Petőfi Népe, 2006. április (61. évfolyam, 77-100. szám)
2006-04-05 / 80. szám
PETŐFI NÉPE - 2006. ÁPRILIS 5., SZERDA 15 SPORT Kecskeméten fűbe haraptak a Battai Bátor Bulldogok rögbi NB I-es mérkőzés: Kecskeméti ARC-Battai Bátor Bulldogok RK 5-43 (0-26). Százhalombatta, 100 néző. Vezette: Steigerwald. Kecskeméti ARC: Kiss, Farkas (Szitás), Dobosi, Beliczai (Schimó), Asztalos, Borbély (Ba- ranyi), Fehér (Réti), Sütő (Tóth), Popovici (Németh), Beke, Túri, Flegedűs Sz., Gerő (Flegedűs F.), Bartus, Nagyhegyese Pontszerzők: Hegedűs Sz. 8, Gerő 10, Németh. 5, Fehér 5, Bartus 5, Beke 5, Nagyhegyesi 5. Csúcsrangadó, a tavasz mérkőzése, előrehozott döntő, ilyen és ehhez hasonló megjegyzésekkel illették a Kecskeméti ARC vasárnapi százhalombattai vendégjátékát a rögbi NB I. 11. fordulójában. Mi is lehetne más reakció egy olyan esetben, amikor az első helyezett otthonába látogat a második. Ideális rögbiidőben indult útjára a tojáslabda, ahol az első percektől a vendégek akarata érvényesült. A KARC már a hatodik percben Bartus célja és Hegedűs Szabolcs jutalomrúgása révén beköszönt a Bulldogoknak (0-7). A hazaiak a célt követően sem tudtak kijönni a kecskemétiek szorításából, akik életveszélyes támadásaik alkalmával rendre eldugták a labdát a Bulldogok elől. A KARC támadósora negyedóra elteltével ismét összezilálta a hazaiak védelmét, akik Gerő menetrend- szerű elfutása alkalmával ismét kapituláltak (0-12). Beke szemfüles, majd Nagyhegyesi pazarul kijátszott célja állva hagyta a „kutyákat” (0-26). A második játékrészben kiegyenlítettebbé vált a játék, a hazaiaknak azonban csak egy becsületcélra futotta erejéből. A kecskemétiek győzelmükkel a tabella élére ugrottak, s a rájátszás biztos résztvevői. Nagy lépést tettek a június 17-ei kecskeméti rendezésű bajnoki döntő felé. Megszerezték első idegenbeli győzelmüket a bajai lányok KOSÁRLABDA NB I. B-CSOportOS női mérkőzés: Kiss Lenke Kosár- suli-Baja Újvárosi DKSE 60-71 (11-17, 21-17, 17-18, 11-19). Budapest, 100 néző. Vezette: Mo- csai, Porpáczy. Baja ÚDKSE: Horváth 7/3, Szepsi 13/3, Deák 15/9, Kácsor 4, Orbán 19. Csere: Katona 2, Nagy, Gergely 9, Farkas 2. Edző: Nagypál Gábor. A bajaiak remekül kezdték a mérkőzést: mialatt a fővárosiak mindössze egy értékesített büntetőből szereztek kosarat, az ÚDKSE zsinórban tíz pontot dobott. Egy időkérést követően a hazaiak megkezdték a felzárkózást, ám Orbán palánk alatti lepattanóinak és kosarainak köszönhetően a Baja hatpontos előnnyel zárta az első tíz percet. A második negyed elején a letámadással és zónával próbálkozó házigazdáknak sikerült megzavarniuk a vendégeket, de Deák távoli, valamint Orbán közeli dobásai rendre kosárral végződtek. A negyed végén a fővárosiaknak sikerült egy pontra felzárkózniuk, ám egy szabálytalanság miatt Deák időn túli büntetőkhöz jutott, amelyből a bajaiak irányítója egyet értékesített. A nagyszünetet követően újra támadásba lendült Kiss Lenke csapata, ám a bajaiak nem vesztették el lélekjelenlétüket. Szepsi is beszállt a pontgyártásba, majd a negyed közepén a csereként beállt Gergely kipontozta a fővárosiak legjobb játékosát, Rasheed-et. Az ÚDKSE váltott védekezéssel próbálkozott, a budapestiek viszont továbbra is lépést tartottak vendégekkel. A negyedik negyed elején állva hagyta ellenfelét a Baja. Nagypál Gábor csapata a szerzett labdáknak és a jó védőlepattanóknak köszönhetően pillanatok alatt elhúzott. Ez megadta a kegyelemdöfést a 'házigazdáknak, akik innentől kezdve már csak rohantak az eredmény után. A szívük vitte előre őket röplabda 0:2-ről állt talpra a Kecskemét és előnyt szerzett A kecskeméti Grózer (4)-Djordjevic (5) duó a mérkőzés második felében remekül sárícolta a borsodiakat. Kiss Adrienn (11) ujjsérülést szenvedett. Női extraliga rájátszás az 5-8. helyért, 1. meccs: Bertrans Phoenix Mecano Kecskeméti RC-Miskolc 3:2 (-19, -15,20,15, 14). Kecskemét, 100 néző. Vezette: Tillman, Karádi. KRC: Juhász, Balczó, Grózer, Djordjevics, Maries, Kiss A. Csere: Selmeczi (liberó), Dobos, Tóth L. Edző:. Szasa Nedel- kovics. Miskolc: Selemet, Koval- jova, Szajkó, Kovács E., Lupu, Szűcs. Csere: Németh A. (liberó). Edző: Kerekes Attila. Kitűnt: Djordjevics, Maries, Dobos, ill. Szajkó, Németh A. Az eredmény alakulása, 1. szett: 2:4, 5:8, 8:12, 14:19,18:21, 2. j.: 1:4, 7:8, 8:14, 12:15, 14:21, 3. j.: 2:4, 9:6,14:10,14:13,17:14, 21:18, 4. j.: 5:1, 8:5, 14:7, 20:12, 22:14, 5. j.: 3:1, 3:5, 7:8, 9:11. Sok hibával, pontatlanul, kapkodva kezdett a Kecskemét, így rohanhatott az eredmény után. Maradt is ez a felállás a játszma végéig, nem vált az üldözőből üldözött. Csak abban bízhatott a hazai közönség, hogy megnyugszanak kedvenceik, s a második etapban már azt nyújtják, amit tudnak. Igaz, a szettvereségben az is közrejátszhatott, hogy a KRC elsőszámú feladója, Kiss Adrienn, ujjsérülés miatt kiszállt a játékból. A második felvonás sem indult jól a vendéglátó szempontjából. Szasa Nedelkovivcs már 1:4-nél kénytelen volt időt kérni. Úgy tűnt, megérte, mert felzárkózott csapata, de pillanatok alatt kiderült, hirtelen fellángolás volt az egész. Voltak időszakok, amikor a Miskolcnak teljesen mindegy volt, hogy milyen fegyverrel rukkol elő, mert a KRC semmit sem tudott hatástalanítani. így a borsodiak már csak egyetlen szettgyőzelemre voltak a végső diadaltól. Ami elmaradt, mert feltámadt a Kecskemét. A hazaiak küzdeni tudásból jelesre vizsgáztak. A szívük vitte előre a hírős városi lányokat, nem ismertek elveszett labdát, és sikerült hozniuk a harmadik játékrészt, 1:2. A negyedik etapban már azt nyújtotta a hazai alakulat, amit tud. Remek sáncmunkával álltak elő. A Marics-Grózer duó ütései rendre pontot értek, s biztosan nyerték a szettet a hazaiak, 2:2. Ekkor a vendégek váltak kapkodóvá. Az ötödik, rövidített összecsapásra pedig a 0:2-ről felálló Kecskemétnél volt a lélektani előhy és 14:14-nél Djorjdjevics jó ütése, valamint Kovács E. rossz támadása meghozta a végső sikert a KRC-nek. Szasa Nedelkovics: - Csak a mérkőzés második részében sikerült azt a taktikát megvalósítanunk, amit kidolgoztunk. Kerekes Attila: - A „Ki nevet a végén?” játékban most a Kecskemét örülhetett. Remélem, a végén mi fogunk. ■ B. K. Tisztelt Gázfogyasztó Ügyfelünk! Tájékoztatásul közöljük, hogy a DÉGÁZ ZRT. szolgáltatási területén Bács-Kiskun megyében a február havi fűtő a következőképpen fékek kulnak: ja, Bátmonostor, Felsőszentiván, Jánoshalma, Kiskunhalas, Kunfehértó, Softvadkert, településeken: 34,03 MJ/m3 Ülésen: 34,04 MJ/m3 örnyéke), Kunadacs, Kerekegyháza, ken: 34,07 MJ/m3 Lajosmizse településeken: 34,17 MJ/m3 áza II. településen: 34,18 MJ/m3 háza I., Pálmonostora, Városföld n: 33,63 MJ/m3 , Kiskunmajsa településeken: 34,09 MJ/m3 Tas:- Kecsk- Kiskun- Kiskunfé települése^- Csólyospál | Délalföldi Gázszolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság rh' ........................ ... ...............- ...............-... A K iskunhalasi Határőr Igazgatóság (6400 Kiskunhalas, Mártírok útja 25.) a vagyonkezelésében lévő alábbi ingatlant pályázati úton értékesíti: Tompa, Felsősáskalapos 29. fszt. 1. 0191/A/l. Hrsz. Az ingatlan áll: 2 szoba, előszoba, konyha, fürdőszoba, éléskamra helyiségekből 61 m2 alapterülettel, a hozzá tartozó teleknagyság 1000 m . A lakás komfortos komfortfokozatú. Kikiáltási ár: 680.000 Ft A megvásárlásra vonatkozó ajánlató Lat zárt borítékban, a Kiskunhalasi Határőr Igazgatóság Műszaki Osztály (6400 Kiskunhalas, Mártírok útja 25.) címére kell eljuttatni, 2006. május 5. napjáig. Aborítékra kérjük ráírni: INGATLANÉRTÉKESÍTÉSI PÁLYÁZAT. A pályázatnyertes a legjobb, legmagasabb összegű ajánlatot tevő lesz. Az ingatlan megtekinthető a 77/522-941 telefonszámon előre egyeztetett időpontban. A pályázatok elbírálása 2006. május 20. napjáig megtörténik, melynek eredményéről minden egyes pályázó értesítést kap. A pályázat kiírója fenntartja azon jogát, hogy a pályázatot érvénytelenné nyilvánítsa. Internetes hírportál működtetésére, szerkesztésére keresünk SZERKESZTŐ munkatársat FELTÉTEL: • Informatikai és/vagy kommunikációs felsőfokú végzettség • Újságírói, szerkesztői érdeklődés, illetve gyakorlat • Digitális fényképezőgép használata, fotós alapismeretek • Windows, MS-Office, Photoshop nagyfokú ismerete • Nyelvismeret előny • Jogosítvány szükséges MIT KÍNÁLUNK? • Stabil munkahely • Rugalmas munkaidő • Továbbképzési lehetőség Jelentkezni lehet 2006. április 15-éig e-mail. janos.szentgyorgyi@axelspringer.hu _. Az OTP »omc.mvw'iA BiZiObiltHÍI —— Biztosító Rt. további dinamikusfejlődéséhez keres fiókvezetőt Kecskemétre Faladatok:- meglévő értékesítési csoportok munkájának eredményorientált irányítása és ellenőrzése- további létszámbővítés- az értékesítési tevékenység fejlesztése, ügyfélközpontú értékesítés Amit kérünk:- felsőfokú végzettség- értékesítési vezetési tapasztalat- jó szervező és kommunikációs készség- dinamikus, sikerorientált, kreatív egyéniség Amit kínálunk:- alkalmazotti státusz- magas szintű, folyamatos szakmai képzést- versenyképes jövedelmet- hosszú távú karrier lehetőséget- stabil hátteret Csapatépítésben szerzett tapasztalat előnyt jelent! identkőzését fényképpel t részletes szakmái önéit „ " •' ^-következő címre várjuk.:- ÓIT*Garancia Biztosító Rt öf.KK) Kecskemét, Kiskert tér 6 Ajeltsilkezésre kéijuk ráírni. PÁLYÁZAT Beérkezési határidő: 2W6. április 18.. kedd ?, SZUPER NYÁRI ÁRUKÉSZLET! Angol Extra Használtruha-Kereskedés 2006. ÁPRILIS (csütörtök) Kecskemét, Batthyány u. 26. A legerősebb fehermagiával foglalkozó jósnő aki megnyerte az első helyet a iisnők Kongresszusán a legtöbb problémák és esetek megoldásáért. Minden problémán tód segíteni: betegségen, impotencián, szerelmi ügyekben, elhagyott embereken, átok és rontások levételében, sikertelen üzletek helyrehozatalán érdekből. Egy tarot kártya ingyenes. Akik nem tudnak eljönni hozzá személyesen azoknak telefonon keresztül is tudunk segíteni! Hívják teljes bizalommal és őszinteséggel öt! Telefonon: 0040747513588 vagy 004074580255! Minden problémát maximum 9 napon belül megoldunk! Petőfi Népe LAKOSSÁGI APRÓHIRDETÉSÉT telefonon is feladhatja! 76/518-250 A szavunkat űd<uk! Petőfi N épC