Petőfi Népe, 2005. december (60. évfolyam, 281-306. szám)
2005-12-16 / 294. szám
ÉSZAK-ALFÖLDI RÉGIÓ r Óvoda felújítás q qjzeptemberben hazánk óvodáiban és iskoláiban 2500 kisiskolás és óvodás 10 településen ROP támogatással felújított intézményekben kezdhette el a tanévet. Szabolcsbáka óvodájának felújítására az önkormányzat csaknem 20,5 millió forintos támogatásra pályázott, sikerrel. A szerződést 2005 májusában írták alá, így a település közösségi óvodájának 239 m2-es épületét és az intézmény udvarának 2016 m2-es korszerűsítését, felújítását még a szünet időszakában megkezdhették. Két csoportszoba új padló- és faburkolatot kapott. a folyosókon és a kiszolgáló helyiségekben csúszás- mentes, meleg hajópadlót raktak le. Az épületet korszerű, hőszigetelt műanyag nyílászárókkal szerelték fel, és a hagyományos tüzelésű kályhák helyett központi fűtés került kiépítésre. Az elektromos hálózat, illetve a vizesblokk felújítása után az épületet kívül-belül kifestették, az udvaron öt, az EU szabványainak megfelelő korszerű udvari játék is helyet kapott. Mi is az a ROP! A Regionális Fejlesztés Operatív Program (ROP) A t\ z Európai Unió teljes jogú tagjaként 2004-től Magyarország számára is lehívhatóvá váltak az EU fejlesztésre szánt pénzügyi támogatásai. Ezek a pályázati úton elérhető források az úgynevezett operatív programokon keresztül biztosítják a fejlesztések fedezetét hazánk számára. A magyarországi régiók kiegyensúlyozott területi fejlődésének biztosítását a ROP az alábbi területek támogatásával segíti elő: • Turisztikai vonzerő és kapacitás növelése • Városrehabilitáció • Útfelújítások (4-5 számjegyű állami és önkormányzati utak) • Óvodák és általános iskolák fejlesztése • Képzési és foglalkoztatási programok megvalósítása A program megvalósítását az Országos Területfejlesztési Hivatal kereteiben működő ROP Irányító Hatóság (ROP IH) irányítja és felügyeli, gondoskodva arról, hogy az EU és hazánk költség- vetéséből regionális fejlesztésekre, területfejlesztésre e program keretén belül lehívható mintegy I 10 milliárd Ft értékű forrás a magyar régiók számára maximálisan kihasználhatóvá váljék. A Nemzeti Fejlesztési Tervhez kapcsolódóan a négy ágazati operatív program (GVOF? KIOR AVOR HEFOP) mellett elindult a regionális fejlődést szolgáló Regionális Fejlesztés Operatív Program (ROP) is. A kezdeményezés hosszú távú célja a régiók belső erőforrásainak fenntartható hasznosítása és hozzájárulás a területi fejlettségbeli különbségek mérsékléséhez Magyarországon. 3