Petőfi Népe, 2005. december (60. évfolyam, 281-306. szám)
2005-12-16 / 294. szám
KÖSZÖNTŐ Az első lépések a régiók Európájába A f \ Nemzeti Fejlesztési Tervhez kapcsolódó Regionális Fejlesztés Operatív Program (ROP) két éwel ezelőtt indult útjára. Nagy öröm számunkra, hogy a program keretében 2006 végéig rendelkezésre álló mintegy I 10 milliárd forint támogatást Magyarország teljes egészében felhasználja. Az önkormányzatok, a települési intézmények és a civil szervezetek ugyanis eredményesen élnek az Európai Unió támogatásaival. Várakozásainknál jóval nagyobb számban érkeztek pályázatok, ami nagyszerű példája a falvainkban, városainkban felelősen gondolkodó emberek összefogásának. A program esélyt ad hazánk minden régiójának meglévő értékeik fejlesztésére, kedvező adottságaik kiaknázására; ahol szükséges, a felzárkózásra, és arra, hogy sikeresen kapcsolódjanak be az európai kulturális és gazdasági élet vérkeringésébe. Dr. Kolber István regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszter Eddig soha nem állt még rendelkezésre ilyen nagy mértékű támogatás ahhoz, hogy hazánk keleti és nyugati, fejletlenebb és fejlettebb térségei egymással összhangban fejlődjenek. A pályázatok elbírálása során különös hangsúlyt helyeztünk arra, hogy az ország minden régiója megvalósíthassa a számára legfontosabb fejlesztéseket. Jelenleg több mint 400 beruházás kivitelezése van folyamatban, ezek 2008 elejéig befejeződnek. A sikeres pályázatok eredménye, hogy a 2004-2006 közötti időszak végére húszezer gyermek járhat közel száz felújított, korszerű iskolába és óvodába; 17 városban javul jelentősen a tömegközlekedés infrastruktúrája, többszázezer utas kényelmét szolgálva. Számos település szépül meg: új utcákat, parkokat alakítanak ki, leromlott városrészeket újítanak fel. A hazánknak igen komoly bevételi forrást jelentő, 300 ezer embernek munkát adó turisztikai ágazatban több ezerrel nő a szállodai férőhelyek száma, bővülnek és korszerűbbé válnak a szolgáltatások. A pályázatok segítségével lehetőség nyílik többek között a legértékesebb, a világörökség részét képező történelmi és építészeti nevezetességeink, emlékeink megmentésére és bemutatására. Ennek a munkának az egyik legszebb példája a pécsi ókeresztény sírkamrák feltárása. Senki számára sem zárultak be az uniós pénzforrások kapui: 2007-től, a következő pályázati fordulóban, a mostani tapasztalatok birtokában akár az eddigi pályázók is újra eséllyel vehetnek részt. Szíves figyelmükbe ajánlom ezt a kiadványt, amelyben ízelítőt adunk az Európai Unió Regionális Fejlesztés Operatív Programjának keretében megvalósuló fejlesztésekről. További munkánkról ezután is rendszeresen tájékoztatjuk Önöket. Dr. Kolber István miniszter, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. Toller László Pécs polgármestere. Mayer Mihály pécsi megyéspüspök 1 DÉL-ALFÖLDI RÉGIÓ „Ahol iskola épül, ott bíznak a jövőben...” Az iskola eddig 4 telephelyen, 14 különálló épületben látta el feladatát. A felújítással és bővítéssel lehetőség nyílt a különböző telephelyeken folyó alsó tagozatos oktatás összevonására, valamint az életveszélyessé nyilvánított és a balesetveszélyes, egészségre káros épületegységek kiváltására. Rendbe hozták az udvart és a gyerekek védelmére új kerítést építettek. Létrejött egy I I tantermes iskolarész 4 új és 7 felújított tanteremmel, új aulával, akadálymentesen használható helyiségekkel, új vizesblokkal és kazánházzal, továbbá teljesen új főbejárattal. Az épület új tetőt, belső faburkolatos padlót, vakolatot, külső-belső festést- mázolást, valamint új nyílászárókat és fűtőtesteket kapott. Mindezek mellett kialakítottak egy korszerű informatikai labort is, amely biztosítja a minőségi, integrált, hatékony és európai színvonalú oktatást. Iskolakezdéskor 280 kisdiák vehette birtokba Gyoma- endrődön a megszépült és kibővített Kis Bálint Általános Iskolát és Óvodát. A 182 millió forintos költségvetéssel elkészült intézményt a ROP 164 millió forinttal támogatta. A beruházás a fokozottan hátrányos helyzetű, a sajátos nevelési igényű, valamint a nemzeti és roma kisebbséghez tartozó gyerekek integrált oktatását is lehetővé teszi.