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatja az elkövetőt.- Előfordul, hogy magánházakban takarítunk - nyit be a Kápolna utca egyik kapuján König István. - Az itt lakó néni kocsiszám hordja haza mindenhonnan a limlomot. A belső helyiségekben már közlekedni sem lehet, zsákokban áll a szemét. Hemzsegnek az egerek és a bogarak. Ilyen esetben tűz- és közegészségügyi veszélyeztetés miatt a jegyző jogosult elrendelni a mentesítést. Ennek a költségei adó formájában behajthatok. A gyűjtögetők foggal-körömmel ragaszkodnak a „kincseikhez”, ezért gyakran csak rendőri segítséggel tudunk érvényt szerezni a jogerős határozatnak. ■ Galambos Sándor--------------------------------1---------------HÍ REK a-tol z-ig BEJELENTÉS A város 2.4 millió forintot nyert Az önkormányzat és a rendőrség együttműködése a bűnmegelőzésben témában kiírt pályázaton. A jó hírt hétfőn kapta és jelentette be Széli Péter polgármester, gzs Baja TÁRLAT Dréher János festőművész munkáival ismerkedhetnek azok, akik ellátogatnak a művelődési központ Árpád téri épületébe. Itt nyílik pénteken 17 órakor a kiállítás, ami június 16- ig látogatható. A tárlatot Novotny Tihamér művészettörténész nyitja meg. kt Kalocsa díj Vinczellér Imre kalocsai származású festőművésznek ítélték oda a Magyar Művészeti Akadémia képzőművész tagjai az idei Koller-díjat. Az elismerést az akadémia épületében holnap adja át az alapító Koller Györgyné. Vinczellér Imre munkásságát Melocco Miklós szobrászművész ismerteti a vendégekkel. PH Kecskemét szimulátor a Gong Rádiójut - a Kecskemét Közbiztonságáért Közalapítvány közreműködésével - 800 ezer forintot adományozott a megyei rendőrfőkapitányság beavatkozó alosztályának. A pénzt Tőzsér Judit, a Gong rádió ügyvezető igazgatója adta át dr. Király Ferenc dandártábornoknak. A főkapitányság vezetője elmondta, hogy a pénzből egy speciális szimulátorrendszert vásárolnak. Tőzsér Judit hangsúlyozta, hogy a jövőben is hasonló módon - egy-egy konkrét cél, ügy melletti kiállással - kívánják segíteni a rendőrséget. Dr. Szabó József, a Kecskemét Közbiztonságáért Közalapítvány kuratóriumának elnöke úgy vélte, nagyon fontos lenne, hogy a helyi vállalkozók is támogassák a szervezet karitatív tevékenységét, m LOPÁS A Mó(ra-gimnázium udvarán a földre helyezte a táskáját ballagás közben szombaton délben egy helyi asszony. Ezt használta ki a tolvaj, és a táskát a benne elhelyezett mobiltelefonnal, két Avon parfümmel, egy svájci bonbonnal és 201 ezer forinttal együtt ellopta, mgy Kunbaja csúszókorong Május 20-21-én a határ menti településen rendezik meg a csúszókorong Magyar Kupa-bajnokság V-VI. fordulóját. A résztvevők egyéni és csapatversenyben mérik össze tudásukat, n Nem az önkormányzatokkal, hanem a parlament és a megyei közgyűlések képviselőinek a csökkentésével kezdené a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) a reformokat - hangzott el tegnap kecskeméten, a TÖOSZ előadásán. Képünkön a konferencia házigazdája: dr. Balogh László, a megyei közgyűlés elnöke és zongor Gábor, a TÖOSZ főtitkára. A Az osztrák Raiffeisen-csoport tulajodnában lévő és az egyik legsikeresebb bankként ismert Raiffeisen Bank Zrt. munkatársakat keres kecskeméti fiókjába az alábbi munkakörbe: private banking ügyfélreferens Feladatok: • a private banking ügyfelek teljes körű kiszolgálása, ügyfél-akvizíció • vagyonkezelési, hitelezési, valamint egyéb banki műveletek ellátása. Elvárások: • felsőfokú gazdasági végzettség, • befektetési területen szerzett minimum 2 éves banki gyakorlat, • számítógépes ismeretek (Word, Excel), • tárgyalóképes angolnyelv-tudás, • értékpapírpiacok, befektetések iránti érdeklődés, • határozott, megnyerő fellépés, jó kommunikációs készség, • ügyfélorientált értékesítési szemlélet Amennyiben hirdetésünk felkeltette érdeklődését, kérjük, juttassa el pályázatát (önéletrajz, kísérőlevél, igazolványkép) a munkakör megjelölésével a hr@raiffeisen.hu e-mail címre. Raiffeisen Bank Zrt. Humánpolitikai Főosztály 1054 Budapest, Akadémia u. 6. e-mail: hr@raiffeisen.hu kV ww.raiffeisen. hu/allasajanlatok Raiffeisen BANK