Petőfi Népe, 2004. május (59. évfolyam, 102-125. szám)
2004-05-18 / 115. szám
I 2004. Május 18., kedd MEGYEI K 0 R K E P Petőfi Népe - 5. oldal A Duna-Tisza köze A-tól Z-ig Bácsborsód A helyi képviselő- testület megtárgyalta az óvodapedagógiai és szakmai dokumentációjának felülvizsgálatát. A szakértő díja nem terhelte az önkormányzati kasszát, mivel pályázaton nyert rá pénzt a falu. A szakértői jelentés alapján módosítják az óvoda alapító okiratát és a pedagógiai programot. Baja Holnap adják át Baján a Nagy István képtár felújított épületét. Ez alkalomból Rudnay- emléktáblát avatnak, s Emlékezés a mesterre címmel a Rudnay-isko- la művészeinek kiállítása is megnyílik. Köszöntőt mond Balogh László, a megyei önkormányzat elnöke és Széli Péter bajai polgár- mester is. Ballószög Az Agrár-környezetvédelmi Bemutató Gazdaság szakmai napok rendezvénysorozatának keretében előadást és bemutatót tartanak május 26-án Geredy Péter tanyáján. A program keretében dr. Szőke Lajos egyetemi tanár az ökológiai gazdálkodás jelentőségéről és lehetőségeiről, Dr. Novák László pedig a csökkentett energiai igényű, környezet kímélő növénytermesztési technológiáról és azok gépeiről tart előadást. A gépek a helyszínen megtekinthetők. Dusnok A képviselő-testület tagjait legutóbbi ülésükön Palotai Péter polgármester tájékoztatta arról, hogy az önkormányzat által korábban benyújtott A 21. század iskolája című pályázatot a község megnyerte. Ez 90 százalékos támogatást jelent. A pályázati ősz- szegből a helyi tornaterem felújítása, és egy sor számítástechnikai és információtechnológiai eszköz beszerzése válik lehetővé. A polgár- mester elmondta, e pályázati forrás felhasználásával a dusnoki lehet a környék legjobban felszerelt iskolája. Dusnok partnerkapcsolat kiépítésére törekszik a horvátországi Vodice városával. Néhány hete egy dusnoki delegáció járt Vodicén, az ülés végén Hévízi János képviselő számolt be a kapcsolatfelvétel alakulásáról. A hor- vát település vezetőinek határozott szándéka, hogy a dusnokiakkal hivatalos, partnerségi megállapodást kössenek Magyarországon. Kecskemét Ma mutatják be a kecskeméti Katona József Színház üzemszínházában Kiss Csaba A Dög című darabját, az előadás ősbemutató. A bemutatóval egy időben Kiss Csaba drámakötete is megjelenik Világtalanok címmel. Ennek része A Dög című dráma is. A darab az Esztergomi Várszínház és a kecskeméti színház társulatának közös produkciója. Kecskemét A Múzeumi világnap alkalmából ma 10 órakor a Népi Iparművészeti Múzeumban megemlékezést tartanak Zana Dezsőről, a kalotaszegi gyűjtemény adományozójáról. Kecskemét Holnap 19 órától a Kecskeméti Gitárklub zenei estje hallható az Ifjúsági Otthonban. Közreműködik Horváth János és a gitárklub tagjai. Kecskemét A hadigondozottak megyei szervezete holnap 9 órai kezdettel tartja kibővített vezetőségi ülését és fogadónapját a Tiszti Klubban. Napirendjükön többek között a Hősök emlékművének felállítása, illetve a Hősök napi megemlékezések szerepelnek. Kiskunfélegyháza A Móra Ferenc Művelődési Központ galériájában csütörtökön délután 5 órakor nyílik kiállítás Sáska Tibor festőművész alkotásaiból. A kiállítás június 5-ig látogatható. Kiskunfélegyháza Csütörtökön este 6 órakor Újvári Zoltán egyetemi tanár Néprajz Móra Ferenc műveiben című könyvének bemutatóját rendezik meg a városháza dísztermében. A Kiskun Múzeum Baráti Köre és a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület a Móra Emlékév programjaihoz, illetve a Városalapítók Napja rendezvénysorozatához kapcsolódik a rendezvénnyel. Kiskunhalas Zenepavilon felállítását szorgalmazza a város főterén a helyi német kisebbségi önkormányzat. A Bethlen téri pavilon létrehozásra az egykori Nemzeti színházi tégla jegyek mintájára „hangjegy-bankjegyeket” vásárolhatnának az ötlet támogatói. A pavilon építése a belváros rendezési tervének elkészülte után kaphat zöld utat, addig a leendő helyszínen adnak néhány mini koncertet a helybéli muzsikosok. Kiskunhalas Munkabiztonság, munkaügy az EU-ban címmel a megyei kereskedelmi és iparkamara kiskunhalasi képviselete szervezésében tart előadást dr. Balázs Mihály, a Bács-Kiskun Megyei Munkabiztonsági és Munkaügyi Felügyelőség igazgatója a halasi Tiszti Klubban május 20-án 9 órától. A rendezvényen a fenti témákban ismertetik az időszerű jogszabály-változásokat és módosításokat, kiemelve azokat a szakterületeket, amelyeket folyamatosan ellenőriznek. (A rendezvényről a 77/428-493-as telefonszámon adnak felvilágosítást.) Kiskunhalas A Szilády-gimnázi- um szervezésében idén sem marad el a népszerű Szilády Street- ball Gála. A 3+1 fős utcai kosárlabda-csapatok május 26-án délelőtt 9 órától mérkőznek a halasi református gimnázium sportudvarán. A versenyre nevezni legkésőbb az adott kategória kezdése előtt félórával lehet a helyszínen. Kiskunmajsa A helybéli amatőrök alkotta Fészek Színjátszó Egyesület újabb bemutatóra készül. Az előadásra szombaton 19 órától kerül sor a majsai művelődési központban. A színjátszók két egyfelvonásos komédiát: Vad- nai László Könnyű ügy, majd a szünet után Slavomir Mrozek Szerenád című darabját adják elő. Kunszentmiklós Lesi Árpád önkormányzati képviselő azzal a javaslattal állt elő a testületi ülésen, hogy a város alapítson, évente odaítélendő díjat, amit a magyarság megmaradásáért végzett kiemelkedő munkáért adnának. Magánszemélyek, egyesületek és szervezetek is megkaphatnák. A képviselő azt javasolta, hogy az elnyerhető díj, az oklevél mellett, egy kun harcos fából faragott szobra legyen. A testület úgy döntött, hogy bizottságot kell felállítani a szempontok kidolgozására, s a későbbiek során visszatérnek a javaslatra. Pirtó A hagyományoknak megfelelően idén is Patkó-tó partján ünnepelnek május 30-án a község lakói. Természetesen nem marad el a „buckajárás”, a falu környékén tett túra, melynek résztvevői 9 órakor indulnak a Kiffer utcából. A tóparti vigasságok során sárkányrepülősök bemutatóját is láthatják a résztvevők. Szánk Szilárd burkolatú út építését tervezik a Móra, Jókai és a Szép utcában. Az útépítéssel kapcsolatos tervekről is beszámolnak a község képviselő-testületének mai ülésén. A polgármesteri hivatal tanácstermében 18 órakor kezdődő tanácskozáson javaslatok hangoznak el arra is, hogy kik kaphatják meg a Szánk Község Közszolgálatáért kitüntető díjat. Tompa Nem hivatalos információink szerint a határközség jó esély- lyel pályázik a városi címre. A település május elsejétől az Európai Unió egyik legfontosabb külső határátkelőhelyévé vált. Értesüléseink szerint a közel ötezer fős község várossá nyilvánításért benyújtott pályázata az első rostákon már sikerrel átjutott. ■ MUZSIKA, TÁNC, FINOM FALATOK. Nagysikerű népzenei fesztiválnak adott otthont szombaton a jánoshalmi Király Lovastanya: tizenhárom felső-bácskai nyugdíjas népdalkor és együttes lépett fel. A Gyöngyös Bokréta nevet viselő szabadtéri rendezvényt Dávid Ibolya, az Országgyűlés alelnöke nyitotta meg. A díjkiosztó után öt bográcsban főtt az üszőpörkölt. Fotósunk a Felső-Bácskai Fiatal Művészekért Kulturá- lis Alapítvány Néptánccsoportját örökítette meg. blázsik Sándor felvétele Pisztollyal ment iskolába Szerencsére nem volt megtöltve a fegyver nem volt megtöltve, és lőszert a házkutatás során sem találtak a fiú otthonában. A riasztópisztolyt egy kiskunhalasi diszkóban vette egy ismeretlentől a 14. életévét betöltött srác. Most garázdaság miatt indult ellene eljárás. MUNKATÁRSUNKTÓL Drog nélkül - gond nélkül Kecskemét Idén is folytatja a megyei rendőrség a kábítószerek terjedése elleni kampányát a Drog nélkül - gond nélkül kiállítás megrendezésével. A tárlatot már nyolcadik alkalommal szervezi meg a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya. A rendezvény célja, hogy felhívja a figyelmet a kábítószer-fogyasztás veszélyeire, elgondolkodtasson és alternatívákat nyújtson a szabadidő helyes eltöltéséhez. Az érdeklődők számos tájékoztató füzethez is hozzájuthatnak a helyszínen, amelyekből a drogfogyasztás veszélyeiről tudhatnak meg fontos információkat. Az ifjúságvédelmi és drogellenes kiállítás május 21. és 27. között, tehát most péntektől jövő hét csütörtökig tekinthető meg a megyei főkapitányság belvárosi épületében (bejárat a Horváth Döme utca felől). A tárlaton láthatók majd a Gondolkodom, tehát vagyok... című pályázatra beérkezett alkotások is. A kiállítás munkanapokon 8 és 18 óra között, szombaton 8 és 12 óra között lesz nyitva. Belépődíj nincs. Előzetes bejelentkezésre a szervezett csoportoknak tárlatvezetést adnak a rendőrségi szakemberek. PN KÖZLEMÉNY Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy a MOl, Rt. 2004. augusztus 18-án, 10.00 órától délután 14.00 óráig Bátya, Dunaszentbenedek, Fájsz, Harta, Miske, Szakinál; Drágszél, Dunatetétlen, Foktő, Homokmégy, Ordas, Újtelek, Dunapataj, Dusnok, Géderlak, Kalocsa, Öregcsertő, Úszód településeket érintően az üzemeltetésében lévő földgázszállító rendszeren gázszolgáltatási szünettel járó karbantartási munkát végez. Kéijük Tisztelt Ügyfeleinket, hogy a veszélyhelyzet megelőzése és a zavartalan visszakapcsolás érdekében a fenti időszakban a gázmérő előtti főcsapot zárva tartani és a gázvételezést szüneteltem szíveskedjenek. A MOL Rt. és a Dégáz Rt. munkatársai mindent megtesznek annak érdekében, hogy a zavartalan gázellátást mielőbb helyreállítsák. Türelmüket és megértésüket köszönjük! Délalföldi Gázszolgáltató Részvénytársaság Közéleti hírek • Csütörtökön 10 órától Horn Gyula, a Magyar Köztársaság volt miniszterelnöke lesz a vendége az MSZP Bács-Kiskun megyei és Kecskemét városi szervezetének. A nyugdíjasokkal, nyugdíjas civil szervezetek képviselőivel az EU- ról tartandó beszélgetésre minden érdeklődőt várnak a Kőhíd utca 8. szám alatti MSZP irodába. • Csurka István, a MIÉP- elnöke tart EP-választási gyűlést szerdán 17 órától Kecskeméten, a Piarista Gimnázium dísztermében. • Lezsák Sándor országgyűlési képviselő (MDF) fogadóórát tart csütörtökön délután 3 és 4 óra között Fülöpjakabon, a polgármesteri hivatalban. _____■ Ötajtós Opel Corsa Euro 2 399 000 Ft-tól 1.2-es, 75 lóerős motorral. Felszereltség: szervokormány, vezetőoldali légzsák, központi zár, állítható kormányoszlop, első elektromos ablakemelő, állítható magasságú vezetőülés. Az ajánlót korlátozott darabszámú modellre érvényes o készle! erejéig. Vegyes átlagfogyasztás; 6,0 !/100km. CC>2 kibocsátás; 143 g/km. A kép>en látható outó illusztráció! Az Ön Opel-partnere: Opel Tormási 6000 Kecskemét. Jász utca 24. Tel: (76) 500-240, Fax: (76) 482-201 6000 Kecskemét, Városföld 32/A. Tel: (76) 502-900, Fox: (76) 502 901 info@tormasi.hu, www.tomK2si.hu Pisztolyt nyomott két diáktársa nyakához, és meg is húzta a ravaszt a Gárdonyi Géza Általános Iskola egyik nyolcadikosa Pálmonostorán - értesült lapunk a napokban. A fegyverben szerencsére nem volt töltény, így senkinek sem esett bántódása. osztálytársai a tanároknak. Az iskolaigazgató, Garai Istvánná értesítette a helyi körzeti megbízottat, Bába Csaba törzszászlóst, aki lefoglalta a fegyvert, és átadta a kiskunfélegyházi kapitányságnak. Pethő László mindehhez hozzátette; a fegyver PÁLMONOSTORA Mi igaz mindebből?, m kérdeztük Pethő Lászlót, a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság sajtószóvivőiét, aki a diák kihallgatásán elhangzottak ismeretében .elmondta:,valóban volta tanulónál az iskolában egy gáz. riasztó- fegyver. Ám nem fogta rá senkire, hanem kiesett a zsebéből, ami miatt azonnal szóltak az