Petőfi Népe, 2004. május (59. évfolyam, 102-125. szám)
2004-05-27 / 123. szám
Bőröndben utazik a feszültség A túl nagy elvárás, a pénz körüli vita és az eltérő érdeklődés lehet az oka, ha az év leginkább várt időszakát, a nyaralást megmérgezi a gyakori ci- vakodás. Lehet tenni ellene! Romantika, nyár, harmónia: mindenki erre vágyik. A legtöbb váló- keresetet mégis a nyári szabadság letelte után nyújtják be, pedig csak apróságokon kaptak össze. A vita tárgya általában a program szervezése, esetleg idegesítő a másik költekezése, fukarsága, morgolódása. A pszichológus szerint az a baj, hogy a párok nagy elvárásokkal ülnek autóba vagy repülőre. A szabadság alatt mindent szeretnének pótolni, amiről a_ hétköznapok során lemondtak. És ez nem megy gombnyomásra. Arról nem beszélve, hogy a nő és a férfi közötti amúgy is meglévő feszültség velük utazik a bőröndben. íme, néhány jó tanács házaspároknak az összezördülés elkerülésére: Tervezgessenek együtt! Tisztázzák, mit várnak a nyaralástól! Ha egyikük a tengerparton süttet- né magát, a másikat a látnivalók vonzzák, olyan helyre menjenek, ahol úgymond két legyet üthetnek egy csapásra! r Legyen nagyvonalú! f A férj megnéz minden bikinis lányt? A feleség gyakran kukkant a jóképű pincér felé? És akkor mi van? Lazítson! Utazás előtt beszéljenek a gondjaikról! Tévedés azt hinni, hogy a szabadság alatt minden megoldódik magától. Ne cipeljék az útra a felgyülemlett feszültséget! Osszák meg az előkészületeket! így mindketten felelősséget éreznek a sikerért. Egyezzenek meg, mennyi pénzt költhetnek! Ne legyenek túl nagy elvárásaik! Miért lenne éppen ez az évszázad legjobb nyaralása? Garantáltan csalódik, aki azt hiszi, két hét alatt sikerül behozni az éves - esetleg többéves - lemaradását. Fogjanak valami újba! Lovagoljanak, búvárkodjanak - próbáljanak ki valamit, amit addig még soha nem csináltak! Megtapasztalhatják, milyen kellemesen telik így az idő. Beszélgessenek! A felmérések szerint a párok napi nyolc percet beszélgetnek egymással. Nem várható el senkitől, hogy már a nyaralás első napján pótolja azt, amit esetleg hónapokon át elmulasztott. Szép fokozatosan azonban megoszthatják egymással a gondolataikat. Jó, ha gondol rá! Nyaralni készül? íme, néhány jó tanács az előkészületekhez, hogy apró bosszúságok ne rontsák el a nyaralását. Fényképezés: Ne felejtse otthon a fényképezőgépet, és vegyen elég filmet! Gyógyszer: Állítsa össze utazási-nyaralási házi patikáját! Legyen benne fájdalomcsillapító, kötszer és ragtapasz! Napozás: Nem lehet elégszer ismételni, hogy a bőrt fel kell készíteni a fokozott napozásra. Legalább két héttel az indulás előtt kezdje meg a „szoktatást”, és fogyasszon minél több vitamint tartalmazó ételt! Papírok: Készítse össze a fontos iratokat (kocsipapírok, biztosítások, személyes iratok stb.)! Legjobb egy tasakba összegyűjteni mindegyiket, és biztos helyen tartani a nyaralás során (például a szállodai széfben). Posta: Utazás előtt beszéljen a postással, és állapodjanak meg, hogy ki veszi át a leveleit és küldeményeit (vagy valamelyik szomszéd rendszeresen ürítse ki a postaládáját, hogy ne tűnjön fel a család távolléte)! Tudnivalók utazáshoz • A forróságot nehezebb elviselni a kocsiban, mint a szabadban. Ezért mindig tartson a kesztyűtartóban frissítőkendőt! Ha megtörli az arcát és a kezét, máris jobban érzi magát. • Ha hosszú útra indul, bő szabású pamutblúzt vagy pólót viseljen! Ilyenkor érdemes hosszú pamutszoknyát felvenni, mert rövidben vagy sortnadrágban könnyen „odaragad” az üléshez. • Ha nem tiszta pamut az üléshuzat, terítsen rá hosszú frottírlepedőt, ami magába szívja a nedvességet! • Vigyen az útra rostos gyümölcslevet és néhány kisebb üveg ásványvizet! Jó, ha hűtőtáskába teszi ezeket. • Már sok helyen kapható a szélvédőre rakható napvédő. Parkoláskor ne felejtse el feltenni! Giardini Rosso, Rosa, Beige, Verde 2.290 Ft Fossili Rosso, Beige, Verde 2.590,- Ft Baja, Dózsa Gy. út 113. Tel.: 79/520-170 Nyitva: H-P: 8-17 Szó: 8-12 l 8 ■ -■ . Perla Beige 2.190 Ft T@r raketti SCfi Pl €§§s*ipe§§irtf«m ugysmMtiól m §xluBívlg... Wkm akmw m Kalandtúra földön és levegőben A nyár közeledtével egyre többet gondolunk a kikapcsolódásra, álmodozunk luxusutakról, messzi, egzotikus nyaralóhelyekről, aztán visszatérünk a valóságba: kevés a pénzünk. Vajon spórolhatunk valahogy a közlekedési eszközökön? Két véglet: bicikli és repülőgép. Mivel előb- i bivel azonban nem juthatunk rövid időn belül messzire, a bátrabbak nekivághatnak a világnak autóstoppal. Ha már a szüléiteknek nem meritek bevallani, hogy ezt a módját választottátok az utazásnak, tanácsainkat fogadjátok meg, akár a Balatonra, akár külföldre igyekeztek. Stopszabályzat Lehetőleg sose utazz egyedül! Biztonságosabb, ha ketten vagytok. Egyébként a felmérések azt mutatják, hogy stopposokat leginkább férfiak vesznek fel, így két lánynak együtt nagy az esélye, hogy hamar eljusson az úti céljához. Azonban legyél nagyon óvatos, amikor lefékez melletted egy autó! A diszkóból hazatérő fiúkkal tömött mikrobusz veszélyes lehet. Mindig nappal utazz! így könnyen eldöntheted, beszállsz-e abba a kocsiba, amelyik fel akar venni. Tisztázd előre az úti célt, és a térképen kövesd is, jó irányba mentek-e. Sokan azért vesznek fel stoppost, mert fáradtak, beszélgetni szeretnének. Ilyenkor kommunikálnod kell, úgyhogy nem árt, ha beszélsz idegen nyelveket. Vedd figyelembe, hogy túl sok holmival kevesebb az esélyed arra, hogy felvegyenek, gond lehet a szállításukkal. S bár pont a pénzszűke miatt választottad ezt a módot, mégis legyen annyi a zsebedben, hogy ha nagy a gond, buszra is fel tudj szállni. Utazz olcsón repülővel! A fapados légitársaságok megjelenésével néhány európai nagyvárosba olyan áron lehet utazni, hogy szinte vétek lenne kihagyni a kirándulást. Pár ezer forintért Párizsba, Kölnbe, sőt, Londonba is eljuthatsz - ugye ez elsőre tényleg jól hangzik? Persze ismerned kell néhány fontos tényt, mielőtt bepakolsz mindent a hátizsákodba. A következőkre kell odafigyelned. Légi eligazítás A fapados légitársaság elnevezés nem azt jelenti, hogy lécekből összetákolt ülésen utazol. A repülőgépek ugyanolyanok, amilyeneket a többi légitársaság is használ, sőt, néha még újabbak is. A hirdetésekben szereplő, meghökkentően alacsony árú jegyek valóban léteznek, de ezekből nagyon kevés van. Ha nem vagy az első a jelentkezők között, már csak jóval drágább díjtételű jegy jut, bár még az ezekért fizetendő összeg sem borzalmasan nagy. Az árban azonban nincs benne a repülőtéri illeték, ami általában Európában tízezer forint körüli összeg, de ez úti célonként változó. Az olcsó jegyeket kínáló légitársaságok gépei több nyugati városban olyan repülőtereken szállnak le, amelyek viszonylag messze vannak a városközponttól. Magadnak kell megoldanod, hogyan jutsz be a citybe, de általában van busz- vagy vonatösszeköttetés. Nem kapsz klasszikus repülőjegyet. Az interneten kell lefoglalnod a helyedet, ahol beírod egy rovatba a bankkártyád számát. A számládról leemelik az összeget, és cserébe kapsz egy kódot, ezt kell majd bemondanod a repülőtéren a neveddel együtt. Mivel Magyarországon még döcög az internetes fizetés rendszere, nálunk lehetőség van arra, hogy egy bankszámlára fizesd be a pénzt, vagy egy utazási irodán keresztül rendeld meg a jegyet. Ne feledd, a repülőgépen nincs foglalt ülőhelyed. Oda ülsz, ahova tudsz. Az időpontot a fapados légitársaság esetében nem, vagy csak nagyon drágán módosíthatod. így ha már eldöntötted az indulásod napját, nincs visszaút. Ha elfogadod ezeket a szabályokat, és időben tudsz dönteni, tényleg olcsón utazhatsz - kisebb lemondásokkal. I i K sPliií i r: S