Petőfi Népe, 2004. december (59. évfolyam, 280-305. szám)

2004-12-02 / 281. szám

recepttulajdonosok legjobbjai 200.1 i forinton osztoznak! SZÉKELYKÁPOSZTA MÁSKÉPPEN Hozzávalók: 50 dkg liba színhús, 1 fej vöröshagyma, 6 evőkanál olaj, őrölt pirospapnka, 2 kanál só, 1 kg savanyú káposzta. Elkészítés: Ahúst apróra vágjuk, majd a vörös­hagymával és az olajjal megpároljuk. Rátesszük a pirospaprikát, felöntjük egy pici vízzel és tovább pároljuk, majd a savanyú káposztát a tetejére öntjük. Az elkészült pörköhhústés a káposztát puhára főzzük. Hakészvan, aki szereti, az tejfölt is rakhat a tete jére. Ez egy székelykáposztafele. Aki nem szereti a libahúst, csirkehúsból is készítheti. Jó ét vágya t hozzá! RECEP7TULAJOONOS: üth Ernődé OMLETT C AZDAGON, AH OGY A 4. OSZTÁLYOS MI LÁN KÉS ZÍTi Hozzávalók: 3 szem burgonya, S dkg szabnna, 5 dkg parasztsonka, 4-5 db tojás, 10-15 dkg részét sajt, só. ' Elkészítés: A szalonnát és a sonkát vékony szeletekre vágjuk, majd sütőlapon (lehet serpenyőben is) meg­sütjük. Ezután a burgonyát szeletelővel vékony szeletekre vágjukés a szabnna zsíiján ropogósra sütjük. Sütés közben forgatjuk. Amikor megsült, akkor ráöntjük a tojásokat amit már előzőleg a sajttal összekeverünk Tehetünkrá összezúzott fokhagymát Ha az egyik fele megsült, könnyen megfordíthatjuk, és a másik felét is megsüthetjük. Jó étvágyat! Hozzávalók: Tészta: 10 dkg Roma, 10 dkg cukor, 20 dkg liszt, 1 kávéskanál sütőpor, 1 tojás. Töltelék 1 kg szdetekre vágott alma, 7,5 dl almaié vagy fele almaié, fele víz, 1 citromlévé, 2cs. varíliapuding. Elkészítés: A-tésztáit oz valókat összegyúrni 45 percig. A töltelékhez valókat sűrűre főzni, melegen bele- keverijiaz almát és a tészta tetejére önteni. Megsütni 180 fokon kerektorta formában. Ha kihűlt, 2doboz habbá wrt tejszínt a tetejére kenünk. Végülfahéjjal megszórjuk. Jó étvágyat! HEG EPTTU UW DONOS:Nébi JÖzsefné REC EPTTULAJDONOSrtfHákovIcs Milán , > "Vrí -iW® Hozzávalók félkiló liszt, 2 dkg élesztő, 2 tojássárgája, 8 deka vaj, 5-5 deka por- és kristálycukor, 6-8 érett sárgabarack, 10 dkg apróra vágott dió, 2-3 dl tej, csipet só. Elkészítés: Egy dl langyos cukros tejben felfuttatjuk az összemorzsolt élesztőt, majd a liszttol, porcukorral, tojássárgájával, sóval és kb. másfél dl tejjel könnyű tésztát keverünk Fakanállal hólyagosra verjük, lassan hozzáadjukaz olvasztott vaj felét, azzal is eldolgozzuk Langyos helyen, letakarva, kh óra hosszat kelesztjük Lisztezett deszkára borítva, négyszögekr e vágjuk. Mindegyik közepébe negyed, cukrozott barackot teszünk, és a csücskeit összefogva gombóccá formáljuk Nagyobb kuglóf sütőt vagy tortaformátjól kikenünk, a gombócokat sorban belerakjuk Valamennyi sort vajas kenőtollal jól átsimítjukés a cukros dióval meg szól juk. Ha a forma félig megtelt, más edénybe rakjuk a maradék fesztét, mert az újbóli kelesztés után a duplájára nő. Közepes tűznél pirosra sütjük. ■ RECEPTTULAJDONOS:Szabó Ferenciig Onjovány. Móricz 2s. rr ******* »»A recept KÜLÖNLEGES FEHÉRRÉPALEVES Hozzávalók: 3 nagy burgonya, 4 közepes fehérrépa, 7dl húsleves (kockából), 2 dl tejföl, 1 evőkanál liszt, l 1 evőkanál olívaolaj, 1 csokor petrezselyem, 1 evőkanál szárított kakukkfű, zellerlevél, cayenebors (de másik is jó), só. Elkészítés: Afehérrépákatmegtisztítjuk, íelkarikázzuk,! és felhevrtett olajban átforgatju k Boreozzuk, sózzuk, ntogszórjuk kakukkfűvel és felengedjük az előre elkészített húslevessel. A burgonyákat meghámozzuk, j néhány percre vízbe áztatjuk. Nagyiából egyforma kockákra vágjuk és az előkészített, megmosott |ij zellerzölddel együtt a levesbe tesszük Fedő alatt főzzük, j Amikor a zöldségek puhára főttek, alisztet simára keverjük a tejföllel, és a kanállal fokozatosan adagolva behabarjuk vele a levest Utána már csak forralunk rajta egyet Tálaláskor apróra vágott friss petrézselyemzöIdd? 1 meghintjük, illetve a tetejére tesszük Jól matat a tin yérban, és magas a vitám intartalma. REC EPTTU LA J D0N0S:Sza M IMllUyng ^ A szavazószelvényeket elküldhetik hozzánk postán borítékban vagy személyesen leadhatják Kecskeméten az ügyfélszolgálati irodánkban (Kecskemét, Szabadság téri/A), illetve a Tempó irodákban (Kecskemét, Szabadság tér 6., Kecskemét, Petőfi S. u. 11.) A megye többi településén ügyfélszolgálatainkon és hirdetésiéivé vő helyeinken is átveszik a szelvényeket. Címünk: Fétófi Népe RECEPTPÁRBAJ szavazás 6000 Kecskemét, Szabadság tér 1/A * Egy borítékban több szavazószelvényt is küldhetnek. A szelvényeket december 11-éig - szombatig - gyűjtjük! SMS-eket december 6., éjfélig lehet küldeni! SAVANYU LEVES Hozzávalók: 1 kg burgonya, kockára vágva, 4 babérlevél, Vegeta, só, pims őrölt paprika, személyenként 4 db tojás, liszt és zsír a lántáshoz Elkészítés: A burgonyát 2 liter vízben feltesszük főni. 15-20 perc múlva óvatosan beleverj ük a tojásokat, vigyázva, hogy egyben maradjanak Végül rántást készítünk hozzá. Apróra kockázunk vörös­hagymát, zsíron megpirítjuk, azután liszt, végül az őrölt pirospaprika. Berántjuk a levest és legvégül pici ecettel ízesítjük. Aki szereti, tarhonyát is tehet bele, de anélkül is jó. HECEPTTULAJDONOSrTöth Eritőné mm Aszavaz» neves SZAVAZÚSZELVÉNY 1. PÁRBAJ 151 152 X-elje be a győztes számát! Címe: 2. 153 Xeljebe PÁRBAJ 154 a győztes számát! 3. 155 X-elJe be PÁRBAJ 156 a győztes számát! Telefonszáma: ElfSfizetői kódszáma: TISZTELT ELŐFIZETŐINK! A receptek közlése és a játék négy hétig tart: november 8-ától december 4-éig. Naponta köz ölj ük a recepteket a Petőfi Népében. Kettő-kettő egymás mellett található recept párbajozik. A párbaj­győztest önök választják ki szavazataikkal Szavazni az oldalon található szelvénnyel és SMS-sel lehet. Egy szelvénnyel kettő szavazatot lehet featkii. Szelvényeket találnak még - hetente - a szerdánként megjelenő apróhirdetési hetilapban, a Tempóban. SMS-en szavazni a 06 90/623 013-as számon lehet. A hívás díja 200 Ft +áfa. Az SMS-ből befolyt pénzt a kiadó a játék végéna garai Napraforgó Ápoló-Gondozó Otthonnak ajándékozza. A szavazáskor az ételkategória beírása utána kiválasztott recept mellett lévő háromjegyű számot kell SMS-ben elküldeni. (PL: LEVES001) Az ételkategóriák: LEVES, SÜLT, BOGRÁCS, EDESSEG, EGYTAL (ékezet és szóköz nélkül Írva). Naponta két győztes születik Ők a párbajgyőztesek. A p áibajgyőztesek ételei belekerülnek a Petőfi Népe recept­könyvébe. A tíz legtöbb szavazatot kapott párbaj győztes receptjét megfőzik az aha lünk felkért mesterszakácsok a Petőfi Népe kóstolóján. Az öt receptkategória győztese pedig- összesen2OOjOOO Ft értékben- konyhai gépeket nyer. A játékban nem csak arecepttulajdonosok nyerhetnek: a szelvóiyeket beküldők között december 13-án - hétfőn, Luca napján- egy 150.000 Ft értékű színes televíziót sorsolunk ki. szelvényt beküldőkre egy 150.000 forint értékű ajándék vár 1

Next

/
Thumbnails
Contents