Petőfi Népe, 2006. március (61. évfolyam, 51-76. szám)
2006-03-29 / 74. szám
PETŐFI NÉPE - 2006. MÁRCIUS 29., SZERDA 3 MEGYEI KÖRKÉP A DUNA-TISZA KÖZE A-TÓL Z-IG Baja Ma 14 órakor kiköt a Sugovicán a magyar hadsereg dunai flottájának egyik hadihajója. Az esemény minden bizonnyal számos érdeklődőt vonz majd a Halászpartra. Sajnos, nem a Baja nevű hajó érkezik, mivel az már korábban kikerült a flottából, s immár magántulajdonban van. zi férfi feljelentése alapján ismeretlen tettes ellen, aki - a feljelentés adatai szerint - elmúlt év szeptembere és idén március 20-a között hamis bélyegzőt használva és a feljelentő aláírását meghamisítva számlákat gyártott, ezzel a feljelentő által üzemeltetett kft.-nek 40 milliós kárt okozott. Fülöpháza Tegnap sokan vettek búcsút a település (történetében is) legidősebb polgárától, a 103 esztendős Magyar Bálintné Erzsi nénitől. A matrónát lapunkból sokan ismerhetik, hiszen a legutóbbi születésnapján, tavaly szeptemberben még interjút készítettünk vele. Néhány hónapja azt is megírtuk. hogy örökös udvari serénykedése miatt elesett, s eltörött a karja. Ám amint meggyógyult, ismét ténykedett, s az lett a veszte. A második combnyaktöréséből (az elsőt 100 évesen szerezte) már nem tudott felgyógyulni. Kecskemét A Katona József Könyvtárban ma délután öt órakor kezdődik a Kecskemét arcai a 60-as, 70-es években című fotóalbum bemutatója. A Tóth Sándor fotóriporter munkáit tartalmazó kötetet Bölcs István, az albumban szereplő Kecskeméti zsolozsmák című írás szerzője mutatja be. Kecskemét Csalás bűntett elkövetésének gyanúja miatt indult eljárás Kecskeméten egy kerekegyháKecskemét Glla János Közszínterek, krónikák - A művelődési otthonok története Bács-Kiskun megyében című könyvét mutatják be csütörtökön 14 órakor az Erdei Ferenc Művelődési Központban. A kötetet ajánlja dr. Koncz Gábor közgazdász, dr. Kormos Sándor művelődéskutató, dr. Vitányi Iván filozófus és Kriskó János főiskolai tanár. Kecskemét Holnap 9 órakor - a szárazságtűrő növények termesztését segítő projekt keretében - előadást és gyakorlati bemutatót tartanak az agrárkamara székházéban a gyomnövényekről, a „veszélyes 48-ról" s az ellenük való védekezés módjairól. Előadó: Kujáni Lászlóné, a megyei növényorvosi kamara elnöke. Lajosmizse A mai képviselő-testületi ülésen napirendre kerül a településrendezési terv. Emellett még féltucatnyi rendeletről lesz szó, s két intézményvezető - iskolai és óvodai - felmentéséről is döntenek, illetve pályázatot írnak ki a posztra. Izsákon már két hete tart az elsőfokú belvízvédelmi készültség. Az Izsák Kht. nyolc dolgozójának folyamatosan munkát ad az árokásás, a vízelvezetés, az utcák feltöltése, a területek szivattyúzása. Felvételünkön Baranya József a fogathajtó- és sportpálya vizét vezeti a Kolon-tóba. HÍVJON - SEGÍTÜNK! Lemondás vagy közös megegyezés? 8 06-76/518-264 Három éve dolgozik közalkalmazottként egyik olvasónk. Most olyan helyzetbe került, hogy kénytelen otthagyni az állását. A kérdése az, hogy melyik esetben jár jobban: ha felmond, vagy ha közös megegyezéssel távozik a munkahelyéről. Dudásné /áss Éva közgazdász ez ügyben elmondta: mivel részleteket nem tudunk, ezért mindkét esetet röviden ismertetjük. Közalkalmazottak esetében a felmondás hivatalosan megfogalmazva lemondásként szerepel a törvényben. A hivatalos lemondási idő két hónap. A munkáltató dönthet úgy, hogy erre a két hónapra a közalkalmazottat felmenti a munkavégzés alól. Ez azonban csak egy lehetőség, nem kötelező. A munkáltató úgy is dönthet, hogy a lemondás két hónapját is ledolgoztatja. Erre az időre azonban olvasónk a bérét mindenképpen megkapja, ha felmentik a munkavégzés alól, ha nem. Amennyiben közös megegyezéssel távozik, akkor nincs felmentési idő. Ilyen esetben megegyezés kérdése, hogy a jogviszony megszűnése azonnali, avagy egy későbbi időpontban történik. Azt valójában olvasónknak kell eldöntenie, hogy számára melyik a jobb megoldás, attól függően, hogy azonnal ki akar-e lépni a munkahelyéről, vagy sem. Anyagilag nincs különbség a két megoldás között. Legfeljebb annyi, hogy ha olvasónk egy másik munkahely miatt hagyná ott a jelenlegi állását, akkor a lemondás esetleg jobb lehet számára. Ha ugyanis a munkáltató arra a bizonyos két hónapra felmenti a munkavégzés alól, akkor olvasónk már a lemondási idő alatt is dolgozhat az új helyen, magyarán két hónapi bére mindkét helyről jön. HÍVHAT BENNÜNKET NAPONTA 9 ÉS 11 ÓRA KÖZÖTT! TAKACS VALENTINA ROVATA A görög szőlő picit drágább forintárfolyam A hifitorony árában nem érezhető a napi ingadozás A forint gyengülése leghamarabb a külföldről származó élelmiszerek árát befolyásolhatja. Hetek óta a forint árfolyamának ingadozása a vezető gazdasági hír. Mit jelent a nemzeti valuta mélyrepülése a napi életünkben? - ennek néztünk utána. Magyarország / Kecskemét A forint gyengülése leghamarabb a külföldről származó élelmiszerek árát befolyásolhatja. A spanyoí narancsért, argentin mandarinért, görög szőlőért pár forinttal többet kérnek már most is sok helyen. Számítanunk kell-e áremelkedésre, ha külföldön szeretnénk nyaralni? - kérdeztük Varjú Zoltántól, a Tourex Utazási Iroda vezetőjétől.- Amíg nem lépi át tartósan a VARJÚ ZOLTÁN KÓKAI ZOLTÁN 265-270 forintot az euró árfolyama, addig nem várható a szervezett külföldi utazások drágulása. Az irodák nagy' része ugyanis átvállalja az árfolyam-ingadozásból fakadó áremelkedést, inkább ennyivel kisebb haszonkulccsal dolgozik. Más a helyzet az egyénileg utazók esetében. Ők napi árfolyamon fizetnek mindenért, tehát azonnal megérzik, hogy éppen milyen a nemzeti fizetőeszköz árfolyama. Ugyanígy megjelenik a forint gyengülésének hatása a repülőtéri illetékekben. Ugyanakkor ne feledkezzünk meg arról, hogy a gyenge forint miatt emelkedik a bevételük azoknak, akik külföldi turistát fogadnak Magyarországon!- A napi árfolyam-ingadozást semmiképpen sem lehet a műszaki cikkek esetén megérezni - mondja Kókai Zoltán, az AV- Land Kft. ügyvezetője. - A fogyasztói árba bizonyos mértékig eleve belekalkulálják az árfolyam esetleges változását. Ha azonban a forint tartósan mélyrepülésben lesz, akkor emiatt természetesen drágulhatnak a külföldről importált termékek. A műszaki cikkek egyébként a szokásos, éves típusváltás időszakában vannak. Egy új típus esetén nehéz megmondani, hogy pár ezer forinttal olcsóbb lenne-e, ha marad a korábbi, 250 forint körüli árfolyam, hiszen nincsen összehasonlítási alapunk. ■ Rákász Judit ahogy A nagykereskedők többsége, úgy a nagyáruházak is kivárnak: amíg tart a meglévő készlet, addig tartják az árakat. „A piaci hatásokat természetesen mi is megérezzük. Azonban tartjuk magunkat üzleti filozófiánkhoz, ami szerint a legjobb minőségű termékeket a legjobb áron forgalmazzuk" - tett szűkszavú és reklámízű nyilatkozatot Danks Emese, a Tesco Global Áruházak Rt. PR-igazgatója. Történelmi léptékű átalakulás előtt? / homokhátság Félmilliárdot különítettek el csak a tervekre OR. BALOGH LÁSZLÓ, a megyegyűlés elnöke és KOLBER ISTVÁN, a regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszter aláírta azt az ötszázmillió forintos támogatási szerződést, ami a Homokhátság fejlesztési pályázatainak előkészítési terveit finaszírozza. ▲ A Duna-Tisza-közi Homokhátságon 2007-től olyan fejlődés és átalakulás indulhat el, ami jelentőségében csak a XIX. századi folyamszabályozásokhoz mérhető. Ezt dr. Balogh László, a Bács-Kis- kun Megyei Közgyűlés elnöke állította tegnap a terület komplex fejlesztéséről tartott konferencián. Bács-Kiskun / Kecskemét A reményt az adja, hogy a 2007- 2013-as uniós tervezési ciklusra kialakított országos terület- fejlesztési koncepcióban - amit az országgyűlés fogadott el - nevesítve szerepel a Homokhátság térsége. Olyan területek mellett, mint a főváros, a fejlesztési pólusokként meghatározott régióközpontok, a Balaton, valamint a Duna és a Tisza völgye. A Duna-Tisza-közi Homokhátság így a Duna-völgy fejlesztéséhez közvetlenül kapcsolódva számíthat az uniós forrásokra. A tegnap megtartott tanácskozás nemcsak a másfél évtizede tartó érdekérvényesítési folyamatnak volt fontos állomása, hanem a konkrét felkészülésnek is. A Homokhátság ügyének előmozdítására szervezett, pártok felett álló politikai lobbi ugyanis el szeretné érni, hogy a térség 2007-re olyan konkrét tervekkel rendelkezzen, amelyekkel pályázni lehet az EU- nál. Ennek jegyében kapcsolódott be a munkába a magyar tudóstársadalom több jeles alakja, például Glatz Ferenc, a tudományos akadémia egykori elnöke, a Párbeszéd a vidékkel-mozgalom kezdeményezője. A tanácskozáson Kolber István tárca nélküli miniszter és dr. Balogh László, a megyei közgyűlés elnöke aláírta azt a megállapodást, amiben a központi kormányzat vállalja, hogy a tervezési munkára 500 millió forintot ad. ■ Bálái F. István