Petőfi Népe, 2004. október (59. évfolyam, 230-254. szám)
2004-10-07 / 235. szám
16 PETŐFI NÉPE - 2004. OKTÓBER 7., CSÜTÖRTÖK PETŐFI NÉPE Találd meg a párod az interneten! Korábban nagyon hihetetlennek tűnt számomra, hogy valaki rátaláljon kedvesére az internetes párkereső oldalakon. Ma már viszont hiszem és tudom, hogy nem lehetetlen. Soha nem tudhatjuk, mit tartogat számunkra a sors. Lehet, hogy pont az interneten vár ránk a nagy „ő”. Többször is csak úgy kíváncsiságból ráklikkeltem egy-egy párkereső oldalra az interneten. Megnéztem a kínálatot. Volt több olyan személy is, aki bemutatkozása alapján szimpatikusnak tűnt. Addig azonban sosem merészkedtem, hogy írjak is nekik. Az egyik kecskeméti barátnőm azonban bátrabb volt, mint én, és be is jött neki. Mint egy francia közmondás is állítja: „A szív nem ismer lehetetlent!”. S valóban: szerelmük legyőzte a távolságot. Egy hideg téli estén az interneten barangolt, mikor ráakadt egy párkereső oldalra. Pusztán érdeklődésből az első két-há- rom fiút megnézte. Ákos a második helyen volt, s rögtön megtetszett neki. Néhány levél után kiderült: a szimpátia kölcsönös, a leveleket aztán hamarosan találkozások követték. A bibi csak az volt, hogy a fiú Tatabányán élt, így csak hétvégenként találkozgathattak, de hétközben az internet segítségével kedvükre levelezhettek. Néhány hónap után azonban Kecskemétre költözött, s szerelmük beteljesedett. Természetesen nem minden internetes kapcsolat végződik így. Ismerőseim közül többen is - elsősorban harmincon túli hölgyek - próbálkoztak párkereséssel a világhálón, ők azonban kevesebb sikerrel jártak. De mint mondják: óriási előnye az internetes „kapcsolatoknak”, hogy mielőtt találkoznak, a levelekből sok mindent megtudhatnak egymásról. A levelek pedig gyorsan mennek és jönnek. Nem kell a postára szaladgálni, és várni a kézbesítéseket. Továbbra is rendszeresen látogatják a párkereső oldalakat, hiszen ki tudja, mikor regisztráltatja magát a nagy „Ő”. Hogyan kezdjünk neki a párkereséshez? A legegyszerűbb, ha a www.tarskereso.lap.hu oldalt megnyitjuk, ahol több száz társkereső oldalt ajánlanak a figyelmünkbe. Nagyon sok a magyar közöttük, de vannak például német vagy éppen francia oldalak is. De maradjunk a magyaroknál. Vegyük például a www.startrandi.hu honlapot. Ennek az oldalnak közel 100 ezer regisztrált tagja van. A keresési feltételeknél azonban szűkíthetjük a választékot. A fényképekre klikkelve pedig még többet megtudhatunk választottunkról, majd levelet írhatunk neki. Érdemes regisztráltatni magunkat, mert így esélyt adunk rá, hogy valaki minket is felfedezzen. A társkereső oldalak nagyon hasonlóak egymáshoz, a „felhozatal” viszont különböző. Minél több oldalt felkeresünk, annál nagyobb az esélye, hogy megtaláljuk a hozzánk illő fiút vagy lányt. Az interneten azonban nem csak a párkereső oldalakon lehet kapcsolatot teremteni. Chatelés közben is kialakulhatnak barátságok, amelyekből a későbbiekben akár szerelem is lehet. De az se baj, ha nem, hiszen barátra lelni is nagyszerű dolog. Hasznos linkek: www.tarskereso.lap.hu www.startrandi.hu www.parkereso.nleafe.hu www.randivonal.hu www.sziv.net www.lovecity.hu Kötöttségek nélkül internetezhet az otthonában a Matáv Nyílt Internettel. www.netezz.matav.hu Vannak újkori boszorkányok, sztároknak bér-vuduzó dolgozik Jennifer Lopez fekete mágiázik? Jennifer Lopez menesztett szépségszakértője leleplező könyvet jelentet meg a díva fekete mágiával kapcsolatos ténykedéseiről. A volt alkalmazott szerint egy állati áldozatokat bemutató, rontásosztó médium tanácsolta a dívának azt is, bontsa fel az eljegyzését Ben Affleckkel. Az eg}'kori sminkmestere, Scott Bames összegyűjtötte azokat az információkat, amelyek J Lovai, és ezoterikus lelki vezetőjével, Merle Gonzalezzel kapcsolatosak. Szerinte Merle természetfeletti szertartásokkal és bizarr vudu rituálékkal hat a díva életére. Állítólag miután Ben Affleck elhagyta Jent, Merle máris megjelent a házukban, hogy „megtisztítsa azt a negatív rezgésektől”. Barnes azt mondja, hogy a médium tanácsolta már a szakítást is Jen és Ben között, mert „átok ül a kapcsolatukon". Gonzalez egyébként a karib santeria közösség papja A szekta jellegzetes eszköze a fekete mágia, de a papok és papnők állati áldó zatokat is bemutatnak. A spirituális világgal kapcsolatot tartva hipnotikus vagy transzos állapotban szoktak tanácsokat adni az „istengyerekeknek", ahogy a híveiket hívják heréket a tengerpartra, útba ejtik a régi temetőt, majd bedobják a követ a tengerbe, és megköszönik a hullámoknak, hogy elnyelte a bánatot. Utána pedig megszólalnak a harangok, és jöhetnek az újabb boszorkányigézetre vágyók. Mások azonban nem ilyen jótékony javasasszonyok. Néhány évvel ezelőtt például - egy magazin szerint - maga Michael Jackson fizetett több mint 30 millió forintnak megfelelő összeget egy svájci vudu varázslónak azért, hogy halálos rontást küldjön a hollywoo- filmrendező Steven Spielbergre, és az énekes listáján szereplő további 24 hírességre, akik valamilyen okból nem nyerték el a gyermeklelkű popsztár szimpátiáját. Állítólag az énekes szó szerint vérben fürdött a magát orvosnak nevező „vu- duspecialista” által lebonyolított rituálé során, amelynek „sikere" érdekében 42 varjú életét oltották ki a helyszínen. Ezek után Ja- cko felhívta pénzügyi tanácsadóját, és arra utasította, hogy a kialkudott pénzösszeget utalja át Baba, a vuduguru folyószámlájára, aki biztosította a pop egykori királyát: a hírességek mind meghalnak a rájuk szórt átok következtében. Szerencsére ez mindeddig még nem következett be. Jacko viszont a börtön árnyékában él - úgyhogy lehet, hogy Igaz a hír, amely szerint a rontás visszaszáll... Boszorkányok mégis vannak, de nemcsak gonoszok. Egy norvég nő lelkeket gyógyít sajátos mágiájával. Egyes sztárok viszont feketevarázslatokért fizetnek. Pályamódosítás után, kórházi ápolónőből főállású boszorkánynak szegődött, s azóta sikeres és elégedett egy norvég nő. A 44 éves Eli Karine Pedersen jó varázslatokat végez, szeretik is, úgyhogy zavartalanul élhet hivatásának, legutóbb pedig ő képviselte hazáját a norvéglai Vardoe kisvárosban rendezett első boszorkány tani konferencián. A barna hajkoronájában melírozott, szőke tincseket viselő, kék szemű, sudár, fekete szoknyás, magas tűsarkú cipőben megjelenő Pedersen négy éve még egy pszichiátriai intézetben dolgozott nővérként. Állítása szerint nem ő kereste magának a boszorkányságot, az talált rá, nem sokkal azután, hogy kis farmot vett magának a lakóhelyétől több száz kilométerre délre fekvő Dyroeyshamn szigetén. Alighogy birtokba vette birtokát, több oldalról kezdtek nyomást gyakorolni rá, hogy adja el a farmot, mert a szigeten halászati üzemet terveznek építeni. Eli azonban nem engedett. Per pert követett éveken keresztül, őt pedig zsarolói démoni figurának állították be a környékbeliek szemében, aki útját állja minden jónak - hajógyárépítésnek, iparosodásnak, fejlődésnek. Olyan sokáig tüntették fel gonosz kerékkötőnek, hogy a végén ő maga is azt mondta: igazuk van, tényleg boszorkány. A gondolatot tett követte: boszorkányüzemet nyitott a farmján. Jégen való masszírozást, követéses gondeltüntetést kínált a különleges élményektől vissza nem riadó csoportoknak és egyéni jelentkezőknek. A boszorkánykereskedés virágzásnak indult, a halfeldolgozó viszont hamvába holt. Sosem épült meg. Ma Pedersené az egyetlen virágzó vállalkozás a szigeten, egykori ellenségei pedig a legjobb klienseivé váltak, naptárja egy évre előre betelt, tömegesen jönnek hozzá azok, akik látni akarják a „boldog boszorkányt”. Éves forgalma 60 ezer euróra (mintegy 15 millió forintra) rúg. Módszere hatásos, a körülmények hitelesek, a páciensekkel való foglakozás odafigyelő és együttérző. Eli azt tanácsolja klienseinek, hogy vessék el maguktól a gondjaikat, terheiket, bánataikat szimbolikusan megtestesítő követ. Elkíséri az emOktóber 22-én ajándék könyvborítót kapnak a Petőfi Népe előfizetői! Tíz héten keresztül közöltük a nagyi receptjeit. Az étkek a múlt század harmincas éveiből valók, a Duna-Tisza közéből. Szomba tonként 2 oldalon 12 recept és aranytanács jelent meg lapunkban. Október 22-en j^j£ében etóteetőtnk egy bön^“*°a" etetfl7,vc A kiollózott étekkel telt 120 oklolos korabe U ,kapnak.