Petőfi Népe, 2005. november (60. évfolyam, 256-280. szám)
2005-11-17 / 269. szám
7 2005. NOVEMBER 17, CSÜTÖRTÖK VILAGTUKOR Vegyi támadások Irakban FALLüDzsA Az amerikaiak fehér foszfort vetettek be Amerikai katonák fegyvert keresnek Falludzsában. A szunnita ellenállás központjának tartott város tavalyi ostromának több ezer áldozata volt. Madárinfluenzában halt meg egy kínai nő A kínai hatóságok szerdán megerősítették, hogy az országban immár embereket is megtámadott a madárinfluenza. Kínában most először ismerték el hivatalosan, hogy embereket támadott meg a kór, állati megbetegedéseket az ország tizenegy helyéről jelentettek. Az egészségügyi minisztérium közlése szerint Hunan tartományban ketten betegedtek meg, egy nő pedig Anhuj tartományban tegnap madárinfluenzában halt meg. A rövid közlemény egyéb részleteket nem tartalmaz. Eközben mintegy 320 millió szárnyast oltottak be a madárinfluenza sújtotta Liaoning tartományban, további több mint 10 millió baromfit pedig elpusztítottak. Kedden Kína a teljes állomány - 14 milliárd baromfi - beoltásának nagyra törő tervét jelentette be, egyelőre részletek említése nélkül. Mindezt azután, hogy országszerte 11 helyen ütötte fel fejét a járvány az elmúlt hónapban. A vírus Vietnamban is pusztít, ott már 12 tartományban van jelen. ■ Dreissiger Ágnes Januártól uniós feketelista a légitársaságokról „Nagyon részletesen kidolgozott, hogy lehet felkerülni a listára, de ugyanilyen fontos, hogy miként lehet lekerülni róla” - mondta Becsey Zsolt néppárti európai parlamenti (EP) képviselő arról az uniós jogszabály- tervezetről, amelynek értelmében feketelistára kerülhetnek a biztonsági előírásoknak nem megfelelő légitársaságok. A jelentést nagy többséggel fogadta el az EP, s mivel a kérdésben a tagországok között sincs vita, a listáról szóló jogszabály 2006 elején életbe léphet. A lajstromon szereplő cégeket kitiltják az EU területéről, az utasokat pedig teljes kártérítés vagy alternatív járat illeti meg, ha választott légitársaságuk azután kerül tiltólistára, miután lefoglalták jegyüket. A feketelistát hozzáférhetővé teszik bárki számára és a repülőjegy-árusítók is kötelesek tájékoztatni ügyfeleiket a választott légitársaság biztonsági helyzetéről. ■ B. B. A Pentagon szóvivője megerősítette, hogy amerikai csapatok vegyi fegyvert vetettek be Falludzsa ostrománál. Farkas Károly Az Egyesült Államok védelmi minisztériuma elismerte, hogy Falludzsa többhetes ostroma alatt vegyi fegyvert vetettek be a lázadók ellen. „A fehér foszfort nem civilek ellen használták” - hangsúlyozta a Pentagon szóvivője. Szemtanúkra hivatkozó sajtóértesülések szerint azonban a 2004-es ostrom alatt a lázadás fellegvárának tartott Falludzsában civilek, nők és gyermekek is áldozatul estek a vegyi támadásnak. Az olasz Rai4 televíziós csatorna úgy értesült, hogy százakra rúgott a támadás áldozatainak száma. A csatorna olyan amerikai katonák beszámolójára hivatkozott, akik részt vettek a tavaly ősszel kialakult ütközetben. A szemtanúk szerint több- tucatnyi civil szétégett hulláját találták meg. A fehér foszfornak nevezett vegyi anyag ugyanis rendkívül gyúlékony oxigénnel érintkezve azonnal lángra lobban. A foszfortámadás áldozatai elképzelhetetlen kínokat álltak ki, mert az anyag az emberi testtel érintkezve rendkívül súlyos égési sebeket okoz. Barry Venable főhadnagy, a Pentagon szóvivője azonban visszautasította ezeket a vádakat. Szerinte a foszforgránátokat csak azért használták, hogy éjszaka megvilágíthassák az ellenséges állásokat. Ugyanakkor a szóvivő elismerte, hogy a vegyi anyagot akkor is bevetették, ha más módon nem tudták kiűzni a lázadókat állásaikból. Kiemelte, hogy az Egyesült Államok soha nem írt alá olyan nemzetközi egyezményt, amely megtiltaná a fehér foszfor bevetését. „A foszforgránátok amúgy sem számítanak vegyi fegyvernek, csak hagyományos lőszernek” - jelentette ki a főhadnagy. Tegnap a brit kormány is elismerte, hogy a csapatai használtak fehér foszfort a közel-keleti országban. Tony Blair miniszter- elnök szóvivője ugyanakkor tagadta azt, hogy a csapatok fegyverként használnák a foszfort vagy a napalmot. „Ezeket csak akkor vetik be, ha álcázásként füstfüggönyt akarnak gerjeszteni” - mondta a szóvivő a BBC hírtelevíziónak. Közben újabb fogolykínzásokra derült fény Bagdadban. A síiták vezette belügyminisztérium pincéjéből 160, brutálisan megkínzott foglyot szabadítottak ki amerikai katonák. A foglyok egy része megbénult a kínzásoktól, egyeseket részben megnyúztak vagy megcsonkítottak a vallatások során. Kompromisszumot kötött az amerikai szenátus korlátozzák, de nem szüntetik meg teljesen a Guantá- namón őrzött terroristagyanús külföldieknek azt a jogát, hogy amerikai polgári bírósághoz fordulhassanak. Ez amerikai szenátorok szerint egyensúlyt teremthet a jogszerűség és a terrorizmus elleni harc között. Hétgyermekes családot mészároltak le Thaiföldön feltételezett muzulmán lázadók lemészároltak egy hétgyermekes családot Thaiföld déli részén, és megsebesítettek további kilenc falusi lakost. A támadók automata fegyverekkel és egy gránátvetővel támadtak három lakóházra Narathivat tartomány egy falujában. Robbantás Bécs nyugati részén csak anyagi károkat okozott Bécsben, a városközponttól nyugatra található Mariengasse egyik háza előtt hajnalban történt robbanás. A környéket lezárták, a helyszínen elemet, elemtartót és dobozmaradványokat találtak. Ezek arra utalhatnak, hogy házi készítésű szerkezet lépett működésbe. Három halott egy kasmíri robbantásban három embert megölt és legalább harmincat megsebesített egy gépkocsiba rejtett pokolgép Szrinagarban, Kasmír Indiához tartozó központjában. A pokolgépet egy banképület közelében robbantották fel, valószínűleg iszlám szélsőségesek. Baloldali aktivistával végeztek Hollandiában agyonlőttek egy, a rendőrséggel és a titkosszolgálatokkal is hadban álló baloldali aktivistát Hollandiában. A hatóságok nem sejtik a gyilkosság okát. A 41 éves áldozat, Louis Seveke tiltakozott a polgári szabadságjogok általa vélt korlátozásai ellen. @ további hírek: www.regoel.hu Veszteségek az iraki háborúban ■ 2003. március 20. óta az iraki háborúban meghalt iraki civilek számát minimum 27 ezerre becsülik. Egyes adatok szerint a halottak száma a 30400 főt is elérheti. ■ Az iraki rendőrség és milícia eddig 3583 halottat veszített. ■ Az iraki háborúban 2079 amerikai katonát öltek meg eddig. Az amerikai hadsereg sebesültjeinek száma több mint 15 ezer. m A brit hadsereg eddig 97 halottat veszített. ■ A további koalíciós erők halottjainak száma 103 fő. Az olaszoknak 27, az ukránoknak 18, a lengyeleknek 17, a bolgároknak 13 katonájuk hunyt el ■ Az iraki megszállásnak egy magyar katona esett áldozatul. ■ 59 újságíró vesztette életét Irakban. Felmentették a bosnyák főparancsnokot Sarkozy eddig verhetetlen Franciaország Lassan elül a külvárosi lázongás CIA-repülők: a spanyolok nem tűrik a landolást A hágai Nemzetközi Törvényszék minden vádpontban felmentette Sefer Halilovicot, a bosnyák hadsereg egykori főparancsnokát. A törvényszék nem találta megalapozottnak a vádakat, amelyek szerint a most 54 éves felelős lett volna az 1993 szeptemberében Grabovicában és Uzdolban elkövetett gyilkosságokért. Grabovicában a boszniai hadsereg egy hírhedt egységének tagjai azt követően támadtak a helyiekre, hogy azok megtagadták tőlük az elszállásolást. Tanúk beszámolója szerint egész családokat mészároltak le. Uzdolt kizárólag civilek lakták a mészárlás időszakában. ■ F. K. Ahogy csökken a franciaországi zavargások intenzitása - a francia hatóságok szerint már „majdnem normális” állapotok uralkodnak a külvárosokban -, egyre biztosabb, hogy Nicolas Sarkozy belügyminiszter nemhogy megbukna, de még erősebben kerül ki a három hete tartó zavargásokból. Igaz, az 50 éves, államfői babérokra törő, hiper- aktív politikus eddig sem volt népszerűtlen. Ám riválisai - elsősorban Jacques Chirac köztársasági elnök - azt remélhették, mikor Sarkozy „csőcseléknek” nevezte a lázongó bevándorlókat, nemcsak olajat szerűsége 11 százalékkal nőtt, miközben Chirac csak 6, Dominique de Villepin kormányfő pedig 7 százlékos növekedést könyvelhetett el. A franciák 68 százaléka úgy véli, a belügyminiszter által hozott intézkedések - például a nem francia állampolgárságú zendülők kiutasítása, a szükségállapot, amelynek három hónappal való meghosszabbítását a nemzetgyűlés után tegnap a szenátus is jóváhagyta - megfelelő megoldást jelentenek. A felmérés szerint az elnökválasztáson Nicolas Sarkozy a voksok ól százalékára számíthatna. ■ Gy. M. öntött a tűzre, de saját politikai sírját is megásta. Ehhez képest a Le Figaro tegnapi számában közölt Ipsos-fel- mérés azt mutatja: Sarkozy népSarkozy államfő lehet Aggodalmának adott hangot Jósé Antonio Alonso spanyol belügyminiszter a CIA fogolyszállító gépeinek feltételezett spanyol- országi leszállásaival kapcsolatban - írja a The New York Timés. Az amerikai napilapnak a tárcavezető azt mondta: ha bebizonyosodik, hogy a Központi Hírszerző Ügynökség fogolyszállító gépei valóban landoltak spanyol reptéren, azt az ország nem fogja szó nélkül tűrni. Alonso hangsúlyozta: Spanyolország független állam, és mint ilyennek, teljes mértékben tisztában kell lennie azzal, mi történik területén. A belügyminiszter kijelentette: „ha megerősítést nyer, hogy igaz a vád, az nagyon súlyos, semmilyen módon nem tolerálható cselekménynek minősül.” A spanyol rendőrség márciusban indított vizsgálatot azzal kapcsolatban, hogy Mallorcán tíz alkalommal jegyezték fel olyan gépek leszállását és mozgását, melyek a CIA-hoz köthetők. A vizsgálat áprilisban zárult le, eredmény nélkül. Madrid fenti kijelentései tovább növelhetik az Egyesült Államok és az ország közötti feszültséget. A két ország közötti viszony többek között azóta problémás, mióta Jósé Luis Zapa- tero miniszterelnök 2004 áprilisában visszavonta a spanyol csapatokat Irakból. ■ T. G.