Petőfi Népe, 2003. október (58. évfolyam, 229-254. szám)
2003-10-17 / 243. szám
4. oldal - Petőfi Népe MEGYEI KÖRKÉP VÉLEMÉNYEK 2003. Október ÍZ, péntek NÉZŐPONT Takács Valentina Dilettánsok takarékossága A kormány javaslata szerint jövő áprilistól a táppénz összege a napi átlagkereset 65 százaléka lenne, a jelenlegi 70 helyett. Szintén 5 százalékkal csökken az összeg a kórházi ellátás időtartama alatt, valamint azoknak is, akik nem rendelkeznek legalább kétéves folyamatos biztosítási jogviszonnyal. Ezek a csoportok tehát a jelenlegi 65 százalék helyett 60-nal kellene, hogy beérjék. A kormány azt is szeretné, ha a munkaviszony megszűnését követő, azaz passzív jogon járó táppénz időtartama a mostani 180 napról 30 napra csökkenne. Állítólag így lehetne kiszűrni az elszaporodott táppénzcsalókat. Most ment el a kedvem az egésztől. Az MSZP adja a jobbnál jobb labdákat a Fidesznek, utóbbi sorra le is üü őket, folyamatosan villogtatva a saját szociális érzékenységét. Azt az érzékenységet, amelyet a politika szabályai szerint eredetileg a baloldalnak kellene képviselnie. Közben a szocialisták népszerűsége követi a fizika törvényeit, és a Föld vonzásának engedve megállíthatatlanul zuhan. Valójában most az történik, hogy a kormány által kitalált takarékossági intézkedések jelentős része óriási felháborodást kelt, de tényszerűen vajmi keveset hoz a költségvetés konyhájára. Nincs arányban a kettő egymással, ez pedig politikai dilettantizmusra vall. A táppénzcsalók nem riadnak meg Nálam a takarékosság úgy történik, hogy ha üres a családi kassza őrzésére hivatott bögre, akkor a luxus ugrik, nem pedig a napi kiló kenyér. A költségvetés is olyan, mint ez a bizonyos bögre. Esküszöm, néha azt hiszem, hogy egy ügyes háziasszony okosabban tudna spórolni az országnak, mint az egész pénzügyi apparátus. Ő biztosan többet megtakarítana a prominensek reprezentációs kiadásain, mint a kormány a táppénzen! A táppénzcsalások megszüntetése csak a nekünk beadott maszlag. A csalók az öt százalékos különbségtől nem riadnak meg. De van egy ötletem. A társadalombiztosítási hozzájárulást tovább kell emelni, a táppénzt pedig teljes egészében megszüntetni. így rövid időn belül három örömhírrel is szolgálhat majd a kormány: rohamosan csökken a költségvetési hiány, a statisztikák szerint mi leszünk a legegészségesebb nemzet, a táppénzcsalások pedig teljesen megszűnnek. Hogy megemelkedik majd a népszerűségi indexük?! A Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium támogatásával 2003 októberében "12 lépés Európáig" címmel elindítja Kecskeméten uniós felkészítő szemináriumsorozatát A magyar vállalkozásokat érintő számos területen, országosan elismert előadók közreműködésével juthatnak az érdeklődök az Európai Unió piaci gyakorlatát érintő információkhoz. Bővebb tájékoztatás és jelentkezési lap a 76/501-536 telefonszámon kérhető. Minden érdeklődőt szeretettel várunk. Előzetes programterv A szeminárium témája Időpont Az ipar és ipari szolgáltatások 2003. október 21. Az építőipar és építőipari szolgáltatások 2003. október 28. A kézművesség 2003. november 19. Vendéglátás, turizmus 2003. november 26. Közlekedés, szállítmányozás, logisztika 2003. december 10. Hírközlés, informatika 2004. január 21. Az élelmiszeripar 2004. január 28. Az EtT-esatlakozás és a nemzetközi pénzügyek 2004. február 18. A tőke, az áruk és a szolgáltatások szabad áramlása 2004. február 25. Számviteli és egyéb gazdasági tevékenységet segítő szolgáltatás 2004. március 17. Oktatási, tudományos, kulturális szolgáltatások 2004. április 14. A mezőgazdaság 2004. április 21. Az időpontok változtatásának jogát fenntartjuk! 438208 I ieismsi PÁLYÁZATI KIÍRÁS A Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara pályázatot ír ki KAMARAI SZAKÉRTŐ cím elnyerésére. Jelentkezőként a gazdaság bármely (profit- és nonprofit-orientált) ágazatában, illetve az oktatás területén tevékenykedő szakembereket várunk. A pályázat beadása folyamatos, az első benyújtási határidő: 2003. december 1. A pályázati csomag személyesen vehető át aBKMKIK kecskeméti, ill. területi képviseleti ügyfélszolgálati irodáin: 6000 Kecskemét, Árpád krt. 4., 6500 Baja, Szentháromság tér 4. 6300 Kalocsa, Bátyai út 2. 6400 Kiskunhalas, Szilády Áron u. 5-7.vagy letölthető a www.iparkamara.hu honlapról. Részletes tájékoztatás a 76/501-535, illetve 76/501-536-os telefonszámokon kérhető. Karcsúbb és profibb rendőrség? Interjú az áj megyei rendőrfőkapitánnyal Folytatás az 1. oldalról- Folyamatosan igyekszem meghatározni a jövőre vonatkozó feladatokat, például nagyobb beleszólási lehetőséget biztosítanék - az ezzel járó nagyobb felelősséggel együtt - a rendőrkapitányságok vezetőinek. Á túlmunkákat valamilyen módon ellentételezni kell - ebben is nagyobb kapitányi felelősségre van szükség.- Mire gondolt, amikor megkapta a felkérést, hogy vezesse a Bács-Kiskun megyei rendőrséget?- Ez a feladat óriási kihívás. Itt pusztán két kistérség együtt már nagyobb, mint egyegy megye. Bács-Kiskun idegenforgalmi- és tranzitszerepe, mezőgazdasági jellege, a feketemunka megléte, stb. olyan feladatok elé állítja a rendőrséget, ami egészen más dimenziót jelent, mint a Dunántúlon. Itt több meglepetés érheti az embert.- Említette az ünnepi állománygyűlésen, hogy karcsúbb és profibb rendőrséget szeretne látni. Hogyan értelmezendő a karcsúbb állomány?- Vannak tartalékok. Bizonyos beosztásokban várhatók változások. Nem titok, hogy elsősorban olyan területek élveznek előnyt, melyek a konkrét rendőri munkával kapcsolatosak. A cél, hogy kevesebb bűncselekmény történjen. Szándékosan nem úgy fogalmazok, hogy több rendőrt lásson a polgár. Szerintem a polgár számára nem fontos, hogy hány rendőrt lát, inkább azt akarja érezni, hogy megfelelő a közbiztonság. Az ehhez szükséges lépéseket kell nekünk megtennünk.- Kevesebb rendőrrel?- Bízom abban, hogy nem kell kisebb rendőri létszámban gondolkodnom, a meglévő állományra számítok. Ezért kell alaposan megvizsgálni, ki milyen beosztást lát el. Magyarul: nem biztos, hogy az informatikusnak, a gépjárművezetőnek, a sajtósnak, a személyzetisnek hivatásos rendőrnek kell lennie. Ezeket a munkákat talán közalkalmazott vagy köztisztviselő is elláthatja. Azt is megvizsgáljuk: kell-e ennyi rendőri vezető, mint most. A jelenlegi parancsnoki állomány egy része nagyobb végrehajtói szerepet is kaphat.- Bemutatkozásában azt ígéri, hogy a rendőrséghez segítségért forduló polgárok látványos javulást tapasztalhatnak abban, milyen gyorsan és milyen eredményesen kezelik e problémákat a rendőrök. Mikortól?- Gyakran mondogatom, hogy a rendőr ne a nyugdíjas pedagógust piszkálja, mert két hete lejárt az öreg Wartburgja műszaki engedélye. Menjen oda bátran a helyi menőhöz, aki éppen arcátlanul beparkol a templomkertbe, mert azt hiszi, hogy ő mindent megtehet. Miért ne mutathatna ebben a magatartásban jó példát a parancsnok? A változásokra egyébiránt mihamarabb, két héten belül számíthatnak.- Feketemunka, illegális migráció elleni határozott fellépés... Kemény feladatokat kapott a feletteseitől. Ön is így látja?- A miniszter aszszony és az országos főkapitány határozta meg ezeket a prioritásokat számomra. Én pedig keresni fogom a partnereket, hogy ezen elvárásoknak megfeleljek, és meg is fogom követelni a beosztottjaimtól, hogy eleget tegyenek ezen elvárásoknak. A szándék megvan bennem, bár tény, máris kaptam jelzéseket: a feketemunka nagyon kényes téma, számítsak rá, hogy nem lesz egyszerű dolgom. Én ezt tudom. Es persze az is tény, hogy sem a borhamisítás, sem az illegális munkavállalás, sem a csempészet nem Óriási kihívásnak tekinti új feladatát dr. Király Ferenc, megyei rendőrfőkapitány, csak és kizárólag rendőrségi feladat. Csakhogy én nem szeretem, ha bárki így nyilatkozik: mindez bizony a mi felelősségünk is. A részünket ki kell venni a feladatokból, nincs mese.- A térségre jellemző a tanyasi bűnözés. Várható ezen a téren változás a rendőri hozzáállásban?- A már működő tanyaprogramra alapozunk. A technikai hátteret biztosítani kell, hogy a külterületekre minél gyakrabban és minél több rendőr juthasson el. Érdeklődtem, miért halt ki a lovas rendőrség intézménye. Kiderült, hogy roppant költséges volt. Viszont akkor más megoldást kell keresni. Kaposváron hat enduro motort használtunk a hegy-völgyek miatt, itt is szükséges volna néhány ilyen motor beszerzése.- Ma volt az eíső munkanapja. Mit üzen a megye polgárainak?- Nem vagyok türelmetlen, s nem hiszek abban, hogy máról holnapra mindent meg lehet valósítani. Bizalmat kérek, s remélem, hogy az elképzeléseimhez a kollégákban partnereket találok. Személycseréket egyelőre nem tervezek, erre vonatkozó instrukciókat nem kaptam. Persze ahhoz, DR. KIRÁLY FERENC 1986. november 1. óta a kaposvári rendőrkapitányság vezetője. 1987-ben elvégezte a Rendőrtiszti Főiskola vezetőképző tanfolyamát. 1997. február 15-től a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság gazdasági igazgatója. 2001. október 1-től ismét a kaposvári rendőrkapitányság vezetője. 1999-ben ezredessé léptette elő a belügyminiszter. Két felnőtt lánya, jelenlegi házasságából egy 11 éves gyermeke van. Felesége köztisztviselő. Hobbija: tényirodalom-olvasás, Moldova és Örkény művei, újságolvasás, keresztrejtvény fejtés. hogy a célkitűzéseimet megvalósíthassam, hasonlóan gondolkodó kollégákra van szükségem.- A családja is Kecskemétre költözik?- Igen, azt hiszem, ez a munka teljes embert kíván, ezért a költözés mellett döntöttünk. Túl nagy távolság lenne ingázni Kecskemét és Kaposvár között. BÁN JÁNOS A Homokhátság vízpótlásáról Kecskemét A Homokhátság vízpótlásáról tartanak ma szakmai fórumot a megyeházán. Szabó Károly, a Bács- Kiskun Megyei Közgyűlés alelnöke nyitja meg, majd dr. Varga György, a VITUKI Rt. Hidrológiai Intézetének tudományos főmunkatársa beszél a Duna-Tisza közi hátság vízháztartásáról. Őt követi dr. Kiss Zoltán, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium politikai államtitkára; előadásának címe: A Homokhátság problémáinak megoldási lehetőségei az Országos Területfejlesztési Tervben. Dr. Balogh László, a megyei közgyűlés elnöke arról szól, hogy milyen területfejlesztési elképzelések vannak Bács-Kiskunban a hátrányok leküzdésére. Végül dr. Nemcsók Jánost, az Alföld felzárkóztatásáért felelős kormánymegbízottat, majd Madari Jenőt, a megyei földművelésügyi hivatal vezetőjét hallgathatják meg az érdeklődők. ■ 4AJM& SZÖVETKEZET Multinacionális élelmiszer-ipari vállalat felvételre hirdet MEGHÍVÓ TERÜLETI KÉPVISELŐI A Baumag Szövetkezet (1054 Budapest, Kálmán Imre u. 16.) igazgatósága munkakörbe értesíti tisztelt tagjait, hogy a közgyűlést Elvárásunk: 2003. október 27. napjának 10.00 órájára összehívja. ♦ jó kommunikációs készség _ A közgyűlés helye: Syma (volt SAP) csarnok, Bp. XIV., Stefánia út ♦ középfokú végzettség (bejárat az Ifjúság útja felől, a Körcsarnok mögött). ♦ B kategóriás jogosítvány Napirendi pont: a szövetkezet gazdasági helyzetének megtárgyalása, ♦ műszaki beállítottság döntés a szövetkezet megkezdett projektjeiről, a tagokkal szembeni kö♦ hasonló munkakörben szerzett ^ telezettségvállalások megerősítéséről, és egyéb kapcsolódó kérdésektapasztalat előnyt jelent ről. Határozatképtelenség esetén a fenti helyszínen megismételt közgyűlés kerül megtartásra 2003. október 27. napjának 10.30 órájakor. Amit kínálunk: * biztos munkahely INFORMÁCIÓ A BAUMAG IRODÁKBAN: 6500 Baja, Déri Frigyes sétány 13., L em. TeL: 06 (79) 522-261 ♦ versenyképes fizetés 2700 Cegléd, Kossuth tér 6. TeL: 06 (53) 314-235 ♦ továbbképzési lehetőség és a Teletexten: ♦ fiatal munkacsapat MTV', MTV2, RTL 536. oldal, TV2 560. oldal Fényképes önéletrajzot a megjelenéstől számított WEB: http://ertekpapir.baumag.hu 4 munkanapon belül kérjük. . E-mail: ertekpapir@baumag.hu Cím Fornetti Kft. 6000 Kecskemét, Városföld 92. 1 4