Petőfi Népe, 2003. október (58. évfolyam, 229-254. szám)
2003-10-17 / 243. szám
I 2003. Október 17., péntek HAZAI TÜKÖR 3. OLDAL Meghalt Papp Laci Budapest Hosszú, súlyos betegség után életének 78. évében elhunyt Papp László háromszoros olimpiai bajnok, a magyar és az egyetemes ökölvívás kiemelkedő alakja. Papp László a BVSC, a Bp. Bástya és a Vasas bokszolójaként közép-, majd nagyváltósúlyban versenyzett, 1946 és 1956 között hét országos bajnokságot nyert. Olimpiai aranyérmet nyert 1948- ban Londonban középsúlyban, 1952-ben Helsinkiben és 1956- ban Melboume-ben nagyváltósúlyban. Profiként 1957-től 29 találkozón szerepelt, ebből huszonhetet megnyert, kettő döntetlennel zárult. Hivatásos Európa-bajnok címet is szerzett. Lacit szeretni kellett. így is hívta egy egész ország, soha senki nem nevezte Papp úrnak. Hiszen virtigli proli volt - de mint ilyen, mégiscsak igazi úr. Sután hangzik, ha azt írjuk róla: az ökölvívás a kisujjában voll. Sokkal inkább a kesztyűjében. Ha elindult a legendás bal, a villámgyors mozdulatot emberi szem nem követhette: a padlóra kerüli ellenfél látványa jelezte, hogy a horog célba talált. Az volt ő a magyar ökölvívásban, mint a futballban az Aranycsapat. Sportember volt a szó nemes értelmében. Sőt: igaz ember. S ami a legfontosabb: kiváló tanító. Amikor ugyanis visszavonult - tegyük hozzá: kissé megkeseredve, mivel az akkori politikai vezetés nem engedte, hogy egy „szocialista állampolgár” profi világbajnoki címért lépjen a ringbe, noha a sikerre minden esélye megvolt -, akkor edzőnek állt, szövetségi kapitány lett. Egykori mestere, Adler Zsigmond csalhatatlan érzékkel szemelte ki a jövendő bajnokait, ő pedig hasonló tehetséggel adta át tudását a „Zsi” által kiválasztottaknak. Olimpiai, világ- és Európa-bajnokokat nevelt. Egyéni humora megmaradt egészen szellemi hanyatlásának kezdetéig, személye pedig végleg bevonult a magyar sport halhatatlanjainak panteonjába. GYŰ LAY ZOLTÁN Megújuló törvénykönyvek Budapest Új büntető és polgári törvénykönyv megalkotását tervezi az Igazságügyi Minisztérium. A jogszabályok előkészületi munkáit már megkezdték, a tervek szerint a kormányzati ciklus végére már el is fogadhatják a tervezeteket. Jövőre több mint 47 milliárd forintból gazdálkodhat az Igazságügyi Minisztérium. A tárca vezetője szerint ennek elegendőnek kell lennie a köztisztviselők jogállásáról szóló törvény módosításából, valamint az igazságügyi alkalmazottak illetményének, az idegen nyelvi pótlék mértékének és a bírói illetményalap emeléséből fakadó többletkiadásokra. Bárándy Péter arra nem válaszolt, hogy az összeg fedezi-e a költségeket, de hozzátette: a múlt évhez képest 13 százalékkal nőtt a tárca költségvetési előirányzata. Új alaptanterv Csütörtökön elfogadta a Nemzeti Alaptantervet az Országos Köznevelési Tanács. A testület megvitatta a Nemzeti Alaptanterv-2003 címen beterjesztett dokumentumot, és hosszas egyeztetés után név szerinti szavazással 13 igen, 6 nem, 1 tartózkodással, 3 tag távollétében elfogadta azt. Az ülés jegyzőkönyve a jövő héttől olvasható az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeumban, illetve megtalálható az Oktatási Minisztérium honlapján, steiner Újabb milliárdok Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium jövőre 47,5 milliárd forintból gazdálkodhat, ennek mintegy felét az információs társadalom építésével kapcsolatos programokra, illetve pályázatokra fordítják. A miniszter a tárca jövő évi terveiről azt mondta: a gyűlöletbeszéd, illetve az állatkínzás kivételével nem terveznek nagyobb módosításokat a büntető törvénykönyvhöz (Btk.). A Btk. átdolgozását azonban megkezdik, és az új joganyag várhatóan még a ciklus végén az Országgyűlés elé kerül. Hasonló reformot terveznek a polgári törvénykönyv esetében is; egyes könyvei már két-három éven belül hatályba is léphetnek. NAGY ESZTER DÓRA Honlapadomány Hírmondó elnevezéssel ingyenesen elérhető internetes szolgáltatás indult vakoknak és gyengén látóknak. A szolgáltatás interaktív keresést tesz lehetővé az Origó portál híranyagában. Itt gyűjtik össze azokat a tartalmakat, amelyeket a szolgáltatók készítenek vakok számára. A Matáv-csoporthoz tartozó Axelero - egymillió forint értékben - ötven darab egyéves korlátlan internethozzáférést adományozott a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének, europress Tisztképzés a vasútnak Budapest Növelni szeretné a diplomás munkavállalók számát a Magyar Államvasutak (MÁV). A részvénytársaság 40 millió forinttal járult hozzá a magyarországi felsőoktatási intézmények vasúti képzéséhez - közölte a vezérigazgató. Mándoki Zoltán az Europress tájékoztatására elmondta: a források elosztásánál előnyben részesültek azok az oktatási intézmények, amelyek közlekedésirányítási mérnököket képeznek ki. A legnagyobb összeget, 13 millió forintot a Budapesti Műszaki és Gazdasági Egyetem kapta. A keretet kutatóhelyek kialakítására, gyakorlatok szervezésére, a felszerelések és a tananyag fejlesztésére fordíthatják az egyetemek. Erről a sajtó képviselői előtt szerződést írtak alá a felek. Mándoki úgy véli, jelenleg ez a MÁV legfontosabb befektetése. A szakemberképzés további indoka: a diplomás dolgozók között kevesen rendelkeznek olyan ismeretekkel, amelyek az Európai Unióhoz való csatlakozást segítenék. Szerinte a legnagyobb hiány gazdasági vezetőkben van. Ahhoz, hogy a MÁV a közúti fuvarozókkal fel tudja venni a versenyt, olyan emberekre van szükség, akik marketingben is tájékozottak, üzletfeleket tudnak szerezni. Kugler Flórán humánpolitikai vezérigazgató-helyettes szerint a közép- és felső szintű vezetők általában mérnöki végzettséggel rendelkeznek; a kérdés az, mennyire korszerűek az ismereteik. NAGY VAJDA ZSUZSA Emléktábla Budapest Deák Ferenc születésének 200. évfordulója alkalmából az Igazságügyi Minisztérium emléktáblát avatott az államférfiról elnevezett utcában, egykori budapesti lakóhelye, az Angol Királynő Szálloda helyén álló épület falán. „Deák Ferenc közmegegyezéssel lett a köztársaság első igazságügy-minisztere, mert már akkor bölcsességéről, kiegyensúlyozott szakmai tudásáról, felelősségéről volt ismert. Ezeknek az értékeknek állítunk emléket most,, - mondta a táblát leleplező Bárándy Péter. A miniszter beszélt arról, hogy e ház helyén álló szállodában hosszú ideig lakott és dolgozott Deák Ferenc. Munkájának jelentős része volt, hogy fogadta az embereket, elbeszélgetett velük, és azokat az eszméket terjesztette, amelyeket sajátjának vallhatott. „Amikor Deákra emlékezünk, nem egy kultuszra emlékezünk, mert Deáknak nem volt kultusza, hanem személyére és eszmeiségére” - fűzte hozzá. ■ Szabó András akadémikus és Bárándy Péter miniszter fotó: europress/gigor csaba Kicsi a táppénzkeret Agrártámogatási tervek Hazánk uniós csatlakozása alapvető változásokat hoz az agrár- és vidékfejlesztési támogatások terén is. Több lesz az elosztható forrás, többféle jogcímen lehet majd pénzhez jutni, ám a gazdálkodóknak is fel kell készülniük, hogy képesek legyenek kihasználni a lehetőségeket. Erről beszélt tegnap Pásztohy András országgyűlési képviselő, az MSZP agrár- és vidékpolitikai ügyvivője. Kaposvár- Jövőre 293 milliárd forint szolgálja az agrár- és vidékfejlesztést, az agrártermelők versenyképességének növelését - mondta Pásztohy András. - Ez 58 milliárd forinttal több, mint a tavalyi, 100 milliárddal több, mint a 2002-es támogatás. A mezőgazdasági bizottság alelnöke kifejtette: öt pillérre állították az agrárjövőt. Talán a legfontosabbak a területi alapú támogatások. Ezek keretében a gabona, az olajos magvak, a fehérje és a rostnövények termelői az idei 7-9 ezer forinttal szemben mintegy 35 ezer forinthoz jutnak hektáronként, és még a kertészeti kultúrák majd 200 ezer gazdálkodója is 17 ezer forint támogatásban részesül hektáronként.- Vidékfejlesztésre, beruházásokra 42 milliárd forint uniós pénz jut, amit 12,9 milliárd forint nemzeti forrás egészít ki - mondta a képviselő. - A fejlődéshez nélkülözhetetlen a piaci biztonság megteremtése. Ezt az uniós piacszabályozás, az intervenciós rendszer hivatott biztosítani, amely árban garantálja a jövedelem jelentős részét, kiszámíthatóvá, biztonságossá teszi a termelést. A gazdálkodó tudja majd akár 3-6 évre előre is, hogy búzájáért, kukoricájáért nem kaphat kevesebbet tonnánként 24 ezer forintnál. Ez banki hitelnél is jó ajánlólevél. Pásztohy András elmondta: az őstermelők adómentes bevételi határa 400 ezerről 600 ezer forintra emelkedik, a társasági adó mértéke 18 százalékról 16 százalékra mérséklődik. Valamennyi regisztrált egyéni mezőgazdasági vállalkozó jogosulttá válik arra, hogy a fejlesztéseket, beruházásokat egy összegben elszámolja.- Az MSZP agrárpolitikusai és szakértői szükségesnek tartják egy csatlakozási hitelprogram elindítását, amely mintegy 100 milliárd forintos állami garanciás kamattámogatással és törlesztési kedvezménnyel jár. Mindezekkel együtt úgy gondolom, a 2004. évi „uniós” költségvetés nagyon komoly esély és lehetőség arra, hogy a csatlakozás kedvező hatásaival együtt megteremtsük a vidék felemelkedésének gazdasági alapjait. VARGA OTTÓ Alakuló ifjúsági konferencia Várhatóan október 18-án, szombaton tartja alakuló ülését a Gyermek- és Ifjúsági Konferencia. Tíz éve ez lesz az első egységes ifjúsági civil érdek-képviseleti szervezet, amely a tervek szerint beleszólást kap az ifjúságot érintő jogszabályalkotásba és a források elosztásába is. Budapest Az alakuló ülés időpontjáról a szervezet megalakulását kezdeményező három országos gyűjtőszervezet, a Magyar Gyermek- és Ifjúsági Tanács, a Nemzeti Gyermek- és Ifjúsági Szövetség és az Országos Gyermek- és Ifjúsági Parlament állapodott meg, a Gyurcsány Ferenc gyermek- ifjúsági és sportminiszter által összehívott egyeztető tárgyaláson. A három szervezet több mint háromszáz civü ifjúsági érdekszervezetet tömörít. A hét végén egy tízéves folyamat zárulhat le, és egy új kezdődik - mondta Gyurcsány, utalva arra, hogy tíz éve nincs az ifjúságot egységesen képviselő civil szervezet Magyarországon. A miniszter közölte: amennyiben a GYIK megalakul, a kormányzat és a minisztérium legitim partnernek tekinti majd, amely beleszólást kap az ifjúságot érintő jogszabályok alakításába. A miniszter úgy véli, a GYÍK megalakulásával végre létrejöhet a gyermek- és ifjúsági szervezetek nemzeti szintű érdekképviselete, amely a kormányzat civü partnere lehet, és részt vehet a Nemzeti Ifjúsági Stratégia előkészítésében, végrehajtásában és ellenőrzésében. Még októberben megkezdődik az ifjúsági intézmények forráselosztásának tárgyalása, amelybe a miniszter szeretné bevonni a frissen alakult szervezetet is. Elérkezett a demokratikus cselekvés ideje - fogalmazott a miniszter. Ugyanakkor figyelmeztetett: a GYIK „csak” partnere lesz a kormánynak, ezért „udvarias távolságtartással” kell kezelnie. Nem szólhat bele a konferencia „belügyeibe”; csak így lehet hiteles a szervezet működése és véleménye. A kormány ugyanakkor kész minden olyan intézményes párbeszédre, amely nyitott, átlátható keretek között zajlik. A Gyermek- Ifjúsági Sportminisztérium feladatát a tárca vezetője abban látja, hogy megszervezze a kormány és a szféra közötti párbeszédet a leendő jogszabályok kialakításánál. Az előzetes megállapodás szerint a GYIK háromszáz képviselője évente kétszer ülésezik majd, a köztes időben tizenegy fős testület jár el a nevében. steiner kata Hírek Olimpiai keret 260 millió forint plusztámogatást csoportosított át a Gyermek- Ifjúsági és Sportminisztérium a jövő évi olimpiai felkészülésre. Ezzel több mint százmillió forinttal haladja meg a támogatás a 2003. évit. A megnövekedett támogatás forrását a sorsolásosjáték-adó idei bevételei képezik, europress Uniós támogatás Az Európai Unió kohéziós alapjából 2004-2006 között mintegy egymilliárd euró támogatást kaphat Magyarország, aminek a fele környezetvédelmi célokra használható fel. A magyar költségvetés legalább 25 százalékos társfinanszírozásával együtt mintegy 625-650 millió euró juthat az ágazat fejlesztésére, mti Gyors ügymenet A július elsejétől működő Szegedi Ítélőtábla az első negyedévében a beérkezett 1197 ügy 64 százalékát befejezte. A tervek szerint 2004 tavaszától a Szegedi ítélőtáblán a fellebbezési ügyekben az érkezéstől számított 3-6 hónapon belül jogerős határozat születik, mti Neumann-tábla Emléktáblát avattak Neumann János egykori budapesti lakóháza falán csütörtökön a világhírű matematikus és fizikus születésének 100. évfordulója alkalmából. A programelvű számítógép feltalálójára emlékező táblát a VI. kerületi Bajcsy- Zsilinszky út 62. alatti ház falán helyezték el, itt született, és élt 18 éves koráig a tudós, mti i Pénz a civileknek Az esélyegyenlőségi miniszter kezdeményezésére a kormány növeli a jövő évi költségvetésben a fogyatékkal élők érdekképviseletét ellátó társadalmi szervezetek működési támogatását. A civil szervezetek programjaikhoz más forrásokra is pályázhatnak, csak a Nemzeti Civil Alapprogramban 6,1 milliárd forintos keret áll rendelkezésére e célra, mti Reptérfejlesztés A zalaegerszeg-andráshidai nem nyilvános repülőteret a város önkormányzata 540 millió forint költséggel nyüvános nemzetközi kereskedelmi repülőtérré kívánja fejleszteni. Ha a kormány még az idén elfogadja a kérelmet, 2004 őszére befejeződhet a fejlesztés, mti Ókori vízvezeték Római kori vízvezeték maradványaira bukkantak a régészek a Vas megyei Búcsúnál. A feltárt vízvezeték embermagasságú, hetven-nyolcvan centiméter széles, falazott, vakolt, félköríves építmény, amelyet kővel fedtek le. mti Híres fotózok Jótékonysági fotókiállítás és árverés nyílt meg a fővárosi Árkád üzletközpontban. Az esemény érdekessége az, hogy közéleti személyiségek képeit mutatja be. A Í0 napos kiállítás internetes árveréssel végződik. A befolyt összeg a Magyar Vöröskereszt közreműködésével a fogyatékkal élőket segíti, europress Iskolatej A jövő év elején országosan megkezdődik az iskolatejprogram. Az akcióra 2,5-10 milliárd forintot fordítanak a jövő évben attól függően, hogy a kormány milyen összeget hagy jóvá erre a célra. Az iskolatejprogramot a tervek szerint a kistelepüléseken kezdik meg először, mivel itt van a legnagyobb szükség arra, hogy rendszeres táplálékhoz jussanak a gyerekek, mti_________________■ A Fidesz szerint a kormány még a betegektől sem átall elvenni. Selmeczi Gabriella úgy látja: elfogadhatatlan a táppénz mértékének és a jogosultság időtartamának csökkentése. intézett az egészségügyi minisz terhez: mi a szándéka a gyeddel hiszen arra is a táppénzhez ha sonló szabályok vonatkoznak. Az egészségbiztosítási alap ál landó hiánya miatt szükséges . táppénz mértékét csökkenteni é: a munkahely elveszítése után folyósítási időszakot rövidíteni közölte Vojnik Mária államtitkár EUROPRES: súlyosabbnak tartja, hogy a munkaviszony megszűnése után járó táppénz fél évről 30 napra csökken. Selmeczi szerint hamis az az érv, miszerint a táppénzcsökkentésre a sok csaló miatt van szükség. A politikus asszony kérdést Budapest Selmeczi Gabriella, a Fidesz - MPSZ egészségpolitikusa kifogásolta, hogy a jövő évi költségvetés tervezete 5 százalékkal csökkenti a táppénz mértékét. Még