Petőfi Népe, 2004. április (59. évfolyam, 77-101. szám)

2004-04-14 / 87. szám

I 2004. ÁPRILIS 14., SZERDA MEGYEI KORKÉP Petőfi Népe - 5. oldal A Duna-Tisza köze A-tól Z-ig BAJA. A költségvetés szerint a bajai tűzoltóság tavaly 222,6 mil­lió forinttal gazdálkodhatott. Eb­ből a felhalmozási célú előirány­zat 11 millió forintot tett ki, mely­ből, - egyebek között -, vásárol­tak 20 garnitúra bevetési ruhát, gyorsbeavatkozó és más tömlőt, szivattyút és különleges védőru­hát. A karbantartásra és javításra (laktanya, szakmai eszközök, jár­művek, számítástechnikai eszkö­zök) 8,4 millió forintot fordítot­tak. Ez mellett el kellett látni az 58 fős állomány továbbképzését, te­kintve, hogy a mai kor igen nagy követelményeket támaszt a tűzol­tók felkészültségét illetőleg. En­nek a bajai állomány maradékta­lanul eleget tesz. BAJA. Bajai vallomások címmel tart zenés, vetített diaképes elő­adást id. Cserba György a régi Ba­járól pénteken délután 4 órai kez­dettel a Türr István Múzeum eme­leti kiállítótermében. Az idős lo­kálpatrióta az évtizedek során ké­szített fotóinak várostörténeti szempontból páratlan értékű gyűjteményét mutatja be. BÁTMONOSTOR. Szökött le gényt kerestek a polgárőrök a na­pokban. Pintér Mátyás, a Mohács­szigeti polgárőr egyesület elnöke tájékoztatása szerint egy nevelő­szülőknél élő állami gondozott fiú megszökött otthonról, és egy, az új mohácsi révben elcsent bicikli­vel kelt útra. Csaknem harminc kilométert kerekezett, mire Bát- monostoron autóval utolérték, majd hazavitték. JAKABSZÁLLÁS. Egy teherautó és egy kamion ütközött össze teg­nap délután az 54-es főúton Jakabszállás közelében. A súlyos baleset az 54-es főúton történt a 12-es kilométerszelvénynél. A ka­tasztrófavédelem ügyeletére úgy érkezett a bejelentés, hogy az egyik jármű sofőrje a roncsban rekedt, a sérültet a tűzoltóknak kell kiszabadítani. Az egyik jár­mű faárut szállított, a rakomány egy része az úttestre borult és tel­jes szélességében elzárta a főutat. KECSKEMÉT. A Bács-Kiskun Megyei Hadkiegészítő Parancs­nokság évek óta kiemelkedő telje­sítményt produkál a katonai to­borzás területén. 2003-ban csak­nem 300 fő kezdte meg szerződé­ses szolgálatát. A kecskeméti Szentgyörgyi Dezső Repülőbázi­son néhány nappal ezelőtt tartott toborzáson több mint 600 érdek­lődő jelent meg. Közülük 95 fiatal jelentkezett szerződéses katoná­nak, akikből rövidesen hetvenen kezdik meg a szolgálatukat őrka­tonaként, illetve gépkezelőként. A helyszínen szervezett toborzás le­rövidítette, meggyorsította a felvé­teli procedúrát. KECSKEMÉT. Holnap 16 órakor tartja soron következő bajtársi ta­lálkozóját a Honvéd Hagyománya őrző Egyesület területi szervezete a Tiszti Klubban. Napirendjükön többek között szerepel harctéri beszámoló és egyéb szervezeti ügyek. KECSKEMÉT. Kiss Dénes nyel­vész (és egyben író) ma tart elő­adást az Ifjúsági Otthonban. Az Ősnyelv - nyelvős című előadás 17 órakor kezdődik. KISKUNFÉLEGYHÁZA. Holnap délután 6 órakor Kovács Ferenc tanár „Kedvenc zenéim” címmel tart előadást a Petőfi Sándor Váro­si Könyvtárban. A műsorban részletek csendülnek fel Haydn Teremtés, Verdi Álarcosbál, Sosztakovics Jazz-szvit és Bach János Passió című műveiből. KISKUNFÉLEGYHÁZA. A „Gör­be lelkek tükrei” című kiállítás megnyitására a Móra Ferenc Mű­velődési Központba invitálják az érdeklődőket szombaton délután 4 órára. A tárlaton Dr. Csiky Lász­ló szobrász, Dr. Kardos Péter és Dr. Udvardy Csaba festőművé­szek valamint Tóth Antal karika- turista alkotásai szerepelnek. A kiállítást megnyitja: Dr. Garai Ist­ván alpolgármester, közreműkö­dik: Tóth Ákos (tárogató). KISKUNFÉLEGYHÁZA. Ma dél­után 4 órától tartja fogadóóráját a „Szívdobbanás az egészségért” Közhasznú Egyesület a TEMI Szakmaközi Művelődési Házban. Az érdeklődők Pogány Lászlóné- hoz fordulhatnak kérdéseikkel, problémáikkal. KISKUNMAJSA. Lelkes László fotóiból nyílik időszaki kiállítás a Konecsni György Helytörténeti Gyűjteményben. A tárlatnyitóra pénteken délután öt órakor kerül sor, melyen Csóti Péter, a majsai Arany János Általános Iskola igazgatója ajánlja a közönség fi­gyelmébe a felvételeket. KISKUNHALAS. Művészeti ösz­töndíjra írt ki pályázatot a város képviselő-testülete. A támogatás segítségével tanulmányi utakra, továbbképzésekre, mesterkurzu­sokra juthatnak el a sikerrel pá­lyázók. Intézményes iskolai okta­tás költségeire azonban nem lehet igénybe venni a pályázati támo­gatást. A jelentkezés feltételiről a városháza művelődési osztályán adnak bővebb felvilágosítást. KISKUNMAJSA. Sikertelen volt a település pályázata, melyet a fő­tér teljes rekonstrukciójára nyúj­tottak be. A város a régóta terve­zett munkálatokra, mintegy 800 millió forint támogatást remélt Brüsszelből. Az önkormányzat a sikeretlen pályázat ellenére sem vetette el a főtér átalakításának tervét, a pályázat anyagát átdol­gozva, ismét megpróbálnak majd uniós támogatáshoz jutni. KUNSZÁLLÁS. Lomtalanítást tart az önkormányzat a község belterületén szombaton. Az el­szállíttatni kívánt lomot reggel 9 óráig kell kitenniük a lakosoknak az út szélére úgy, hogy az ne aka­dályozza a gyalogos- és gépjár­műforgalmat. Felhívják a lakosság figyelmét, hogy a lomtalanításkor veszélyes hulladék és építési tör­melék nem helyezhető ki. MÉLYKÚT. Kutyaszámlálást tar­tanak a településen jövő pénte­ken. Az ebeket igazolvánnyal ellá­tott összeírók veszik majd nyil­vántartásba. Amennyiben a ku­tyatulajdonosok nem tartózkod­nak otthon az összeírásra kijelölt napokon, akár kaptak értesítést, akár nem, kötelesek munkaidő­ben felkeresni az agrárinformáci­ós irodában Bélánét, hogy a be­jegyzés megtörténjen. NEMESNÁDUDVAR Egymást érik a borversenyek a községben. Pénteken délután egy órakor, a helyi Kulacs Vendéglőben rendezi meg a 2004. évi borversenyt a Nemesnádudvari Hegyközség Vá­lasztmánya. NYÁRLŐRINC. A nyárlőrinci ál­talános iskolában jól működik a kézilabda oktatás. A fiúknál és a lányoknál is három-három csapat dolgozik a minél jobb sikerekért. Az ő megsegítésükre szombaton 19 órai kezdettel jótékonysági bált rendeznek az iskola tornatermé­ben. TISZAUG. A belső tér megfelelő átalakításával sikerül megvalósí­tani egy tornaszobát a gondozási központban. A negyven négyzet- méteres szobát hamarosan bir­tokba vehetik majd az idősek. Utána számukra megfelelő sza­badidős foglalkozásokat és test­edzéseket tartanak majd nekik a gondozók. VÁROSFÖLD. Sakkversenyt ren­deznek pénteken a Klubkönyvtár­ban. A megmérettetés délután 3 órakor kezdődik, mindenkit vár­nak nézőnek és versenyzőnek egyaránt. Bőven van helye az esőnek Az áprilisi csapadék egyelőre nem okoz belvízveszélyt a Duna-Tisza közén, ezért a vízgazdálkodásban a víz visszatartása a fő szempont - tájékoztatta lapunkat Ha­lász Rudolf, az ADUVÍZIG igazgatója. Kunszentmiklós határában viszont már konkrét „vízszintkonfliktus” is kibonta­kozott a nemzeti park és egy mezőgazda- sági termelő között. ______Bács-Kiskun Az ADUVÍZIG (Alsó-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság) tájékoztatása szerint az idén az első negyedévben valamivel több csapa­dék hullott a sokévi átlagnál, de egyelőre nincs belvízveszély. A korábbi időszakban ugyanis nagy vízhiány volt, ezért van helye a víznek. Az izsáki Kolon-tó szintje például 30 centivel alacsonyabb a lehetségesnél, ami azt jelenti, hogy ez a tározó köbméter­ben mérve milliós nagyságrendben tudja fogadni a vizet. A szabadszállási Balázs-ré- ten sincs gond, bár ez kényesebb hely. A nádtermelő gazdák ugyanis pert indítottak a vízügyi igazgatóság ellen, mert a belvíz miatt nem tudtak egy korábbi termést beta­karítani. Kunszentmiklós határában viszont már van konkrét vízszintkonfliktus, ami két terü­lettulajdonos között áll fenn. A Kiskunsági Nemzeti Park - természetvédelmi okokból - visszatartotta a vizet a saját területén, de a dunavecsei vízgazdálkodási társulás által üzemeltetett belvíz- csatornán. A víz szint­jét egy gazda a saját területén túl magas­nak találja, s úgy véli, hogy ez a nemzeti park magatartása mi­att van így. Az ügyről részletesen beszámolt lapunknak , Szilágyi Gábor, a Kiskunsági Nemzeti Park igazga­tója, valamint az ügy­ben pontosan tájéko­zott természetvédelmi munkatárs, Bankovics András is. Ők vitatják a gazdának azt az ál­láspontját,' hogy a nemzeti park okozná a magas vízszintet. A tapasztalatok végleges feldolgozása után az ügyre visszatérünk, megkérdezve a terme­lőket is. A Kiskunsági Nemzeti Park immár jog­szabály által biztosított lehetőséget is lát ar­ra, hogy a vízügyi igazgatóság hatáskörébe tartozó vízkormányzást a természetvédelmi szempontok szerint befolyásolja. Erre az úgynevezett vízjogi engedélyek felülvizsgá­lata során nyílhat mód, s ezt a folyamatot a nemzeti park sürgeti is. Rónai István, az tság vízínségben szenved, „..„.etése. míg Kecskeméten már most is problémás az FOTÓ: B. J. ADUVÍZIG osztályvezetője lapunknak azt nyilatkozta, hogy nagyon körültekintően kell eljárni az említett felülvizsgálat során, mert szakmailag rendkívül bonyolult ügyről van szó. A munka segítésére pályázat útján külső szakértő céget is felkérnek, de a folya­mat még az idén elkezdődik. BÁLÁI F. ISTVÁN NATO-KOMPATIBILIS honvédségi üzemanyagraktárt avatott Juhász Ferenc honvédelmi miniszter teg­nap Kecskemét-Hetényegyházán. Az átadáson Vári Gyula, a honvédelmi bizottság alelnöke (MSZP), Ba­logh László (MSZP), a megyei közgyűlés elnöke is részt vett. ___________________________ fotó. u. s. Bi zonytalan a KSH megyei igazgatóságainak jövője Kecskemét Nagy érdeklődés kísérte Med- gyessy Péter miniszterelnök tegnapi kecskeméti lakossági fórumát a Három Gúnár Ren­dezvényházban. A Központi Statisztikai Hivatal megyei területi igazgatóságainak megszüntetését firtató kérdésre a kormányfő elmondta: nem tud arról, hogy ebben a kérdésben végleges döntés született volna. Ugyanakkor nem árult zsákba­macskát. Leszögezte, hogy a jövő a kistérségeké és a régióké. Szá­molni kell azzal, hogy majd regi­onális rend szerint alakulnak át a hivatalok, így a KSH is. Egy kiskunfélegyházi felszólaló a kecskeméti Malom Center fel­építése ügyében kérte a kormány­fő támogatását. Medgyessy el­mondta: az 5 milliárdos beruhá­zás jó irányú fejlesztési elképze­lés, tiszteli azokat, akik kitarta­nak mellette. Egy másik polgár vi­szont arról számolt be, hogy a Malom túl nagy lenne, ő nem tá­mogatja felépítését. A miniszterel­nök szerint egy beruházás túl nagy volumene nem megfelelő el­lenérv. (A polgár az épület nagy­ságára, a kormányfő meg az 5 milliárd nagyságára gondolt, így nem igazán értették meg egymást - a szerk.) A mezőgazdasági idénymun­kákra alkalmazott külföldiekkel kapcsolatos kérdésre a fórumon Burány Sándor foglalkoztatási és munkaügyi miniszter válaszolt. Elmondta, hogy egyelőre még vi­tájuk van a gazdákkal, akik azt szeretnék, ha a külföldieket ol­csóbban alkalmazhatnák, mint a j magyar munkaerőt. A külföldi feketemunkásokra | vonatkozott egy másik felvetés I is, amivel kapcsolatban Med­gyessy Péter leszögezte: neki el- I sősorban a hazai munkavállalók és munkaadók érdekeit kell szem előtt tartania. Ezzel együtt természetesen normális helyze­tet kell teremteni a külföldiek al­kalmazása körül is - vélte a kor­mányfő a fórumon. ____________________M. GY. A tűzoltók átlagos éve Kiskunfélegyháza Tavaly 458 alkalommal vonultak ki (vélt vagy valós) káresethez a kiskunfélegyházi tűzoltók. A 219 tűzeset mellett 180-szor végeztek műszaki mentést, 9 riasztásról pedig kiderült, hogy a telefonáló szándékosan vezette félre a szol­gálatot - hangzott el a Kiskunfél­egyházi Tűzoltó-parancsnokság napokban megtartott évértékelő értekezletén. A 2003 szokatlanul hideg téli időjárása elsősorban a balesetek számát növelte meg ja­nuárban és februárban, de az árokba csúszott autók kiemelésén kívül a jégcsapok eltávolítása is folyamatos munkát adott a tűzol­tóknak. Úgy az események szá­ma, mint azok jellege és az álta­luk okozott anyagi károk tekinte­tében Retkes Illés tűzoltóparancs- | nők átlagosnak ítélte a tavalyi évet. Az alig több mint 200 milli­ós költségvetésből a tűzoltóság épületén kisebb felújítási munká­latokat tudtak csak végrehajtani, pályázatok segítségével pedig | eszközállományukat fejlesztet­ték. Lecserélték az elavult tolólét­rát, valamint felújították a gépjár- műfecskendőket is. ■ Pisztollyal, késsel Szolnok Villanyóra-leolvasónak adták ki magukat azok a támadók, akik hétfőn fegyverrel megfenyeget­ték és kirabolták áldozatukat. Pisztollyal és rugós késsel kényszerítettek ismeretlenek egy ötvenéves szolnoki nőt a la­kásán arra, hogy értéktárgyait átadja. Az ismeretlen rablók arra való hivatkozással, hogy a vil­lanyóráját jöttek ellenőrizni, be­mentek a lakásba, majd megtá­madták őt. A két ismeretlen férfi mintegy másfél millió forintot érő zsákmánnyal távozott. ■ Közéleti hír • Nők az Európai Unióban cím­mel rendez fórumot Baján az MSZP térségi szervezete ma 18 órától a Bányai Júlia-szakképző- ben. Az est vendége dr. Gurmai Zita országgyűlési képviselő. • Dr. Szabó Erika, Kiskun­halas és körzete országgyűlési képviselője holnap 13-15 óra kö­zött Pirtón, aznap 15.30-17.30 óra között Tázláron, tart fogadó­órát a polgármesteri hivatalban. • Zsigó Róbert, Baja és térsé­ge országgyűlési képviselője fo­gadóórát tart Dávodon holnap, Szeremlén pedig pénteken 16-17 óra között a polgármesteri hiva­talban. <RITZ> Külföldi tulajdonú vállalatunk dinamikusan fejlődő termelésének bővítéséhez BETANÍTOTT MUNKÁRA további férfi és női munkatársakat keresünk. Jelentkezzen bátran, e ha jó a kézügyessége e ha igényes a munkájára • ha tényleg dolgozni akar • ha vannak céljai • ha szeretne egy teljesítmény­orientált csapat tagja lenni ^ Jelentkezését a következő telefonon várjuk: 76/504-010, Trenka Katalin.

Next

/
Thumbnails
Contents