Petőfi Népe, 2005. július (60. évfolyam, 152-177. szám)

2005-07-06 / 156. szám

PETŐFI NÉPE - 2005. JÚLIUS 6., SZERDA 9 AUTÓ & MOTOR Amire most már valóban büszkék lehetünk Suzuki swift A mi autónk ezúttal automata váltóval kedveskedik Ezt az autót a legvagányabb asztaItbetyárok is sajátjuknak érezhetik. Teljesítményével és külsejével megállja a helyét a kategória típusai között. Néhány vagány autójának hátsó szélvédőjén látható a megalázó „Suzuki, a ti autótok” matricát mos­tantól nyugodtan le lehet kaparni. Az új Swift ugyanis minden összeve­tésben megállja a helyét. Forrás: Autó Motor magazin Hol vannak már a szocialista év­tizedek minimalizmusát idéző évek, amikor jóformán csak azok vettek Suzuki Swiftet (pláne az ötajtós 1,0-ás változatot), akiknek semmi másra nem futotta. A ma­gyar népautót legolcsóbb válto­zatában még nem lehetett lég­zsákkal, központi zárral, elektro­mos ablakemelővel, beépített CD- s magnóval, ABS-szel kapni. Volt egy teáskanna szilárdságú kasz­ni, a kispolgári lét érzetét csak to­vább erősítő hihetetlenül mély üléspozíció és ötven lóerő, amivel nem nagyon illett vigéckedni. A suzukisok akkoriban olyan autóról álmodtak, amiben az összes fentebb felsorolt extra alanyi jogon megtalálható, sőt azok egy része a kormányról ve­zérelhető. Olyan paripáról fantá- ziáltak, amit az Astrák előzése­kor egy 102 lóerős motor röpít. Idén végre megkapták álmaik autóját. A Suzuki merész huszár­vágással kitört az olcsó és kevés­bé vonzó kisautók gyártóinak bör­tönéből, és megalkotta az új Swiftet, amely mindent tud, amit Műszaki adatok Suzuki Swift 1.5 WT GS automata Lökettérfogat: _____1499 kcm He ngerek/szelepek:________4/16 Max, teljesítmény: 75 kW/102 LE Max, nyomaték: 133 NM 4100/min Saját tömeg:__________1080 kg Gy orsulás (0-100 km/h): 11,7 sec Max, sebesség:_________180 km/h Vár osi fogyasztás: 9,31/100 km Országúti fogyasztás: 5,6 1/100 km Tesztfogyasztás: 10,31/100 km a nyugati és keleti vetélytársak, sőt néha még egy kicsit többet is. Ráadásul a mi autónk - amire most már valóban nagyon büsz­kék vagyunk - nem érte be ennyi­vel. Piacra dobtak egy 1,5 literes, automata váltóval szerelt, igazán belevaló, csajozós kocsit. Nem té­vedés ez utóbbi jelző, vettek már az új Swiftből ilyen indokkal is. Az 1,5 GS eddig is megtalálha­tó volt a márkakereskedők kíná­latában, hagyományos kézi vál­tóval. A kényelmesebb autósok kedvéért most itt van az automa­ta WT változat. Manapság, ha egy gyár auto­mata váltós kisautóval akar elő­rukkolni, két úton indulhat el. Választhatja a divatos robotizált váltót, amely a kuplungolás fá­radságos munkáját teljes egé­szében átvállalja a sofőrtől vagy maradhat a hagyományos szer­kezetnél. Utóbbi a sofőrnek is enged egy kis munkát, viszont legalább olyan megbízható, mint modernebb testvére. A Suzuki ezt a megoldást választotta. Mielőtt egyesek elhúznák a szájukat és azt mondanák, „na tessék, mégsem változott itt min­den”, elmondanánk, hogy a ha­gyományos automata nem volt rossz választás, ennek a válto­zatnak is megvannak a vitatha­tatlan előnyei. Például az, hogy lényegesen finomabban lehet ve­le váltani, mint a robotizált vari­ánssal, amiknél nem ritka, hogy kisebb-nagyobb rántásokkal vál­tanak fokozatot. A Swift automa­tájának működését alig lehet észrevenni. Ennek a váltónak az egyik legjobb tulajdonsága, hogy autónkkal tudunk „kúsz­ni", azaz lassan, a gázpedált mel­lőzve, csak a féket óvatosan fel­engedve araszolgatni. Nem ne­héz elképzelni, hogy mindez mi­lyen jó szolgálatot tesz a városi dugókban vagy akár egy közön­séges parkolás kivitelezésekor. Persze nem hallgathatjuk el, hogy ez a váltó sem teljesen hi­bátlan. Egyik komoly fogyaté­kossága, hogy hajlamos alapo­san visszavenni az autó dina­mizmusából. Márpedig mi pont azért választunk egy 102 lóerős kisautót, hogy zabolátlanul ki­használjuk a nagy teljesítmény és a viszonylag kis önsúly jelen­tette vitathatatlan előnyöket. Ez­zel szemben, míg a kézi kapcso­lású váltóval álló helyzetből 10,8 másodperc alatt gyorsulhatunk 100-ra, addig ugyanez a szívde­rítő produkció az automatával 11,7 szekundumot vesz igénybe. Az automata másik kevésbé dí­jazható tulajdonsága, hogy ha nem is nagy mértékben, de megnöveli a fogyasztást. Egy Swift esetében persze ez a mon­dat nem okozhat különösebb két­ségbeesést, de azért nem árt tisz­tában lenni azzal, hogy a teszt­autó, igaz, zömmel a fővárosi for­galomban, bő tíz litert fogyasztott el száz kilométer megtétele során. Ami egy Swift esetében iga­zán meglepő lesz, az az 1,5 WT ára, ami bizony nem kevesebb, mint 3 millió 350 ezer forint. Azért ezt még szokni kell... :4oi3 Aukció kód: PNTV 19 FANTASZTIKUS PLAZMA TV PÁR FORINTÉRT? AZ ÖNÉ LEHET! LICITÁLJON MOST! HYUNDAI HPT-4240 PLAZMA TV • 106 cm képátló • 16:9 képarány • 1100cd/m2 fényerő • 1200:1 kontraszt arány • Beépített erősítő (RMS): 20 watt • >160" látószög • Pixel szám: 853 x 480 .öntse el a licit összeg«. sz6közt fc az összeget egész forintban i .w-x Mi)««—-* küldje el az üzenetet eá tétje. Egy számról maximum 20 aian1^ “ NE FELEJTS^JíG»JGYEpn A lényeg, hogy az a di tét - például 69 Ft ­így a következő legkiseb __ & ^ Af|é_ a )jcit árán k Ha a Barna Miklós, Budapest 114 Ft-ért vásárolta meg A \ a kamerát Á| Dr. Hartai Péter, Budapest A nyertes licit 54 Ft volt! óráig tart! A REGGEL, az Axel-Springer Magyarország megyei lapjai és a Limbo Mix közös játéka. További aktuális árleveréseinkkel kapcsolatos részletekért és a részvételi játékszabályért klikkeljen licitálás a www.reggel.hu weboldalra! Technikai kérdés esetén hívja a (06 1) 455 7284-es telefonszámot! Az árleveiés időtartama: 2005. július 4-7. *Emelt díjas szám, egy licit ára 300Ft.

Next

/
Thumbnails
Contents