Petőfi Népe, 2004. július (59. évfolyam, 152-178. szám)
2004-07-09 / 159. szám
2004. Július 9., péntek MEGYEI KÖRKÉP Petőfi Népe - 5. oldal A Duna-Tisza köze A-tól Z-ig FÜLÖPSZÁLLÁS. Több mint hatszáz nyugdíjast köszöntenek ma a településen. Az ünnepeltek - s persze minden más érdeklődő is - először látványos menettáncot nézhet meg a község központjában. A 17 órakor kezdődő programban kétszázan szerepelnek. A gyerekek lettek, litvánok, a felnőttek dánok, olaszok és csehek. Ezután a faluházban folytatódik a fellépésük, amely este fél nyolcig tart. Ezt követően a nyugdíjasokat terített fehér asztal mellé invitálják egy ízletes vacsorára. HAJÓS. A közelmúltban egy német állampolgár hajósi lakásába hatolt be akkor még ismeretlen személy. A betörő hűtőgépet, mosógépet, konyhabútort, paplanokat és egyéb konyhai felszereléseket lopott el, összesen 190 ezer forint értékben. A kalocsai rendőr- kapitányság munkatársai eredményesen derítették fel a tolvaj kilétét. Egy 41 éves hajósi lakos személyében, aki kihallgatása során részleges beismerő vallomást is tett. KALOCSA. A Nagycsaládosok Egyesülete, az Együtt Egészségesen Egyesület kalocsai tagozata és a Kalocsa Környéki Környezetvédelmi Egyesület parlagfűirtási és -gyűjtési akciót szervez a városban és vonzáskörzetében. A közterületen összegyűjtött parlagfüvet a Hunyadi u. 82. szám alatt adhatják le, augusztus 8-ig, csütörtökönként 5-6 óra között. A leadáskor a gyűjtők apró ajándékokat kapnak, és részt vesznek egy sorsoláson. KECEL. A jövő hét elején a városi művelődési házban megkezdődik a családi kézműves foglalkozás. Július 12-én, 13-án és 14-én - mesteremberek vezetésével - csuhé- és szalmamunkákat készíthetnek az érdeklődők. Csütörtökön és pénteken pedig kosárfonás és kerámiázás lesz az egész napos program. KECSKEMÉT. Porkoláb Péter buddhista tanító tart előadást július 14-én 19 órától a Klapka utca 4 szám alatt lévő Buddhista Központban. Az előadás címe: Akcióban a meditáció. KELEBIA. A Filmek Napját tartják július 14-én a helyi művelődési ház pódiumszínpadán. A községi ünnepségsorozat részeként egy napra újraéled a már régen lebontott kelebiai mozi. Az este fél kilenckor kezdődő vetítésen két olyan magyar filmet láthatnak a nézők, melyet az Oscar-díj átadásokon is elismerést váltottak ki. Mint megtudtuk: az csak a helyszínen dől el, hogy a Mephisto, Hídember, A napfény íze vagy a Zenélő doboz című filmek közül melyik kettőt vetítik. KISKUNFÉLEGYHÁZA. Július 24-én rendezik meg a 11. Kiskunfélegyházi Trabant Találkozót a helyi repülőtéren. A programban a leg-leg-leg Trabant megválasztása és a játékos vetélkedők, csapat- versenyek mellett felvonulás is szerepel. A szervezők repülési lehetőséget is biztosítanak az érdeklődőknek. A rendezvény ingyenes. KISKUNFÉLEGYHÁZA. Gubcsi Lajos lesz a vendége a Kossuth rádió július 11-i Névjegy című műsorának. A kiskunfélegyházi születésű publicista munkásságát bemutató beszélgetés délután 13 órakor kezdődik. KISKUNHALAS. Autós szlalomversenyt rendeznek a városban. A Credit Suisse Life & Pensions Kupa küzdelmeire július 18-án reggel 9 órától kerül sor a Szegedi úti autós tanpályán. Az ingyenesen megtekinthető rendezvényen jótékonysági árverést is tartanak. Az első osztályú rally versenyzők által aláírt póló lesz a licit tárgya, s a befolyt összegből a csökkentett munkaképességű embereket foglalkoztató halasi Nefelejcs Szakosított Otthon informatikai hátterének fejlesztését támogatják. KUNPESZÉR. Három helybéli asszony, Rapcsák Istvánná, Németh Ferencné és Vida Andrásné a kecskeméti Képző Központban sajátította el a parkgondozói ismereteket. A napokban pedig a lakóhelyükön máris gyakorolhattak. Ugyanis a szentkirályi Gyurján-kertészettől ezer tő egynyári virágot - többek között petúniát, begóniát, muskátlit - kapott ajándékba a fahr. Jól is jött e nemes felajánlás, hiszen a közelmúltban volt viharas erejű szél igencsak megtépázta a már kiültetett növényeket. LAKITELEK. Ma elutazik Svédországba az a korosztályos labdarúgócsapat, amely a göteborgi világjátékokon vesz részt. A tornára hatvannyolc ország 1750 csapata nevezett. A laki telekieket az Ull és az U12-es korosztály képviseli. A csapatot Karakas Ferenc és Rózsa József edzők irányítják a küzdelemben. A gyerekeket néhány szülő is elkíséri. NYÁRLÖRINC. Három utcát, a Vasút régi szakaszát, az Árpádot teljes hosszában és a Sugár utcát a templomtól az állatmázsálóig korszerűsíti az önkormányzat. Mind a három utca felületi zárást kap. A beruházás három millió forintba kerül, amiből 1,7 milliót pályázati úton nyert az önkormányzat, a többit önerőből finanszírozza. A munkálatok augusztus közepére fejeződnek be. Az önkormányzat azt szeretné, ha évente legalább három-négy utcát rendbe tudnának tenni a felület- zárásos módszerrel. ÖREGCSERTŐ. Egy italboltból kérték a rendőrök segítségét, egy horvát állampolgárságú férfival szemben. A gyanúsított ugyanis nyerőautomatával játszott, de 15 ezer forint elvesztése után a földhöz vágta a gépet, ami összetört. Az italboltban megjelent a férfi magyar élettársa is, aki viszont a veszteségen feldühödve párját taszította fel. A horvát férfi egy műanyag székre esett rá, ami összetört alatta. A rongálással a pár összesen 15 ezer forint kárt okozott. A rendőrség mindkettőjük ellen eljárását indított. TISZAKÉCSKE. A többi közt a poznani Piroska Néptáncegyüttes is fellép a mai lengyel-magyar esten a tiszakécskei Arany János Művelődési Központban. Az este 7 órakor kezdődő rendezvényen fellép a Kécske Néptáncegyüttes és a Kodály Zoltán Citerazenekar is. A belépés díjtalan. TOMPA. Az ÁNTSZ bezáratott egy vegyeskereskedést a határtelepülésen. Lapértesülések szerint az újdonsült várostól mintegy hat kilométerre lévő élelmiszerbolt elhanyagolt állapotára maguk a vásárlók hívták fel a tisztiorvosi szolgálat figyelmét. A boltban jelentős karbantartást és felújítást kell elvégezni, melyhez az új bérlő hozzáfogott, s így hamarosan nem maradnak bolt nélkül a környékbeliek. VASKÚT. Hitelkártyával csaltak. Kedden délben tett feljelentést egy vaskúti férfi a bajai rendőrségen emiatt. Az eddig ismeretlen elkövető a sértett korábbi budapesti lakására postán megküldött, de át nem vett hitelkártyájával egy automatából 40 ezer forint készpénzt vett fel. VASKÚT. A Kraul Antal Fúvós Egyesület és a Vaskúti ÁMK által közösen szervezett vaskúti fúvószenei tábor befejezéseként záró- hangversenyt adnak ma 17 órakora művelődési ház gesztenyésében. Rossz idő esetén a színházteremben hallhatják az érdeklődők a 40 tagú együttest. Karmesterek: Muzsvay György és Vörös Csaba. NYÁRI TÁBOR. Az általános iskolás gyerekek az utca helyett napközis táborban töltik a vakáció napjait. A kecskeméti egészségügyi középiskola hűvöséből kimerészkedve szívesen összegyűlnek a sportpá- lyán is egy kis foci, vagy ugrálókötelezés kedvéért. ___________________ fotó. havasi renáta Cik künk nyomán Ismerjük meg a szerződést! Tisztelt Szerkesztőség! Nem vagyok hajlandó tűrni, hogy olyan veszteAz ok, amiért tollat ragadtam, mélységesen fel- ségekre, kiadásokra költsék helyi adókra befize- háborít. tett pénzünket, amiért keményen megdolgozA Petőfi Népe című napilapban olvastam a tunk, hogy a felelősök nyugodtan éljék minden- Fibernet Rt. és Kecskeméti Megyei Jogú Város Pol- napjaikat. Ki kell vizsgálni, hogy kik készítették gármesteri Hivatala között született bírósági ítéle- elő a szerződést, kik írták alá, s ez ügyben az tét. Az a tény, hogy az ítélethirdetés 2004. május anyagi és az erkölcsi felelősséget is vállalniuk kell 7-én volt Szegeden, s ehhez képest a „kívülállók”, Minden lehetséges fórumon harcolni fogok azaz a város lakossága 2004. június 24-én érte- azért, hogy e városra nézve hátrányos ítélet ne süt, már ez sem felel meg számomra a demokrá- maradjon büntetlenül A megválasztott képvise- cia szabályainak. De az, hogy az önkormányzat- lőktől, a polgármestertől elvárható, hogy az adófi- nak 50 ezer forintot kell fizetni minden elveszett zetők pénzét úgy forgassák, hogy azzal bármikor előfizető után, ami 133,6 millió forintnak felel el tudjanak számolni, ne pedig úgy, hogy min- meg, plussz a 2001 júniusától járó 11 százalékos denféle következmények nélkül hozzanak akár kamatot, ez már több a soknál jó, akár rossz döntést. EU-ban élünk, s ezért az Kérem az önkormányzat és a Fibernet Rt. kö- adófizetőknek joguk van tudni, mire költik apén- zött létrejött szerződés fénymásolatát elküldeni a ziiket, s a rossz elöntésért vállalni kell a felélőié-'- szerkesztőség Címére; hogy d szerződés tartalmát get. Ha szükséges, a megkötött szerződést keli nyilvánosságra tudják hozni. Mint Kecskeméten semmissé nyilvánítani! élő állampolgárnak jogom van tudni, hogy az halán terézia adófizetők pénzéből mire költ a város. ___________________________kecskeméti olvasó Orv osi ügyeleti segítség Rendőrségi telefonszámok Bács-Kiskun Új szolgálati telefonokat kaptak a Kecskeméthez közeli településeken dolgozó körzeti megbízottak. Az új készülékek miatt megváltoztak a telefonszámok. Az új szolgálati telefonoknak köszönhetően a körzeti megbízottak éjjel - nappal elérhetők lesznek - mondta el lapunknak Hortobágyi István rendőr őrnagy. A rendőrség munkatársa akkor is intézkedni fog, ha éppen nem teljesít szolgálatot. A körzeti megbízott a megfelelő személyt fogja a helyszínre irányítani, aki kivizsgálja a bejelentő panaszát - tette hozzá a megyei rendőrség szóvivője. A körzeti megbízottak új telefonszámai: Ágasegyháza: 20-539-5657, 20-539-5635; Ballószög: 20-539- 5665; Hetényegyháza: 20-539- 5548; Helvécia: 20-539-5676, 20- 539-5625; Izsák: 20-539-5549, 30-5467196; Jakabszállás: 20- 539-6610, 20-539-5578; Orgo- vány: 20-539-6599,20-539-5909; Városföld: 20-539-5878; Belvárosi rendőrálbmás (Kecskemét): 30-349-2182 ■ Portugál gyerekek TISZAKÉCSKE Portugál és ukrán gyerekeket fogadott tegnap Kovács Ernő polgármester, akik a Csiperó keretében tartózkodnak Kecskeméten, illetve Tiszakécskén. A csaknem hatvan diákot a várásházától lovaskocsik vitték ki a kisvasút , állomásáig, majd onnan vonat- 1 tál Utazták az üdülőterületre. A termálfürdőben felállított színpadon a portugál gyerekek fergeteges műsort adtak. A város minden Csiperó fesztivál alkal- mával fogad gyerekeket. __■ Köz életi hírek Lakitelek Nem mindig találtak ügyeletes orvost a községben azok, akik a rendelési időn kívül próbáltak segítséget kérni a nagyközségben. A probléma megoldásával legutóbbi ülésén a képviselő-testület is foglalkozott. Két felnőtt- és egy gyermekháziorvos dolgozik a településen évtizedek óta. Idén két fiatal orvos érkezett a községbe, az egyik házi-, a másik gyermekorvos. Már a munkába állásuk után vita folyt az ügyeletről. Bonyolítja a problémát az, hogy a gyermekorvos anyai örömök elé néz, így őt nem lehet arra kötelezni, hogy ügyeletet vállaljon. Varga Sándor polgármester Tiszakécskéről kért segítséget, de az ottani orvosok elzárkóztak az ügyelettől. Ezt követően a megyei tisztifőorvost keresték meg, aki elrendelte, hogy egy hónapig a kécskei orvosokat is be kell vonni az ügyeletbe. Ezt a döntést további egy hónappal meg lehet hosszabbítani. Ez azonban azt jelenti, hogy a lakitelekieknek a szomszédos településre kell átmenniük, ameny- nyiben rendelés után orvosi segítségre szorulnak. Aki nem tudja megoldani az odautazást, annak mentőt kell hívnia. A képviselő- testület tagjai ezt a variációt csak ideiglenes megoldásnak tartják. Felmerült annak a lehetősége, hogy több településsel: Tiszaug, Szentkirály, de esetleg Tiszaal- párral is összefogva, lenne közös orvosi ügyelet. Akkor egy autót is lehetne közösen üzemeltetni, amivel kimennének a betegekért. Izsákon és Orgoványon ez a megoldás nagyon jól működik. Az ügyeletes orvos ugyanis a saját rendelőjében rendel. A képviselők megegyeztek abban, hogy a szeptemberi testületi ülésen visszatérnek a kérdésre. ■ • A Magyar Demokrata Fórum (MDF) kiskunfélegyházi szervezete szerdán tartotta tisztújító közgyűlést. A tagság ismét Jászberényi Lászlót választotta elnökké. A két alelnök dr. Kiss Ákos Csaba és Gyenes László lett. ■ IkváváHó-licfvciíc ái*iiIiiüíaklm«iS Ciné Rctiilnml, Izsáki út g. Tci./fare 7ÍI/HH 1-707 Csirke far-hát 139 Ft/kg Csirkecomb 499 Ft/kg Egész csirke 459 Ft/kg Flört likőrjoghurt 39 Ft/db Nádudvari kefir, 175 g 42 Ft/db Nádudvari tejföl, 375 g (20%) 139 Ft/db Dove csokoládés tejital, 200 ml 79 Ft/db Milky Way tejital (vanília), 200 ml 79 Ft/db Sole UHT tej 1/1,0,5% 125 Ft/db Szlovák edámi sajt 999 Ft/kg Német füstölt sajt 1389 Ft/kg May kávétejszín, 10 db-os 65 Ft/db Hosszú zsemle 9 Ft/db Réteslap 109 Ft/db Halasi finomliszt, 1 kg 86 Ft/db Globus készétel, 400 g (háromféle) 199 Ft/db Coca-Cola, vanília, 2 I (w.) 199 Ft/db Befőttes üveg, 720 ml 44 Ft/db Akciós áraink a készlet erejéig érvényesek! METRO HOLDING HUNGARY A METRO Holding Hungary Kereskedelmi Kft. 2004. augusztus 15-től szerződéses üzemeltetésre meghirdeti nyolc áruházában működő (nem melegkonyhás vendéglátóhely TEAR szám: 5530) áruházi büféit, melyek az alábbi városokban találhatóak: Budapest: Gyáli út, M3-as autópálya melett; Budakalász, Székesfehérvár, Szombathely, Kecskemét, Szeged, Pécs A pályázatok elbírálásánál előnyben részesül az, aki mind a nyolc egység üzemeltetését vállalja. A pályázatok leadási határideje: 20Q4. július 25. Cím: Zsombor Tibor értékesítési igazgató METRO Holding Hungary Kft. 2041 Budaörs, Budapark, Keleti 3. A pályázatot elnyerő vállalkozót postai úton értesítjük. Érdeklődni Zsombor Tibor értékesítési igazgatónál lehet, az alábbi telefonszámon: (06-23) 508-271 vagy -270