Petőfi Népe, 2005. január (60. évfolyam, 1-25. szám)

2005-01-13 / 10. szám

PETŐFI NÉPE - 2005. JANUÁR 13., CSÜTÖRTÖK SPORT 11 Úszás A Bp. Spartacust elhagyja, de marad a Kőér utcai uszodá­ban a Túri György vezetőedző irá­nyította, Cseh Lászlót és Risztov Évát is foglalkoztató úszőműhely, amely a kerület nevét viselő Kő­bánya SC színeiben folytatja tevé­kenységét. A kőbányai önkor­mányzat támogatásával megva­lósuló néwáltoztatásos helyben- maradást tegnap jelentették be az érdekelt felek. Kézilabda a megfiatalított ma­gyar férfi kézilabda-válogatott fö­lényesen nyert Ciprus ellen az Eb-selejtezősorozat harmadik, Ni­cosiában rendezett mérkőzésén, így továbbra is százszázalékos. Ciprus-Magyarország 19-46 (7-22). A magyarok legközelebb szombaton 18 órakor Dabason fogadják a ciprusiakat. Dakar-rali a kétszeres győztes olasz Fabrizio Meoni keddi tragé­diája miatt a 27. Dakar-rali szer­vezőbizottsága törölte a motoro­sok tegnapi szakaszát. Az autó­sok és a kamionosok programja nem változott, vagyis a Kiffa és Bamako (Mali) közötti 819 km-es etap várt a versenyben lévő egy­ségekre. Az autósok között végül a dél-afrikai Giniel De Villiers nyert, a második helyen a címvé­dő - az összetettben továbbra is élen álló - francia Stephan Peterhansel végzett. Australian Open Vállsérülés mi­att lemondta a szereplést a hét­főn rajtoló Australian Openen az amerikaiak klasszis teniszezője, a Melbourne-ben korábban két­szer bajnok Jennifer Capriati. A tavalyi két döntős, a belga Jus­tine Henin-Hardenne és Kim Clijsters is távolmarad a tómától. Mai mŰSOr Röplabda Magyar Ku­pa férfimérkőzés a legjobb nyolc közé jutáséit Dabas-Phoenix Mecano Kecskeméti FRC. Dabas, 19 órakor. (A továbbjutás egy meccsen dől el.). Vízilabda. Gyer­mek vidékbajnokság (1991-es sz.): KVSC-Villanó Fókák, Kecske­mét, fedett uszoda, 19 óra. Labdarúgás Kecskeméti városi terembajnokság 5. forduló: Danger-Vagabund 1-6, Lupo-VSE 4-3, Modul-Kőgaléria 34, Napsugár-Flírös Ép 5-3, Töpszli- Bácsvíz 94, Esély-Denver 6-2, Pó­lyák Parkett-Örökifjak 3-7. Csarnok Kupa teremlabdarúgóbajnokság Izsák. 5. forduló: Heibl Team-lnter Waker 4-3, Szabadszállás-Tüzes Kandúr 3-2, Merkúr-S Team 0-3, Díszkert-Vino 34.6. forduló: Vino- S Team 54, Díszkert-Merkúr 11-0, Tüzes Kandúr-lnter Waker 2-2, Heibl Team-Szabadszállás 7-1.7. forduló: Vino-Merkúr 5-0, S Team-Tüzes Kandúr 4-1, Inter Waker-Szabadszállás 1-1, Heibl Team-Díszkert 74. Az osztrák Renate Götschl (képünkön) nyerte a női alpesi sí Világkupa Cortina d'Ampezzóban rendezett szuper- óriásműlesikló viadalát. A 29 éves versenyző pályafutása 34., a mostani szezon első sikerét aratta a sorozatban. Női szuper-óriásműlesiklás: 1. Götschl (osztrák) 1:15.57 p, 2. Parson (svéd) 1:15.79, 3. Érti (német) 1:16.02.. A szakági Vk állása 4 verseny után (még 3 van hátra): 1. Dorfmeister (osztrák) 215, 2. Kildow (amerikai) 210, 3. Götschl 209. Az összetett Vk állása 18 verseny után (még 17 van hátra): 1. Poutiainen (finn) 706 pont, 2. Parson 659, 3. Kostelic (horvát) 633. Fekete Sasok Kecskeméten Az Univer KSE soros ellenfele vitatja a 20-0-ákat Többen tudni vélik, hogy a férfi kosárlabda NB I/A-cso- portban „tökutolsó” és nyeretlen Vitai Éger-Fekete Sasok (10 meccs, 10 vereség) nem is utaznak le szombaton Kecskemétre, hiszen a liga addig úgyis kizárja őket. Nem teszi. Szombatig biztos, hogy nem. Férfi kosárlabda---------------------i---­Ta rtozás miatt a férfi hivatásos liga a 4. fordulótól kezdve 20-0- ával igazolja az ellenfeleknek a Heves megyeiek meccseit. En­nek ellenére az Eger eddig le­játszotta minden bajnokiját - mondta dr. Fülöp Tibor, az al- szövetség vezetője, majd hoz­zátette: - Ügyükben véglegesen január 21-én döntünk. Jönnek tehát a Fekete Sasok szombaton, és pályára is lépnek a kecskeméti városi sportcsar­nokban. Ám hiába dob a min­den bizonnyal hazai győzelmet hozó találkozón akár 200 pontot is a McClendon, Bradford, La- pov, Boros, Horváth Ákos kezdő ötös, a meccset csak 20-0-ával igazolja az Univer KSE javára a liga. Legalábbis a jelenlegi állás szerint. Mert ha mégsem zárják majd ki a Sasokat, akkor a pá­lyán elért eredmény(ek) élnek a végelszámoláskor. Dániel Péter, az egriek techni­kai vezetője elmondta: - A liga a negyedik forduló után hozott égy határozatot, amelyben két tartozásunk szerepelt: az egyik Földesi Attila felé, aki az elmúlt idényben irányította csapatun­kat. Ezt azóta rendeztük. Peter Praznomky szlovák kosaras követelését azonban - aki ta­valy játszott együtesünkben - megalapozatlannak tartjuk. Az igaz, hogy tartozunk neki, de ő is nekünk. A szolgálati kocsiját ugyanis nem úgy adta vissza, ahogy kellett volna: kárt tett benne, a felújítás pénzébe ke­rült a klubnak, így a kosaras­nak nincs mit számon kérnie. De van még valami. Nem ér­tünk egyet azzal, hogy a szövet­ség dönt az ügyünkben. Szerin­tünk a bíróságnak kellene a vi­tás kérdésben ítéletet monda­nia. Ráadásul a versenybizott­ság által hozott határozat már nem is érvényes, hiszen - mint említettem - az edzőt már kifi­zettük. Ezek tükrében egysze­rűen nem tudom elképzelni, hogy kizárjanak minket. Bizonytalan a jövő Autósport TöTÓt%S1 TANACSA30 ANGOL PREMIER LIGA 1. Tottenham-Chelsea 2, x 2. Bolton-Arsenal 2 3. Middlesbrough-Everton 1.x 4. Fulham-West Bromwich 1 OLASZ-A 5. Brescia-Fiorentina 1, X 6. Reggina-Internazionale 2 7. Atalanta-Siena 1 8. Chievo-Roma x, 2 9. Lazio-Palermo 1 10. Livorno-Messina 1, X 11. Milan-Udinese 1 12. Parma-Lecce X, 1 13. Sampdoria-Bologna 1 +1: Cagliari-Juventus 2 Továbbra is kérdéses, hogy Baumgartner Zsolt melyik kate­góriában folytatja autóverseny­zői pályafutását. Még az sem ki­zárt, hogy elhagyja a Forma-l­et. „Természetesen az elsődle­ges célunk a megkezdett Forma 1-es út folytatása, de szerencsé­re az amerikai ChampCar soro­zatból is érdeklődnek Zsolt iránt. Mi azonban abban bí­zunk, hogy hamarosan megál­lapodásra jutunk a Forma-l-es karrier folytatása ügyében” - mondta Rick Gome, a versenyző karrierjét segítő angol mene­dzseriroda vezetője. Baumgart­ner ugyanakkor elmondta: „Az elmúlt időszakban folyamato­san zajlottak egyeztetések me­nedzsmentem és a Minardi FI Team között abból adódóan, hogy szerződésem lejárt, és megújítására mindkét félben volt hajlandóság. Ahogy már a versenyévad végén is elmond­tam: nagyon jól éreztem ma­gam a Minardinál és rendkívül jó kapcsolat alakult ki köztem és Paul Stoddart között. Szeret­ném megköszönni Stoddart úr­nak, és a teljes Minardi-csapat- nak a 2004-es évet, és nagyon sikeres jövőt kívánok nekik ab­ban a tudatban, hogy akár dol­gozhatunk is még együtt.” Hoz­zátette: a technikai, s az anyagi feltételeket illetően is több olyan tényező volt, illetve van, ami finomításra szorul, és amit tisztázni kell egy újabb szer­ződés aláírásához. Ami pedig a szombati, kecs­kemétiek elleni meccset tovább nehezíti, az a szerb bedobó já­tékosunk, Predrag Jokszimovics hiánya. Őt a tegnapi fegyelmi tárgyaláson egy meccsre eltil­tották, így nem szerepelhet az Univer ellen. Igaz, a Kecskemét ellen vele sem lehetnének győ­zelmi esélyeink. Meszlényi Róbert, az Univer KSE vezetőedzője: - Mi mindig az adott meccsre koncentrá­lunk, s örülünk, hogy nálunk nincsenek olyan problémák, mint Egerben. Nagyon sajnálom az egrieket, hiszen ilyen körül­mények között rendkívül nehéz lehet készülni a mérkőzésekre. Eléggé változékony a keretük, mindig más felállásban lépnek pályára. Mi azonban nem en­gedhetünk meg magunknak semmiféle luxust. Ugyanúgy ké­szülünk most is, mint máskor. A fiúk edzenek, dolgoznak kemé­nyen, s nem foglalkoznak a 20-0-ával. Szeretnénk, ha játsz­hatnánk egy jó meccset, ami a csapatunk előrelépését segít­heti. Az a célunk, hogy kiszol­gáljuk a kilátogató nézőket, s hogy a meccs végén megmarad­jon a hazai veretlenségünk. VALASEK TIBOR Czink-bravúr Tenisz A magyarok közül Czink Melin­da bravúros eredményt ért el a canberrai, 110 ezer dollár össz­díjazású női tenisztornán: a vi­lágranglistán 128. játékos két rendkívül sima szettben múlta felül a második helyen kiemelt izraeli Anna Smashnovát (32.), így bejutott a legjobb nyolc kö­zé. Czink a Garbin-Weingürtner olasz-német párharc továbbjutó­jával küzdhet majd az elődöntő­be kerülésért. Az első körben a harmadikként rangsorolt ame­rikai Meghann Shaughnessyt búcsúztató Kapros Anikónak (96.) nem sikerült a folytatás: három játszmában kikapott a szintén amerikai Lindsay Lee- Waterstől (91.). VERSENYNAPTAR 2005. augusztus 1-5. Terepíjász Eb, Tankuranna. 1-7. Kerékpáros Tour de Hongrie. 3-9. Öttu­sa-világbajnokság, Varsó. 3-10. Kerékpáros Pro Tour-verseny, Benelux-kör- verseny. 4-7. Ifjúsági kajak-kenu világbajnokság, Szeged. 5. Budapest-Baja hosszútávú evezősverseny. 5-14. U18-as női kosárlabda Európa-bajnokság, Sopron. 6-7. Hosszútávú triatlon-világbajnokság, Dánia. 6-14. Atlétikai sza­badtéri világbajnokság, Helsinki. 11-13. Férfi kosárlabda Európa-bajnokság, pótselejtező torna, Szerbia-Montenegró. 14. Triatlon Világkupa-verseny, Ti- szaújváros. 15-20. Universiade, Törökország. 19. Atlétikai Golden League- verseny, Zürich. 20-21. Öttusa Világkupa-döntő, Uppsala. 21. Forma-l-es Tö­rök Nagydíj, Isztambul; Triatlon terep ob, Nőtics. 24-28. Kajak-kenu világbaj­nokság, Zágráb. 24-29. Puska és pisztoly Vk-döntő, München. 26. Atlétikai Golden League-verseny, Brüsszel. 27. Szabadfogású birkózó ob, Budapest. 27-IX. 18. Kerékpáros spanyol körverseny, Vuelta a Espana. 28. Hosszútávú triatlon ob, Nagyatád. 28. Gyorsasági motoros világbajnokság, Cseh NagydO, Brno. 28-30. Női kosárlabda Európa-bajnokság, pótselejtezőtorna, Törökor­szág. 28-OC 4. Evezős-világbajnokság, Gifu (Japán). 29-IX. 11. Tenisz US Open, Flushing Meadow. 30.-IX. Súlyemelő-világbajnokság, Doha Juhos újabb kihívás előtt Kecskemét Juhos Gergely, a Kecskeméti Víz­mű Búvár Klub kétszeres világ­bajnoka újabb nagy kihívás előtt áll: indulni kíván a júliusi San Marinó-i Európa-bajnoksá- gon, ahol természetesen a dobo­gót célozza meg. A folytatáson ráér töprengeni a kontinenstor­na után is a kecskeméti klasz- szis, aki egyébként a helyi taní­tóképző főiskola informatikusa. Mint ismertes, nagyszerű magyar sikerrel zárult a tavalyi Sanghaj i uszonyos és búvár­úszó-világbajnokság: 800 méte­res uszonyos úszásban Juhos Gergely világcsúccsal nyert, majd 400 méteren is övé lett az arany. A magyarok közül Vink- ler Péter csípett még el egy má­sodik és egy harmadik helyet 800-on, illetve 1500-on, Ócsai Dorottya pedig - szintén 1500 méteren - bronzérmes lett. ^ Weasler Engineering Kft. Az amerikai-holland tulajdonú Weasler Engineering Kft. a világ vezető mező- gazdasági gépgyártóinak kardántengely beszállítója ezúton keres: Kereskedelmi képviselő / Account Manager munkatársat Feladatok:- A társaság által gyártott kardántengelyek és kiegészítőik, pótalkatrészeik teljes belföldi és külföldi értékesítése- Kiemelt vevőkkel való folyamatos kapcsolattartás- Termékek alkalmazásának műszaki támogatása a vevőknél, felhasználóknál- Új piacok felkutatása, értékesítés volumenének növelése- Értékesítési tervek, jelentések készítése- Garanciális és szerviz tevékenység, ill. reklamációk felügyelete- Marketing és reklám tevékenység koordinálása Elvárásaink:- Hasonló területen szerzett értékesítési tapasztalat- Jó kommunikációs képesség, nyitottság- Tárgyalóképes angol nyelvtudás (további nyelv ismerete előnyt jelent)- Minimum „B" kategóriás jogosítvány- Számítógép felhasználói szintű ismerete- Rendszeres utazások vállalása belföldön és külföldön Minőségbiztosítási mérnök munkatársat Feladatok:- Minőségbiztosítási, gyártáskövetési dokumentációk kezelése,- Ellenőrzési utasítások (idegen áru, gyártásközi, végellenőrzési, stb) kidol­gozása, bevezetése- ISO 9001 minőségbiztosítási rendszer aktualizálása, fejlesztése- Beszállítók menedzselése, reklamációk kezelése,- Selejtek nyilvántartása, selejtanalitika készítése- Mérőeszköz felelősi feladatok- Munkavállalói oktatások előkészítése, megtartása Elvárásaink:- Felsőfokú szakirányú végzettség- Tárgyalóképes angol nyelvtudás- Forgácsolási területen szerzett tapasztalat Amit nyújtunk: Jó kereseti lehetőség, hosszú távú biztos munkahely. Jelentkezés: Magyar és angol nyelvű önéletrajzzal, motivációs levéllel. Tel.: 76/500-410, Fax: 76/500-415, E-mail: kft@weasler.hu 610S5, FOTÓ: B. R. Juhos Gergely aligha „ússza meg" az év legjobb megyei sportolója díj nélkül a nem olimpiai sportágak kategóriájában. " '‘r*>

Next

/
Thumbnails
Contents