Petőfi Népe, 2003. december (58. évfolyam, 279-303. szám)

2003-12-15 / 291. szám

10. oldal - Petőfi Népe LABDARÚGÁS 2003. December 15., hétfő §j ||| Mérlegen a megyei I. osztályú bajnokság Bízón yítványosztás az NB II-ben Minden meccsen nyerni akarnak A hartai labdarúgócsapat, a megyei I. osztályú bajnokság őszi első helyezettje. 1. Harta 12 1 2 99-17 37 A Harta labdarúgócsapata egy éves NB III-as kitérő után az ősszel ismét a megyei első osztályba nevezett. A Szauer Tamás edző által irányított gárda, nyolcvanhárom száza­lékos őszi teljesítménynek köszönhetően, az első helyről várja a folytatást. Az egyesü­let ifjúsági csapata az előkelő második helyen zárt.- Milyen játékerőt képvisel a me­gye I. tizenhat felnőtt csapata?- A megyei első osztály őszi végeredmények reálisan mutatja az erőviszokat - mondta Szauer Zoltán, a hartaiak szakmai veze­tője. - A mezőny három részre osztható. Az első négy helyen ál­ló- gárda játéktudásban és szer­vezettségben is kimagaslik a töb­bi közül. Rájuk nem érvényes az a mondás: hogyha jó formát fog­nak ki, bármelyik ellenfelüket le­győzhetik, ha pedig nem, akkor bárkitől kikapnak. Ez a négy csa­pat az ősz során folyamatosan jó átlagot hozott és - ha néha nehe­zen is, de - a megszerezhető pontok nagy részét begyűjtötte. Aztán van jónéhány úgynevezett középcsapat, amelyek hazai pá­lyán bárkit elkaphatnak, még a a dobogósokat is. A többiek, az al­sóház gárdái, amelyek ellen ne­künk elméletileg oda-vissza min­den pontot be lehet és be kell gyűjteni.- A Harta végig az élbolyban volt, ám az őszi első helyet csak az utolsó fordulóban aratott győ­zelmével szerezte meg.- A szezon végén kell az élre állni, nem az elején! Azt már a rajtnál tudtuk, hogy győztes rang­adók nélkül nem kerülhetünk az első helyre. Izsákon és Kalocsán ugyan elbuktunk, de szerencsére a 15. fordulóban nyertünk Akasz­tón. A végelszámolásnál is sokat számít majd, hogy tavasszal eze­ken a meccseken hazai pályán hogyan végzünk. Talán még en­nél is fontosabb lesz a középcsa­patok - például a Mélykút, a Majsa, a Soltvadkert - elleni jó szereplés. Ha ezeket a mérkőzé­seket megnyerjük, akkor eséllyel pályázunk az első helyre. Bár konkrétan a bajnokság megnye­rése nincs a csapat elé tűzve.- Akkor mi a cél1- Az, hogy minden mérkőzést nyerjünk meg.- Ebben azért benne van az el­ső hely megszerzése...- Persze, feljutni viszont nem akarunk. Tavaly már végigjátszot­tunk egy szezont az NB Ill-ban. Elég volt. A csapat és a szurkolók is sokkal jobban élvezik a megyei I. osztályt. Előfordult, hogy 150-200 néző kísért el bennünket egy-egy rangadóra, olyan hangu­latot teremtve ezzel, mintha oda­haza játszanánk. Nem beszélve arról, hogy így az egyesület is ala­csonyabb költséggel működhet.- őszi teljesítményük alapján kiket emelne ki a csapatból?- Vékony Péter, Bujáki Sza­bolcs, Sebestyén Zsolt, Szauer Tamás folyamatosan jól játszott. Pozitívumként értékelem még, hogy nem csak egy vagy két ki­emelkedően gólerős játékosunk van, hanem többen is képesek el­dönteni egy meccset.- Terveznek-e változtatást a ke­retben?- Egyet mindenképpen. Kö­zéphátvédünk, Molnár Sándor Németországba ment dolgozni, a helyére igazolnunk kell. Ugyan­akkor elképzelhető, hogy szűkít­jük a keretet. Tavaly, egy osztál­lyal fejlebb mindig létszámgon­dunk volt. Két játékost igazoltunk a nyáron, ám azzal nem számol­tunk, hogy a megyében nincse­nek olyan kemény meccsek, így nem volt annyi sérültünk. Mivel általában fölényben játszottunk, nem kényszerültünk szabályta­lanságokra, ezért nem is kaptunk annyi eltiltást. Néhány játékos, aki az előző évben folyamatosan szóhoz jutott, ősszel csak a kispa- don ült. Ez pedig se a labdarúgó­nak, se a csapatnak nem jó. Az­tán sok tehetséges ifistánk van, akik hamarosan a nagycsapatban is helyet követelnek majd maguk­nak. A fiatalokat folyamatosan versenyeztetjük, az ifjúságiakkal Kövesdi Sándor, a serdülőkkel Bleszák Sándor, a gyerekekkel Csehi János és Molnár András edző foglalkozik. A téli pihenő után a felkészülést január végén kezdjük, akkorra már a keret ki­alakításával kapcsolatban is vilá­gosabban látunk. Az ellenfelekről annyit, hogy amelyikük bajnok akar lenni, annak tavasszal a Hartát is le kell győznie. tz.«, A tűz már nem lobog úgy 2. Izsák 12 1 2 50-18 37 Az Izsák megyei I. osztályú csa­pata a második helyről várhatja a tavaszi fordulók megkezdését. Azonos pontot gyűjtöttek, mint az első helyezett Harta, csak a gólkülönbségük rosszabb. A foly­tatás minden bizonnyal izgalmas lesz, mert kettőjükön kívül né­hány csapat még beleszólhat a bajnoki aranyérem sorsába.- Milyen tervekkel vágtak neki a bajnokságnak? - kérdeztük Gréczi Gábor edzőt.- Azt lehet mondani, hogy ez­úttal is az élmezőnyben való részvételt tűztük ki célul. Tudtuk, hogy az idei bajnokságban mások az erőviszonyok. A Harta nem vállalta az NB III-at, és rajtuk kí­vül is még néhány csapat bejelen­tette igényét a bajnoki címre. Ko­molyabb riválisaink akadtak, de a mezőny nem sokkal erősebb. Né­hány csapat az élmezőnyben sze­repel, mások a középmezőnyben harcolnak, míg akadnak olyanok, akik a kiesést szeretnék elkerülni.- Elégedett a játékosokkal?- Az eredmény alapján azt mondom, igen. Amennyiben vi­szont az eredmény mögé nézek, akkor néhány játékost leszámít­va, nem voltam maradéktalanul elégedett. Az edzéslátogatottság hiánya nagyon nagy probléma nálunk. Sajnos a létszámunk is megcsappant. Két ifjúsági játékos került a felnőttek közé, de ők ter­mészetesen még nem meghatáro­zóak. Öt játékos távozott a nyá­ron, helyettük jött Makrickij, és három régi labdarúgó, Márton, Kurucsai és Bankes, akik már sze­repeltek Izsákon az NB Ill-ban. A játékosállomány alapján azt mon­dom, hogy mi vagyunk a legerő­sebbek, de önmagában ez arra nem elég, hogy kiugró teljesít­ményt nyújtsunk. Ahhoz munka is szükséges, amit nem mindig tudtunk maradéktalanul elvégez­ni. Sérülések és eltiltások is hát­ráltattak, és a játékunk sem volt mindig kiegyensúlyozott.- A fiatalabbak csapatba építé­se a terv szerint történt?- Hazudnék, ha azt monda­nám, ezt akartuk. így alakult. Jó játékosok mentek el tőlünk, jó já­tékosokat akartunk igazolni. En úgy látom, hogy a mostani me­gyei I. osztályban a jó játékosokat az idősebbek között kell keresni elsősorban. Az lenne a jó, ha egy­séges, fiatal csapatunk lenne, de az, hogy ez eredményességgel is párosuljon, az még ilyen szinten is nagyon nehéz. A fiatalok kö­zött kevés a jó és tehetséges focis­ta, ezért is döntöttünk az idősebb játékosok mellett, és persze őket ismertük is.- Mi várható a tavasszal?- Azt remélem, hogy sikerül rendezni a sorokat, a problémá­kat tudjuk orvosolni. Aki benne van az amatőr futballban tudja, hogy ez nem olyan egyszerű. A munkahelyi elfoglaltság mellett nehéz motiválni a játékosokat az edzéseken. Nálunk talán egy ki­csi elégedett a társaság. Többen úgy érezték, hogy elérték már a maximumot az által, hogy két­szer bajnokságot nyertünk és az NB Ill-ban is játszottunk. Olyan elérhetetlen célok nincsenek már előttünk, ami más csapatnál esetleg motivációt jelenthet. Nem azt akarom ezzel mondani, hogy a játékosok nem akarnak nyerni, mert minden mérkőzésre úgy készülünk, hogy győztes­ként hagyjuk el a pályát, csak ta­lán a tűz nem lobog úgy. Úgy gondolom, hogy ebben az osztályban a Hartának, a Ka­locsának, az Akasztónak és ne­künk azonos esélyeink vannak. A legesélyesebb a Harta, de az egymás elleni mérkőzéseken sok múlhat és a kötelezőnek mon­dott győzelmeket is hozni kell, ami szintén nem egyszerű. A cé­lunk az, hogy továbbra is jól sze­repeljünk és a tavasszal se ve­szítsünk pontot hazai pályán. Ha ezt meg tudjuk oldani, akkor nem lesz probléma. _______sz.t. A felsőházban reménykednek Szinte teljesen kicserélődött a bajnoki rajt óta az NB Il-es Kiskunhalasi FC játékoskerete. A csapat összekovácsolása kicsit lassabban si­került, mint azt a szakvezetők remélték, de az őszi 13. hely miatt nincs elkeseredés a kék-fe­héreknél. Mint megtudtuk: ha sikerülnek az erősítési tervek, akkor bíznak benne, hogy az idény végére az első hét között végez a KFC. 13. Kiskunhalas 4 2 9 20-30 14 Duzmath és Huszár mellett, mindössze a Máj sáról visszatérő Kuklis maradt hír­mondónak az NB II. Winner-cso- portjában szereplő Kiskunhalasi FC egy évvel korábbi keretéből. Az egykori ki­váló újpesti középpályás, Schróth Lajos személyében pedig új szakvezető debü­tált a halasi kispadon. A mezőny egyik legszerényebb költségvetésű csapatánál így nem szőhettek vérmes reményeket, ráadásul a sorso­lásuk sem volt kedvező.- Az újoncoknál rendszerint vendégesked­tünk. Ezek a csapatok kettőzött elszántsággal igyekeztek bizonyítani közönségük előtt. Eze­ken a jókora utazással járó „kirándulásokon” nem sok babér termett a számunkra, holott jónéhány meccsen „partiban” voltunk, de a sze­rencse is rendre elpártolt tőlünk - vélekedett az őszi szezon elejéről Harkai Péter, a KFC techni­kai vezetője. - úgy vélem, hogy az ismert körül­ményekhez és a pénzügyi lehetőségeinkhez ké­pest elfogadhatóan teljesített a csapat, hiszen ősszel még soha nem gyűjtött ennyi pontot a Halas. Az idényre 17 pont megszerzését tervez­tük és ettől mindössze egyetlen győzelemmel maradtunk el. Az utolsó öt fordulóban négy ta­lálkozót nyertünk zsinórban, s a zárómeccsen is csak a hajrában maradtunk alul az esélytele­nebbnek tartott salgótarjániak ellen. A létünket meghatározza a helyi önkormányzat támogatá­sa, melyre ígéretet kaptunk és bizakodva tekin­tünk a folytatás elé. Természetesen szeretnénk a felnőtt keretet is megerősíteni, és fontos az is, hogy a jó alapokkal rendelkező utánpótlásunk­nak biztosított legyen a versenyeztetési lehető­sége - mondta el Harkai Péter. A halasi labdarúgó szakemberek úgy vélik, hogy a megígért 8,5 millió forintos városi támo­gatás elegendő lenne’a gond nélküli szereplés­hez, amely a korosztályos csaptokra is vonatko­zik. Nagyon fontosnak ítélik azt is, hogy a város százszázalékban álljon az utánpótlás nevelés tá­mogatása mögé, mert csak így lehet stabil jövő­képe a halasi labdarúgásnak. A csapat menedzse­re, Potássy János továbbra is hosszú távú terve­ket sző a kiskunhalasi focicsapattal, de ehhez mindenképpen szükség van a település segítsé­gére. A KFC játékoskeretét jelenleg 19 labdarúgó al­kotja, akik mindannyian munka mellett sportolnak. Mint megtudtuk három posztra szeretnének új játékosokat iga­zolni. Schróth Lajos kívánságlistáján egy középső hátvéd, egy jobb oldali fu­tó és egy vérbeli befejező csatár szere­pel. Góllövőre szükség lenne Halason, mert a tizenöt forduló során mindössze 20 alkalommal örülhettek gólnak a ha­lasiak. A védelem eközben 30 gólt gyűj­tött be, de tudni kell, hogy középpályá­sok látták el a középső védő szerepkörét is.- A mutatott játék elmaradt a várttól, de tud­tuk, hogy egy új csapat építésének lesznek buk­tatói. Arra viszont nem gondoltunk, hogy kilenc fordulón keresztül tart a gyengébb teljesítmény - vont gyorsmérleget Schróth Lajos. A vezetőedző szerint nem a képességbeli hiányosságok, hanem az összeszokatlanság volt elsőszámú oka a várt­nál halványabb bajnoki rajtnak.- Három játékos teljesítményét mindenképpen ki kell emelni. Balogh Balázs végig egyenletes, re­mek játékot nyújtott. Kiválóan helytállt a közép­ső védő posztján a 37 éves Gyimesi Jenő, akit ere­detileg középpályásnak igazoltunk, de az utolsó meccseken söprögetőként is bizonyított. Elége­dett voltam Szigeti Zsolt teljesítményével is. Ha a tervezett igazolások létrejönnek, akkor jó az esély arra, hogy az első hét közé küzdjük magun­kat - értékelt Schróth Lajos. A Kiskunhalasi FC január 12-én már megkezdi a felkészülést a tavaszi szezonra. A mindennapos foglalkozások mellett, tíz napra edzőtáborba vo­nulnak. Rangos ellenfelek is várnak a halasiakra, hiszen az Újpest, a Vasas és az MTK is a lehetsé­ges tesztpartnerek között szerepel. A Ferencvá­ros juniorjai ellen február 4-re már lekötötték a találkozót, de a „nagyFradi” is ígérte, hogy bepó­tolják az ősszel elmaradt edzőmeccset. A KFC játékosai az őszi meccseken 2 piros és 28 sárga lapot gyűjtöttek be. A házi góllövőlista sorrendje, 6 gólos: Sidó. 4 gólos: Szabó. 3 gólos: Lukács. 2 gólos: Balogh, László. 1 gólos: Várkonyi, Szigeti és Schwak 1-1, __________tk. L ISZTESÉK AZ ÉLEN! A Bundesliga 16. fordulójában a Bayern München 1-0-ra legyőzte az addigi listavezető VfB Stuttgartot. így a Bayer Leverkusen ellen aratott 3-1-es győzelmével a Werder Bremen állt az élre. A brémaiak 3. gólját Lisztes Krisztián szerezte, aki (jobb- ra) csapattársával, Ümit Davalával örül a sikernek.________«pa-fotó Hí rek KLUB VILÁGKUPA. A Liber- tadores Kupa-győztes argentin Boca Juniors nyerte a Klub Vi­lágkupát, miután a jokohamai mérkőzésen 11-esekkel legyőzte a Bajnokok Ligájában címvédő Milant. Mivel a rendes játékidő és a hosszabbítás után is 1-1 volt állás, büntetőpárbajra került sor, amelyet az argentinok nyertek 3-1-re. A Boca története során harmadszor nyert. Az 1960 óta tartó vetélkedés állása: Dél- Amerika - Európa 22-20. REKORDOT jelent a spanyol bajnokságban az a 15 sárga és 6 piros lap, melyet a szombat esti Espanyol-Barcelona (1-3) városi derbin osztott ki a bíró (hármat az egyik, hármat a másik csapat­nak). Az eddigi csúcsot - öt ki­állítással - a 16 évvel ezelőtti Espanyöl-Real Mallorca találko­zó tartotta. ■ Az új kapitány: Lothar Matthäus VÁLOGATOTT A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) tegnapi rendkívüli elnök­ségi ülése után bejelentették, hogy január 1-jétől Lothar Matthäus lesz a válogatott szövet­ségi kapitánya. A német szakem­ber megbízatása 2005. december 31-ig szól, illetve ha a csapat ki­harcolja a részvétel jogát a 2006-os világbajnokságra, akkor ott is Matthäus fogja vezényelni az együttest.- Játékosmúltja és emberi tu­lajdonságai alapján megfelelő a posztra - mondta az új szakveze­tőről Bozóky Imre MLSZ-elnök, aki nem árulta el, mekkora szava­zati többséggel nyert a legutóbb a szerb-montenegrói Partizán Be­ogradnál dolgozó Matthäus. A 42 éves szakember fizetését sem hozták nyilvánosságra. Bozóky annyit közölt, hogy ez nem jelent plusz terhet az MLSZ-nek. Közöl­te még: nem PR-szempontok mi­att lett Matthäus a kapitány.- Azért vállaltam el a feladatot, mert úgy gondolom, több van a magyar csapatban, mint ameny- nyit az elmúlt években mutatott. Ez számomra egy új kihívás, hi­szen a magyar lesz az első váloga­tott, amelyet irányíthatok - mond­ta Matthäus. - A legfőbb célunk az, hogy húsz év után ismét vb-n szerepelhessen a csapat. - A hit hegyeket mozgat meg - fogalmaz­ta meg filozófiáját a korábbi aranylabdás labdarúgó, aki a ke­retről, a konkrét tervekről egyelő­re nem nyi­latkozott. A né­met edző szom­bat este mon­dott fel eddigi állomáshelyén, a BL-ből kiesett Partizánnál, de ezzel kapcso­latban kijelen­tette: ennek semmi köze ahhoz, hogy most egy új feladatot vállalt el, mivel onnan személyes okok miatt úgyis távozott volna. Felesé­ge ugyanis Budapesten él és dol­gozik. Az új szakvezető hamaro­san elutazik nyaralni, ám renge­teg papíranyagot visz magával a magyar futballról, sőt az elmúlt hat bajnoki idényről videokazet- tákat is meg fog tekinteni mti )

Next

/
Thumbnails
Contents