Petőfi Népe, 2006. május (61. évfolyam, 101-126. szám)
2006-05-10 / 108. szám
PETŐFI NEPE - 2006. MÁJUS 10., SZERDA MEGYEI KORKÉP 3 HÍREK a-tol z-ig Bácsalmás szeretet Május 12-én, pénteken délután fél 6- tól előadást tartanak a művelődési központban a szeretet lényege, tartalma és alkalmazása a ma emberének életében témákban. Előadó Krascsenics József, a Szeretet Fénye Közhasznú Alapítvány bajai régiójának vezetője, n Baja EMLÉK Weintrager Adolf- emlékkiállítást rendeznek a belvárosi bemutatóteremben. A tárlatot május 18-án, csütörtökön 17 órakor Kovács Zita művészet- történész nyitja meg a Szentháromság téri teremben, kt Katymár peca Május 13-án, szombaton reggel 6 órától horgászversenyt rendeznek a helyi tónál. A szerencsés pecásokra értékes nyeremények várnak, míg a majálisozóknak különböző programokkal, élőzenével és esti tábortűzzel kedveskednek a szervezők, n Kecskemét találkozó A Református Kollégium Öregdiák Baráti Köre május 27-én, szombaton tartja ez évi találkozóját. A résztvevők fél 10-kor találkoznak az Újkollégium emléktáblájánál, ahonnan a református egyház- község Csányi körúti Tóth Endre gyülekezeti termébe mennek. Részletes információ a lelkészi hivatalban kérhető, a 76/500- 389-es telefonszámon, w Kiskunhalas az ápolókat köszöntik ma a Semmelweis Ignác Kórház házi ünnepségén. Az egészségügyi intézményben délután 2 órakor kezdődő rendezvényen adják át az Év Ápolója^kitüntetést, Fk.^ lönteW Kunfehértó gránát Bontás közben kézigránátot találtak egy tanyán. A bontást végző 39 éves férfi a gerendák közé beékelve bukkant rá a nyeles gránátra, amit előbb biztonságos helyre szállított, majd értesítette az épület tulajdonosát, és a település körzeti megbízottját. Budapesti tűzszerészek mennek majd a tanyába épített robbanóeszközért. NNM Tiszaalpár ÜLÉS Rendkívüli testületi ülést tart az önkormányzat csütörtökön délután. A településrendezési tervről, a helyi építési szabályzatról, valamint a köztisztaságról, a hulladékgazdálkodásról és az állatok tartásáról fognak tárgyalni a képviselők. SZT Támadnak a szúnyoghadak baja Irtásra költeni kell, még ha reménytelen is a helyzet Földi és légi permetezéssel igyekszik a város lakóinak elviselhetővé tenni a mindennapokat az önkormányzat. Ám a Duna mentén szinte reménytelen a helyzet. Géczy Zsolt Ráadásul a java még csak most jön, miután a második tavaszi árhullám is levonult. A Duna-Dráva Nemzeti Park területén, a gemenci erdőben milliárdszámra kelnek a szúnyogok a vízzel teli fokokban, gödrökben melegedő vízben. Hiába a sok éhes béka és madár, marad vérszívó bőven. El- özönlötték az erdőt és az üdülőterületeket, de a város zöldövezeti területeire is jutott bőven. Egy jó irányú, langyos fuvallattal ugyanis ripsz-ropsz itt teremnek az egyébként 15- 20 kilométernyi távot simán repülő rovarok. A permetezésnek csak pillanatnyi érezhető, no meg látványossága okán lélektani hatása van. Baja idei költségvetésében mintegy 3,5 millió forintot terveztek a képviselők szúnyogirtásra, ám ennek minimum a duplájára lesz szükség.- Előteremtjük a pénzt, bár az ártéri erdő mellett szinte lehetetlen eredményesen gyérí- teni a szúnyoghadat - tudatta Széli Péter. - Az elmúlt hétvégén földi és légi permetezés fs történt, mégpedig a város egész területén. Sőt, Dunafür- dőn is szórta a vegyszert a rekizárolag a nőstény szúnyogok harciasak, a hímek sohasem csípnek. A hazánkban elterjedt csípőszúnyogfajok közül az úgynevezett púpos szúnyog szúrása jár a legkellemetlenebb következményekkel. Napokig kiterjedt piros duzzanatot és égető-viszkető érzést okoz a bőrön. Az ember átlagos szúnyogcsípés-tűrőké- pessége 100 csípés/óra. i'- í 'á'Jh 1 A szúnyoghadak megfékezésére megfelelő a légi vegyi védekezés. A kérdés csak az: van-e elég pénz arra, hogy az idén többször felszálljanak a repülőgépek? Felvételünk Kiskunfélegyházán készült. pülőgép. Tervezzük most hétvégére is - tette hozzá a polgármester. Kérdésünkre el-* mondta továbbá, hogy a rendkívüli helyzetre való tekintettel kérik a nemzeti park, illetve a minisztérium engedélyét, hogy a védett erdőterületeken is ritkíthassák az embereknek és az állatok zömének egyaránt sok kellemetlenséget okozó szúnyogsereget. Pokoli éjszakát töltöttek hármasban vádirat A férfi az élettársa édesanyját is szeretkezésre kényszerítette Élettársát és annak édesanyját is megerőszakolta egy férfi Kecskeméten. Noszlopy A szokványosnak egyáltalán nem mondható büntetőügy előzménye, hogy a 41 esztendős, korábban garázdaság miatt már elítélt kunadacsi férfi 2005. végén egy kecskeméti nő élettársa lett. Beköltözött a nő édesanyja kecskeméti lakásába. Ahol - állítja a vádiratban az ügyészség - több bűncselekményt is elkövetett. így állítólag egy tőrkéssel kényszerítette az élettársa anyját arra, hogy a Kossuth körútra kiállva az arra járó autósoknak felkínálkozzon. A fenyegetés hatására az asz- szony kiment az utcára, majd az egyik ismerőséhez menekülve ott töltötte az éjszakát. Másnap ment csak haza, és azt állította a férfinek, hogy nem volt bevétele éjszaka. A férfi azonban - állítja az ügyészség - nem nyugodott ebbe bele, és másnap éjjel ismét csak kizavarta az asszonyt az utcára. A nő hajnalig nem mert visszamenni a lakásába, majd megpróbált észrevétlenül besurranni a szobába. A vádirat szerint azonban észrevette a férfi, és halálosan megfenyegette tőrkésével. Anya és lánya tiltakozása ellenére arra kényszerítette a sikoltozó nőket, hogy közösen, többször közösüljenek vele, valamint orálisan is kielégítsék. A példátlan ügyben a napokban emelt vádat az ügyészség Kecskeméten. SEGÍTÜNK! A bevallás határidejéről Május 12-ig több mint 50 ezer hazai cég mintegy kétmillió munkavállalójáról vár adatokat az adóhivatal, az elektronikus egyéni járuléknyilván tartás-adatszolgáltatás keretében. Több olvasónknak - közöttük számos könyvelőnek - is problémájuk, hogy nem értik: pontosan kikre is vonatkozik ez az adatszolgáltatási kötelezettség. Kérdés az is, hogy ez az adatszolgáltatás kizárólag elektronikus úton történik, vagy esetleg létezik olyan adózói kör, amelyiknél a bevallás esetleg papír alapú. Ez ügyben Fehér Andrea, a megyei APEH sajtóreferense elmondta: a cél az, hogy fokozatosan szinte minden adózót bevonjanak az elektronikus bevallási rendszerbe. Most első körben, május 12-ig azonban kizárólag a következő négy körhöz tartozók kötelezettek az elektronikus adó- és járulékbevallásra: akik a 2005. december 31-ei állapot szerint a legnagyobb adóteljesítménynyel rendelkeznek, akiknek az adóztatási feladatait a Pest Megyei és Fővárosi Kiemelt Adózók Igazgatósága látja el, akik a fő szabály szerint havonta, illetve negyedévenként kötelesek a bevallásra, végezetül pedig akik a havi adó- és járulékbevallás benyújtását 2006 májusától választották. Ez egyben azt is jelenti, hogy május 12-ig nem kell elkészíteniük az elektronikus adó- és járulékbevallást azoknak, akik erre egyébként csak 2007 januárjától kötelezettek. Ez a bevallás kizárólag elektronikus úton történik és történhet. HÍVHAT BENNÜNKET NAPONTA 9 ÉS 11 ÓRA KÖZÖTT! 8 06-76/518-264 Aszfaltos utat építenek uniós támogatásból fülöpjakab Több mint száz család életét könnyíti meg az az új út, amely a napokban készült el a település külterületén. Az Izsáki úttól a Szűcs-iskoláig tartó két kilométeres szakasz közel száz tanyát érint. Csáki Béla polgármester lapunknak elmondta: a 80 millió forintos beruházás megvalósulásával az önkormányzat és a környéken lakók régi álma vált valóra. A sokszor járhatatlan földút ugyanis igencsak megnehezítette a napi munkába járást, a gyerekek iskolába-óvodába hordását. Az út a környékbeli kertészek, vállalkozások számára is nagy előrelépést jelent. A polgármestertől megtudtuk: a beruházás összegének nyolcvan százalékát uniós pályázaton nyerték, a fennmaradó húsz százalékot saját költségvetésükből finanszírozták. Az út egyébként pontosan 2036 méter hosszú és négy méter széles. Mindkét oldalán öt- ven-ötven centiméter nemesített padkával látták el. A beruházás februárban kezdődött. Az utolsó simításokat a napokban fejezik be. Ezen a héten lesz a műszaki átadás is. Az ünnepélyes avató, hordógurítással egybekötve kicsit később, várhatóan júniusban lesz - tette hozzá Csáki Béla. Az utat egyébként már birtokba vehették a környékbeliek. ■ Vajda Piroska VARNUS XAVER kecskeméti jótékonysági orgonahangversenye 2006. május 2T16 órakor az Arany János utcai Evangélikus templomban. Helyfoglalás az érkezés sorrendjében. (Ülőhelyek korlátozott számban állnak rendelkezésre.) Ára: 2.500 Ft A részvételi jegyekből származó adományokat a Kecskeméti Rotary Club karitatív tevékenységre fordítja. Ajegyek megvásárolhatók a McDonald's éttermekben: Kossuth tér 6-7., Izsáki út 3., Malom Bevásárlóközpont, valamint a Három Gúnár étterem recepcióján Támogató: Petőfi Népe Kecskeméti székhelyű nagy- és kiskereskedelmi tevékenységet folytató kft. keres pénzügyiszámviteli és munkaügyi feladatai ellátására főállású könyvelőt Az ideális jelölt:- regisztrált mérlegképes könyvelő- többéves gyakorlattal rendelkezik- gyakorlott a közösségen belüli beszerzések elszámolásának területén- angol vagy német nyelven társalgási szinten beszél és ír- képes az önálló, felelősségteljes munkavégzésre- precíz, munkájára igényes Szakmai életrajzzal és fizetési igénnyel kiegészített jelentkezését a leaiobbkonvvelo@freemail.hu e-mail címre, vagy a 76/506-454 faxra küldje, 7748CB május 15-éig.