Petőfi Népe, 2006. február (61. évfolyam, 27-50. szám)
2006-02-23 / 46. szám
PETŐFI NÉPE - 2006. FEBRUÁR 23., CSÜTÖRTÖK SPORT 11 Tilos a kispadon bagózni és félmeztelenül ülni kiskörös A tavaszi szezon előtt egyeztető tárgyalást tartott a Bács-Kiskun Megyei Labdarúgó Szövetség a megyei I. osztályú csapatok képviselőinek. Orell Zsolt elnök beszámolt az MLSZ-elnökvá- lasztás előtti helyzetről. Elmondta, hogy információi szerint a MÓL és az OTP megvonja a támogatását az Magyar Labdarúgó Szövetségtől, ha Kisteleki Istvánt választják meg elnöknek. Ha ez így lesz, megszűnhet a Bozsik-program is, s ez egyben a magyar labdarúgás utánpótlásának halálát jelentené. Losonczy László megyei főtitkár méltatta Bács-Kiskun labdarúgását, melynek színvonala jó, nem gyengébb a többi megyében. A főtitkár többek mellett arra kérte a megyei egyesületeket, hogy mérkőzések előtt engedjék meg a csapatok fotózását, hiszen nekik is jó reklám az, ha az újságban szerepelhetnek. A BKMLSZ honlapján már ősz óta elérhetők az értékes és naprakész információk, s a tervek szerint nyártól már elektronikus úton válthatnak levelet a . megyei klubok. Tumó György, a játékvezetői bizottság elnöke a szigorításokra hívta fel a figyelmet. Eszerint a sípmesterek öltözőjébe nem mehetnek be illetéktelenek, s az úgymond különleges eseményekről (pl.: rasszista megnyilvánulások, petárdázás, verekedés) is jelentést kell készíteniük. A játékosok nem dohányozhatnak a kispadon és nem vehetik le a mezüket, ha melegük van, a játékvezetői ellenőrök pedig nem nyilatkozhatnak sem az egyesületeknek, sem a sajtónak. Tumó szerint nem jó az, ha egy játékvezető „hazajár” egy-egy településre bíráskodni, éppen ezért továbbra is igénybe fogják venni a Tolna és Csong- rád megyei sípmestereket. A tanácskozáson az egyesületek megegyeztek abban, hogy a következő bajnokságtól kezdve már központilag fizetik a játékvezetőket. Minden csapatnak be kell fizetnie egy előre meghatározott összeget a szövetség kasszájába, amiből a bírók díjait és útiköltségét finanszírozzák. így elkerülhetők lesznek az adózással kapcsolatos problémák. A tanácskozás zárásaként a megyei I. osztályú csapatok képviselői egyeztették a tavaszi fordulók sorsolását. Harcművész-bemutató és nanbudo edzőtábor KECSKEMÉT A Magyar Nanbudo Szövetség és a Free Line Sportegyesület nemzetközi edzőtábort és meditációs tréninget rendezett Kecskeméten, melyre számos külföldi szövetség és klub nanbudokái érkeztek. Az edzőtábort Doslut Yoshinao Nanbu 10. dános alapító mester vezette. Az Erdei Ferenc Művelődési Központban megrendezett 8. harcművész bemutatón a nanbudo mellett az aikido, a taiji, a capoeira, a judo, a jujitsu és a kungfu jeles képviselői is bemutatkoztak. A nemzetközi edzőtáborban több magyar nanbudoka vizsgázott Nanbu mester előtt, s hárman - Hol- czer Mónika, Bíró Tivadar, Szilvást Máté - I. dán minősítést szereztek. Május első hétvégéjén ismét Kecskemétre látogat Nanbu mester, amikor a 8. nanbudo vb-nek ad otthont hazánk. Nanbu mester látványos bemutatót tartott Kecskeméten. MAI MŰSOR LABDARÚGÓ UEFA KUPA, 3. forduló (a legjobb 16 közé jutásért), visszavágók: Palermo-Slavia Praha 16 óra, Rapid Bucuresti-Hertha 16.15, Levszki Szófia-Artmedia Bratislava 17 óra, Sahtar Doneck-Lille, Steaua Bucuresti- Heerenveen, Zenit-Rosenborg 18 óra, Hamburg-FC Thun 18.30, Stras- bourg-Liteksz Lovecs 19 óra, Middlesbrough-VfB Stuttgart, Marseille- Bolton, Monaco-Basel, Lens-Udinese, Alkmaar-Betis 20.45, Roma-FC Bruges 21 óra, Sevilla-Lokomotiv Moszkva, Espanyol-Schalke 21.30. LABDARÚGÓ AKKER TÜZEP MEGYEI I. OSZTÁLY Bácsalmáson helyesen döntöttek Az előző bajnokságban a megyei másodosztály Déli csoportjának bajnoka, a Bajaszentistván nem vállalta a magasabb osztályban való szereplést, de hasonlóan cselekedett a második helyezett Kelebia is. Nem így a Bácsalmás. Munkatársunktól Az egyesületnél éltek a harmadik helyezettnek felkínált lehetőséggel, s elindult a csapat az első osztályban. A döntésről ugyan megoszlottak a vélemények, a 2005-2006-os bajnoki év őszi idénye végül az elhatározás helyességét igazolta. A nevezés a megyei első osztályú bajnokságra gyors döntéseket, nem kevés fáradtságot kívánt az egyesület vezetésétől, ám dicséretükre legyen mondva, sikerrel jártak. Nem kevésbé a csapat, amely az általános várakozásnál sokkal jobban szerepelt. Igaz, a sportvezetés, a játékosok úgy fogalmaznak: jobb is lehetett volna. Ősszel új csapatot kellett formálni, hiszen nyolcán távoztak. Köztük olyan labdarúgók, akik I AZ4KKER TOP MEGYEI 1. OSCTAtY AlLSSA l.KHTK 15 13 2 0 42-11 41 2. Akasztó 15 10 2 3 35-17 32 3. Izsák 15 10 1 4 54-29 31 4. Kiskörös 15 10 0 5 27-17 30 5. Solt 15 8 4 3 27-21 28 6. Harta 15 6 6 3 36-24 24 7. Dusnok 15 6 3 6 26-24 21 8. Tiszakécske 15 6 2 7 33-30 20 9. Soltvadkert 15 6 2 7 27-28 20 10. Tompa 14 5 4 5 34 28 19 11. Kunszállás 15 5 4 6 27-29 19 12. Bácsalmás 15 m m 8 24-36 17 13. Kerekegyháza 14 4 4 6 26-27 16 14. Kalocsa 15 2 3 10 26-36 9 15. N.nádudvar 15 2 2 11 17-35 8 10. Szabadszállás 10 0 m 14 7-76 * évekig meghatározó játékosai voltak a csapatnak (Kővári Ákos, Majoros Zsolt, Schneider István, Mohácsi Attila). Más egyesületbe igazolt Snyehola Balázs, Molnár Márió és Ámann Krisztián, de erősítésként érkezett Hercz Zoltán és visszaigazolt Rudics János. A tizenöt őszi fordulóban 17 játékos lépett pályára, közülük mindössze négyen - Zsemberi Imre, Párczen Zoltán, Bögre Károly és Tóth Ferenc - szerepelt valamennyi mérkőzésen. Az őszi 1350 percnyi játékidőben viszont csak Zsemberi és Bögre volt végig a pályán. A többiek - Mándity Róbert, luhász Róbert, Kővári Péter, Berényi Krisztián, Snyehola Ákos, Varga Róbert, Rudics János, Páncsics János, Hercz Zoltán, Marcsó Norbert, Krix Dániel, Kubina Krisztián, Ótott Norbert - munkahelyi és tanulmányi okok, sérülések miatt csak részben álltak a csapat rendelkezésére. Ennek következtében gyakorta változott az összeállítás, nem kevés gondot okozva Kővári Péternek, a csapat játékos-edzőjének. Ennek figyelembe vételével nem rossz a csapat őszi 40 százalékos teljesítménye. A Bácsalmás a 36 kapott gól ellenében 24 gólt ért el. Legtöbbször Tóth Ferenc talált a kapuba (9 találat), őt követi a góllövőlistán Bögre Károly 5, Mándity Róbert 3, Hercz Zoltán 3, Juhász Róbert 2, Kővári Péter és Berényi Krisztián 1-1 góllal. Kővári Péter edző: - A bajnokságot teljesítményünk alapján három részre tudom osztani. Az első részbe a felkészülés időszaka és az első két bajnoki tartozik. Ekkor próbáltuk kialakítani azt az új játékrendszert, amivel az erősebb bajnokságban eredményesek lehetünk. Az ezt követő hat mérkőzésen gyűjtöttük pontjaink jelentős részét, tizenhármat, majd számomra érthetetlen módon újabb vereségek következtek. Ingadozó formánkra magyarázatot adhat a csapat nagyon fiatal átlagéletkora. Érdekes adat, hogy a tizenhét pontunkból tízet az első öt helyezettől, hetet pedig az utolsó háromtól szereztünk. Közvetlen riválisainktól - a számunkra igazán fontos mérkőzéseken - egyetlen pontot sem vettünk el.- A téli átigazolási időszakban sikerült jelentősen megerősíteni a keretet. A négy új játékos érkezése versenyhelyzetet teremtett a labdarúgóink között, ami remélhetőleg eredményességgel is párosul majd. Célunk továbbra is az, hogy az idei bajnokságban rutint szerezve, a következő években meghatározó szerepet- játsz- szunk a megye labdarúgásában - zárta értékelését Kővári Péter. KŐVÁRI PÉTER Uj edző a kecskemétieknél női kézilabda A Kecskeméti NKSE női csapata a három győzelemmel és hét vereséggel a kilencedik helyen zárta az őszt a NB II. Dél-keleti csoportjában. Az együttes szakmai munkáját ettől az évtől Toókos György edző helyett Kalmár Jenő irányítja.- Megkeresett a klubvezetés, hogy a télen lemondott edző helyett vállaljam már el a munkát - mondta Kalmár Jenő. - Végül abban maradtuk, hogy a tavaszi szezonban én ülök le a női csapat kispadjá- ra. A célunk egyértelműen az, hogy a KNKSE elkerüljön a kieső hely környékéről és az idény végére felzárkózzon a középmezőnyhöz. A felkészülést január 5-én kezdtük, heti négy edzéssel. Közben sikerült két, régebben már Kecskeméten kézilabdázott játékost leigazolni: Tanú Mariannt és Józsa Ildikót. Ezzel kialakult egy húszas keret, amelyben felnőtt - összesen nyolc - és ifjúsági játékosok együtt dolgoznak. A mezőny ismeretében és ezzel a két játékossal kiegészülve úgy vélem, hogy elérhető a cél. Tavaszra kialakulhat egy olyan stabil csapat, amely az 5-7. helyek egyikén végezhet. A bajnokság március 4-én rajtol, amikor az 5. helyen álló Sarkadkeresztúr gárdáját fogadjuk. Előtte bemelegítésképpen február 25-én a kecskeméti Árpádvárosi sportcsarnokban (kezdés: 8.30) egy négycsapatos tornát rendezünk. BUNDESLIGA L BUNDESLIGA L 1. Bayern München-Frankfurt 1 2. Bielefeld-Dortmund x, 2 3. Bremen-Mönchengladbach 1 4. FC Köln-Leverkusen 2, x 5. Mainz-Kaiserslautern 1, x 6. Schalke-Nümberg 1 7. Wolfsburg-Hannover 2, x 8. Duisburg-Hertha 2 9. Hamburg- VfB Stuttgart 1 OLASZ A-OSZTÁLY 10. Parma-Fiorentina x, 2 11. Intemazionaie-Udinese 1 12. Palermo-Milan 2 13. Siena-Sampdoria x, 1 +1: Lazio-Roma 2 BÁCS-KISKUN MEGYE IE K A KÜZDŐTÉRÉN ASZTALITENISZ Megyei férfi csapatbajnokság: Kalocsai SE-Baja I. 12:6. Gy.: Katus 4, Pásti 4, Rigó 2, Leiner 1, a Katus-Pásti páros, ill. Kállai 2, Csongor 1, Slingár 1, Varga 1 és a Csongor-Varga páros. BOWLING A bowling új sportág a diákolimpia műsorán, melynek megyei döntőjét - a városi selejtezőkről továbbjutott versenyzőkkel - Kecskeméten rendezték meg. Minden induló 4 sorozatot gurított. Eredmények, A-kcs., leány: 1. Garaczi Rita (ÉZI Kmét) 583, 2. Lovas Fruzsina (Zrínyi Kmét) 460, 3. Törteti Lili (He- tényegyháza Móricz) 373 fa; fiúk: 1. Garaczi Roland (ÉZI) 645 (!) fa, 2. Gál Péter (Zrínyi) 601,3. Sáfár László (Vásárhelyi Kmét) 527 fa. B-kcs., leány: 1. Orosz Brigitta (Kada E. Kmét) 586, 2. Csóti Kovács Henriett (Szent- Györgyi A. Kmét) 476 fa; fiúk: 1. Rátfai Roland (Gáspár A. Kmét) 563, 2. Orosz Máté (Móricz) 541, 3. Rigó Zsolt (Gáspár A.) 486 fa. Csapatban: 1. Gáspár A. Szki (Rátfai, Rigó, Turza) 1451, 2. Kodály Z. ÉZI (Garaczi Ri., Garaczi Ro., Miklós) 1433, 3. Katona Gimn. Kmét (Illés, Nép, Palásti) 1280 fa. A legmagasabb sorozatért járó különdíjat Orosz Brigitta (183 fa) és Garaczi Roland (186) kapta. A területi diákolimpiára a magyar szövetség hívja meg a versenyzőket. DIÁKSPORT Hét végén Budapesten, a Hármashatárhegyen rendezték meg az evezősök erdei futóversenyét, melyen három kalocsai fiatal is indult. Eredményeik: a 7 km-es havas, csúszós pályát a tanuló fiúk kategóriában Horváth Nándor teljesítette leggyorsabban, míg Tóth Gellért a harmadik lett. A serdülő lányoknál Lovászi Zita második helyezést ért el a népes mezőnyben. KÉZILABDA A Bácska Szabadidősport Egyesület és a hercegszántói Horvát Önkormányzat szervezésében nemzetközi, barátságos mérkőzéseket játszottak hét végén a szántói sportcsarnokban. Eredmények: Hercegszán- tó-Petrijevci (horvát) női mérkőzés: 25-22; férfimérkőzés: 22- 37. A visszavágókat augusztusban rendezik Horvátországban. LABDARÚGÁS Hercegszántói terembajnokság, rájátszás 3. f.: Los Partiza- nos-Concord 3-3, KölletlenekLatabár 7-2, Bulls-Sördögök 85. A következő forduló február 25-én 16 órakor lesz. A kecskeméti Lánchíd utcai sportcsarnokban rendezett Aranylábúak teremtorna végeredménye: 1. Kunság Telecom, 2. Szikla, 3. Duna és Red Star csapata. RÖPLABDA Debrecenben került sor az idei Nagyerdő Kupa leány utánpótlás röplabdatomára, három korosztályban. Ezen két csapattal részt vett a kalocsai Kertvárosi Ált. Iskola. Szuper mini korcsoportban - 6 csapat közül - a második helyen végeztek. Különdíjat kapott: Besenyei Ramóna (Kalocsa). A mini korcsoportban mind a 17 riválisukat megelőzve megnyerték a tornát. Különdíjat kapott: Baksa Barbara (Kalocsa). Edző: Kovács Ágnes.