Petőfi Népe, 2006. március (61. évfolyam, 51-76. szám)
2006-03-29 / 74. szám
2 PETŐFI NÉPE - 2006. MÁRCIUS 29., SZERDA MEGYEI KORKEP • VELEMENY Járőrökből sose elég takács valentina Akit kirabolnak, az aligha érzi úgy, hogy biztonságban van. Kecskemét közbiztonságáról, a helyi rendőrség tavalyi munkájáról számolt be a napokban a képviselő-testületnek a város rendőrkapitánya. A grémiumnak most is számtalan ilyen-olyan kérése volt: hol kellene új őrs, több járőr, nagyobb szigor. Nekem azonban a legjobban az tetszett, hogy több szenátornak is eszébe jutott megköszönni a munkát. Mert bárhonnan is nézzük, a biztonságunk szempontjából ez a város messze a legnyugodtabbak közé tartozik. Bevallom, eddig nem nagyon mérlegeltem a helyzetet, ám a napokban Kecskemétre érkezett egy amerikai ismerősöm. Ő a tengerentúl egy igencsak nyugodtnak számító környéken lakik, ettől függetlenül elámult azon, hogy a hírős városban még késő este is háborítatlanul sétálhattunk négyesben. Számára ez olyan élmény volt, amit még életében nem tapasztalt meg. Bár a két ország összehasonlítása balgaság, nekem mégis az jutott eszembe, hogy tulajdonképpen olyan helyen élek, ahol késő este - mondjuk négyesben - néhány kritikus városrészt kivéve bárhol biztonságban érezhetem magam. Az is szép bravúr volt a rendőrségtől, hogy azokon a külterületeken, ahol elkezdődött a tanyavédelmi program, a bűnözés gyakorlatilag minimálisra csökkent. Jó példa erre Balló- szög. A tanyavilágban néhány éve még egymást érték a betörések; ma már a rendőrség és a polgári védelem a nap 24 órájában járja a dűlőutakat, mindent észrevesznek, ami gyanús. így aztán a gazfickók kénytelenek új vadászterület után nézni. Mindezek ellenére a rend őreinek az elbizakodottságra semmi okuk. Akinek ugyanis feltörik az autóját, kipakolják a lakását, vagy akit kirabolnak a nyílt utcán, az aligha érzi majd úgy, hogy biztonságban van. Akinek a gyereke minden nap kénytelen prostituáltak mellett elhaladni ahhoz, hogy iskolába vagy onnan haza menjen, az nem fog tapsikolni, és nem vigasztalja magát a statisztikával. De ő is kénytelen tudomásul venni: a bűnözés az első emberpárnál kezdődött, és addig tart majd, amíg ember él a Földön. Kérdeznek a rászedettek bau mag-ügy Levelet írtak a bájai károsultak a BRFK-nak és a Legfőbb Ügyészségnek. Információik szerint ugyanis már csak hűtlen kezeléssel gyanúsítják Balázs Lászlót, a Baumag Ingatlanszövetkezet volt elnökét, a csalás és a sikkasztás lekerült a napirendről. Úgy vélik: a 40 milliárdos bűncselekmény, ami miatt már két és fél éve nyomoz a rendőrség, legalább 18 ezer embert érint. Gyorsabb és alaposabb eljárásban bíztak, és kíváncsiak arra: hol tart a nyomozás a külföldre utalt dollármilliók sorsát illetően? Miként kaphatott a gyanúsított engedélyt a Baumag Holding végelszámolással megszüntetéséhez? Helyes-e a zárolt vagyon egyes bankszámláinak mentesítése azzal az indokkal, hogy működni tudjon a cég? Persze, nagyon nem reménykedhetnek. Hiszen számos levelet írtak már illetékeseknek, de érdemi választ eddig nem kaptak. ■ G. Zs. Az osztrák Raiffeisen-csoport tulajdonában lévő és az egyik legsikeresebb bankként ismert Raiffeisen Bank Zrt munkatársakat keres az alábbi munkakörbe kecskeméti és szegedi munkavégzéssel: regionális projekffinanszírozási munkatárs (kecskeméti és szegedi régió) Feladatok: • az ügyfelek finanszírozási igényeinek és a Bank hitelezési feltételeinek is megfelelő projektfinanszirozási struktúrák kidolgozása, • a hitelstruktúra előterjesztése a döntést hozó bizottság részére, • kapcsolattartás az ügyfelekkel, • futó projektek nyomon követése, • kapcsolatfelvétel új ügyfelekkel. Elvárások: • felsőfokú gazdasági/pénzügyi végzettség, • 1-3 éves banki finanszírozási, (egyedi projektek, strukturált ügyletek) hitelelemzési, kockázatkezelési vagy könyvvizsgálói területen szerzett szakmai tapasztalat, • tárgyalóképes angolnyelv-tudás, német nyelv ismerete előnyt jelent, • strukturált, logikus gondolkodás, • önálló, konstruktív munkavégzés, • értékesítési tapasztalat vagy értékesítői attitűd, • felhasználói szintű számítógépes ismeretek. Amennyiben hirdetésünk felkeltette érdeklődését, kérjük, pályázatát (önéletrajz, kísérőlevél, igazolványkép) a munkakör megjelölésével juttassa el a hr@raiffeisen.hu e-mail címre. Raiffeisen Bank Zrt, Humánpolitikai Főosztály 1054 Budapest, Akadémia u. 6. e-mail: hr@raiffeisen.hu www.raiffeisen.hu/allasajanlatok [Raiffeisen__________ BANK Belvárosi műfaj a rablás közbiztonság A Kossuthvárosban van a legtöbb dolguk a rendőröknek A Kossuthvárosban a legrosszabb a közbiztonság a megyeszékhelyen. Ezért ott már a nap huszonnégy órájában járőröznek rendőrök. Kecskemét Dr. Kubicsek András ezredes, Kecskemét rendőrkapitánya a napokban beszámolt a város képviselő-testületének, hogy mit végeztek az elmúlt esztendőben. Kiderült: a Bács-Kiskun megyei bűncselekmények mintegy 40 százalékát a kecskeméti kapitányság illetékességi területén követik el. Mindemellett az elmúlt öt esztendőben folyamatosan csökkent az ismertté vált bűntettek száma, és évről évre egyre több ügyet sikerült felderíteni. A kapitány beszámolójában kitért arra is, hogy a város mely részein milyen bűnesetek a jellemzőek. A belvárosban például a betöréses lopás a leggyakoribb, de a rablások jelentős része is ott történik, ugyanakkor nincs annyi autófeltörés. A köz- biztonság a Kossuthvárosban a legaggályosabb, ott most a nap huszonnégy órájában szolgál járőrpáros. Ezenkívül - amikor az akcióosztálynak nem ad külön feladatot a maffiaper - egy második járőrpárost is odakül- denek. Ebben a városrészben egyébként nem jellemzőek a személy elleni bűncselekmények, de a betörések nagyon elszaporodtak. Kubicsek beszámolója kitért a prostitúció problémájára is. A rendőrök tapasztalatai szerint a Időről Időre éjszakai razziákat is tartanak a rendőrök a 110 ezres megyeszékhelyen. lányok védik a futtatóikat, így a rendőrségnek csak akkor van esélye büntetőeljárást indítani, ha a prostituált és a futtatója között megromlik a kapcsolat. ■ T. V. » NÉZŐPONT IA KECSKEMÉTI RENDŐRKAPITÁNYSÁG STATISZTIKÁJA Év Ismertté vált bűncselekmény Felderítési eredményesség (%) 2001 9103 30,7. «fltar» 2002 K■ 8805 40.1 2003 7469 43,2 2004 7630 46,7 P=US3( 2005 ■ •• ■ 7607 47,1 w Forrás: rendőrség Felelőtlen avarégetők okoznak kárt másoknak A száraz, meleg tavaszi napokon fokozott veszélyt jelentenek a szabadban gyújtott és felügyelet nélkül hagyott tüzek. Avarégetés miatt gyulladt ki hétfőn is egy erdő aljnövényzete meg egy nádas. Kiskunhalas - Kecel Délután három óra tájban riasztották a tűzoltókat Kiskunhalas- Felsőkistelekre, ahol mintegy 300 négyzetméteren égett egy erdő aljnövényzete, és több tucat 15 éves fenyőfa is lángra kapott. A gyantás ágakon gyorsan terjedt a tűz, de a tűzoltók még időben meg tudták fékezni a lángokat. A kárt 50 ezer forintra becsülik. Az erdő felügyelet nélkül hagyott avarégetés miatt gyulladt ki. Este hat óra tájban ismét avarégetésből elszabadult tűzzel volt dolguk a tűzoltóknak. Kecel külterületén, a Bárka csárda mögött 15 hektár avar és nádas lángolt. A területen méhkaptárok is voltak: a tűz ezekben is kárt tett, és méhek is elpusztultak. A tulajdonos azt fontolgatja, hogy feljelentést tesz a rendőrségen a gondatlan tűzgyújtó ellen. ■ OH KÖZÉLETI HÍREK • Az MSZP Kecskemét Városi Szervezete március 30-án, csütörtökön, vagyis holnap 17 órai kezdettel választási nagygyűlést tart a hetényegyházi művelődési ház nagytermében. Vendég: Juhász Ferenc honvédelmi miniszter és dr. Balogh László, az MSZP és az SZDSZ országgyűlési képviselőjelöltje (Kecskemét, 1. vk.) A fórumra minden érdeklődőt szeretettel várnak. (FIZETETT POLITIKAI HIRDETÉS.) • Az MSZP Kecskemét Városi Szervezete március 30-án, csütörtökön, vagyis holnap 17 óra 30 perces kezdettel lakossági fórumot tart a Hunyadi János Általános Iskolában (Kandó Kálmán u. 14.). Vendég: dr. Szécsi Gábor, az SZDSZ és az MSZP országgyűlési képviselőjelöltje (Kecskemét, 2. vk.). A fórumra minden érdeklődőt szeretettel várnak. (FIZETETT POLITIKAI HIRDETÉS.! • Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Kecskeméti Televízió műsorán: március 29-én (ma), március 31-én (pénteken), április 5-én (szerdán) és április 6-án (csütörtökön) 18.00-tól 18.25-ig. Tisztelettel értesítjük továbbá a választópolgárokat, hogy a mai lakossági fórum a Rákóczi út 28. szám alatti kampányirodán elmarad. MSZP Kecskemét Városi Szervezete. (FIZETETT POLITIKAI HIRDETÉS.) Árhullám: nem meglepő, és nem is örömteli A jelenlegi előrejelzések szerint pénteken elsőfokú árvízi készültség lép életbe Baján. Aznap ugyanis meghaladja a Duna vízállása a hét métert. Baja A várakozásoknak megfelelően megérkezett a dunai árhullám. Rengeteg hó esett idén a vízgyűjtőterületen, a tavaszi meleg hatására ezekben a napokban olvad és zúdul le a hótömeg. Baját a magas töltéseknek köszönhetően nem fenyegeti veszély, ám az üdülőket és a Gemenc hullámtéri részét elönti a víz a hétvégén. Pénteken már beköszön a folyam Dunafürdőre, s mivel az előrejelzések szerint tovább árad, minden bizonnyal jó néhány víkendházat elönt a víz. Tavaly háromszor - tavasz- szal, nyáron és ősszel - kellett felpakolni az üdülőtulajdonosoknak, idén sem kezdődik másként az esztendő. Gemenc- ben az idei vadmalacok lehetnek veszélyben, s megrongálhatja az ár a magasleseket, elmoshat utakat. Nehézkessé válik továbbá a fakitermelés. Tegnap Pfellingnél és Hof- kirchennél elsőfokú, Passau- ban pedig már másodfokú árvízi készültséget rendeltek el. Ami a vízhőmérsékletet illeti, tegnap Bajánál 6,5, a mohácsi szakaszon 7,3 fokot mértek. ■ G. Zs. Város ma holnap péntek szombat Baja 543 639 710 750 Mohács 527 612 692 737 Forrás: Hydroinfo Láthatjuk a felhőktől? árnyékot vet A hold ma délelőtt a Földre. Hozzánk legközelebb Törökország felett sötétül el teljesen a Nap, hazánk területéről 11.43-tól 13.59-ig csak részleges, 56-64 százalékos napfogyatkozás lesz látható - ha nem felhős az ég. A Magyar Csillagászati Egyesület Kiskun Csoportja és a Neptunusz Amatőrcsillagász Kör ebből az alkalomból nyilvános távcsöves bemutatókat szervez a Kecskeméti Planetáriumban és a Kecskeméti Református Gimnáziumban. Magyarországon részleges napfogyatkozás legközelebb 2008. augusztus 1-jén lesz. ■ G. S.