Petőfi Népe, 2003. december (58. évfolyam, 279-303. szám)

2003-12-15 / 291. szám

9. OLDAL Petőfi Népe-------------------------­S port Kék tükör A tűz már nem lobog úgy SPORT VILÁG Zsebesek és 10. oldal pengézők Mai magazin SMS-posta, rejtvények, horoszkóp, 12. oldal recept 13. oldal Influenzásán a hatodik helyen Műkorcsolya Sebestyén Júlia a hatodik he­lyen végzett a Colorado Springs- ben rendezett műkorcsolya Grand Prix-fináléban. Az idei Európa-bajnokságon bronzérmes versenyző - aki első magyarként kvalifikálta magát a sorozat döntőjébe - a vasárnapi kűrben az ötödik lett, de ez nem volt elég ahhoz, hogy az összetett­ben előrébb lépjen.- A kűröm úgy sikerült, ahogy szerettem volna - nyilatkozott Sebestyén. - Mind az öt triplát megugrottam, és a kombináció­im is kifogástalanul sikerültek. Nem véletlen, hogy a technikai pontozásban a harmadik helyre hoztak ki. Több szakember is gratulált a kűrhöz. Az összesítés- szerepeltem. A győzelmet némi ben ugyan nem léptem előre, de meglepetésre a japán Szuguri mégis teljesen elégedett vagyok, Fumie szerezte meg. hiszen influenzám ellenére is jól _________________________! E lpáholták a kecskeméti kosarasokat Kosárlabda NB I/A-csoportos férfimérkőzés: Dombóvár - Univer KSE 93-74 (23-28, 27-12, 21-18, 22-16). Dombóvár, 800 néző. Vezette: Bodnár, Papp. Kecskemét: Bradford 19/6, Horváth Á. 11/6, Mérész T. 2, McClendon 28,.Heinrich 2. Cse­re: Dohány 2, Szarvas 2, Horváth Cs. 8. Edző: Meszlényi Róbert. Az eredmény alakulása, 5. p.: 11-13, 15. p.: 38-36, 25. p.: 61-47, 35. p.: 84-62. Kipontozó­dott: Fisher (30. p.) Az első negyedben az Univer KSE gárdája jutott előnyhöz, de a második tíz percben a hazaiak át­vették a játék irányítását és a ve­zetést is. A 35. percben a különb­ség húsz pont fölé nőtt a két csa­pat között, s a dombóváriak a mérkőzés végéig tartani tudták jó formájukat. Kitűnt: Legrange 19/6, Halimics 17/9, Krasznai T. 12/6, illetve Bradford, McClendon. Meszlényi Róbert: - Úgy ter­veztük, hogy három légiósunk vi­szi a hátán a csapatot, de amíg csak egy, addig többre nem szá­míthatunk. ■ Hírek KÉZILABDA BL. Tegnap a Pick Szeged férfigárdája fogadta a tava­lyi BL-győztes francia Montpellier együttesét. A hazaiak remekül ját­szottak a Bajnokok Ligája nyolcad- döntőjének első felvonásán, s en­nek köszönhetően megnyugtató, 29-22-es győzelmet arattak a fran­ciák felett. Szombaton a Fotex KC Veszprém férfi kézilabdacsapata 33-29-re vereséget szenvedett az FC Barcelona otthonában, a Bajno­kok Ligája nyolcaddöntőjének első találkozóján, így maradt továbbju­tási esélye. A visszavágókra jövő szombaton kerül sor. A rövidpályát is érzik Úszás sen második dublini sikerét arat­---------------------------------------------- ta, s két aranyérméhez még egy A nyitó után a befejező napon is bronzot is hozzátett 800 m gyor- Európa-bajnoki címet szerzett son nyújtott teljesítményének Risztov Éva: a magyar klasszis a eredményeként, dublini rövidpályás Eb-n tegnap a Cseh László, a 400 méteres 400 m vegyesúszásban védte meg vegyesúszás tavalyi rövidpályás a tavaly Riesában kiharcolt titulu- Eb-bronzérmese, nagymedencés sát. A18 éves magyar versenyző a világbajnoki másodikja ezúttal a 200 m pillangó után 400 m vegye- dobogó tetejére állhatott.______■ T eljesíthető csoportokban MEZEIFUTÓ-Eb. Kálovics Anikó, igazolva jó formáját, bronzérmet szerzett a skóciai Edinburgh-ban rendezett mezeifutó Európa-baj­nokságon. Győzött a britek világ- klasszisa, Paula Radcliffe, a máso­dik helyen az etióp származású, tö­rök színekben induló Abeylegesse végzett. Az elmúlt hónapokban Kálovics több portugáliai és svájci viadalon is dobogóra került. ÖTTUSA. Egyik magyarnak sem sikerült szombaton olimpiai kvótát szereznie az athéni öttusa Világku­pa-döntő férfi versenyében. Balogh Gábor a 8., Horváth Viktor a 15., Kállai Ákos a 17. helyen zárt. Teg­nap a nők is betliztek, így a magya­rok közül egyelőre továbbra is csak a vüágbajnok Vörös Zsuzsanna te­kintheti magát az ötkarikás me­zőny tagjának. A Vk-fináléban Vö­rös a 9., Simóka Bea a 22., Füri Csilla a 23. helyen végzett. KOSÁRLABDA. NB I/B-csopor- tos férfimérkőzésen: Siókosár UK-Bajai KK 109-75 (22-24, 25- 18, 33-16, 29-17). TOTÓEREDMÉNYEK ­50. HÉT 1. Bochum-Frankfurt 1-0 1 2. Hamburg-Freiburg 4-1 1 3. Hertha-1860 München ' 1-1 X 4. Kaiserslautern-Schalke 0-2 2 5. Leverkusen-Bremen 1-3 2 6. Rostock-FC Köln 1-1 X 7. Woltsburg-Hannover 2-1 1 8. Mönchengladbach-Dortmund 2-1 1 9. Petugia-Sampdoria 3-3 X 10. Ancona-Lazio 0-1 2 11. Bologna-lntemazionate 0-2 2 12. Juventus-Parma 4-0 1 13. Reggina-Chievo 0-0 X pluszmérközés: 14. Bayern München-VfB Stuttgart 1-0 í Kosárlabda / Eb-2005 Belgrádban elkészítették a 2005-ös férfi és női kosárlabda Európa-bajnokság jövő szep­temberi középdöntőjének a be­osztását. Mindkét magyar vá­logatott „teljesíthető” csoport­ba került. A legutóbbi Eb 10. helyén vég­zett női együttes az ötödikként záró - és 2001-ben kontinenselső - franciákat, továbbá a tornára ki sem jutott litvánokat és olaszo­kat kapta ellenfélül. A csoport­győztesek mellett a két legjobb második helyezett jut ki a török- országi Ankarában, Bursában és Izmirben két év múlva sorra ke­rülő seregszemlére. A férfiaknál a magyarok a vi­lágbajnoki bronzérmes néme­tekkel, illetve az ukránokkal és belgákkal találkoznak. A kvar­tettből az első két együttes vehet részt a Szerbia-Montenegróban rendezendő Eb-n, a többi 9 gár­da közvetlenül a 2005-ös nyi­tány előtt selejtezőtornát játszik, melynek győztese szintén kvali­fikálja magát. _______________u S PORTKARÁCSONY. A Tesco kecskeméti áruházában szombaton sportkarácsonyt rendeztek, melyen többek mellett nanbudo-, BMX- bemutatóknak tapsolhattak a jelenlévők, de fellépett a Grapevine tánccsoport is. A Mikulás - a gyermekek nagy örömére - ajándéko- kat osztogatott._____________________________________fotó: b. r. N épes mezőny a tornászoknál Kiskunhalas A hét végén immár 29. alka­lommal rendezték meg Kis­kunhalason és Kiskunfélegy­házán a Túlit Péter tornász- edző-testnevelőről elnevezett nemzetközi versenyt. A két­napos korosztályos viadalon a magyarokon kívül kitűnő külföldi tornászok is bemutatták gyakorlataikat. Szombaton a halasi Bibó-gimnázium Horváth Ist- ván-sportcsamoka adott otthont az egyéni össze­tett- és a csapatversenynek. A rangos hazai nemzet­közi tornaversenyen az induló tizenhét ország együttese között ott volt az évek óta remek gárdává érkező India csapata is. Magyarországot a kiskun- halasi és a győri versenyzők képviselték. Az egyéni összetett versenyben taroltak az indi­aik. A magyarok közül egyedül a győri Fazekas Pé­ternek sikerült a dobogóra állnia, aki a ’87-es kor­osztályban lett második az indiai Rohit Jaiswal mö­gött. A további győztesek (’88-as születésűek: Abaly Chanmishra (India), (’89): Alok Ranjan (India), (’90): Dezesh Kumar (India) ...11. Farkas Gábor (Kiskunhalas), (’91): Mitch Jarvish (Nagy-Britan- nia), (’92): Mitinn Mishra (India). Csapatverseny: 1. India, 2. Szlovénia, 3. Győr. A Tulit-vándordíjat a győri Fazekas Péter nyerte. A szerenkénti döntőket tegnap, Félegyházán rendezték, melyről keddi szá­munkban számolunk be olvasóinknak. A halasi Bibo-gim- názium Horváth István-sportcsar- nokában a halasi Fazekas DSE ver­senyzője, Gyóni Roland, ugrás gya­korlat közben. Wk A Kaposvár öt játszmában nyert Röplabda Kása, Rapi. Edző: Karagics Má- Karagics Mátyás: - Nagy küz­--------------------------------------------- tyás. delem jellemezte az első két szet­E xtra Liga férfimérkőzés: Ko- Kitűnt: Nagy R, Urfi, Szabó Z. tét, melyben a várakozásnak méta Kaposvár - Phoenix Me- A kecskeméti gárda szoros megfelelően játszott a kecskeméti cano Kecskeméti RC 3:2 (-20, - küzdelemben hozta az első két csapat. A harmadik játszmában 19, 17, 23, 5). Kaposvár, 300 né- játszmát, majd ugyanilyen nagy pontatlanná váltunk, s egy kicsit ző. Vezette: Donkó, Mocsnik. csatában veszítette el a soron kö- fejben is elfáradtunk. Hiába, nem Kecskemét: Tamás, Buday, vetkező két tízpercet. A döntő vagyunk hozzászokva az ilyen Nagy R, Urfi, Somodi, Szabó, szettet - ahogy mondani szokták hőfokú mérkőzésekhez. Csere: Rácz (liberó), Kodácsy, - fejben nyerték meg a hazaiak. __________________________S E gyre népszerűbb a Honda The Power of Dreams Magyarországon is növelte eladásait a Honda. A 34 %-os növekedés a széles modellpalettának, az egyes típusok erényeinek és minőségének köszönhető. A kiskategóriában induló Jazz ki­magasló méretű és variálhatóságú utas- és csomagtérrel rendelkezik, amely mellé 5,5 1- es átlagfogyasztás párosul. 2004. májustól a paletta 1,2 1-es változattal bővül. A Civic 3 és 5 ajtós változatának modellfris- sítése kategóriájának legnagyobb utasterű és komfortú autójává teszik a modellt (az angol What Car ma­gazin alapján), melynek 1,7 1-es CTDi dízel változata szintén cse­kély fogyasztásával és meggyőző erejével hódít. Az új Accord talán a Honda paletta legkifinomultabb tagja, prémium tartalommal és mi­nőséggel, 2004. februártól 140 LE- s, 340 Nm forgatónyomatékú, 5,41- es fogyasztású i-CTDi dízellel is el­érhető lesz. Aki pedig a családi ba­rangolások és a téli autózás szerel­mese, a négykerékhajtású CR-V- ben talál partnerre, hiszen valóban z' sokoldalúan használható. Győződjön meg személyesen is a Hondák páratlan egyéniségéről! Csemák Kft. 6000 Kecskemét, Szt. István krt. 23/K • Tel.: 76/506-555 hondacsernak@microsystem.hu V

Next

/
Thumbnails
Contents