Petőfi Népe, 2006. április (61. évfolyam, 77-100. szám)

2006-04-05 / 80. szám

Lássuk csak, hogyan alakul a kupaelődöntő mezőnye! 14 SPORT PETŐFI NEPE - 2006. ÁPRILIS 5., SZERDA Idegőrlőén szép Delfinálé kézilabda A kecskemétiek legyőzték Tisza-parti riválisukat A barcikai négyes döntőben ismét a Kaposvárral randizik a KRC labdarúgás Ma 18 órától ren­dezik a labdarúgó Magyar Ku­pa negyeddöntőjének utolsó felvonását. Eldől, hogy a bajno­ki címvédő Debrecen vagy a lis­tavezető Újpest csatlakozik-e utolsóként a legjobb négy me­zőnyéhez. Erre kétségkívül előbbinek van nagyobb esélye, és nem azért, mert hazai pályán lép pá­lyára. Supka Attila együttese a fővárosban annak ellenére 1-0- ás győzelmet aratott, hogy egy teljes félidőn át emberhátrány­ban futballozott. A hajdúságiak­nak ráadásul a nemzetközi po­rondra való kijutás szempontjá­ból létkérdés a továbbjutás, ugyanis az utolsó három bajno­kijukon nyeretlenek maradtak, így a 4. helyre zuhantak vissza a tabellán, hátrányuk pedig 6 pont a lila-fehérekkel szemben. Az Újpest is javítani szeretne, mert szombaton Tatabányán csak döntetlenre futotta erejé­ből, amely után Kovács Péter tulajdonos a játékosok hozzáál­lását kritizálta. A két együttes három héten belül már harmadszor találko­zik: a március 15-i kupatalálko­zón a Löki nyert Újpesten 1-0- ra, majd március 26-án a Borso­di Ligában a fővárosiak - ugyancsak otthon - visszavág­tak: 2-1-re győztek. Eddig a Budapest Honvéd, az FC Fehérvár és a Vasas jutott be a Magyar Kupa elődöntőjébe. A sorsolást csütörtökön 17.30-kor tartják meg. Egy gólon múlott, s a Veszprém most otthon kezdhetne kézilabda A bécsi sorsoláson eldőlt, hogy az európai férfi ké­zilabdakupák finalistái közül a Bajnokok Ligája elődöntőjében a Veszprémet búcsúztató Port­land otthon kezd az ugyancsak spanyol Ciudad Real ellen (április 22. vagy 23.). A férfi döntők beosztása: Bajno­kok Ligája: Portland San Antonio- Ciudad Real KEK: Valladolid-Medvegyi Csehov EHF Kupa: Göppingen-Lemgo Challenge Kupa: Sporting Horta- Steaua Bucuresti Bart a Dávid (labdával) belelendült a Tiszaföldvár ellen. Hét találatával a kecskemétiek legeredményesebb játékosa lett a rangadón. Munkatársunktól A kecskeméti Delfin KC férfi ké­zilabdacsapata nyerte az NB I. B keleti csoportjának vasárnapi rangadóját. Kun István együtte­se rendkívül izgalmas és ke­mény csatában győzte le nagy riválisát, a Tiszaföldvár gárdá­ját. A mérkőzés kezdetére zsúfo­lásig megtelt az árpádvárosi sportcsarnok lelátója, remek hangulatban kezdődhetett a derbi. A mérkőzést nagyon rosszul nyitotta a hazai együt­tes. Szloska vezérletével zsinór­ban szerezték góljaikat a vendé­gek, és hat perc után már 5-O-ra vezettek a Tisza-partiak. A Del­fin-csapat azonban lassan ösz- szeállt, a 7. percben Barta meg­szerezte az első gólt is, és a jól védő Kovács irányításával felja­vult a kecskeméti védekezés. Öt perc alatt mindössze egy gólt tudtak lőni a vendégek, Losonc és Barta pedig egyre jobban be­lelendült. Ezúttal Pál Gergely kapta meg a „karmesteri pál­cát”, s a fiatal tehetség remekül irányította a támadásokat. Az idő előrehaladtával folya­matosan csökkent a hazaiak hátránya (14. p.: 4-5) köszönhe­tően annak is, hogy Molnár „le­vette a pályáról” a vendég irá­nyítót, Szloskát. A földváriak ekkor minden elképzelés nél­kül próbálták bevenni a remek­lő Kovács Péter kapuját, mire az ellenfél mestere, Borbély László időt kért. Ez sem segített azon­ban rajtuk, s a 23. percben, Mol­nár betörését követően már egyenlő volt az állás. Szünetig felváltva estek a találatok, s mi­nimális tiszafóldvári előnnyel vonultak pihenőre a csapatok. A második félidőt remekül kezdte a Kecskemét. Barta, illet­ve Losonc újabb góljaival átvet­te a vezetést a Delfin, Kovács pedig zsinórban a harmadik hétméterest hárította, további lendületet adva ezzel csapatá­nak (19-17). Ebben az időszak­ban sok kiállítás borzolta a kis- padokon ülők idegeit, majd mi­után a vendégeknél Krasznai begyűjtötte harmadik kiállítá­sát, több földvári játékos elve­szítette fejét. Ezt a hazai csapat okosan ki is használta (22-18). A kecskeméti közönség lázba jött, űzte-hajtotta kedvenceit, de az ellenfél sem adta fel: Tóth és Szloska góljaival tartották ma­gukat. A hazai védekezés egyik kulcsembere, Vujasin is végleg kiállni kényszerült, ennek elle­nére tovább nőtt a hazai előny (25-20). A bírók mindkét csapat kárára sokat tévedtek ebben az időszakban, de Kun István meg tudta nyugtatni csapatát. A hajrában felváltva estek a gólok, a kecskeméti csapatból leginkább Barta, a vendégek ré­széről pedig a beállós Patocskai volt eredményes. Az utolsó öt percnek 30-28-as hazai vezetés­ről vágtak neki a küzdő felek. Mindkét szurkolótábor hatal­mas biztatásba kezdett, ami rá is fért az igencsak elfáradt játé­kosokra. Ekkor a hazaiak hét­méterest hibáztak, Patocskai vi­szont betalált, s egy gólra olvadt az előny. Egy újabb elrontott ha­zai lehetőség után büntetőhöz jutottak a vendégek, Kovács azonban már-már önkívületi ál­lapotban megfogta a hetest. Maradt az egygólos előny, de két és fél perccel a vége előtt Lo­sonc is kiállt (harmadik bünteté­sét kapta az egyébként remekül teljesítő átlövő). Egy perccel a le­fújás előtt Pál Gergely szerzett gólt (31-29), de Takács butasága miatt kettős emberhátrányba került a Kun-csapat. A vendég­hetest a közben beálló Simó bra­vúrral hárította, de tizennégy másodperccel a lefújás előtt a földvári Tóth László ismét fel­hozta a vendégeket (31-30). Kun mester időkérését követően a rutinos Molnár okosan szélre vezette a labdát, majd beadta azt a teljesen őrizetlenül ha­gyott Pálnak, aki nem hibázott: a lefújás pillanatában vágta a hálóba a játékszert. Ezzel 32-30- ra győzött a Delfin KC, megőriz­ve harmadik helyét úgy, hogy egy mérkőzéssel kevesebbet ját­szott. A vendégek vezetői nehe­zen viselték a vereséget, de sze­rencsére botrány nem kísérte a mérkőzést. Kun István: - Gratulálok csa­patomnak a lelkes, jó játékáért. Rangadó a számok tükrében NB I. B-CSOPORTOS FÉRFI KÉZILABDAMÉRKŐZÉS: Delfin KC- TÍSZa- fóldvár 32-30 (14-15). Kecskemét, árpádvárosi sportcsarnok, 450 néző. Delfin KC: KOVÁCS - Zapletán 6/3, Vujasin 1, MOLNÁR 5, LO­SONC 5, PÁL 4/2, Takács 3. Csere: SIMÓ (kapus), BARTA 7, Gábos, Börcsök, Majoros 1, Urban. Edző: Kun István. Hétméteresek: 5/4, ill. 6/1. Kiállítások: 14, ill 18 perc. FÉRFI RÖPLABDA JÖVŐ hétfőn és kedden Kazincbarcikán rende­zik a férfi röplabda Magyar Ku­pa négyes döntőjét. Az esemény tegnapi sajtótá­jékoztatóján Stevik Péter, a szö­vetség főtitkára elmondta, hogy hároméves szerződést kötöttek a Sport Tv-vel, ennek köszönhe­tően a csatorna élőben közvetíti a keddi, 18 órakor kezdődő finá­lét. Az első helyért - akárcsak a bajnoki döntőben - várhatóan a címvédő hazaiak csatáznak majd a bajnok Kaposvárral. Az elmúlt négy évben mindig a két csapat közül került ki a kupa­győztes, tavaly és 2004-ben a Kazincbarcika, 2002-ben és 2003-ban pedig - az egyébként nyolcszoros első - Kaposvár di­adalmaskodott. A Kecskemét legutóbb bronzérmet szerzett. A program: Hétfő, 16 óra: Kométa Kaposvár- Phoenix Mecano Kecskeméti RC, 18 óra: Kazincbarcika-Dunaferr. Kedd, 15.30: meccs a 3. helyért, 18 óra: döntő. Visszavágnak a Bajnokok Ligájában labdarúgás A Barcelona kivá­ló támadójátéka ellenére gólín­ségben szenved, s ezen minden­képpen változtatnia kell, ha to­vább akar jutni a Benfica ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája ne­gyeddöntőjében. A katalánok utolsó három mérkőzésükön mindössze egyszer találtak az ellenfél kapujába, ráadásul Ronaldinho is csak büntetőből volt eredményes. A Málaga és a Real Madrid elleni bajnoki, va­lamint a Benfica elleni „BL- odavágó” is döntetlennel zárult. Rijkaard honfitárs kollégájá­nak, Ronald Koemannak is csak egy sérültje van, de az neki jó­val nagyobb problémát okoz, ugyanis a portugál bajnokság góllövőlistáját vezető Nuno Gomesre nem számíthat, holott csapatának égető szüksége len­ne egy barcelonai gólra, miután az első meccs Lisszabonban 0-0 lett. A mai másik negyeddöntő­ben a Juventusnak hazai pályán 2-0-ás hátrányból kellene talpra állnia az Arsenal ellen. Centrum A KÖZÉPEN HALADÓK vAlAS2TÄ5A Ők az én jelöltjeim, legyenek az Ön képviselői! Szavazzon a jelöltjeinkre és a CENTRUM LISTÁJÁRA! Barim Szabó Motyovszki Molnár Kovács László Lajos István Árpád Ferenc András Szilveszter KAMPÁNYZÁRÓ Dr. KUPA MIHÁLY ELNÖK ÚRRAL: 2006.04.07. Baja, Pártok Háza 16.00-kor ( Árpád tér 1.) Kiskunhalas, Tiszti Klub 18.00-kor ( Petőfi u. 7-9.) PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázatot hirdet a város helyi védelem alatt álló épületeinek felújítása, állagmegóvása érdekében. A pályázaton az épített környezet helyi örökségvédelemének szabályozásáról szóló 51/2005. (XII. 5.) KR. sz. rendelet mellékletében szereplő védett épületek vehetnek részt. Az idei évben az öikormányzat kiemelt figyelmet kíván szentelni a Homoki Domb védett területének, ezért Idén a helyi védett épületeken felül a Kápolna u - Széchenyi krt.-Nyil u. által határolt területről a helyi védelem alatt nem álló épületek tulajdonosai is pályázhatnak. Pályázatot benyújtani természetes személyek, jogi személyek, jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságok tulajdonában lévő épületekre lehet. A pályázatban meghatározott (vállalt) munkák elvégzésre maximum 9 hónap áll rendelkezésre. A „Részletes pályázati kiírás” átvehető a Főépítészi Iroda (Kecskemét, Csányi J. krt. 14. III. emelet 307.) helyiségében hivatali időben. A pályázat benyújtásának módja: A pályázatot tartalmazó zárt borítékon fel kell tüntetni: „Helyi védelem 2006" Benyújtási határidő: 2006. április 28. (péntek), 12.00 óra Helve: Főépítészi Iroda Kecskemét, Csányi J. krt. 14. III. 307. A pályázat bontása: 2006. május 2.10 :00 óra Eredményhirdetés: a Városrendezési és Városüzemeltetési Bizottság ülését követően postai úton. Azokat a pályázatok, amelyek határidő után, vagy hiányosan érkeznek, nem vehetők figyelembe. További felvilágosítás Kecskemét Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Főépítészi Iroda Kecskemét, Csányi J. krt. 14. III. 306. szobában vagy a 412/043-as telefonszámon. 763565 A Praktiker Európa egyik legnagyobb barkócsáruház-lónca, amely rekord sebességgel terjeszkedik Magyarországon is. A még sikeresebb működéshez keresünk kecskeméti áruházunkba ELADÓKAT csempe-, bútor- és építőanyag osztályra. Minden munkakör esetében elvárás a minimum középfokú végzettség, rugalmasság, jó kommunikációs készség, jó problémamegoldó képesség és a szaktudás. Ideális esetben Ön a fenti területek egyikén a kereskedelemben tevékenykedik, ám örömmel vesszük olyan szakemberek jelentkezését is, akik hasonló szakterületen dolgoznak, de kedvük van részt venni az értékesítésben. Ha örömét leli a tanácsadásban és az értékesítésben, valamint szívesen foglalkozik emberekkel, akkor minden bizonnyal sikeres tagja lesz csapatunknak. Fényképes szakmai önéletrajzát a megpályázott állás megnevezésével a következő névre és címre várjuk: Praktiker Áruház, Palotai László, 6000 Kecskemét, Kuruc tér 7. ■ wwwtotalportaLhu (Fizetett politikai hirdetés)

Next

/
Thumbnails
Contents