Petőfi Népe, 2004. szeptember (59. évfolyam, 204-229. szám)
2004-09-13 / 214. szám
12 PETŐFI NÉPE - 2004. SZEPTEMBER 13., HÉTFŐ PETŐFI NÉPE A szentmiklósiak ünnepnapjai Kultúra - sport - szórakozás Jubileumi Szentmiklósi Napok voltak az elmúlt három napon Kun- szentmiklóson. Az immár tizedik hagyományos ön- kormányzati rendezvényen minden korosztályhoz tartozó polgár találhatott magának kikapcsolódási, szórakozási, sőt még szereplési lehetőséget is.- Néhány perc múlva elborít itt mindent a muzsika varázslata. Elhalnak az aggodalom hangjai, hogy átvegye helyét a vigasz. A közös ünnep vigasza. Aki nincs itt közöttünk, az szegényebben lép az utcán, bizonytalanabb lesz a tekintete. Ml, mert együtt a szó és zene által közösségé válunk, lelkűnkben fellángol az égi szikra - az együttlét szent öröme - mondta pénteken késő délután a református templomban tartott megnyitóbeszédében Bődi Szabolcs polgármester. A város elöljárója ezt megVAROS KAPUJA építette kunszentmiklós város ÖNKORMÁNYZATA 2004 2005 BEN A MINISZTERELNÖK? HIVATAL TÁMOGATÁSÁVAL A város kapuja. Kunszentmiklós-Tasskertesben, a főút mentén kéthek- táros parkot alakíttatott ki az önkormányzat. Az ünnepre ötezer köbméter földet cseréltek ki a Kész Kht. dolgozói, s elkészültek a köztéri bútorok. A terület arborétumszerű beültetése rövidesen megkezdődik, a füvesítés tavaszra marad. A díszkutat a Bácsvíz Rt. helyi üzemmérnöksége adta. Felvételünk itt készült, amikoris Bődi Szabolcs polgármester (balról a harmadik) átadta a létesítményt. Elismert polgárok A Szentmiklósi Napokon, Bődi Szabolcs polgármester az arra érdemeseknek átadta az elismeréseket. Dr. Szalai Benő állatorvos díszpolgári címet kapott a magas színvonalú szakmai munkájáért és példamutató közéleti tevékenységéért. Dobos József Kunszentmik- lósért díjat vett át. Egykoron tornászként, majd labdarúgóként is kiemelkedő sikereket ért el éppúgy, mint az ifjúság sportos életre történő neve- a helyi sport- csarnok első igazgatója is. A gondos gazda, rendezett porta verseny dobogósai, helyezési sorrendben: Kemencei Mihály (Attila u.), Herczeg Lajos (Bocskai u.), Farkas László (Vásártér). lésében. Ő volt előzőén költői szavakat használva - Wass Albert Intelem, s József Attila Hazám című verséből is idézve - „lefestette” a jelent. Nem ünneprontónak szánta a bevezetőt, inkább a valóság felismerését segítette. Emlékeztetett arra is:... a gyűlöletet nem mossa le semmi, csak az összetartó igaz szeretet. Figyelmeztetett: évente egy nagyvárosnyi magyarral fogyunk. Négy éve még közel 140 születés volt Kunszentmiklóson, az idén eddig alig hatvanan látták meg a napvilágot. Bődi Szabolcs ünnepi mondandójába beleszőtte a nemrégiben Bodakútön volt öregdiák találkozót is:- A hatvanas évek közepén bezárt iskola még élő növendékei a tanyás vidéken cseperedtek föl. Nézték a hajdani szülőház helyét, a rétet, ahol libát pásztoroltak, vagy juhot legeltettek. A tócsa helyét, ahol a mezítlábas kisfiút hátára kapva ment át a gumicsizmás idősebb lány, s nem várt köszönetét érte, mert ez olyan volt, mint a levegővétel - természetes és ismétlődő. Egymásra borultak 40 év után, félve, óvatosan, a másik megismer-e, aztán összekapaszkodva elindultak, hogy lábuk felverje az emlékek porát, mely egy napra begyógyított minden sebet. Kik voltak ott? Mi és ők. Nem volt egyetlen én sem. Pedig volt ott világot járt külkereskedő, doktor és vállalkozó. Mégis mi lettek: a hajdan volt kisdiákok az édes alma má- ter gyermekei - emlékezett a polgármester, ezzel is azt erősítve: létünkben nem az én kellene, hogy fontos legyen. Mondandóját pedig ekképpen fejezte be:- Kívánom, hogy ez az együtt töltendő három nap csak kezdete legyen az örömteli igaz és megtartó szeretetnek. Ugyanezen a napon - amelyre a testvértelepülésekről is érkeztek vendégek - több kiállítást nyitottak, s este nyugdíjasbál volt. Szombaton a helyi zeneiskola diákjai fúvószenével ébresztették a polgárokat. Ezután minden program helyszíne megtelt az érdeklődőkkel. A Kálvin téren több mint negyven bográcsban tették oda a birkapörkölt alapanyagát. Az ínycsiklandó illatok áradata csak úgy vonzotta a tömeget. Közben a sportrajongóknak is akadt szurkolnivaló: a XIII. Konti József birkózó emlékverseny résztvevőit, illetve a Szentmiklós kupán a női labdarúgókat lehetett buzdítani. Ám néma csend volt az V. Bege Márton sakk emlékversenyen, ahol majd százan ültek az asztalokhoz. Ettől zajosabb hely volt az Baksay Sándor Református Gimnázium. Itt Mózes Albert emlékére öregdiák találkozót tartottak. Volt alkalmi képviselő-választópolgár beszélgetés is, hiszen Balogh József, a térség országgyűlési képviselője egész nap rendelkezésére állt az érdeklődőknek. Az aprócska és nagyobbacska gyerekek egyformán örültek a A Suzukl-Barna Márkakereskedés kiállításán is mindig volt érdeklődő. A hölgyek inkább a piros autóknál időztek. A szabadtéri színpad előtt mindig nagyon sok volt a néző. A vendégszereplők mellett a helyiek is színvonalas műsort adtak. Felvételünkön a legkisebbek produkciója. A magyar áruk kiállításán több környékbeli település is képviseltette magát. A szabadszállási méz az apró emberkéknek is ízlett. nekik szervezett programoknak: fűzték a gyöngyöket, készültek a csuhévirágok, s az arcfestés jó mókának bizonyult. A megasztár példájára korábban kunsztár vetélkedő is volt, amelynek helyezettjei a Szentmiklósi Napokon is felléptek. Ugyanezen a deszkákon megannyi táncos lábú - helyi és vendégszereplő - mutatta meg: nekik a mozgás, a tánc lételemük. Időközben persze már a legtöbbet legelt birka húsa is megpuhult a bográcsban, s a finomabbnál finomabb pörköltek rangsorolása után aligha kellett ebédet tálalni a zsűrinek, amelynek elnöke Kustár István volt. Délután és este koncert, tűzijáték és utcabál várta az érdeklődőket, akik láthatóan jól szórakoztak. Tegnap a református és katolikus templom is megtelt a hívekkel. Sokan látták a tűzoltóbemutatót, az erősember versenyt, a nemzetközi kosárlabda tornát. A Trianon című film vetítése után pedig Bődi Szabolcs polgármester zárszavával fejeződtek be a X. Szentmiklósi Napok. KÉP ÉS SZÖVEG: PULAI SÁRA A birkapörköltfőző verseny helyezettjei: Koloszár József Zelenka István Krajcsír Attila Több mint negyven adag pörköltet zsűriztek. Hegedűs György receptje: Végy egy jó legelt, sziki birkát Gondosan nyúzd meg, ügyesen vagdald össze. A bográcsban nem kell ahhoz más fűszer csak jó arányban vöröshagyma, paprika meg só. Aztán vagy 4-5 órán át főhet a hús, miközben sűrűn kell forgatni a bográcsot. A végén mind a tíz ujját megnyalhatja az ember.