Petőfi Népe, 2006. április (61. évfolyam, 77-100. szám)
2006-04-19 / 91. szám
6 PETŐFI NÉPE - 2006. ÁPRILIS 19., SZERDA PANORÁMA Hadsereg védi a szegedieket a Tiszától árvíz A Tisza több városnál rekordot döntött, újabb szakaszokon rendkívüli a készültség Házakban hömpölyög Romániában a Duna KÉTSÉGBEESETTEK Romániában, a dunai megyékben élő emberek, miután a folyam szintje napok óta egyre magasabbra hág, a homokzsákgátak pedig képtelenek ellenállni a víztömegnek. Legsúlyosabb a helyzet Dőlj megyében, ahol a Duna több töltést is átszakított. Percek alatt árasztott el a folyam egy szállodakomplexumot, amelynek tulajdonosa maga próbált gátat emelni a Dunának. vasile blaga belügyminiszter tegnap reggeli adatai szerint több mint 4700 embert kellett eddig kitelepíteni a 13 dunai megyéből, 629 ház megrongálódott, 170 összedőlt, további 120 pedig közel áll az összeomláshoz. A szintén Dőlj megyei Bistret faluban a Duna 30 kilométer távolságra öntött ki. A megerősítésen 300 katona és 600 helyi önkéntes dolgozik. Rast falut szinte teljesen ki kellett telepíteni, miután 115 ház összedőlt, további 700-ban pedig a víz meghaladja a kétméteres mélységet. Az emberek leginkább attól tartanak, hogy a Vaskapu vízierőmű gátja nem bírja majd ki a terhelést, és átszakad. Lukács János, Kolozsvár Minden eddiginél nagyobb árhullám vonul le a Tisza magyarországi szakaszán. A több folyót érintő' rendkívüli árvíz az év eleje óta kilencmilliárd forintot emésztett fel. Bánky Bea Már most kétezer katona dolgozik a Tisza magyarországi szakaszán, és további 2200 honvéd áll bevetésre készen A valaha mért legmagasabb vízállást is meghaladta a Tisza tegnap reggel Szegednél és Szolnoknál is. Előbbi városnál ekkor 982 centiméter mély volt a folyam, amely csak holnap tetőzik. Utóbbinál pedig 10 méternyi víz hömpölyög, amely már tegnap elérte maximumát. A Hármas-Körös tegnap rekordmagasságon állt: 1004 centiméterrel elérte a valaha mért legnagyobb vízszintet, míg Szarvasnál már 10 centivel meg is haladta az eddigi legmagasabb vízállást, ráadásul a folyó tovább- | ra is árad. Ezért rendkívüli árvíz- 1 védelmi készültségi fokozat el- | rendelését javasolta Persányi I Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter tegnap a Hármas-, a Kettős- és a Sebes-Körös összefolyásától Mezőtúrig, mintegy 60 kilométer hosszú folyószakaszon. Ezzel együtt összesen 2198 kilométeren van készültség. Ebből rendkívüli 716 kilométeren, a Tisza Kisköre és a déli országhatár közötti szakaszán, továbbá a Zagyva, a Hármas-Körös és a Maros folyó torkolati szakaszain. A minden eddiginél nagyobb dunai, majd tiszai áradásra év elejétől kilencmilliárd forintot költöttek, ennek kétharmadát árvízvédelmi munkálatokra, 2,8 milliárdot pedig a belvízvédelem emésztett fel - mondta Persányi Miklós. Jelenleg mintegy 158 ezer embert és valamivel több mint 254 településen 51 ezer lakóházat veszélyeztet az ár-és belvíz - közölte az Országos Katasztrófa- védelmi Főigazgatóság szóvivője tegnap reggel. Dobson Tibor hozzátette: közvetlen veszélyben 38- 40 településen több mint 17 ezer ember van. Ugyanakkor a kitelepítettek száma vasárnap óta 566-ról 523-ra csökkent. Tatár Attila, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője elmondta: 11 ezer vízügyi dolgozó mellett hatezer ember segédkezik a gátaknál, köztük 2500 tűzoltó és polgári védelmis, további hatezren pedig készültségben állnak. Kétezer honvéd dolgozik a védvonalakon, további 2200 áll bevetésre készen - közölte Bocskai István, a Honvédelmi Minisztérium szóvivője. A szegedi gátak mellett hétfőn már hat- százan dolgoztak - mondta Botka László polgármester. Kedden pedig a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem kétszáz hallgatója is bekapcsolódott az árvízi védekezési munkákba. HIRDETÉS Egyetlen kattintás - megannyi Hozza lendületbe vállalkozását! Válasszon a Lendület Portálon összegyűjtött EU-pályázatok és állami források közül! Gazdasági €s KöziEfcrntsi MINISZTÉRIUM www.lendulet.hu (06 1) 225 5600 end ufet be hozzuk egymás ti jHí »2 ‘22: --<5. f. 'V. J ■ i fl Egy hangfelvétel miatt menesztenék Verest A FIDESZ Veres János pénzügy- miniszter menesztését és visz- szaléptetését várja a kormányfőtől egy birtokába került hangfelvétel miatt. Deutsch- Für Tamás arra vár választ Veres Jánostól, valóban úgy fogalmazott-e, hogy az alapján fog-e a Gyurcsány-kormány költség- vetési támogatást adni a szabolcsi településeknek, hogy kellő mértékben támogatták-e a polgárok az MSZP-jelölteket. LB: nem befolyásolták a borítékok a választást A LEGFELSŐBB BÍRÓSÁG (LB) szerint az országgyűlési vá________________________ la sztások első fordulójában alkalmazott borítékok mérete nem befolyásolta a választás tisztaságát. Az LB ezzel a keddi végzésével helybenhagyta az Országos Választási Bizottság határozatát, amelyben a testület érdemi vizsgálat nélkül elutasította az ilyen irányú kifogásokat. Kóka: a Fidesz áll a rémhírek mögött az otp csődjéről szóló hamis SMS-ek mögött fideszes ak@ TOVÁBBI HÍREK: www.reggel.hu tivisták akciója áll - állítja Kóka János SZDSZ-es gazdasági miniszter. Szerinte a választások első fordulójának kudarca miatt kezdeményezték a hamis hírek küldését. A jegybankelnök szerint veszélyben a forint JÁRAI zsiGMOND a Dow Jones gazdasági hírügynökségnek nyilatkozva kijelentette: a forint bizonytalanságának kulcsa a költségvetés nagyon kritikus helyzete. A magyar jegybank elnöke szerint csökkenteni kell az adókat, a szociális kiadásokat és a közalkalmazottak számát is. Suzuki nyílt napok! $ SUZUKI Április 20-21-22-én Nagykőrösön, a Deák Ferenc téren állítjuk ki autóinkat: a vadonatúj SX4-et, a SwHtet, az Ignlst és az Altót. Összes modellünket akciós áron, rendkívüli kedvezményekkel és elsőrangú hitelfeltételek mellett kínáljuk. Ha ideje engedi, keressen fel bennünket Nagykőrösön a Deák téren a hétvégén, vagy bármikor Kecskeméten, megszépült kibővített, minden igényt kielégítő szervizzel kiegészült szalonunkban! Használtautó-csere új Swiftre! Az Ön bármilyen típusú, régi autója most akár 250.000 forinttal is többet érhet új Suzuki Swift II. 1.3GLX, AC, CD vagy GS modell hitelre történő vásárlásakor. Használtautóbeszámításnál a hiteltartozás sem akadály! A részletekről érdeklődjön márkakereskedésünkben! hSt wm tété** V nagyon nagyon. C||71 j|/,| Kecskemét,Tatfája8/a. V" (A TESCO áruháztól 300 méterre, Budapest feli) KUBAT-VINCZ Telefon: (76) 507-94« WWW suzukikubatvincz.hu E-mall: kecskemet@juzuklkubat»lncz.hu