Petőfi Népe, 2006. április (61. évfolyam, 77-100. szám)

2006-04-19 / 91. szám

PETŐFI NÉPE - 2006. ÁPRILIS 19., SZERDA BAJA, BÁCSALMÁS ES KORNYÉKÉ SZERKESZTETTE: GÉCZY ZSOLT TELEFONSZÁM: 06-79/426-371, 522-480 E-MAIL: zsolt.geczy@petofinepe.hu Rögös út vezetett idáig főiskola Kilenc év telt el a fejlesztési stratégia kidolgozása óta A cégnek még nincs telephelye Dél-Magyarországon, de szeretnénk létesíteni egyet itt is - mondta NÉMETHY ZOLTÁN ágazati gazdasági igazgató (balra), miután aláírták a megállapodást MAJDAN JÁNOS rektorral a bajai nagyberuházásról. Péntektől ismét árad a Duna, marad az elsőfokú árvízi készültség vízállás Lassan apad a Duna, ráadásul az előrejelzés szerint péntektől ismét árad a folyam. Várhatóan mintegy 30-40 centit emelkedik a vízszint. Biztos, hogy a héten marad az elsőfokú árvízvédelmi készültség. Ugyanakkor a Petőfi-szigeten tegnap már elkezdték bontani a fakadó vizek elfojtására szánt kisebb töltéseket. A fővédvonal marad. Tegnap délben 738 cen­tit mutatott a mérce. A Duna lassan melegszik, tegnap 9,5 Celsius-fokot mértek Bajánál. Fogathajtás és akadályhajtás, délidőben nótaszó csikéria Vasárnap a lovasklub várja az érdeklődőket. Kilenc órakor megnyitó, majd fellép a Rokokó Gyermek Néptánc Együttes. Ezt követi a Felső- Bácska Kupa kettesfogat-hájtó- verseny. Ebédidőben a katy- mári nyugdíjasklub énekkara és a helyi Margaréta kórus szó­rakoztatja a közönséget. Dél­után 2-kor kezdődik az akadály­hajtás, az önkormányzat ván­dorserlegéért mérik össze tudá­sukat a versenyzők. Ötkor ered­ményhirdetés, majd fogat-ka­russzel, sárkányrepülők és őr­zővédő kutyák bemutatója. Harmadikok lettek a Bajai Focimanók a műfüves tornán labdarúgás Beher Trade Kupa műfüves utánpótlástorna az 1997/98-as korosztály részére, Baja. Eredmények: Bajai Foci- manók-Mohács 1-4, Kalocsai Méhecskék-Szekszárdi UFC 5- 7, Bajai Focimanók-Kalocsai Méhecskék 3-1, Mohács-Szek­szárdi UFC 3-2, Kalocsai Mé- hecskék-Mohács 2-4, Bajai Fo- cimanók-Szekszárdi UFC 0-2. Végeredmény: 1. Mohács, 2. Szekszárdi UFC, 3. Bajai Foci­manók, 4. Kalocsai Méhecskék. A torna legjobb játékosa: Knap Tamás (Baja). Gólkirály: Simon György (Szekszárd). Májusban megkezdődik a bajai Eötvös József Főisko­lán az a nagyberuházás, melynek alapjait 1997- ben dolgozták ki. Akkor a minisztérium utasítására készítették el a felsőokta­tási intézmények a fej­lesztési stratégiát. Géczy Zsolt n Aláírták a szerződéseket, így minden akadály elhárult a bajai főiskolán a mintegy 2 milliárd forintos beruházás elindítása elől. Könyvtár és nagyelőadó épülhet, továbbá bővítik és fej­Elmúlt a tél, itt a tavasz. így az autósok örömére még a héten megkezdődhet a kátyúk eltün­tetése az utakról - jelentette be a tegnap délutáni sajtótájékoz­tatón Széli Péter polgármester. lesztik a kollégiumot. Mindez a Sugó-parton valósul meg. Az ünnepélyes ceremónián, mely­ről lapunkban már beszámol­tunk, dr. Albertné dr. Herbszt Mária rektorhelyettes, a prog­ram elindítója szólt arról, mi­lyen rögös úton jutottak el idáig. Mint mondta, amerikai szak­értők segítették 1997 őszén a munkát, mivel a fejlesztési stra­tégia mindenki számára új volt hazánkban. Egy évvel később Két héttel ezelőtt meghirdették a pályázatot, melyre hat cég ad­ta be jelentkezését. Közülük a Közútkezelő Kht. ajánlata bizo­nyult a legjobbnak, így ők lát­hatnak munkához. Gyors be­beadták a meghívásos pályázat­ra az anyagot. Visszaküldték át­dolgozásra, ezt követően pedig, 1999 őszén szóban jó hírt kap­tak: nyertek. Mégis, a két héttel később érkező írásos értesítés ennek ellenkezőjét tartalmazta. Magyarázat azóta sincs. Vi­szont 2000-ben ismét pályázott a bajai intézmény, 2003-ban er­re rábólintott a minisztérium azzal, hogy a könyvtár és a nagyelőadó egy épületben le­avatkozások már történtek a balesetmentes közlekedés érde­kében, de a munka dandárja még hátravan. Ugyanakkor az elmúlt esztendőhöz hasonlóan idén is teljes egészében meg­gyen. Puhl Antal szentendrei építész nyerte a tervezési mun­kát, a kezdést 2005-ben képzel­te el a főiskola vezetése. Ám 2004-ben jelentős fordulat állt be: kiderült, hogy nem a mi­nisztérium finanszírozza a fej­lesztést, hanem az úgynevezett PPP-programban (állam és cég közötti szerződés) valósulhat meg. Ez csúszást okozott, de ta­valy március 16-án Majdán Já­nos rektor és a miniszter aláírta a szerződést. Következhetett a közbeszerzési eljárás. Három ajánlat érkezett be, a nyertes a Swietelsky Kft. lett. Nagypénte­ken a kft. és az intézmény veze­tője aláírta a megállapodást. újulhat két bajai utca. Ezúttal a Lökért sor és a Kölcsey utca. Igaz, utóbbi két ütemben. A munkák második fele minden bizonnyal a következő évre ma­rad feladatul. Egyelőre nincs se zöld, se sárga hullám az úton, de egyezkednek baja Talán még az első félévben összehangolják a két belvárosi lámparendszert. Jelenleg a Köl­csey utca-Jelky tér-Kossuth ut­ca, valamint a Pázmány-Szé- chenyi-Deák utcai forgalmat szabályozó rendszerek nincse­nek beszélő viszonyban. Ezért nem lehet zöld hullámban köz­lekedni Baján, az 51-es főúton. Kérdésünkre Vértesy László, a városüzemeltetési osztály veze­tője elmondta: mintegy két és fél millió forintba kerül a város­nak az összehangoláshoz szük­séges berendezések beszerzé­se. Mivel a vezérlők a Közútke­zelő Kht. tulajdonában vannak, a társasággal is egyeztetniük kell. A zöld hullám azonban csupán a főúton haladók közle­kedését segíti majd. Várhatóan a csatlakozó utcákban a jelenle­ginél nagyobb torlódások lesz­nek. Hozzátette: az éjszakai órákban folyamatos haladást segítő sárga villogó alkalmazá­sát a rendőrség nem tartja elfo­gadhatónak, mert ez az üzem­mód lehetővé tenné a belvárosi száguldozást. Görög katolikus hiisvét a bajai és Baja környéki görög katolikus hívek a kis szerb templomban szentmisével ünnepelték hús- vétvasárnapján Krisztus feltá­madását. A szeremlei Valki Pál- né beszentelt pászka-kosarában sok finomság, így kenyér, ka­lács, sajt és bor is volt. A könyvtár És A nagyelőadó 2007. augusztus, a kollégium bőví­tése július végéig, míg a kollégium fejlesztése 2008. február 1-ig készül el. A főiskola és az állam fele-fele arányban finanszíroz­za, húsz évre szóló szolgáltatási szerződést kötve a beruházóval. Kimondták a kátyúkra a halálos ítéletet útfelújítás Dolgozni kezdenek a héten, s két utca is megújulhat idén MEGHÍVÓ aBácsbokodi Aranykalász Mezőgazdasági Szövetkezet (6453 Bácsbokod, Gróf Széchenyi u. 70.) Igazgatósága a közgyűlés ülését 2006. május 05-én (pénteken), délelőtt, 9.30 órára a bácsbokodi művelődési ház nagytermébe összehívja, melyre a Tisztelt Tagot (kívülálló üzletrész-tulajdonost) meghívja. A közgy űlés napirendje: 1. Az igazgatóság beszámolója a szövetkezet vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetéről, az igazgatóság 2005. évi tevékenységéről, a 2005. Évi zárszámadásról és mérlegről. 2. A szövetkezet felügyelőbizottságának jelentése 2005. évi tevékenységéről és a szövetkezet igazgatóságának beszámolójáról. 3. A szövetkezet könyvvizsgálójának jelentése a 2005. évi zárszámadás és mérleg felülvizsgálatáról. 4. Határozathozatal az ismertetett előterjesztésekről. 5. Tájékoztató a szövetkezet 2006. évi gazdálkodási célkitűzéseiről, a szövetkezet 2006. évi pénzügyi-gazdasági tervének elfogadása. 6. Egvéh kérdések, bejelentések Az igazgatóság határozatképtelenség esetére a közgyűlést az eredeti helyszínre, az ismertetett napirenddel 2006. május 5-én. délelőtt 10 órára ismételten összehívja, mely a megjelentek számára tekintet nélkül határozatképesnek minősül. Kérjük a tagok és üzletrész-tulajdonosok szíves részvételét a közgyűlésen. Az igazgatóság MEGNYÍLIK! A felsőszentiváni halastavakon új horgászati lehetőség nyílik! A Febagro Zrt. mindhárom halastóra horgászati lehetőséget biztosít a régi és az új tagok részére. A horgászjegyek a Febagro Zrt. központi irodájában (6447 Felsőszentiván, Jókai utca 1.) vásárolhatóak. A hotgászjegyek éves díja 20.000 Ft két db horgászbot/fő esetén, és 10.000 Ft egy db horgászbot/fö esetén. Új tag felvétele a régi tagok ajánlása alapján történik. A tavakba ponty, amur, busa, harcsa, csuka, compó telepítése folyamatban van. J 770440 Hal hátán hal címmel jelent meg egy receptkönyv halételek Ma 17 órakor mutat­ják be Baján, a Bérci-házban a Hal hátán hal című kiadványt - tudtuk meg Béres Béla művelő- désiház-igazgatótól. A könyvecs­ke 24 halreceptet tartalmaz, a bajai halkommandó ajánlásá­val. Valamennyi étek készítése jellemző Baján, illetve a környé­ken. Az előszóban Széli Péter polgármester kiemelte: a recep­tek azért vannak, hogy minél többen kipróbálhassák. Baja, Dózsa Gy. út 58. alatti OMEGA TRADING CENTER üzlethelyiség, lakás, raktár (700 m') ELADÓ. Érd.: 06-30/411-72-92. 770M5 Virágos, tiszta község Csátalján már harmadik tavasszal rendeztek a Virágos, tiszta településért mozgalom keretében szemétgyűjtési akci­ót. - Évről évre kevesebb szemét gyűlik össze. A csátaljaiak törőd­nek környezetük tisztaságával - mondta Kovács Antal polgármester.

Next

/
Thumbnails
Contents