Petőfi Népe, 2004. május (59. évfolyam, 102-125. szám)

2004-05-15 / 113. szám

2004. Május 15., szombat Petőfi Népe 1/ppckprnA JVC lolVCl IlC és környéke Szerkeszti: Mihályka Gyula Malom: valaki mattot kap Kecskemét Dr. Horváth Zsolt még bízik a kecskeméti Malom Központ megkezdett építkezésének le­állításában. Ha nem magyar- országi, akkor európai uniós jogorvoslati eljárás keretében. Horváth Zsolt fideszes ország- gyűlési képviselő, alpolgármes­ter ezúttal mint a 4-es számú ön- kormányzati választókerület képviselője tartott lakossági fó­rumot csütörtökön a Magyar Ilo­na Általános Iskolában. Egy Bá­thory utcai építkezés ügye került először terítékre. A hozzászóló sérelmezte, hogy az egységes, családi házas utcaképet egy 28 lakásos, kétemeletes társasház­zal akarja megbontani egy építé­si vállalkozó. A fórumon részt vevő Vásárhelyi Dániel, a me­gyei építészkamara alelnöke el­mondta: mivel a városnak nincs elfogadott általános rendezési terve, ezért az építési hatóság az illeszkedési és egyéb szabályok­ról saját kénye-kedve szerint dönt. Az építészkamara alelnöke így folytatta: a hivatalban a Ma­lom-ügy miatt a lovak közé lett dobva a gyeplő, azóta mindenki azt csinál, amit akar. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a város legmegkérdőjelezhetőbb építke­zéseihez mindig egy bizonyos önkormányzati ügyintéző adja a nevét. Megnevezni viszont nem kívánta az illetőt. A körzet közlekedéséről el­hangzott, hogy az iskola, az óvo­da, a játszóterek és a játszóház miatt rengeteg gyermek közleke­dik az utakon, akik a nem bizton­ságos úthálózat miatt állandó ve­szélynek vannak kitéve. Kérték kerékpárutak és körforgalmak ki­alakítását, továbbá az utcák egy- irányúsításának újragondolását. A körzetben lakóktól összegyűj­tött közel 50 kérdést átadták Hor­váth Zsoltnak, aki kérte az írás­beli válaszadást lehetőségét. A fórum végén a Malom-beru­házást érintő kérdés hangzott el. A kérdező arra volt kíváncsi, hogy mi az, amit még tenni lehet a beruházás megakadályozása el­len, törvényes keretek között. Horváth Zsolt elmondta: minden­képpen találni fognak rá megfele­lő fórumot. Bízik a jog érvénye­sülésében, ha nem magyarorszá­gi, akkor uniós jogorvoslati eljá­rás keretében. Elmondta: a Ma­lom-ügy a vége felé közeledik. A beruházás elleni és melletti tábor közül valaki hamarosan mattot fog kapni. GÁL ZITA Gong Rádió Hétfőtől péntekig állandó műso­raink 6-10-ig Reggeli Cocktail, 10- 12-ig Téma. 12-14-ig Déli kíván­ságműsor. 14-18-ig Élénk dél­után. 18-20-ig Esti Kívánságmű­sor. 20 órától Esti műsorok. 22 órától Éjszakai műsorok. Hírek minden nap 06-18-ig egész óra­kor. Esti Hírek - helyi hírössze­foglaló, hétfőtől - szombatig 18 órakor. Sportélet - helyi sport­összefoglaló, hétfőtől - szomba­tig 19 órakor. Sporthírek min­den nap 07.40-kor és 11.40-kor. Esti műsoraink 20-22 óráig. Hétfő - Szívdobbanás. Kedd - Amerikából jöttem. Szerda - Jo­gában áll. Csütörtök - Videó Chatörtök. Péntek - Most vagy Soma. Szombat - A házibuli foly­tatódik. Vasárnap - Garfield és barátai. Éjszakai műsoraink 22 órától: Hétfő: Jazz Klub. Kedd: Music Bt. Péntek: Katapult DJ. Szombat: G-Pont. Vasárnap: Garfield és barátai. Szombati műsoraink: 6-10-ig Próbareg­geli, benne 7-8-ig: Mozaik. 10- 12-ig Szombati vendég. 12-14-ig Déli Kívánságműsor. 14-18-ig Élénk Délután, benne 15 órától Képviselői portré. 18-20-ig Esti Kívánságműsor. Vasárnapi mű­soraink: 6-10-ig Próbareggeli. 10-12-ig RádióZoo. 12-14-ig Déli Kívánságműsor. 14-18-ig Élénk délután, benne 15 órától: A siker kovácsai - Menedzserportré. 18- 20-ig Esti Kívánságműsor. Félpályás útzárral tiltakoztak Forgalomlassító demonstráció zajlott teg­nap Kecskeméten a Ceglédi úton, a Má­tyás király körúti kereszteződés és a Met­ro Áruház között. Nagykőrösön ugyan­csak félpályás útlezárás volt Kecskemét - Nagykőrös A kecskeméti megmozdulást helyi jobbolda­li politikusok (Fidesz, MDF, MIÉP) kezde­ményezték. Félpályás útlezárással kívánták felhívni a döntéshozók és a közvélemény fi­gyelmét arra, hogy a 441-es számú úton az utóbbi időben olyan mértékben megnöve­kedett a forgalom, hogy szükségessé vált a régóta tervezett északkeleti elkerülőút azon­nali megépítése. A demonstráció szervezői petícióban követelik, hogy 2004-ben kez­dődjenek meg az elkerülő utak tervezési munkái és 2005-ben a kivitelezés is valósul­jon meg. A tervezett nyomvonal a Tesco áruháztól a repülőtérig a becslések szerint felére csök­kentené a Ceglédi út forgalmát. A tegnap délután három és négy óra kö­zött tartó demonstráció nagy fennakadáso­kat okozott az egyébként is megterhelt úton. Mindkét irányban több mint száz gépjármű várta - többnyire türelmesen - a forgalom- irányító rendőrök váltakozó irányú tovább- hajtási engedélyét. A környéken lakók el­mondták: nagyon örülnek a látványos akció­nak és bíznak abban, hogy ilyen eszközök segítségével hamarabb megoldódik majd a számukra mindennapos zaj, közlekedésbiz­tonsági és rezgésprobléma. Az elkerülő út megépítése állami feladat, ezért a megfogalmazott petíciót átnyújtot­ták a Közlekedési Minisztérium képviseleté­Ha az elkerülőút megépülne, nem dübörögne ennyi kamion a Ceglédi úton. FOTÓ BANCZIK RÓBERT ben megjelent Molnár Péternek, a megyei közútkezelő kht. igazgatójának is, aki el­mondta: a 15 évvel ezelőtt megfogalmazó­dott probléma kivitelezésének egyetlen aka­dálya a forráshiány. Összehasonlító adat­ként elmondta, hogy a kormány szigorítási intézkedései miatt a Bács-Kiskun megyei büdzsé a harmadára csökkent, ezért az a szóban forgó útszakasz megtervezését sem fedezné. Tegnap délután Nagykőrösön is gépjár- műves tüntetők zárták le fél pályán - közel fél kilométer hosszan - a 441-es út Kecske­mét felőli szakaszát. A demonstrációt a helyi Fidesz-MPSZ szervezet kezdeményezte és ezzel Dél-Pest megye rendkívül rossz közle­kedési körülményeinek javítására kívánták felhívni a figyelmet. Konkrétan azt akarják elérni, hogy a környék közútjaiért felelős Pest Megyei Közútkezelő Kht. haladéktala­nul építtesse meg a Törteli út Nagykőrös fe­lőli részét. Az útnak e négy kilométeres sza­kaszán már alig háromméteresre kopott az aszfalt, életveszélyessé vált rajta a közleke­dés. A tüntetők ezen túl a Nagykőröst elke­rülőút, valamint az M8-as autópálya mielőb­bi megépítését sürgették transzparenseiken. Az úthálózat bővítésével elkerülné a várost az átmenő forgalom, ami az autópályadíj be­vezetése óta rendkívül megterheli a Cegléd és Kecskemét közötti 441-es utat. TUDÓSÍTÓINKTÓL Az eltűnt idő nyomában A legfrisebb hírek szerint nincs remény rá, hogy a kecskeméti tűzoltók belátható időn belül ki­költözzenek a belvárosból. A le­pattant laktanyát le kellene bontani, és a városházától húsz méterre lévő telket aranyáron le­hetne eladni. A befolyt pénzből, valamint önkormányzati és ál­lami forrásból épülhetne meg az áj, korszerű tűzoltólaktanya a város szélén. Jól ki van ez talál­va, évről évre felmerül az ötlet megvalósítása. Azonban állami pénzre továbbra sem lehet szá­mítani. Ismerősöm meséli: 1972-ben lépett be a kecskeméti tűzoltó­ság állományába. Amikor elő­ször kalauzolták körbe, el­mondták neki, hogy a pihenő­ben lévő ócska vaságyakat azért nem cserélik le, mert három év múlva úgyis új laktanyába köl­töznek. Ot év múlva mégis vet­tek heverőket. Tűzoltó ismerő­söm immár évek óta nyugdíj­ban van. Az új tűzolólaktanya továbbra is csak álom. Vajon mit mondanak annak az ifjú ti­tánnak, aki most csap fel tűzol­tónak Kecskeméten? m. gy. JUBILEUM. Tizedik tanévét ünnepelte a Kecskeméti Református Kollégium Általános Iskolája. Az 541 tanulóból több mint 230 gyerek varázsolt ünnepi hangulatot a jubileumi műsorban. ______ ■ Az érsek áldja meg a felújított szentélyt Kecskemét Május 20-án, az Úr mennybe­menetelének ünnepén, a kecskeméti Nagytemplom bú­csúnapján délután hat órakor dr. Bábel Balázs érsek ünnepi szentmisét tart. Az érsek megáldja és felszenteli a Nagytemplom felújított szen­télyét. A szentély felújítása a Nagy­templom teljes rekonstrukciójá­nak kezdetét jelenti. A szentély liturgikus kívánalmaknak meg­felelő, már nem ideiglenes meg­oldású, látványnak is szép, át­építését határozta el az egyház - tájékoztatta lapunkat Farkas László plébános. A cél az volt, hogy olyan anyagokat használjanak, mint amilyenekből jó kétszáz évvel ezelőtt a főoltár is készült. így az új kőoltár is tardosi vörös­kőből készült, mint a szentély­korlát. Az oltár asztallapja pedig süttői világos drapp színű ke­mény mészkőből. Vonalvezeté­se emlékeztet a meglévő barokk főoltár tömegére. Hasonlókép­pen az új ambó, Isten igéjének asztala is az említett anyagokból készült. A szentélyt a régi ce­mentlapok helyett süttői világos drapp kőlapokkal burkolták, mely alatt elektromos kábelek biztosítják a téli hidegben a kő­padló fűtését. A főoltárba 1791- ben, a templom felszentelésének ünnepére elhelyezett Szent Fa- usztusz és Szent Valentina vér­tanúk ereklyéit kiemelték és az új misézőoltár asztallapjába he­lyezték át. A szentélykorlát - változatlan formában - mintegy hat méter­rel hátrább került, közvetlenül a főoltár elé, így megnyílt a szen­tély a templomban helyet foglaló hívek felé. Negyven négyzetmé­ter felületű sötétvörös velúrsző­nyeget gyártattak le kevés ok­kersárga apró mintával, mely a szentélylépcső aljától a kőoltárt körülvéve egészen a főoltár előt­ti lépcső felső szintjéig esztéti­kailag szép látványt ad a meg­újult szentélynek. A szőnyeg egyrészt kiemeli az oltárt, más­részt összeköti a régi főoltárt a templomtérrel. A szentély felújításának ter­veit Dragonits Márta budapesti belsőépítész készítette. A kő­munkákat Fellegi Tamás kőfara­gó és műkőkészítő mester vé­gezte el. Az elektromos szere­lést Kurdik Tamás villanyszere­lő mester végezte. A szentély felújításának mintegy 7 millió forintos költségét Bakó Péter kegyes adományából tudták biztosítani. Harcolnak a pollen ellen Gulyás László madarával együtt állt a nemes ügy mellé. Kecskemét let nevében Farkas P. József har­cias fellépést ígért az allergén A kecskeméti Porta Egyesület iro- gyomok ellen amikor bejelentet- dájában, a Végh Mihály tér 5. te: pollenkommandó alakult. A szám alatt várják a parlagfűvel széles körű összefogásban részt fertőzött területek bejelentését, vesz a Városgazdasági Kft., a me- (telefon: 505-041, 505-042) A la- gyei kórház, a Vöröskereszt me- kossági jelzéseket továbbítják a gyei szervezete és a rendőrség közterület-felügyeletnek, vagy a munkatársai, mezei őrszolgálatnak. Az egyesü- ___________________________I Szolgáltatás ♦21.WO munkatárs világszerte ♦ PtcKvtaalá az Megoldások... Professzionális intézményi és ipari tisztító - és fertőtlenítő ter- mékek/rendszerek fejlesztése, gyártása és értékesítése területén világviszonylatban PIACVEZETŐ KONSZERN dinamikusan fejlődő magyarországi székhelyű vállalata élelmiszer-ipari divíziójának tevékenysége fejlesztéséhez ÉRTÉKESÍTŐ-SZAKTANÁCSADÓ pozícióra kínálunk állás lehetőséget. Elvárásaink: felsőfokú élelmiszer-ipari végzettség, tárgyalóképes angolnyelv-tudás, számítógépes ismeretek, délkelet-magyar­országi lakos vagy ott szeretne dolgozni, dinamikus, eredmény­orientált, jó kommunikációs készségű, megbízható és jó megje­lenésű személyiség, önálló munkavégzésre alkalmas, szorgal­mas, érvényes jogosítvánnyal rendelkezik. Feladatai: szaktanácsadói szolgáltatás nyújtása, professzionális termékértékesítés, ügyfelekkel való kapcsolattartás. Előnyt jelent: legalább 4-5 éves értékesítési gyakorlat a business-to-business területen, ipari higiéniai és HACCP- ismeretek, tejipari tapasztalat. Ajánlatunk: szakképzett, kiváló csapat, versenyképes jövedelem, intenzív betanítás, nemzetközi vállalati környezet. Ha hirdetésünk felkeltette érdeklődését, kérjük, fényképes szak­mai önéletrajzát {referenciaszemélyekkel és elérhetőségekkel) magyar és angol nyelven az alábbi jeligés címre küldje el: „FBD" Személyügy H-1519 Budapest, Pf. 429 ECOLAB www.ecolab.hu Akciós apartmanok Udo di Jesolón (Italia) 20% kedvezménnyel A magyar működtetésű EUROPA apartmanházban, központi helyen, a tengerparttól 100 m-re 2 és 3 helyiséges, max. 5 és 7 fős apartmanok bérelhetők június 12., 19.. 26-ai kezdő időponttal 1 vagy 2 hétre. LIDO Utazási Iroda Lakitelek, Széchenyi krt. 75/B Tel./fax: 76/448-638; 548-060; 548-061 Foglalás honlapunkon is: www.lidoutazas.hu Kérésére postázzuk prospektusunkat! 522066

Next

/
Thumbnails
Contents