Petőfi Népe, 2004. április (59. évfolyam, 77-101. szám)
2004-04-14 / 87. szám
4. oldal - Petőfi Népe MEGYEI KÖRKÉP VÉLEMÉNYEK 2004. Április 14., szerda Nézőpont Bálái F. István ______ Ju sson is víz, maradjon is! Esős napokat élünk, s ezen én nem tudok szomorkodni, még ha a napfényes tavaszt jobban is szeretem. A Duna-Tisza köze ugyanis kiszáradóban van, s minden csepp víz olyan, mintha egy elcsigázott sivatagi vándor kapná. Végre esik tehát, s csak örülhetünk annak, hogy az idei első negyedévben valamivel meghaladja a sokévi átlagot a csapadék, bár ez nem egyformán hasznos mindenkinek. Ideje volna azonban, ha minél többen látnák, hogy hosszú távú érdekeinknek Tavasszal gyakran fordult elő az utóbbi években, hogy nézeteltérés volt a bajai és szegedi székhelyű vízügyi igazgatóságok, valamint a Kiskunsági Nemzeti Park között, mert különböző szempontok szerint ítélik meg a szükséges vízszint mértékét a különböző belvíz- csatornákban. A természetvédelemért felelős nemzeti park minden zsilipet zárva tartana és visz- szafogná a vizet, a vízügyi igazgatóságok viszont nem szívesen viselnék a kárt az esetleges belvizes helyzet után. Az idén viszont úgy látszik, hogy jobban szót tud egymással érteni a két hivatal. A jelenlegi helyzetben a vízvisszatartást látják első számú feladatnak, bár az is igaz, hogy a víznek egyelőre bőven van helye. Az izsáki Kolon-tó szintje a vízügy szerint is 30 centivel alacsonyabb mint lehetne, ezért nem is időszerű azon vitázni - mint tavaly -, hogy mennyinek kellene lenni. Nem kizárt azonban, hogy rövidesen érdekes pereknek lehetünk tanúi. Jogtörténeti érdekessége is lehet majd annak az ítéletnek, hogy a bíbicfészkek számának csökkenéséért kell-e valakinek kártérítést fizetni, ki kapja majd a pénzt, és mennyit. Egyelőre a jogászok többségében is mosolyt fakaszt ez a lehetőség. Ám a természetvédők azt mondják, hogy ha a gazdák perelhetnek a belvíz okozta kárért egy olyan területen, amely évszázadokig mocsár volt, a nemzeti park is perelhet azért, mert a saját területén a szerinte helytelen vízkormányzás miatt kár keletkezett a madárállományban. Arra is van persze remény, hogy ilyen furcsa perek ne kezdődjenek. Az utóbbi években a vízügyi kormányrendeletekben megjelent a természetvédelem szempontja is, ami arra késztetheti a két hatóságot, hogy jobban értsék meg egymást, amire mindkét fél mutat is hajlandóságot. jelenleg a sok eső felel meg. Kártérítést ítél a bíró a természetnek?! Öregen és süketen nem kellett A kntyamenhely szűkös forrásokból tartja fenn magát Némedi Erzsébet gondoskodik a kutyákról, a menhely lakóiról. A kutyák egy része a gyepmesteri telepről kerül ide. FOTÓ: S. A. Kutyánként ötven forintból gazdálkodik naponta, a HÉROSZ kiskunfélegyházi ku- tyamenhelye, amelyet a Fidó bácsi Közhasznú Alapítvány tart fenn. Bevételük csak a személyi jövedelemadók egy százalékából, illetve a „perselyes helyeken” ösz- szegyűlő aprópénzből, néhány jó szándékú állatbarát által felkínált kisebb-na- gyobb összegből, valamint természetbeni adományokból származik. Kiskunfélegyháza Kiskunfélegyházán a Csólyosi úti menhe- lyen 56 kutya él jelenleg. Napi élelmezésükre, tisztántartásukra, védőoltásaikra, élősködőik irtására és gyógyszerezésükre tavaly még napi 50 forint sem jutott. Arról, hogy a körülményekhez képest a kutyusok jól érezzék magukat, Némedi Erzsébet gondoskodik, aki tanítás után - merthogy diplomás pedagógus - biciklire ül, és siet a menhelyre etetni, itatni és takarítani a kutyaürüléket. Mindezt örömteljes vakkantások hangzavarában teszi, hiszen jelenléte a kutyák számára egyenlő a néhány órás boldogsággal és azzal, hogy futkoshatnak egyet az udvaron. A menhely egyébként a Herman Ottó Magyar Országos Állat- és Természetvédő Egyesület (HÉROSZ) félegyházi szervezeteként működik. Az országos szervezetet sokan támogatják anyagilag - ha mással nem, hát adójuk egy százalékával - azt azonban kevesen tudják, hogy ebből a pénzből évek óta egy fillért sem látott viszont a helyi szervezet. Jó szándékú állatbarátoktól érkező adományokból, valamint a város több üzletében elhelyezett perselyekben összegyűlő aprópénzből gazdálkodhatnak, valamint a Marcényi Csaba által 1994-ben létrehozott Fidó bácsi Alapítványt számlaszámára átutalt adó egy százalékokból. A 2003-as teljes bevétel még a 400 ezer forintot sem érte el. Igaz, a Fehérkereszt Állatvédő Ligától kaptak 500 ezer forintot, ezt azonban kizárólag ivartalanításra fordíthatták. A menhe- lyes kutyák örökbeadásából szintén nincs hasznuk, ez a pénz jó ha annak költségét fedezi, amit a kutya (életben) tartására elköltötték. Az alapítvány kuratóriumának elnöke, Medgyesi József egyben a telep állatorvosa is, így ezzel sok pénzt megspórolnak, amit a kutyák napi ellátására fordíthatnak. Ami sokszor okoz problémát, az az, hogy a köztudatban az önkormányzati gyepmesteri telep és a kutyamenhely fogalma összekeveredik. A valóságban pedig csak a véletlen műve, hogy ez a kettő szomszédos egymással. A gyepmester csak 14 napig köteles tartani a befogott állatot, ez után az önkormányzat elaltathatná azokat. Ezek a kutyák végül általában a menhelyen kötnek ki, így az kutyalétszám százon felül van a Csólyosi úton. Árról pedig, hogy milyen állapotban kerülnek ide az állatok, talán elég ha két rövid példa áll itt: egy 10 éves fajtatiszta német vizslát adott le egy vadász, csak mert öreg lett és megsüketült, míg egy másik kutyát gázolajjal leöntve táláltak mega vasúti sínek mellett. S. A. Ősbemutató Baján FOTÓ: K. L. Gyorshajtás és figyelmetlenség A járművezetők gyakran azt hiszik, szimulátorban ülnek, és több életük van Kiskunhalas környéke SERULESES KÖZLEKEDÉSI BALESETEK KISKUNHALAS KORNYÉKÉN 1998 1999 2000 2001 2002 2003 Halálos baleset6 3 4 8 3 Súlyos baleset 25 24 33 17 27 33 Könnyű sérüléses 33 36 34 33 33 37 Összes baleset 58 66 70 54 68 73 Ittas okozók 5 2 4 5 9 11 Forrás: kiskunhalasi rendőrkapitányság Balázsevits Tamás a bajai színpadon. Színház Ősbemutatót láthatott a múlt héten a bajai színházlátogató közönség a művelődési központ kamaratermében. Pári Mirella (25 éves) bajai szerző Káin testamentuma című monodrámáját adta elő a 18 éves Balázsevits Tamás, Ottmár Attila ragyogó rendezésében, a III. Béla Gimnázium Színistúdiójának visszafogott kiviteleA Költészet Napja alkalmából ma 18 órakor tartja meg díjkiosztó ünnepségét a Kiskunfélegyházi Irodalmi Alapítvány a Móra Ferenc Művelődési Központ színzésében. A szerző, aki jelenleg a rabbiképző végzős hallgatója ezzel a pályaművel 2001-ben a békéscsabai művészeti olimpián dráma kategóriában első helyezést ért el. A Káin és Ábel bibliai történetének lélektani hátterét merész módon boncolgatja a színdarab. Az egyfelvonásos monodráma holnap és április 22-én, este 7 órakor látható az Árpád téri kamarateremben. K.L háztermében. A kuratórium kategóriánként ismerteti a beérkezett pályázatokat és elhangoznak a díjnyertes versek és prózák is. A havas-jeges utakon közlekedve a vezetők egy része megfeledkezett az óvatosságról Az előző év hasonló időszakához viszonyítva 2004 első negyedévében jelentősen növekedett a közúti balesetek száma Kiskunhalas térségében. A rendőrség szerint a szerencsétlenségek hátterében szinte minden alkalommal a gépkocsivezetők felelőtlensége, vagy figyelmetlensége áll. A kiemelt közúti ellenőrzések a húsvéti ünnepek után is folytatódnak. A halasi rendőrkapitányság statisztikái szerint területükön 2004 első negyedévében két halálos kimenetelű baleset történt, amíg a tavalyi év hasonló időszakában csak egy. Szintén növekedett a súlyos sérülésekkel járó szerencsétlenségek száma: a tavaÁtszervezi az önkormányzat a gazdasági hivatal működését. Felvetődött ugyanis az a kérdés, hogy a hivatal beváltotta-e a hozzáfűzött reményeket. A kérdésre igennel lehet válaszolni, de bizonyos változtatásokra azért szükség van. Évekkel ezelőtt azért hozták létre a gazdasági hivatalt, hogy a feladatok ellátására minél költségtakarékosabb legyen. A város oktatási intézményeinek a gazdasági feladatait látja el, de hozzá tartoznak a technikai dolgozók is. Átszervezés előtt az érintett inlyi kilenc eset után idén tizenkettőt jegyeztek fel a rendőrök. A könnyű sérüléssel járó balesetek száma pedig tizenegyről tizenötre növekedett.- Az elemzéseinkből úgy tűnik, hogy idén év elején kiemelkedő volt a havas-jeges útviszonyokat figyelembe nem vevő gépjármű- vezetők száma. Mintegy tíz balesettel kevesebb történt volna, ha a sofőrök óvatosabban vezetnek - mondta el Szlama István rendőrőrnagy, a halasi rendőrkapitányság közlekedési alosztályának vetézmények nem pedagógus létszáma 115 volt, ami jelenleg 100,5. Ez abból adódik, hogy csökkentették a takarítási, karbantartási valamint a konyhai dolgozók létszámát. Az intézkedés eredményeként az önkormányzat kiadásai éves szinten 15 millió forinttal kevesebb lett, tehát a képviselő-testület elérte szándékát. Bizonyos feladatok jobb szervezésével a jelenlegi rendszer még tovább finomítható. A takarítók irányítását, akik jelenleg a gazdasági hivatalhoz tartoznak, szorgalmi időben az intézményvezetők gyakorolnák. A karbantartókat és a fűtőket áthezetője. Mint kiemelte, a konkrét baleseti okok között első helyen a relatív gyorshajtás szerepel, vagyis, amikor valaki nem a látási-, és az útviszonyoknak megfelelően választja meg a jármű sebességét. Második leggyakoribb ok az elsőbbségi jog figyelmen kívül hagyása, a harmadik helyen pedig a kanyarodás szabályainak be nem tartása szerepel. Szlama István arra is rámutatott, hogy a közúti szerencsétlenségek okait vizsgálva alapvetően három tényezőt kell figyelembe lyezik a városgondnoksághoz. A Móricz Zsigmond Oktatási Intézménynél a munkaügyi feladatokat az iskolatitkár látja el, ezért a gazdasági hivatal létszáma „fél fővel” csökkeni fog. Az étkezéssel kapcsolatban a két főzőkonyhát össze lehetne vonni. Ezt a lehetőséget az elkövetkezendő időben meg fogják vizsgálni. Szót ejtett a képviselő- testület arról is, hogy a közétkeztetést vállalkozók vajon mennyiért vállalnák. Amennyiben a jelenlegi áraknál olcsóbban, akkor a későbbiek folyamán tárgyalni fog róla a testület, hogy vállalkozásba adják ki.__________________■ venni: az utak jellemzőit, a járművek műszaki állapotát, illetve a vezetők gondolkodásmódját. Az őrnagy szerint messzemenően ez utóbbival van a legnagyobb probléma, és ezt a legnehezebb megváltoztatni is - bár a megszigorított pontrendszer talán majd valamelyest elrettenti a sofőröket a felelőtlen magatartástól. Az alosztályvezetőtől azt is megtudtuk, hogy a kiemelt közúti ellenőrzések a húsvéti ünnepeket követően is folytatódnak Kiskunhalas térségében.- Szeretném felhívni a figyelmét minden gépjárművezetőnek, hogy ha egy sebesség- mérő készülékkel találkoznak, akkor ne számítsanak arra, hogy az adott útszakaszon, már nem lesz több ellenőrzés - figyelmeztetette a szabályokról megfeledkezni hajlamos vezetőket Szlama István. __________ s.i. Re ndőr határőrrel járőrözik Kiskunhalas Közös rendőr-határőr járőrt vezényeltek a kiskunhalasi közterületekre. A közös ellenőrzések célja, hogy a hatóság jelenlétével a közrendet, a közbiztonságot szilárdítsa és bűnmegelőzési feladatokat lásson el. A létrejött együttműködés révén remélik, hogy a lakosság biztonságérzete is növekszik majd. A járőr határőr tagjai elsősorban az idegenrendészeti feladatok terén teljesítik szolgálatukat, de a hatósági intézkedések során a járőrök kölcsönösen segítik egymás munkáját. pn Díjátadás Fél fős csökkentés a hivatalnál Tiszakécske