Petőfi Népe, 2003. december (58. évfolyam, 279-303. szám)

2003-12-15 / 291. szám

2003. December IS., hétfő M EGYE I PeTtőfi Népe - 5. oldal KORKÉP SZAKMAI NAPOK. Bács-Kiskun megyei polgármesterek, jegyzők részvételével szakmai napok voltak a múlt héten Balatonlellén. Felvé­telünkön dr. Balogh László, a megyei közgyűlés elnöke a meghívott előadókkal - dr. Veres János, a Pénzügyminisztérium államtitkára és dr. Király László György APEH-elnök - beszélget. ________fotóíw.a. Ü nnepi állománygyűlés Megajándékozzák az árva katonákat Szabadszállás Szabadszálláson, a Magyar Honvédség Alföldi Kiképző Központjában a szeretet ünne­pének közeledtével - már ha­gyományosan - megajándé­kozzák az árva sorkatonákat. A családi otthon és szülők nélkül felnőtt férfiaknak december 18- án rendezik a karácsonyt. Ezt kö­vetően a helyőrségi klub színház- termében ünnepi állománygyűlés lesz, ahol Papp Miklós ezredes, parancsnok mond köszönetét az állomány egész évben végzett ki­tartó munkájáért. Végül a lakta­nya területén felállított hatalmas, teljes díszben pompázó fenyőfá­nál Máté Sándor protestáns tábo­ri lelkész szól az ünnep jelentősé­géről, a szeretet, a megbecsülés fontosságáról. A program a ki­képző központ katonazenekará­nak karácsonyi koncertjével zá­rul. AJÁNDÉKKÉSZÍTÉS. A Nyitott szívvel, nyitott kapuval című kéz­műves-foglalkozáson karácsonyfadíszek, játékok készítése, illetve karácsonyi dalok tanulása szerepelt. A minapi program helyszíne a kiskunfélegyházi Constatntinum Intézmény aulája volt, fotó; sz. a. Gazdasarok Színes takarófóliák? Akik fóliáznak, eddig leginkább a talajt közvetlenül takaró fekete színű fóliával találkoztak. A sza­badföldi zöldség- és földieper ter­mesztésben ma már nem ritkák hazánkban a bakhátas, fóliával takart parcellák. Már nem csak fekete fóliát lehet beszerezni. A fekete elnyeli a fényt és a mele­get, a talaj a kívántnál jobban fel- melegszik ugyan, de a gyomokat elnyomja. Az átlátszó fólia alatt ugyan felmelegszik a talaj, a gyo­mok viszont erőteljesen fejlőd­nek mindaddig, amíg levegő hiá­nyában és a nagy páratartalomtól meg nem főnek. Újabban fotoszelektív fóliák is kaphatók, amik átmenetet képez­nek a fekete és az áttetsző között. Idén Gödöllőn, a mezőgazdasági szakemberek hazai gyártású vilá­goslila, -zöld, sötétzöld, valamint piros és fekete fóliákat próbáltak ki. Húsz centiméter magas, 50 centi koronaszélességű, észak­dél irányú bakhátakat alakítottak ki. Ezekbe májusban 6 hetes tál cás paprikapalántákat ültettek ki. A kísérlet során összesen 5 beta­karítás volt. Tenyészidő alatt a ta- karatlan bakháton a legnagyobb hőmérséklet 37, a legalacsonyabb 7,4, az átlag 20,1 fok volt. Ugyan­akkor a lila és a világoszöld fólia alatt mérték a legnagyobb, 42-43 fokos hőmérsékletet. A piros és a sötétzöld fólia alatt 1-2 fokkal volt nagyobb a csúcshőmérséklet és 2-3 fokkal magasabb a minimum hőhatás, mint a takaratlan bakhá­ton. Mindent egybevetve mintegy 20 százalékkal nőttek a hoza­mok. Az átlagos bogyótömegre a fólia színének nem volt különö­sebb hatása. A termésátlag 5,41- 5,49 kiló volt négyzetméteren­ként, kivéve a világoszöld fóliá­nál, ahol 5,25 kilót mértek (a ta­karatlan ágyúsban 4,48 kiló ter­mett). A sötétzöld és a piros fólia esetében a minimum hőmérsék­let meghaladta a többi fólia alat­tit, a maximum talajhőmérséklet azonban megegyezett a fekete fó­liáéval. Az elhanyagolható kü­lönbségek miatt továbbra is hasz­nálhatunk fekete fóliát. Főkapitány: nem hibáztak a rendőrök December 4-én garázda vendégek csak­nem szétvertek egy presszót Tasson. Ami­kor ez kiderült, napvilágot látott, hogy a rákövetkező vasárnap hajnalban 40-50 ember egymásnak esett egy miskei kocs­mában. Innét nyolc sérültet vittek kór­házba a mentők. Interjú A rendőrség napokig nem számolt be a bűn- cselekményekről. Most viszont a megyei fő­kapitány, dr. Király Ferenc válaszolt a Petőfi Népe kérdéseire.- Nem gondolja, hogy csorbult a „Szolgá­lunk és védünk!” szlogen Tasson és Miskén?- Nem. Az, hogy az újságírók mit írnak az esetekről, az egyéni felelősségük. Egy kocs­mai verekedésből próbálnak egyfajta roma­magyar konfliktust kavarni, megékesítve egy kicsit a rendőrség felelősségével. Mi vi­szont - az időközben lefolytatott vizsgálatok szerint - egészen biztosak vagyunk abban, hogy sem a miskei, sem a tassi eset nem ír­ható a rendőrség számlájára. Akkor volna így, ha bármiféle előírás tartalmazná azt a kötelezettségünket, hogy minden kocsmá­ban a nyitva tartás kezdetétől a végéig rend­őr vigyázzon a rendre. Ilyen előírás nincs. Ezzel szemben a vendéglátóhely üzemelte­tőjének egyebek között ez is feladata. Neve­zetesen: ott rend legyen, az együttélési sza­bályokat betartsák. És ne arra gondoljon, hogy tízkor bezárhatott volna, de akkor nincs olyan bevétele, mint amilyet egy ötven fős társaságtól - akik akkor már „jól érezték magukat” - joggal elvárhat.- Eszerint nincs rendőri felelősség?- Nincs. Nem állapíthatunk meg rendőri felelősséget, mert egyik kollégánk sem köve­tett el olyan mulasztást, ami miatt ezt meg kellene tennünk.- Azért különös ez, mert például a miskei esetnél a sértett szerint a következő történt: telefonált a rendőrség megyei ügyeletére, ahol közölték vele, hogy hívja a kalocsai ka­pitányságot. Én úgy gondolom, hogy ez a se­gítségkérőnek - aki talán hitt abban, hogy a rendőrség szolgál és véd - minimum rosszul esett.- Azt, hogy a sértett, a vendéglő tulajdo­nosa hogyan telefonált a rendőrségre, a ta­núként történt kihallgatása során nem rész­letezte. Amit a belső vizsgálatunk során a magnófelvételekről meg tudtunk állapítani az az, hogy a megyei rendőr-főkapitánysá­gon az ügyeletes tiszt a telefonálótól kis tü­relmet kért, és azonnal kapcsolta a kalocsai kapitányság ügyeletét. De a vonal foglalt volt. A panaszos pedig türelmetlen, és nem akart várni arra hivatkozva, hogy nagyon sürgős az ügye. Emiatt tanácsolta azt az ügyeletes, hogy akkor hívja közvetlenül a kalocsai kapitányságot. Az a vonal ugyanis várhatóan nem foglalt, így rögtön és közvet­lenül beszélhet a kalocsai rendőrséggel.- Nem vonom kétségbe, hogy így történt. Mégis az az érzésem, hogy mindkét esetben valaki bajba került, és a rendőrségtől nem kapta meg az általa elvárt segítséget. Lehet, hogy benne voü a hiba?- Nézze! Sem a miskei kocsma, sem a tassi presszó tulajdonosa nem mondja azt, hogy hibáztunk. Egy szóval sem említik, hogy a rendőrség késlekedett. Sőt például a miskei vendéglős megemlíti, hogy nem is akart rendőri közreműködést, rendőri jelen­létet, amíg nem volt baj. Tasson pedig a rendőrök első megjelenése után a tulajdonos úgy ítélte meg, hogy megnyugodtak a kedé­lyek, nem lesz semmi probléma, elmehet a járőr. Másfél óra múlva szólt ismét a rendőr­ségre, amikor már a kialakult verekedésről tett bejelentést.- A tassi presszóban tartózkodó pincér arról számolt be az újságíróknak, hogy a ki­érkező járőr nem mindegyik vendéget iga­zoltatta. Volt, aki nem adta át a személyi igazolványát, amibe belenyugodott a járőr. Ez sem mondható rendőri hibának?- A vizsgálat szerint teljes körű volt az igazoltatás. Ez egyébként a jegyzőköny­vekből is kiderül, amikor a tulajdonos ne­künk a vizsgálat során így nyilatkozott a történtekről. A rendőrök pedig azt nyilat­kozták, hogy amikor ők elmentek a hely­színről, akkor semmilyen körülmény nem utalt szabálysértésre vagy bűncselekmény­re.- Miért nem adtak napokig tájékoztatást egyik esetről sem?- Álláspontom és felfogásom szerint mindkét ügyben csak azt tette a rendőrség, ami a dolga. Intézkedett. Akkor, amikor kell, illetőleg megindította azokat az eljárá­sokat, amelyek a rendőrség hatáskörébe tartoznak. Ha most bárki úgy érezte, hogy erről okulásként, tanulságként, vagy éppen a rendőri munka jogos, illetve jogtalan bí­rálata miatt szüksége van, akkor az infor­mációkat megkaphatta. Semmi okunk nem volt ezeket az eseteket eltitkolni.- Ebben egyetértünk. De el sem mondták...- Nem mondtuk el. Kötelességünk el­mondani? Én nem érzem, hogy a rendőrség abban hibát követne el, ha a megyében na­ponta történt kocsmai verekedésekről nem számol be. Ráadásul ezek jó részében rendőrt sem hívnak. Vihar a biliben, ami­ben - ez a véleményem - hibáznak az új­ságírók, ha túl nagy feneket kerítenek. Azt, hogy most egy csoportos garázdaságból he­tekig tartó élmény vagy látványfesztivált tartsunk, semmi értelmét nem látom. NOSZLOPY N. MIKLÓS Szeretetvendégség Kerekegyháza Törődésből, az egymásra odafigyelésből jelesre vizsgáztak a közelmúltban Kerek­egyházán mindazok, akiknek részük volt a művelődési házban megrendezett sze- retetünnepségen. A város önkormányza­ta és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat helyi önkéntesei, év vége közeledvén, évek óta szerveznek egy olyan progra­mot, amelyre meghívják a mássággal élő­ket. Most is több mint háromszázan jöt­tek össze. Fülöpházáról, Kunadacsról és Kunbaracsról is érkeztek a gyerekek és felnőttek egyaránt. A szórakoztató és ajándékozós nap sikeréhez néhány jószándékú adakozó is hozzájárult. A mindenki karácsonya december 18-án, 17 órakor lesz a művelődési házban. Az ün- nepváró programon műsor is lesz. ■ A szeretetvendégségen résztvevők egy csoportja. FOTÓ: BANCZIK RÓBERT Kattantak a bilincsek Kecskemét-Kiskunhalas Egy alkalmi lopással gyanúsí­tott nőt és egy betörő férfit fogtak el a rendőrök Bács- Kiskunban - tudta meg az Objektív Hírügynökség Hor­tobágyi István megyei rend­őrségi sajtószóvivőtől. A Kecskeméti Rendőrkapitány­ság őrizetbe vett egy 60 éves zánkai nőt, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy még szeptember 27-én dél körül a kecskeméü Luther közben egy üzletből a kínálkozó alkalmat ki­használva ellopta egy helybéli hölgy táskáját, a benne lévő 4000 forinttal s két bankkártyával. Ezekről később százezer forint készpénzt emelt le. A tulajdonos­nak így 104 000 Ft kárt okozott. A kiskunhalasi rendőrök nyo­mozást rendeltek el lopás miatt, és őrizetbe vettek egy 24 éves kis- szállási férfit, aki a gyanú szerint december 9-én késő este az abla­kot kifeszítve behatolt Kiskun­halason egy élelmiszerüzlet rak­tárába, de a telepített riasztó betö­rést jelzett, és a tolvajt a helyszín közelében a járőröknek sikerült elfogniuk. _________________■ A utófeltörés-sorozat Kecskemét Szombaton három autót fosz­tottak ki néhány óra alatt Kecs­keméten. Az egyikből félmilli­ót érő laptopot vittek el - tudta meg az Objektív Hírügynökség Hortobágyi Istvántól, rendőr­ség megyei sajtószóvivőjétől. Az egyik kiszemelt jármű Opel személyautó volt, ami lezártan az Énekes utcán parkolt. A tolvajok 18 óra körül törték fel, és elvittek belőle egy laptopot. A lopással a tulajdonosnak mintegy félmillió forint kárt okoztak, és megron­gálták az autót is. A másik kocsi egy Alfa Ro­meo volt, amit az előző hely­szín közelében törtek fel az is­meretlen tolvajok. A járműből eltűnt egy márkás diplomatatás­ka, benne fontos iratokkal. A tulajdonost mintegy 60 ezer fo­rint kár érte. Még nem derült ki, hogy mi­lyen értékeket vittek el a harma­dik feltört autóból. A fentiek is bizonyítják: a járművek utasteré­ben hagyott értékek kínálják ma- gukat a tolvajoknak. _________n e mite Távközlési Rt A Matáv Csoport tac-a Rendkívüli lehetőség! Éljen vele MOST! AJÁNDÉKOZZA MEG MAGÁT KARÁCSONYRA! Telefonvonal belépési díja 0 Ft, ha telefonkészüléket vásárol az új vonalhoz. • Trifon 200 telefonkészülék: 2.500 Ft • Ventus FJ400 Bull asztali, hívószámkijelzős telefonkészülék: 12.500 Ft • Siemens C100 vezeték nélküli, hívószámkijelzős telefon: 18.750 Ft • Készülék nélkül a vonal belépési díja 3.125 Ft (lebeszélhető!) • Üzleti telefonvonal belépési díja: 5.000 Ft • Kedvezményes Internet-előfizetés: az 1. hónap előfizetési díja csak 125 Ft (féléves megrendeléskor, többféle EmitelNet csomag esetén) Fenti áraink az AFA-t tartalmazzák. • ISDN2 vonal belépési díja: Egyéni előfizetőknek 5.000 Ft+ÁFA, üzleti előfizetőknek 10.000 Ft+ ÁFA, amelyből 5.000 Ft + ÁFA összeg lebeszélhető két részletben, két hónap alatt. • Második ISDN2 vonal: csak 1.000 Ft + ÁFA (ha nem mond le telefonvonalat). • Készülékajánlatunk a készlet erejéig érvényes. További információ: az ingyenes 184-es hívószámon, és a www.emitel.hu honlapon. 451846 )

Next

/
Thumbnails
Contents