Petőfi Népe, 2005. november (60. évfolyam, 256-280. szám)

2005-11-05 / 259. szám

8 GAZDASÁGI TÜKÖR 2005. NOVEMBER 5„ SZOMBAT Megduplázná a piacot a Parmalat utódja TEJIPAR Rövid időn belül meg kí­vánja duplázni 5-6 százalékos jelenlegi hazai piaci részesedé­sét a székesfehérvári tejüzem - jelentette ki Mélykúti Tibor, a feldolgozót megvásárló, tejter­melőket tömörítő Alföldi Tej (AT) Kft. ügyvezető igazgatója. Mint ismert, az AT a felszámo­lás sorsára jutott Parmalat Hun­gária Rt. működő vagyonele­meit vette meg. A debreceni székhelyű társaság az átadás­átvétel és a leltár lezárulta után, november elsejétől szerezte meg a tejüzem tényleges irá­nyítását. A korábban elrontott privatizációt most sikerült korrigálni azzal, hogy a Par- malatot tejtermelői tulajdonú szövetkezés vásárolhatta meg - fogalmazott Gráf József. A kezdeményezésnek az ágazat más területein is lesz folytatása. Tervezik ugyanis egy borüzem (Bács-Kiskun me­gyei) termelői csoportosulások tulajdonába való átadását, és hasonló módon akarnak lépni a sertésfeldolgozásban is. NYERTESEK 2005.11.04. Részvény Richter Utolsó ár (Ft) 37 000 Változás (%) Millió Ft +2,76 4586 Ms 18855 + 1.92 583 Mól 20700 +0,90 3649 OTP 7980 +0.44 5768 FHB 1550 +0,26 793 VESZTESEK FORMS: BÉT Részvény BChem Utolsó ár (Ft) 2327 Változás (%)-1,77 Millió Ft 662 MTelekoiT i 990-0.90 660 Elmű 29100-0,68 25 Fotex 295-0.34 29 PPIast 1675-0,30 26 A BUX-index 2005. november 4-én Előző napi záróérték: Változás: *0,68% j Záróérték: 21823 21400 15,30, atl<ii M4ó tőzsde nyitása i pont. 09.00 11.00 13.00 15.00 16.30 0ra FORRÁS: BÉT A BUX-index az elmúlt napokban MNB-árfolyamok 22 500 19000,----------------------------------­po nt 10.26 10.27 10.28 11.02 11.03 11.04 .-Alap FORRÁS BÉT . . Hivatalos devizaárfolyam 2005. november 4-én €/Ft $/Ft €/$ í n i 248,94 -0,77 Ft 208.49 +1,38 Ft 1,19 -1 cent Kolbásztól még nem halt meg senki húsfogyasztás A sertéstartóknak jól jött a madárinfluenza Nem mindegy, hogy gyu­lai vagy csabai a kolbász, de egyaránt finom. A há­zikolbászok készítésének is eljött a szezonja. Békéscsaba/Gyula A méteres kolbászok magasba emelésével a hagyományos bé­késcsabai kolbászfesztiválon ad­ták meg a jelet a minap a házi- kolbász-készítés megkezdésére. Madárinfluenzával és kerge- marhakórral fenyegetett vilá­gunkban a kolbász a legbizton­ságosabb étek - tűzték zászla­jukra a Csabai Kolbászklub tag­jai a napokban befejeződött, Im­máron kilencedik nemzetközi fesztiválon.- Olyanról még nem hallot­tam, hogy kolbásztól meghalt volna valaki. Ilyen legfeljebb csak a csabai kolbász hiányától következhet be - hangsúlyozta M dr. Ambrus Zoltán, a rendez- f vény szülőatyja és főszervezője, g Négy fűszer a Csabaiban Magyarország 361 Belgium 335 Dánia 310 Németország 368 Hollandia 328 Lengyelország 345 Szlovákia 371 Szlovénia 381 EU-átlag 366 FORRÁS: VHT ADATFELDOLGOZÓ KÖZTONT 35 százalékot. Ha valaki például Brüsszelben a Porta Hungarica élelmiszerboltba téved be, a Csabahús ter­mékeivel is ta­lálkozhat. RUCK János, a Gyulai Húskombinát vezérigazgatója azt hangsúlyoz­ta, hogy mangalicából előállított kolbászaikkal is színesítik a kí­nálatukat. Az agrárkamara szervezésé­ben a kolbászfesztiválhoz ser­téstenyésztői fórum is kapcsoló­dott. Itt elhangzott: a sertéste­nyésztők tevékenysége ismét jö­vedelmezővé vált, de ez elsősor­ban az állatállomány csökkené­se miatt kialakult keresleti piac­ból adódik. ■ Nyemcsok László A házi kolbászszezon Békéscsabán kezdődik KOVÁCS NÓRA, a spanyol nyel­vet tanító gim­náziumi tanár­nő lett a friss- kolbász-készítő versenyen a győztes csapat egyik vezéregyé­nisége. Elárulta a nyertes kol­bász receptjét is. Tíz kiló hús­hoz 20 deka sót, 28 deka pap­rikát, 3 deka fokhagymát és 2 deka őrölt köményt tettek. A nyugdíjas kolbásztöltők ver­senyében a legjobbnak a nevé­ben is az egészséges életmódot hirdető csapat bizonyult. A fesz­tiválhoz borvigadalom is dukált, csúcsbornak a szekszárdi Fe­kete Mihály Endre 2003-as Cabernet Sauvignonját válasz­totta a szakavatott zsűri. A kol­bászverseny nemcsak a feszti­válon zajlott, hanem a minden­napokban is jelen van a két szomszéd vár, Gyula és Békés­csaba között. Érdekesség, hogy a csabai és gyulai kolbász is hungarikum, és a Csabahús Kft. is gyárt gyulait, miként a Gyulai Húskombinát is csabait. Dékány Ferenc, a Csabahús igazgatója elmondta: évente 2500 tonna csabai kolbászt értékesítenek. Ebből az export meghaladja a Szigorúbb, mintáz EU-ban GÁBEL ISTVÁN, a Békés Megyei Agrárkamara tit­kárhelyettese sze­rint a sertéstar­tók nem tartják elfogadhatónak, hogy környezetvédelmi előírá­saink egy része jóval szigorúbb az EU-ban alkalmázotttiMM HIRDETÉS NIKI BELUCCIVAL ÉS TONDIVAL MINDEN KEDDEN 21 ÓRAKOR. CSÜTÖRTÖKÖN 23.50-KOR A COOL TÉVÉ MŰSORÁN. Mm T/WC)^ A képén látható autó csak illusztráció! G» Gondold www.cooltv.hu UJ Cool oldalak a ben.

Next

/
Thumbnails
Contents