Petőfi Népe, 2006. február (61. évfolyam, 27-50. szám)

2006-02-23 / 46. szám

SPORT PETŐFI NÉPE - 2006. FEBRUÁR 23., CSÜTÖRTÖK 10- TELI OLIMPIA Sebestyén Júlia a reméltnél hátrább, a 16. helyen zárta a női műkorcsolyázók ked­di rövidprogramját, ugyan­akkor az olimpián debütáló Pavuk Viktória elégedett a 19. helyezéssel. Téli olimpia A 2004-ben Budapesten Euró- pa-bajnok, Salt Lake Cityben olimpiai nyolcadik Sebestyén azzal a céllal érkezett Torinóba, hogy feledtetni szeretné az el­múlt időszak gyengébb eredmé­nyeit, ugyanis a 2005-ös vb-n 12., az idei Eb-n pedig 14. lett. Ez a terve - legalábbis eddig - nem vált valóra, mert előadása elején elesett a tripla Lutz-nál. „A csütörtöki kűrben újból bemutatom a Lutz-ot, szeret­ném, hogy lássák, meg tudom csinálni. Persze arra is figyelek majd, hogy hibátlan legyen a többi rész, és akkor talán né­hány helyet tudok javítani. Sze­retném úgy zárni a harmadik olimpiámat, hogy mindent ki­adtam magamból” - mondta Se­bestyén Júlia. A másik magyar, Pavuk Vik­tória nem csalódott, pedig a pontozók nem igazán értékel­ték rövidprogramjának anyag­erősségét. A közönség hangos füttyszóval adta a bírók tudtára, hogy neki jobban tetszett az elő­adás. Pavuk így a 19. helyen áll, de nem búslakodik. „Ei az első olimpián, nem rontottam, és ezt jónak tartom. Nem izgultam, a bírók pedig Sebestyén Júlia (balra) több műkorcsolyázó társnőjéhez hasonlóan elesett a rövidprogramban, így helyezésben már nem reménykedhet. Pavuk Viktóriát Uobbra) pedig lepontozták. maguk tudják, miért adtak ala­csony pontszámöt. A kűrben is ■legjobb tudásom szerint futok majd” - jegyezte meg a 20 esz­tendős Pavuk Viktória, aki első komoly felnőtt versenyén, a bu­dapesti Eb-n éppen lemaradt a dobogóról, majd a 2005-ös vb-n 18., az idei Eb-n pedig 12. lett. Az élen az utóbbi két vb-n má- sodiJkt p 1 i mpiai negyedik ameri­kai Sasha Cohen áll, mögötte a hétszeres Európa-bajnok, 2002- ben és 2Ó05-ben világbajnok orosz Irina Szluckaja követke­zik, pillanatnyilag a harmadik a két éve világbajnok japán Ara- kava'&tälka. X Mimben Pa­vuk negyed nyolckor, Sebestyén 20.40-kor fut. Elrontott, lepontozott rövidprogramok magyar állampapír kiszámítható gyarapodás HOSSZÚ TÁVRA 10, illetve 15 éves futamidő ■ fix kamatozás ■ versenyképes hozam ■ ■ további információ: 06 40 24 24 24. v\iww.allampapir.hu • ■ Érdeklődjön bankjanálvagy a kincstári fiókokban! • A (OVO BIZTONSAGA Az orosz Szluckaja sporttörténelmet írhat műkorcsolya Irina Szluckaja sporttörténelmet írhat, ha csü­törtök este aranyérmet szerez a torinói olimpián, hiszen orosz műkorcsolyázónő egyéniben még sosem volt első a téli ötka­rikás játékok históriájában. Ám hogy valóban „sporttörté­nész” lesz-e belőle kűrjének kö­szönhetően, nem csupán rajta, hanem a kedd esti rövidprog­ramban sziporkázó, és az ösz- szetettben Szluckaja elé kerülő amerikai Sasha Cohenen is mú­lik. Az utóbbi két világbajnok­ságon ezüstérmes Cohen há­romszázadnyi pontelőnnyel ve­zet a világbajnoki címvédő, Salt Lake Cityben ötkarikás ezüstér­mes, hétszeres Európa-bajnok orosz előtt, s bár a szabadprog­ram bemutatását megelőzően nincs nagy hátrányban a 2004- es világbajnok japán Sizuka Arakava sem, csaknem bizo­torinó A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) összesítése szerint egyre több a nő a téli öt­karikás játékokon. A gyengéb­bik nemnek az 1924-es chamo- nix-i első havas-jeges olimpián regisztrált 4 százalékos részvé­teli aránya a torinóira 48-ra nőtt. A térnyerés nem csak ilyen nagy távlatban látványos, mert például négy éve, Salt nyos, hogy orosz-amerikai pár­harc dönt az aranyéremről. Szluckaja végső sikere azért is jelentene szenzációt, mert ez­által teljessé válna nemzete he­gemóniája műkorcsolyázásban, miután párosban, férfi egyéni­ben és jégtáncban is orosz győztest avattak Torinóban. A már 2002-ben is világbaj­nok Szluckaja szűkszavúan nyilatkozott eddigi produkciójá­ról, s várakozásairól. „A rövidprogramomban min­dent az előre elgondoltaknak megfelelően csináltam végig. Tisztán futottam. Lehet persze, hogy kellett volna kockáztat­nom, de utólag kár ezen elmél­kedni. Még hátravan viszont a kűr, s én igyekszem minden tő­lem telhetőt megtenni azért, hogy a jelenlegi helyzeten, pil­lanatnyi második helyezése­men változtassak...” Lake Cityben is még csak 37 százaléka volt a versenyzőknek nő. A sportágak összesítéséből is kitűnik, hogy egyre eredmé­nyesebb a NOB arányosítási programja, ugyanis a női jégko­rongtorna 1998-as programba iktatásával már csak síugrás­ban, illetve ebből adódóan észa­ki összetettben nem versenyez­hetnek a hölgyek. HÓPELYHEK Sífutás A férfiaknál Björn Und révén svéd, míg a nőknél Chandra Crawfordnak köszön­hetően kanadai siker született a sífutók egyéni sprintszámá­ban a torinói téli olimpián. Tagscherer Zoltán a 44. helyen végzett, ám ez a teljesítmény nem volt elegendő, hogy bejus­son a 30-as negyeddöntőbe. „Nagyon elégedett vagyok a tel­jesítményemmel, hiszen eredeti­leg a legjobb hatvan között sze­rettem volna végezni” - mondta Tagscherer. Hódeszka A svájci Schoch- testvérek jutottak a hódeszká­sok párhuzamos óriás-műlesikló számának döntőjébe, s közülük a címvédő Philipp győzött az idő­sebb Simonnal szemben a tori­nói téli olimpián. A 26 éves nyer­tes sikerével az első hódeszkás, aki meg tudta védeni ötkarikás bajnoki címét. Gyorskorcsolya A világbajnok és világcsúcstartó kanadai Cindy Klassen nyerte meg a gyorskor- ' csolyázók női 1500 méteres szá­mát a torinói téli olimpián. A ko­rábban 3000-en bronz, lOOO-en és a csapatversenyben pedig ezüstérmes klasszis honfitársát, Kristina Gravest és a holland Ireen Wüstöt előzte meg. Mai mŰSOr curling: női a 3. he­lyért 13 óra, női döntő 17.30, hódeszka: női párhuzamos óri­ás-műlesiklás, selejtező 11 óra, döntő 14 óra, műkorcsolya: női kűr (Sebestyén Júlia, Pavuk Vik­tória) 19 óra, síakrobatika: férfi ugrás döntő 18.30, sílövészet: 4x6 km női váltó 12 óra. Egyre több nő versenyez a téli olimpiai játékokon

Next

/
Thumbnails
Contents