Petőfi Népe, 2003. október (58. évfolyam, 229-254. szám)
2003-10-17 / 243. szám
2. OLDAL VILÁG TÜKÖR 2003. Október 17., péntek Huszonöt év Szent Péter trónusán Jubileumi nagyhét kezdődött tegnap a Vatikánban fotói iuropmm/ipa __________Vatikán város _____ Pápai buzdítást írt alá a püspökök szerepéről II. János Pál tegnap, akit pontosan negyed századdal ezelőtt választottak meg katolikus egyházfővé. Csütörtök hivatalos ünnepnap volt a pápai államban, s ezzel kezdetét vette a „nagyhét”, amely egészen 22-ig, a pápa hivatalba lépésének 25. évfordulójáig tart. A jubileumi programok valójában már szeptemberben megkezdődtek, s tegnap a Rómába összesereglett bíborosok konferenciára ültek össze. II. János Pál a bíborosok és a Római Kúria vezetőinek jelenlétében írta alá és hirdette ki a „Pastores gregis” (A nyáj pásztorai) apostoli buzdítást a püspökök szerepéről. Az egyházi dokumentum egy-egy másolatát jelképesen az öt kontinens hívőinek is átadta az egyházfő: átnyújtotta az apostoli buzdítást egy-egy dán, uruguayi, pápua új-guineai, japán és tanzániai egyházi vezetőnek. Este hat órakor - csaknem órára pontosan negyed századdal ezelőtt történt megválasztásának évfordulóján - a Szentatya ünnepélyes hálaadó szentmisét mutatott be a Szent Péter téren. A megemlékezések és szentmisék programjából kiemelkedik Kalkuttai Teréz anya, Nobelbékedíjas szerzetesnővér boldoggá avatása. Vasárnap a Szent Péter téren ünnepélyes szentmisén II. János Pál az oltár dicsőségére emeli Teréz anyát. {Előzetes becslések szerint négyszázezer zarándok vesz részt az eseményen.) A katolikus egyház történetében a hat éve, 87 évesen elhunyt, macedóniai albán származású Teréz anyát avatják boldoggá a legrövidebb idő alatt. A pápai jubileumi nagyhét eseményeit az október 21-re összehívott konzisztórium zárja, amelynek keretében II. János Pál átadja a bíborosi hatalom jelképeit az erre a magas egyhái méltóságra emelt személyeknek, köztük a legfiatalabbként Erdő Péter prímásnak, esztergom-budapesti érseknek. A bíborosi testület nyilvános ülését kedd délelőtt tartják a Szent Péter téren, délután pedig az új kardinálisok hozzátartozói, barátai és hívei tehetnek tisztelgő látogatást. II. János Pál hivatalba lépésének 25. évfordulóján, szerdán, a Szent Péter téren a pápa ünnepélyes szentmisét mutat be az új bíborosokkal. Széthúzás Brüsszelben Mindinkább kirajzolódnak a belga fővárosban az eltérő álláspontok az EU alkotmányos szerződéséről döntő kormányközi konferencián - mondta Medgyessy Péter. Brüsszel A magyar kormányfő a különbségek kiéleződésétől mindamellett azt várja, hogy világosabbá válnak a frontok, ami végső soron segíthet megtalálni a mindenki számára elfogadható megoldásokat. A tegnap délelőtt folytatott vita fő pontjai közül újságírók előtt Medgyessy az Európai Bizottság összetételének, a miniszteri tanács soros elnökségi rendjének, a szavazási rendszer meghatározásának, valamint az EU-külügyminiszter újonnan létrehozandó tisztségének a kérdését említette. A konferencián részt vesz Kovács László külügyminiszter és László Csaba pénzügyminiszter is. A másfél napos csúcson az európai gazdasági növekedés újjáélesztésére kidolgozott programok, valamint a közös bevándorlási és menekültügyi politika kérdései is napirendre kerülnek. A viták kiindulópontjaként az Európai Bizottságnak a hónap elején Kevés az idő a végső döntésig Schröder és Berlusconi egyezteti álláspontját Meg kell kezdeni a közös nevező keresését, s ráadásul erre sincs sok idő - jelentette ki Michel Barnier. Az Európai Bizottság intézményi kérdésekkel foglalkozó biztosa sürgette a megegyezés keresését például az EU kormányának számító Bizottság jövőbeli működésének ügyében. Magyarország azt az álláspontot vallja, hogy minden tagállamnak legyen szavazati jogú biztosa, még akkor is, ha ez megnöveli a testület létszámát. Európai Növekedési Kezdemé- míg az Európai Tanács ülésén eznyezés néven előterjesztett prog- úttal is „aktív megfigyelői" minőramja szolgál. ségben van jelen. A különbség A találkozók első, kormány- bizonyos mértékig formai jelentőközi konferenciaként zajló részé- ségű, de kifejezi azt a helyzetet, ben a jövőre csatlakozó tíz ország hogy a tanács döntéseit a csatlaa jelenlegi tagállamokkal teljesen kozók még nem befolyásolhatják egyenrangú félként vesz részt, érdemben.___ ____m ÁLLÁSPONT GYULAY ZOLTÁN Szent ember Pápává választásának negyedszázados évfordulóját köszöntötte II. János Pál és a katolikus világ szerdán. Szent Péter trónján előtte csak ketten ülhettek hosszabb ideig. Karol Wojtyla kiválasztott. Küldetése egyedi, pontifikátusa hosszú időkre megszabta a keresztény vallás útját. Keresztény Európáról beszélünk; arról, hogy a katolikus hit mélyen begyökerezte magát kontinensünk mindennapi életébe, még ha a különböző egyházszakadások az Úr szolgálatát más és más liturgikus szokásokkal ruházták is fel. A Szentatya hitvallása épp e különbözőségeket kívánta az eltelt negyed század során föloldani, egymáshoz közelíteni, Az egyház évszázados bűneiért kért bocsánatot az érintettektől: megkövette a zsidókat, rehabilitálta az inkvizíció áldozataként megégetett Giordano Brúnót, az önmagával meghasonlott Galileo Galileit. Mondhatni tehát: huszonöt esztendő alatt többet haladt, mint a katolicizmus öt évszázad elteltével. Ugyanakkor azonban II. János Pál - mélységes hitéből fakadóan - máig őrködik a hagyományokon. Gondolkodásmódját, enciklikáit átfűti a konzervatív szemlélet. Kőszikla a szó krisztusi értelmében. Jézus mondta Péter apostolról: „Tu es Petrus...”, azaz „Kőszikla vagy, és ezen a sziklán fogom fölépíteni egyházamat”. Szent Péter trónján II. János Pál igazi kősziklaként építi az egyházat. Már életében szent ember. A közös Európa az alkotmányozás lázában ág. Az állam- és kormányfők csütörtöki csúcstalálkozóján is fölvetődött: kerüljön-e be az alkotmányos szerződés bevezetőjébe a keresztény hagyományokra történő utalás. A multikulturális Európában egyetlen vallási jelző érzelmeket sérthet. De épp a pápa tanított meg mindenkit, akinek van füle a hallásra, hogy a legfőbb érték egymás megbecsülése, a tolerancia. És a politikusok azzal adhatnák a legértékesebb ajándékot a negyed százada egyházfő Karol Wojtylának, ha a vallási értékeket az ő szellemében emelnék be - és beemelnék - Európa alkotmányába. EGYETÉRTEK 06-90-330-303 MÁS A VÉLEMÉNYEM: 06-90-330-304 MÚROCZKÁROLY Tervezett betegek Táppónzfogyatkozás címmel foglalkoztunk már a kormány legújabb megszorító intézkedésével, de a téma megér még egy misét. A javaslat szerint áprilistól a táppénz összege a napi átlagkereset 65 százaléka lenne, a mostani 70 helyett, a kórházi ellátás alatti juttatás mértéke pedig 60 százalék a 65 helyett, s a munkaviszony megszűnését követő táppénz időtartama 180 napról 30-ra csökkenne. Lesz-e a tervből valóság? Valószínűnek tartom, hogy nem. Sokak szerint a hirtelen hűvös idő okozhatott zavart a kabinet háza táján. A Fidesz teg->4|í napi sajtótájékoztatóján Medgyessy Pétert idézték:....senki '' ne szegényedjen el azért, mert beteg". Jó, az ellenzék mindig *1 kukacoskodik: visszaolvas, ráolvas, semmi se jó neki. Olyan, mint a szakszervezetek, amelyek elutasítják a táppénz mérséklését. Leginkább az nem tetszik nekik, hogy a kormány növelné az egészségbiztosítási járulékot, az ellenértékeként járó juttatást viszont csökkentené. Nekem az is furcsa, hogy a kormány arról panaszkodik: nagyobb a táppénzes napok száma, mint a terv szerinti. Ez is indokolja a táppénzcsökkentést. Nem szeretem, ha betervezett betegként tartanak számon I Csapásnak tartom a betegséget, mint a természetben az aszályt és az árvizet. Készülni kell rá, de hogyan lehet hibátlanul tervezni vele? A szakminiszter szerint a nyilvántartások alapján csaknem biztosan kalkulálható a • megbetegedések száma. Én meg abban vagyok biztos, hogy többen dolgoznak betegen, mint amenynyien táppénzt csalnak. A jövl óvl költségvetésnél meg kell húzni a nadrágszíjat, ez kétségtelen. Abban is biztos vagyok: még a gondolat is elhibázott, hogy betegeken spóroljunk, akár egy fillért is. EGYETÉRTEK! 06-90-330422 MÁS A VÉLEMÉNYEM; 0640-330423 TELEFONÁLJON! Ma egyetért az itt közölt jegyzetek mondanivalójával és akkor is, ha nem. A véleményét meg is indokolhatja. Másokét pedig a 06-90-330-430 as telefonszámon meghallgathatja. A hívás díja: 180 Ft+áfa/perc+kapcsolásl díj A telefonszám nem hívható rádiótelefonról, külföldről, nyilvános készülékről. Hírek Gripen-export Stockholmban Juhász Ferenc honvédelmi miniszter az európai biztonságpolitika és a transzatlanti kapcsolatok kérdéseiről, valamint a Gripen harci repülőgépek szomszédos országokba történő exportjában vállalt esetleges magyar közreműködésről tárgyalt, mti Népszavazás Minél több romániai magyar vegyen részt a román alkotmányt módosító hét végi népszavazáson - erre buzdít az RMDSZ. A romániai magyar lapok emlékeztetnek a szervezet belső ellenzékének álláspontjára is. Tőkés László, a Királyhágómelléki Református Egyház püspöke például azt javasolta híveinek, hogy nemmel voksoljanak, mti Szlovák vendég Hétfőtől két napra Magyarország vendége Rudolf Schuster, aki Mádl Ferenc meghívására felesége társaságában érkezik hazánkba. A szlovák államfő Budapesten találkozik Medgyessy Péter kormányfővel, valamint Orbán Viktor volt miniszterelnökkel, és az Országos Szlovák Kisebbségi Önkormányzat vezetőivel. Ellátogat Szarvasra, az ott felújított szlovák iskolába, valamint Miskolcra, ahol részt vesz magyarul megjelent könyvének bemutatóján, mti Megszavazták Az ENSZ Biztonsági Tanácsa egyhangúlag megszavazta az Irakról benyújtott amerikai határozattervezetet. Ez Washington diplomáciai győzelmét jelenti, de nem feltétlenül eredményez lényegesen nagyobb katonai vagy anyagi hozzájárulást az iraki stabilizáláshoz és újjáépítéshez. Oroszország, Németország és Franciaország fenntartásaik ellenére megszavazták a tervezetet, noha módosító javaslatukat nem vették figyelembe, mti Összevesztek Heves szóváltás alakult ki egy NATO-találkozón az USA és az európai országok képviselői között arról a tervről, amely szerint az EU-nak ki kellene építenie az észak-atlanti szövetségtől független katonai struktúráját. Rumsfeld amerikai védelmi miniszter követelte, rendezzenek nyílt vitát a szövetségben az EU védelmi terveiről. Több európai ország azonban nincs szükség arra, hogy a NATO-ban is megvitassák az elképzelést. MTI Ózonlyuk Az utóbbi években az ózonlyuk nagysága jelentősen .csökkent. Idén azonban mérete állandósultnak látszik. Szeptember második felében viszont gyors ózonpusztulást mutattak a déli-sarki megfigyelőállomásokról és a műholdakról érkezett adatok, europress Szégyenketrec Az előző pozsonyi kormányban még részt vett, ám a tavalyi választásokon a parlamentből is kiszorult Demokratikus Baloldal Pártja Lőcsén jelképesen a város híres szégyenketrecébe zárta Mikulás Dzurinda kormányát, mti Robbanások Négy erős robbanás rázta meg Bagdad belvárosát; az egyik lövedék az amerikai polgári kormányzat székhelye közelében csapódott be. Felrobbantottak egy olajvezetéket is az iraki főváros közelében, mti Sikeres leszállás Peking Egy-két éven belül Kína ismét embert szándékszik a világűrbe küldeni - közölték Jang Li-vej, az első kínai űrhajós visszatérése után. A kínai televízióban látható volt az űrhajós, amint segítség nélkül száll ki az űrkabinból, s mongol nők a helyi hagyományoknak megfelelően fehér sállal övezték a nyakát. Jang Li-vejt ezután egy székre ültették kínai újságírók gyűrűjében, akiket rövid integetéssel üdvözölt. Hu Csin-tao államfő, aki maga is jelen volt az űrhajó szerdai indításánál, „a haza dicső pillanatának” nevezte az embert szállító első kínai űrhajó felbocsátását. Alighogy földet ért a „Mennyei Hajó” - a Sencsou-5 nevű űrhajó -, miután 21 órát töltött a kozmoszban, Hszie Ming-pao, az űrprogramért felelős hivatal igazgatója vázolta Kína jövőbeni űrhajózási terveit, és bejelentette, hogy máris folyik a hatos sorszámú Mennyei Hajó felkészítése az űrrepülésre. Csang Csing-vej, a program egyik vezetője leszögezte: a Sencsou-5 útja csak az első lépés volt. „Olyan technológiákat kell kidolgoznunk, amelyek lehetővé teszik, hogy egy űrhajó össze tudjon kapcsolódni egy orbitális pályán keringő egységgel” - mutatott rá az illetékes. Pekingben az is tervezik, hogy újabb hordozórakétákat fejlesztenek ki. Csi Fa-zsen, a Sencsou űrhajók egyik konstruktőre űrállomás megépítéséről beszélt, és hozzáfűzte: talán egy napon a kínai átlagemberek is honi gyártású űreszközökkel utazhatnak majd a kozmoszba. ■