Petőfi Népe, 2004. május (59. évfolyam, 102-125. szám)

2004-05-18 / 115. szám

4. oldal - Petőfi Népe MEGYEI VÉL E M É N Y E K 2004. Május 18., kedd KORKÉP Nézőpont A. Tóth Sándor a kereslet nő Adót csökkent a kormány, de én ennek egy csöppet sem tudok örül­ni. A benzinár jövedékiadó-tartalmának mérsékléséről van szó. Ab­ból a célból, hogy az üzemanyagárak egy bizonyos plafon alatt ma­radjanak. Tehát tulajdonképpen örülni kellene neki, hogy az állam le­mond a bevétele egy részéről a gépjárműveket üzemeltető polgárait kímélendő. Ám, ha megvizsgáljuk a gesztushoz elvezető okokat, lát­nunk kell, hogy a háttérben nagyon súlyos világgazdasági probléma húzódik meg. Félő, hogy a világ olajkitermelése nem tudja már követni a gazdasági növekedést. Egy elemző az emelkedő tőzsdei áraknál időzve azt írta tegnap, hogy az OPEC-nek az év végéig 3 millió hordóval kellene nö­velnie a napi olajkitermelését - a jelenlegi kvóta 23,5 millió hordó -, hogy csökkenjen az árak elszabadulásának veszélye. Úgy vélte, hogy az olajárszintet az erős világgazdasági növekedéssel járó keresletnö­vekedés hajtotta föl 40 dollárra. A készlet csökken, Tavaly decemberben a The Guardian egyik cikkében azt a jóslatot olvastam, hogy a világ olaj kitermelése nemsokára el­éri a csúcspontját. Egy Camp­bell nevű olajgeológus szerint ez 2010 előtt bekövetkezik, Deffeyes nevű kollégája sze­rint pedig ez már 2004-ben megtörténik. Az olajtartalék csökken, de a világgazdaság kereslete nem mérséklődik, hanem nő. Jelenleg 76 millió hordó olajat haszná­lunk fel egyetlen napon, 2020-ban ez a szám már 112 millió lesz. És ha a készlet csökken, a kereslet pedig nő, akkor elkerülhetetlen, hogy beköszönt a hiány korszaka. A földgázkészlet - a most felhasznált mennyiséget véve alapul - kö­rülbelül 50 évre elegendő. Persze, ha az olaj helyett nagyobb arány­ban használnánk gázt, rövidebb ideig lenne elég a készlet. Egyelőre az olaj helyettesítésére alkalmas más anyagok, megoldások mind sokkal drágábbak, mint a nyersolaj. Szóba jöhet a hidrogén, a nap- és a szélenergia, a dízelolaj. Az utóbbi előállításához szükséges nö­vények termesztésére már nálunk is majdnem elindult egy program pár éve. A The Guardian említett cikkének szerzője szkeptikus a dí­zelolajjal kapcsolatban: szerinte Anglia autóállományának üzemelte­téséhez Anglia méretű olajosnövény-termőterületre lenne szükség. Nos, van-e okunk örülni az adócsökkentésnek? Beköszönt a hiány korszaka? KERGE MAJÁLIS. A zuhogó eső sem riasztotta el a hagyományos keceli rendezvény résztvevőit a hétvégén. Jó szolgálatot tettek a sát­rak, amelyek alatt bátran megfőzhették és elfogyaszthatták a papri- kás-bográcsos ételeket a baráti társaságok.___________________fotó, s. l. Akció a S*il-Coop összes üzletéhen 2004. májú« 19- májú« 26. Kristálycukor, 1 kg 189 Ft/db Bőrös sertéscomb, -lapocka 579 Ft/kg Bőrös sertéskaraj és tarja 579 Ft/kg Csirkecomb 479 Ft/kg Csirkemellfilé 1089 Ft/kg Csirkefar-hát 109 Ft/kg Ivójoghurt, 175 g 39 Ft/db Tejföl, 175 g, 20% 49 Ft/db Kefir, 175 gr 46 Ft/db Túró, 500 gr 349 Ft/db Cirio vörösborecet, 0,5 I 129 Ft/db Olympos lee tea, 1,5 I 79 Ft/db Kunsági muskotály Cuvee, 0,75 I 159 Ftl+ü. Aranyhomok vörösbor, 1 I 149 Ftl+ü. Hapci papírzsebkendő, 100 db-os 53 Ft/db Pohárkészlet, 6 db-os 480 Ft Férfi rövidujjú ing 799 Ft Női miniszoknya 299 Ft Kamasz vászonnadrág 399 Ft Ufesa elektromos grill, 1500 w 12 699 Ft Tefal gőzölős vasaló 8 099 Ft Akciós áraink a készlet erejéig érvényesek! Halasi pályázó az első nyertes Korszerű lézerkészüléket vásárolhatnak A kiskunhalasi Radix Kft lett az első nyer­tese annak az Európai Unió által támoga­tott pályázatnak, amit kis- és középvállal­kozások számára hirdettek meg a Gazda­sági Versenyképesség Operatív Program (GVOP) keretében. A tíz éve létrejött hala­si vállalkozás egy fogászati diódalézer megvásárlásához nyert öt és fél millió fo­rintos támogatást Egészségügy / EU Az uniós pályázatok első nyerteseinek - ezúttal tizenkét pályázót támogattak - Medgyessy Péter miniszterelnök adta át a múlt héten a támogató okleveleket a Parla­mentben. A műszaki-technológiai háttér fejlesztésére kiírt pályázati felhívás első nyertese a kiskunhalasi Radix Egészség- ügyi Szolgáltatásokat Szervező és Kereske­delmi Kft. lett.- Természetesen nagyon örültünk, hogy nyert a pályázatunk, s annak is, hogy a mi cégünk lett az uniós támogatások első nyertese - nyilatkozta lapunknak dr. Schindler Árpád, a Radix Kft. ügyvezető igazgatója, akitől megtudtuk: a cégnek ez volt a negyedik nagyobb pályázata, s közü­lük hármat támogattak is. - Az első fogá­szati székünket egy japán hitelpályázat ré­vén szereztük be tíz évvel ezelőtt. 2000- ben a Széchenyi-terv segítségével egy digi­tális panorámaröntgen-készüléket vásárol­hattunk, a mostani GVOP-támogatás pedig egy fogászati diódalézer beszerzését teszi lehetővé. A csúcstechnológiát jelentő lézerkészü­lék - amit a fogínybetegségek kezelésénél és kisebb lágyrészműtéteknél alkalmaznak - beszerzési ára 11,5 millió forint, ehhez nyerték az 5,5 milliós támogatást. A halasi egészségügyi vállalkozásnak egyébként mindössze három tagja van. Az ügyvezető azt is elárulta, hogy legutóbbi nyertes pá­lyázataik „eredeti kiskunsági termékek”, hiszen azokat a Pecznik Márta vezette, kiskunmajsai Hiány Bt. segítségével nyúj­tották be. A halasi Dékáni utcai rendelőben kiváló műszerek segítik a gyógyító munkát. fotó! t. k.- A határidő ugyan rövid volt, de jól be­vált pályázatírónk révén időben elkészült az anyagunk. Ha nincs ez a támogatás, ak­kor önerőből idén biztosan nem sikerül ezt a műszert beszerezni. Bízunk benne, hogy néhány hónapon belül megérkezik az összeg, és megvásárolhatjuk a lézerké­szüléket, aminek segítségével még hatéko­nyabban és szinte fájdalom nélkül kezel­hetjük betegeinket. Hiszen egyes beavat­kozásoknál ezentúl nem kell felnyitni a fogínyt, és nem lesz vérzés sem - mondta dr. Schindler Árpád. __________tapodi Kálmán 1967-ben született Kiskunhalason. Szülővá­rosa Szilády-gimnáziumában érettségizett 1985-ben. Diplomáját 1991-ben vette át a Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Karán. 1991-92- ben az Országos Felsőoktatási Érdekvédel­mi Szövetség elnöke. 1994 óta dolgozik vál­lalkozóként szakmájában az édesapja által létrehozott cégnél. 1998-ban tett fogorvosi szakvizsgát. 2002-től a halasi német ki­sebbségi önkormányzat elnöke, aminek képviseletében tagja a városi önkormányza­ti testületnek. Nős, egy gyermek édesapja. Feketén fűrészeltek Kiskunmajsa Romániából érkezett fekete- munkásokat füleltek le péntek délben egy kiskunmajsai por­tán. Történt, hogy a halasi határ­őr-igazgatóság bevetési alosztá­lya és a megyei munkafelügye­lőség közös idegenrendészeti el­lenőrzést tartott egy majsai in­gatlanon. A hatóságok három román állampolgárt értek tet­ten, akik az előírt engedély nél­kül végeztek faipari munkát. Kettejüknek ráadásul a tartózko­dási engedélye is lejárt. A külföl­dieket átadták a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal Dél- Alföldi Regionális Igazgatóság­nak, hogy ott folytassák le elle­nük az idegenrendészeti eljárást - tájékoztatta lapunkat tegnap Kovács Iván alezredes, a halasi határőrség sajtóreferense. PN-INFORMÁCIÓ Fosztogatók a tanyavilágban Kecskemét és környéke Több tanyát is kifosztottak a hét­végén a megyeszékhely térségé­ben. Szombaton éjjel Mizsén ha­toltak be egy tanyába ismeretle­nek: láncfűrészt, robogót, ma­gasnyomású mosóberendezést, valamint fűnyírót loptak el. A gé­pek és a jármű eltulajdonítása hatszázezer forintot meghaladó kárt okozott. Vasárnapra virra­dóra egy kecskemét-felsőcsa- lánosi tanyából loptak el három zsák új, női és férfi pizsamát. A hálóruhák értéke negyedmillió forint. Ugyancsak vasárnapra virradóra Kecskemét-Talfájában egy félkész épületbe törtek be, és elloptak egy fali gázkazánt, amelynek értéke megközelíti a 250 ezer forintot. oh Maradhatok őstermelő? l.rész Uniós családunk legidősebb tagjai - a nagyszülők- falun élnek, és mezőgazdasággal, állattenyésztéssel foglalkoz­nak. Nem tudják azonban, hogy mire számíthatnak az Európa Unióban. A csatlako­zás után folytathatják tovább mezőgazdasági vállalkozásu­kat? Milyen uniós támogatá­sokat pályázhatnak meg?- Mire számíthatnak a kistelepü­lésen, a tanyán élők az Európai Unióban?- Az EU Közös Agrárpolitiká­ja (KAP) a kisméretű családi farmgazdaságokon alapuló me­zőgazdasági modell fennmara­dását és a termelők társadalmi­lag elfogadható jövedelemhez jutását támogatja. A rendszer átvételének hatására a fonto­sabb mezőgazdasági termékek­nél (marhahús, gabona, tej) al­kalmazott magas intézményes árak következtében nőni fognak a termelői és a felvásárlói árak, ezáltal a mezőgazdasági ter­mékértékesítésből származó jö­vedelem is növekedni fog. A közvetlen jövedelemkiegészítő támogatások köre és nagyság­rendje is változik a csatlakozás után, és számos mezőgazdasági ág esetén a magyar támogatás­nál magasabb összegek igény- bevételére nyílhat lehetőség (pl.: hektáralapú támogatások: gabonafélék vagy szarvasmarha után járó támogatások).- Védi-e valaki az őstermelés­ből élő gazdákat a már betelepe­dett és az ezután betelepülő kül­földiektől?- Nem kell attól tartani, hogy sok külföldi telepedik le majd Ma­gyarországon a csatlakozás után. A külföldiek földvásárlását a csat­lakozási tárgyalások eredménye­képpen összesen 10 évig terjedő átmeneti időszakban korlátoz­zák, hogy olcsón földfelvásárlást megakadályozzák. így ezalatt az idő alatt külföldi állampolgár, il­letve jogi személy nem vásárol­hat földet hazánkban. A korláto­zás alól kivétel, ha egy külföldi ál­lampolgár önfoglalkoztató far­merként kíván letelepedni. Ebben az esetben a földvásárlást meg­előző legalább három évben legá­lisan Magyarországon kell tartóz­kodnia és mezőgazdasági tevé­kenységet kell folytatnia. Az unió nem ismeri az őster­melő fogalmát, tehát vélhetően megszűnik az őstermelő státu­sza. Annak viszont nincs aka­dálya, hogy egyszerűsített adó­zási rendszert válasszon a ter­melők bizonyos csoportja.- Milyen előírások vonatkoz­nak a zöldség- és gyümölcsfajták termesztésére?- Az EU mint­egy negyven zöldség- és gyü­mölcsfajtára írt elő minőségi el­várásokat. Ezek elsősorban a mi­nimális követelmények. Ezek szerint a termény legyen ép, egészséges, tiszta, friss megjele­nésű, állati kártevőktől, betegsé­gektől, nem természetes felületi nedvességtől, idegen szagoktól és íztől mentes és íztől mentes, megfelelően fejlett és érett. Az unió szerint a termékek négy minőségi kategóriába so­rolhatók: extra, I. II. III. osztály­ba. Kívánalom, hogy a kereske­delemben kerülő áruk nagy ré­szét az I. osztályú termékek ké­pezzék. A II. csoportba sorolt termékekkel szemben előírás, hogy megfeleljenek a minimum követelményeknek, legyenek pi­acképesek. A III. osztályú ter­mék kereskedelmi forgalomba nem hozható hazánkban. A kö­telező előírások méretelőíráso­kat is tartalmaznak, amelyeket a termék jellegzetessége határoz meg (átmérő: pl. alma, tömeg: pl. saláta, hossza: pl. cukkini). A hazai terményeket a Ma­gyar Élelmiszerkönyv alapján osztályozzák. Az exportra szánt zöldségre, gyümölcsre kötelező a minőségi kategóriákat tartalma­zó bizonyítvány kiállítása, enélkül magyar áru nem kerül­het az EU-ban forgalomba. § ■■MHO .,u™ OMB KÉSZÜX.T A KORMÁNYZATI KOMMUNIKÁCIÓS KÖZPONT TÁM'OGATteÁ ViU. Bővebb EU-iNrouivtÁcirt: WWW.EÜ2004.HÜ OÓ 80 5B-2004 INGYENES TELF.FONS2ÁMON DR. SCHINDLER ÁRPÁD

Next

/
Thumbnails
Contents