Petőfi Népe, 2005. február (60. évfolyam, 26-49. szám)
2005-02-07 / 31. szám
2005. FEBRUÁR 7., HÉTFŐ 5 VILAGTUKOR Utazás az udvar körül protokoll nélkül A gótikától a Rolls Royce-ig Nagy megtiszteltetésben részesítette a madridi királyi udvar az elmúlt héten Mádl Ferencet. A magyar köztársasági elnököt olyan katonai parádéval köszöntötték a szálláshelyéül szolgáló El Pardo palota kertjében, amilyen keveseknek jut osztályrészül. Mindegyik fegyvernem egy-egy díszalakulata felvonult. Az államfőt egy harmincas évekbeli, páncélozott Rolls Royce szállította (a rendszám helyén a királyi korona). A motoros éket lenyűgöző Harley Davidsonok alkották. A Borbónok nemcsak a lovakat, hanem a motorizáció áldásait is igen kedvelik. ■ Gyulay Zoltán, Madrid JUAN CARLOS BÓRBÓN Y BORBÓN A díszvacsorán az urak még frakkot viseltek, összes kitüntetéseikkel. A tiszteletére adott fogadáson már csak a sötét öltöny a kötelező. A király rendkívül közvetlen. Őfelsége kezet szorít az ismerőseivel, köztük a budapesti spanyol nagykövettel És a társaságában lévő újságíróval is. Szalvétákat vesz el a pincértől szétosztja, s kézzel eszi a magyar téliszalámit FELIPE DE BORBÓN Y GRECÍA A trónörököst imádja a nép. A kis Vallbona nevű kolostorfalu mind a háromszáz lakója a téren tolong, ßrtökben lógnak az erkélyeken. A forgatócsoportok egymást tapossák. Többen vannak, mint a lakosok. A koronahercegnek tetszik Sebestyén Márta templomi éneke, a koncert után fel is tartja. A művésznő lemarad a gépkocsioszlopról, de időben érkezik a repülőgéphez: Felipe gondoskodik az utazásáról. LETIZIA ORTIZ Az udvar csak hosszas kérle- lés után adtza meg hozzájárulását az esküvőhöz, mivel Letizia elvált asszony. Zsófia királyné pártfogolja, János Károly azonban még nem engedett föl teljesen. Együtt aggódik a nemzettel: vajon a nádszálkarcsúnál is törékenyebb, kedves mosolyú jelenség képes lesz-e gyermeket nemzeni? Aggódik, nehogy a Borbón-ház férfiágon kihaljon. ANA MARÍA CAMPRÚBI A főapátnő kedvesen kalauzolja a magyar küldöttséget a vallbonai középkori gótikus kolostorban és templomában. Itt nyugszik Árpád-házi Jolanta (1219-1251), II. Endre magyar királylánya, I. (Hódító)Jakab aragóniai király felesége. Férjét tíz gyermekkel ajándékozta meg, mind az európai udvarokba házasodott. Nyughelyéül maga jelölte ki kedvenc kolostorát Magyar közreműködéssel rendbehozott síremlékénél Mádl Ferenc lerótta kegyeletét. A TÖLTŐTOLL ÁTKA A köztársasági elnök és felesége is bejegyezte nevét Madrid város Aranykönyvébe. Az ilyenkor szokásos töltőtoll kupakja azonban kirepült Dalma asz- szony kezéből A díszes könyvben hatalmas tintapaca keletkezett. A köztársasági elnök felesége hirtelen papír zsebkendőt kapott elő, hogy helyrehozza a hibáját, felitassa a nyomát. A rendezők azonban kedvesen nyugtatták: „Hagyja csak, így sokkal értékesebb!" Az elegáns Rolls több mint három és fél tonnát nyom. Jobbkormányos. Tíz perc múlva itt az elnök. Koszorúzás előtt a madridi Hűség terén. Pocakos lovagok. Fogadtatás a madridi városháza előtti terecskén. A pápa megköszönte az érte mondott imákat VATIKÁN Kórházi szobájából, a Gemelli kórház ablakából mondott köszönetét ii. János Pál pápa vasárnap a világon mindazoknak, akik aggódnak az egészségéért és felgyógyulásáért imádkoztak. Ezt követően megadta hagyományos vasárnapi áldását. A baltiak az igazságot követelik Putyin elnöktől háború Számos közép- és kelet-európai politikus körében növekszik az ellenállás Vlagyimir Putyin orosz elnök évfordulós meghívásával szemben - írja a berlini Der Tagesspiegel. Vaira Vike- Freiberga lett elnök csak akkor hajlandó Moszkvába utazni, ha ott felhagynak „a Baltikum felszabadításának hallatlan gondolatával”. A balti államok^ Reformok szívós robotosa távfutás Szlovákia utolsóból lett a csatlakozók éllovasa JSkw J* 'Msé/MÉjíh. SZOMSZÉDAINK Senki nem gondolta az exökölvívó Meciar idején, hogy északi szomszédunk behozza lemaradását. Ám amióta Mikulás Dzurinda váltotta fel a kormányfői poszton, Szlovákia felzárkózott. Toronyi Attila Hét éve friss szelek fújdogálnak a pozsonyi politikai életben. Amikor mikulás dzurinda átvette az ország irányítását, még görbe szemmel néztek gf-1* a szlovákokra Európá- f ban. Megkérdőjelezték, bekerülhet-e egyáltalán a NATO-ba és az EU-ba. Az akkor 43 éves miniszterelnök nagy energiával vetette magát a küzdelembe, és sikerült megváltoztatnia a hangadók véleményét. Ma már Szlovákia mindkét közösség tagja, sőt az új EU-tagállamok éllovasa. Dzurinda nem az ökölvívás, hanem a távfutás szerelmese. Legutóbb tavaly októberben vett részt a kassai maratoni versenyen (eredménye 3:28). Szívesen túrázik kerékpárral is, így járta be a Csallóközt, hogy szemügyre vegye a táj szépségeit. A társaságában kerekező politikusoknak ugyancsak taposniuk kellett a pedált, hogy le ne maradjanak. A kormányfő két lánya közül in- f kább a kisebbik Janka - örökölte az apa sportszeretetét, a nagyobbikat - Zuzanát - a színház érdekli. Dzurinda feOrbán Viktorral együtt a nevéhez fűződik a Mária Valéria híd újjáépítése lesége (Évával együtt jártak a zsolnai főiskolára) ma az UNICEF szlovák bizottságának vezetője. A miniszterelnök szívósságára jellemző, hogy túlélt három bizalmatlansági indítványt, és sikerült úrrá lennie a kelet-szlovákiai romalázadáson is. Nevéhez - és Orbán Viktoréhoz - fűződik a Esztergom és Párkány közötti Mária Valéria híd megvalósítása és az északkomáromi magyar egyetem létrehozása. Névjegy 1955. február 4én született a Szepességben. 1988-ban tudományos fokozatot szerzett a zsolnai Közlekedési és Távközlési Főiskolán 1988-1990 a Csehszlovák Államvasutaknál dolgozott 1990- ben a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) egyik alapítója. 1991- ben szállítási és posta- ügyi miniszterhelyettes. 1992: parlamenti képviselő. 1994: közlekedési miniszter. 1997: az öt ellenzéki párt koalíciójának (SDK) szóvivője. 1998-ban a pártkoalí- . ció kormányt alakít 2000: Dzurinda megalakítja a jobbközép Szlovák Demokratikus és Keresztény Uniót, amelynek elnöke lesz 2002-BEN pártja és a Magyar Koalíció Pártja alakít kormányt Kicsit kínos rokonság Norvégiában Újabb botránytól hangos a norvég sajtó. Akár akarja, akár nem, hamarosan a királyi család rokona lesz egy hírhedt vetkőző táncosnő. Arról van szó, hogy a 34 éves Renate Barsgard férjhez megy a 68 éves Sven Höibyhez. Az öregúr viszont nem más, mint a trónörökös, Haakon herceg apósa. Négy évvel ezelőtt már azt is nehezen emésztették meg a skandináv országban, hogy Haakon választottja elvált, polgári szülők gyermeke. A menyasszony bakfiskorában drogozott, és házasságon kívüli gyereket hozott a királyi udvarba. Most Mette-Marit apja gondoskodik a fejcsóválásról. Az alko-. holista Sven Höiby ugyanis nyilatkozatot adott az egyik bulvárlapnak: „Azt hiszem, Renate és Mette-Marit sok mindenben hasonlít egymásra. Mindkettő határozott, meggyőződéses nő. Furcsának látszódhat, hogy egy ilyen már nem fiatal ember, mint én, olyan nőbe szerelmes, aki annyi idős, mint a lánya. De az a jelszavam: ne mondj nemet a normális dolgokra!” A volt sztriptíztáncosnő most szakmát vált és ápolónővé képzi át magát. Mette-Marit egyébként nem tartja a kapcsolatot az apjával. Legutóbb tavaly hívta meg egyéves lánya keresztelőjére, ám akkor is szégyent vallott vele. A tévé egyenesben közvetítette a templomi ceremóniát, amikor jó hangosan megszólalt Höiby úr mobilja. ■ Csák E. Lengyel kémbotrány hírszerzés Élő ügynökök veszélyben Veszélybe kerülhetnek a működő lengyel hír- ír1 szerzők, miután \ : a hét elején fel*V került az inter- M netre a volt kommunista titkosszolgálatok eddig titokként kezelt névlistája - figyelmeztetett szombaton marék belka lengyel miniszterelnök. A jegyzék mintegy 240 ezer nevet tartalmaz ABC-sorrendben. A forrás saját bevallása szerint Bronislaw Wildstein volt anti- kommunista aktivista, újságíró, a Rzeczpospolita című konzervatív lap azóta elbocsátott szerkesztője. Titokban lemásolta a névjegyzéket a Nemzeti Emlékezet Intézetében. A lista a titkosszolgálatok hivatásos belső tagjainak, külső ügynökeinek és besúgóinak nevei közé vegyítve felsorolja azokét is, akiket csak kiszemeltek a beszervezésre, illetve akiket a szolgálat megfigyelt. Marek Belka kormányfő Condoleezza Rice amerikai külügyminiszterrel folytatott szombat délutáni tárgyalása után újságíróknak beismerte: elképzelhető, hogy a listán működő hírszerzők is szerepelnek. Tony Blair csúcsot javított Anglia Nyolcadik éve kormányoz Időrekordot döntött meg vasárnap tony blair, aki minden eddigi munkáspárti ■h miniszterelnöknél hosszabb ideje áll folyamatosan a kormány élén. Blair 1997 májusi földcsuszamlásszerű győzelmét 2001-ben megismételte. A választási siker óta folyamatosan kormányoz: 2838. napja, vagyis csaknem nyolc éve töltötte be vasárnap a kormányfői posztot. Előtte a háború után több mint hat évig hivatalban lévő Clement Attlee volt a munkáspárti csúcstartó. Blair még további legeket tudhat magáénak. Vezetésével már 2003. augusztus 1-jén minden idők leghosszabb ideig folyamatosan hatalmon lévő baloldali kormányává vált a munkáspárti kabinet. Ő volt a brit politika- történet első, hatalomban lévő munkáspárti kormányfője, aki kétszer egymás után választást tudott nyerni. És ő lett a 20. század legfiatalabb miniszterelnöke, amikor 1997-ben, 43 évesen először megnyerte a választásokat. Ráadásul a modern brit parlamentarizmus történetének messze legnagyobb, több mint 160 fős baloldali alsóházi többségével. Még nem sikerült azonban utolérnie konzervatív elődjét, Margaret Thatchert, aki 1979- től 1990-ig, 11 éven át volt folyamatosan a Downing Street 10. lakója.