Petőfi Népe, 2003. szeptember (58. évfolyam, 203-228. szám)

2003-09-06 / 208. szám

I 10. oldal - Petőfi Népe _________________________________________________________________________SPORT ______________ M egkönyörüllek az égiek Tenisz / US Open A hétfő óta szinte állandóan sza­kadó eső a 11. versenynapra végre megkönyörült az amerikai nyílt teniszbajnokság résztvevőin. Ezt elsősorban a wimbledoni győztes Roger Federer bánta, ugyanis ha­talmas csatában kikapott az angol főváros Grand Slam-tornáján ta­valy döntős David Nalbandiantól, így nem került a legjobb nyolc kö­zé. Az is váratlan, hogy a hetedik helyen kiemelt Carlos Moya is ve­reséget szenvedett, igaz búcsúz­tatója, Junesz el-Ajnaui bárkit ké­pes legyőzni, ha jó formában sze­repel. A nőknél nem történt meg­lepetés, a négy között kétfrontos amerikai-belga párharcot láthat a közönség. Hiába tartották Roger Federert a US Open egyik legnagyobb esélye­sének, a svájci klasszis számára már a nyolcaddöntő a végállomást jelentette, s ez az előzmények tük­rében nem is igazán meglepetés, hiszen ezúttal szenvedett ötödször vereséget Nalbandiantól. Pedig jól kezdett a wimbledoni bajnok sváj­ci, 35 perc alatt szettelőnyhöz ju­tott, de ezután az argenün átvette az irányítást, s a másodikban 5:0- ra (!) elhúzott. Federer ahelyett, hogy feladta volna a játszmát, rit­must váltott, nagy csatában egyen­lített. Ez okozhatta vesztét. A dél­amerikai a rövidítést simán meg­nyerve egyenlített, s ezután már csak egyszer veszítette el adogatá­sát az egyre többet hibázó Federer ellen, ami továbbjutást ért. Eredmények, férfiak, nyolcaddöntő: El-Ajnaui (marokkói, 22.)-Moya (spanyol, 7.) 7:6 (7-4), 7:6 (9-7), 4:6,6:4, Schalken (holland, 12.)-Schüttler (német, 8.) 6:1,4:6,6:3,6:4, Ferrero (spanyol, 3.)-Martln (amerikai) 6:2, 6:4, 3:6, 5:7, 6:3, Hewitt (ausztrál, 6,)-Srichaphan (thaiföldi, 11.) 4:6,6:2,6:4,6:2, Nalbandian (argentin, 13.)-Federer (svájci, 2.) 3:6,7:6 (7-1), 6:4, 6:3, Coria (argentin, 5.)-Björkman (svéd) 6:2, 6:3, 4:6, 6:2. A negyeddöntő párosítása: Agassi (amerikai, l,)-Coria, Ferrero-Hewitt, Roddick (amerikai, 4,)-Schalken, Nalbandian- el-Ajnaui. Nők, nyolcaddöntő: Schiavone (olasz, 29,)-Szugijama (japán, 15.) 6:7 (5-7), 7:5,6:2, Miskina (orosz, 7.)-Pierce (francia) 7:6 (7-2), 6:1, negyeddöntő: Clijsters (belga, l.)-Mauresmo (francia, 5.) 6:1,6:4, Henin-Hardenne (belga, 2.)-Miskina 6:2,6:3, Davenport (aamerikai, 3.)-Suarez (argentin, 24.) 6:4,6:0, Capriati (amerikai, 6.)-Schiavone 6:1,6:3. Az elődöntő párosítása: Clijsters-Davenport, Henin-Hardenne-Capriati. Győzött az Univer Szolnok Péntektől vasárnapig a szolnoki Gösser-kupán vesz részt az Univer KSE férfi kosárlabda csapata, ahol tegnap a Nyíregy­háza együttesével találkozott. A felkészülést igen jól szolgáló első összecsapás kitűnően sikerült, ugyanis 90-70 arányban a kecs­keméti NB I/A.:cs9pprfós;;ál^q|- 'iát diadalmaskodott. Az üniver KSE az egész mérkőzés folya­mán nagyon jól védekezett. Bár az első félidőben még sok hibá­val játszottak, a másodikban azonban már kijött a két gárda közötti fizikai különbség. A kecskemétiek állva hagyták el­lenfelüket. Meszlényi Róbert edző (Univer): - Elégedett va­gyok mindenkivel, aki pályára lé­pett. Harcosan, keményen kosa­raztak az univeresek. A jövőben is ezt várom minden játékostól. Ma 18 órakor a Szolnok, va­sárnap délelőtt 10-kor pedig a Pécs gárdája ellen lép pályára a Meszlényi-csapat. _________v.t. „ MB I»es” Hírek__ V ARGA LEMONDOTT. A labdarúgó Arany Ászok Ligában szereplő Győr szakmai igazgatója, Varga Zoltán le­mondott posztjáról, amelyet Tarsoly Csaba klubelnök elfogadott. MEZEYT FIGYELMEZTETTÉK. A Magyar Labdarúgó Szövetség pénteki elnökségi ülésén megkérték Mezey Györgyöt, az Újpest FC szakmai igazga­tóját, hogy tartózkodjon az olyan hang­vételű nyilatkozatoktól, mint amilyet a Ferencváros elleni rangadó után tett. - Kassai játékvezető valóságos ámokfu­tást rendezett a pályán. A Ferencváros­nak megadott egy jogtalan büntetőt, míg nekünk egy jogosat nem ítélt meg - mondta az 1-1-es döntetlennel záruló találkozó után a szakvezető. ■ Mi lesz veled Kecskeméti KC? ________Kosárlabda A liga döntött. Jelen állás szerint a Kecskeméti KC nem indulhat a női bajnokság B- csoportjában. Az indok: a klub nem teljesítette az induláshoz szükséges feltételeket. ^B-cspport.nevezési határideje június 15-e volt, a KKC azonban a mai napig nem fizette be a nevezési díjat, és a tagdíjat sem.- A versenybíróság úgy dön­tött, hogy a KKC nem indulhat a B-csoportban, hacsak szeptem­ber 10-ig be nem fizeti a nevezé­si- és tagdíjat - tájékoztatta la­punkat Nyíri Dezső, a liga elnö­ke. - Ennél súlyosabb a köztarto­zásokról szóló adóigazolás, vala­mint az előző évi mérlegbeszá­moló hiánya. A döntés ellen lehet fellebbezni, mindenesetre a liga azt szeretné, ha Kecskeméten nyugodt körülmények között működne a helyi klub. Ez jelen­leg nincsen így. Megkérdeztük Mészáros Lász­lót, a KKC elnökét, aki meglepőd­ve értesült a hírről. - Minden hiánypótlást leadtunk, igaz, nem fizettük be a nevezési díjat. Nin­csen semmi szenzáció ebben, szegények vagyunk, de indu­lunk. Inkább azzal kellene foglal­kozni, hogy egyik utánpótlás csapatunk legutóbb tornát nyert Budapesten. Nyíri Dezső egyébként el­mondta, a B-csoportban jelenleg három-négy gárda küzd hasonló gondokkal, a Kecskemét azon­ban kirívóan el van maradva kötelezettségeivel. Azok után, hogy két éve az A- csoporttól visszalépett a KKC, most a másodosztályú szereplés is veszélyben van. Ezek a tények. A témára szeptember 10. után visszatérünk. d. *. Már bajnok, mégis elindul Kecelen Roncsderbi Megvédte tavalyi bajnoki cí­mét Kis György. A 24 éves kecskeméti autóversenyzőnek már el sem kellene indulnia vasárnap az országos roncs­derbi bajnokság keceli futa­mán (motoros sportpálya, 12.30.). Eddig elért 78 pontjá­val ugyanis behozhatatlan előnnyel vezeti mezőnyt.- Az idén mintha minden össze­esküdött volna ellenem. Renge­teg probléma volt a kocsival, aztán elszakadt egy ínszalagom, majd egy hatalmasat borultam - csoda, hogy sérülés nélkül meg­úsztam a dolgot. Édesapám, aki a szerelőm, az egyik versenyen szintén balesetet szenvedett: egy gödörbe lépett, azóta alig tud jár­ni. Szóval nem csak a pályán kel­lett keményen küzdenem - mondta Kis. A legyőzhetetlen páros. Kis György szerelője az édesapja. a Annak ellenére, hogy az 1-es szülei is rajthoz állnak. Édesapja rajtszámot már senki sem veheti a szerelők futamában, édesanyja el tőle, Kis György elmegy pedig a nők mezőnyében próbál Kecelre. Az évadzáró versenyen szerencsét. __________-galambos­A PROH VEGYES ZANUSSI mélyhűtő szekrény, asztal kárpito­zott székkel, íróasztal eladó. 76/413-449.-406112* * * ZSANÁN fenyőerdő 35 éves eladó 30/3383- 946 *405742* 8 25 m3-es gumitartály és konténeres üzem- anyagkút eladó. 76/472-811, 30/5656-596. *405497* 5 HL-ES hordó eladó. 76/493-430. *405493* GARÁZS 8 Alföld Áruház közelében garázs kiadó. 30/364-6623. *403219* KMÉT, Füzes u. 24. szám alatt 16 m!-es ga­rázs eladó. 30/9585-127.3 M Ft *405725* KMÉT, Széchenyiváros, Lánchíd u. 21 m! szó­lógarázs eladó: 2,55 M Ft. 30/9626-088. *406249* HASZONGÉPJÁRMŰ ÉRVÉNYES műszakival csettegő eladó. Érdek­lődni: 78/481-118, 30/260-9307. •406119* ____MEZŐGAZDASÁG_____ É TKEZÉSI búza eladó. Érd.: 06-79/451-316.-----.—-«»Sn* F ÉMZÁROLT tritikálé és árpa első termése tisz­títva, számlával vetőmagnak eladó. Érdeklőd­ni: 06-30/9585-332. *406239* GYÜMÖLCSFAOLTVÁNYOK 2003. őszi szállításra megrendelhetők! Érd.: Bene, Faiskola 6050. Lajosmizse, József A. u. 5. 70/253-1163 *388726* FÉMZÁROLT vetőmagok folyamatosan kapha­tók, postai utánvéttel is. Lucernamag, fükeve- rékek, vöröshere, fehérhere, bíborhere, baltacím, szarvaskerep, facélia, csillagfürt, olajretek. Érdeklődni lehet: 30/304-14-38, 22/439-664 •368834* KÉKFRANKOS szőlő eladó Szekszárdon. 74/496-163, 20/385-3696, 20/426-1607. ............*406148* K IRÁLYLÁNYKA szőlőtermés eladó vagy anya­juhokra cserélhető. Érd.: 06-30/282-78-64. *403103* KIS bálás lucerna eladó. Érd.: 20/914-5436 *404514* KOMBÁJNKUKORICA eladó. T.: 30/347-87-17 •406123* KÖRBÁLÁS szójaszalma és szár eladó. Irányár: 3500 és 3200 Ft/bála. 20/2135-622. *406109* KRONE nagy kockabála eladó. 70/218-2917. —------------*405960* K UKORICA eladó, aratáskor, kombájn mellől. Érd.: 06-30/483-0835 (Bátaszék). •405830* 8 Kukorica eladó. 76/445-228. ■406254* KUKORICA kombájn alól, búza raktárból el­adó. 78/368-156, 30/440-3454. *405941* KUKORICA lábon vagy aratva eladó. Anyajuho­kat beszámítok. Érdeklődni lehet: 06- 74/490-002. •405737* NAGY mennyiségű lótrágya folyamatosan el­adó. Érdeklődni a 30/349-33-25 telefonon lehet. •403284* 8 Szamócapalánta eladó. 20/345-3107. •405531* TISZTÍTOTT lucernamag eladó. Érd.: 06- 30/903-4158. •403262* VADMUHAR, I. oszt. széna szállítva eladó. 06- 30/6252-480. •406043* 8 5 q tisztított, első osztályú, arankamentes, mélyen gyökerező, dús levelű, bő hozamú, szárazságot jól tűrő lucernamag, valamint 20 db fajtiszta mangalica süldő, 5 q muharmag és köles eladó. Érdeklődni lehet: 78/475- 452,30/972-0542. *406003* 2003. Szeptember 6., szombat j§ ||| ______________Vasárnapi sportműsor V irgoncok a Petőfi-szigeten ATLÉTIKA Virgonc Futás: Baja, Petőfi- sziget, 11 órakor. A hagyomá­nyos futóverseny rajtja ezúttal nem az ifjúsági háznál, hanem a teniszpályák előtt leszi útszaka­szon lesz. Tízéves korig, vala­mint a 11-14 év közöttiek részére 2650 méter a teljesítendő táv, az idősebbeknek három sziget-kört, 7950 métert kell futniuk. Neve­zés 10 órától a helyszínen. KÉZILABDA XVII. Pikó Kupa nemzetközi torna, Kiskunhalas, ÁMK sport­csarnok, 10 óra. LABDARÚGÁS NB III., Alföld-csoport: He- tényegyháza-Tápiószecső, 16.30. NB., Dráva-csoport: Bajai LSE-Mohács, 16.30. Armagnyac megyei I. osz­tály: Akasztó-Kerekegyháza, Harta-Jánoshalma, Mélykút-Solt, Kalocsa-Soltvadkert, Nemesnád- udvar-KTK, Tompa-Szabadszál­lás, Kiskunmajsa-Izsák, 16.30. Heibl Isoliertechnik Megye II. Észak: Kecel-Orgovány, Nyár- lőrinc-Tabdi, Csengőd-Lakitelek, Tiszaalpár-Ladánybene, Jakab- szállás-Helvécia, Kunszentmik- lós-Bugac, Csólyospálos-Pálmo- nostora, 16.30. Megye II. Déli csoport: Szeremle-Szakmár, Bácsbokod- Hajós, Kunbaja-Bácsborsód, Vas- kút-Bajaszentistván, Sükösd-Du- naszentbenedek, Nagybaracska- Kelebia, Érsekcsanád-Bátmonos- tor, 16.30, Megye III. Északi csoport: Tiszaug-Kunbaracs, Ágasegy- háza-Kunadacs, Tass-Helvéciai Vállalkozók, 16.30. Megye III. Keleti csoport: Vadkert-Kiskőrös, Tázlár-Jász- szentlászló, Fülöpszállás-Keeel, Kaskantyú-Harkakötöny, 16.30. Szabadnapos: Soltszentimre. Megye III. Nyugati csoport: Újtelek-Dunaegyháza, 15 óra. Bátya-Méhecskék, Miske-Apos- tag, Homokmégy-Dunatetétlen, Uszód-Dunapataj, Öregcsertő- Császártöltés, Ordas-Géderlak. Szabadnapos: Foktő. Megye III. Déli csoport: Csávoly-Gara, Tataháza-Borota, Kisszállás-Bácsalmás. Szabadna­pos: Rém. IV. Országos Taxis Kupa, Kecskemét, Tó Szálló és Széktói Szabadidő Központ, 8.30 óra. LÖVÉSZET Kiskunmajsa Hunor Kupa megyei és meghívásos verseny, kiskunmajsai lőtér, 8 óra. TENISZ Kecskeméten a Széktói Tenisz­telepen (Olimpia út 2., sorsolás: 9.30) rendezik meg a III. Eco­nomy Hírős Teniszkupa zártkö­rű versenyt, melyen a meghívot­tak párosmérkőzéseket játsza­nak. Az esemény illusztris meghí­vott vendégei között szerepel Ko­vács László külügyminiszter, Aczél Endre, dr. Bárándy Péter, dr. Fazakas Szabolcs, Gyurcsány Ferenc, Kőbán Rita, Köpf Károly, dr. László Csaba, Kuncze Gábor, Mesterházi Attila, dr. Polt Péter, Sugár András, dr. Szekeres Imre, Székhelyi József, Tahi Tóth Lász­ló, Vári Gyula, Zwack Péter és még sorolhatnánk. TEREPDUATLON, -FUTÁS 7. Gatorade Terepfesztivál. Terepduatlon, terepfutás, moun- tainbike cross country. Buda­pest, Hármashatár-hegyi repülő­tér, Vörös-kővár alja, 11 óra. Ne­vezni a Budapest Sportirodában személyesen, 9-17 óráig vagy a helyszínen.______________■ Bodrogit nem nevezték Kerékpár/ Vuelta Harminc kilométeres csapat idő­futammal veszi kezdetét ma Gijónban az év utolsó háromhetes országúti kerékpáros körverse­nye, a Vuelta a Espana. A viadal rendkívül izgalmasnak ígérkezik, a szakemberek szerint négyen is esélyesek a végső győzelemre. Fa­voritnak számít a címvédő spa­nyol Aitor Gonzalez, valamint há­rom honfitársa, Roberto Heras, Igor Gonzalez de Galdeano és Oscar Sevilla. Az időfutamok leg­nagyobb esélyese a brit David Millar. A legnagyobb és legérde­kesebb küzdelem minden bi­zonnyal a sprinterek között vár­ható, ugyanis a világ három leg­gyorsabbnak tartott kerekese, az­az a német Zabel, az idei Tour de France-on négy szakaszon diadal­maskodó olasz Petacchi és világ­bajnok honfitársa, Cipollini is rajt­hoz áll. Bodrogi László csapata, a belga QuickStep-Davitamon indul a Vueltán, de a magyar időfutam- specialistát nem nevezték. A szer­vezők ezúttal nagyon nehéz útvo­nalat jelöltek ki. A 21 etapból álló programban két pihenőnap szere­pel. A verseny össztávja 2925 km. Wir sind die Ungarische Tochtergesellschafteines International tätigen Unternehmens in der Verpackungsbranche und liefern komplette Systeme für die Nahrungsmittelindustrie. Für unser Team in Ungarn suchen wir SERVICETECHNIKER Das Aufgabengebiet wird folgendes umfassen: Maschinenaufstellung, Servicearbeiten, Fehlerbehebung, Wartung der Anlagen. Wir suchen einen Elektriker, bzw. Schlosser mit Deutschkentnissen und hoher Reisebereitschaft. Vorteilhaft wäre Erfahrung mit computergesteuerten Anlagen. Wir bieten ein interessantes Aufgabengebiet innerhalb einer internationalen Firma mit Training und Weiterentwicklungschancen. Die Entlohnung ist dementsprechend. Wir freuen uns auf Ihre Bewerbung mit Lebenslauf und Foto bis 19 September 2003. Pályázatokat „Pályázat I" jeligére a kiadóba kérjük. 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/A e-mail: jelentkezes@mail.datanet.hu 4OT3 A Hungarocamion- Volán Tefu cégcsoport nemzetközi árufuvarozói tevékenységének bővítéséhez nemzetközi gépjárművezetők részére felvételt hirdet. Elvárások: „E” kategóriás jogosítvány Belföldi/ nemzetközi árufuvarozói igazolvány Küldeménydarabos ADR vizsga PAVII. igazolás Minimum 2 éves nehéz pótkocsin szerzett nemzetközi gyakorlat Érdeklődni és jelentkezni lehet: Hungarocamion Rt. 1239 Budapest, XXIII. Nagykőrösi út 351. Tel.: 421-6666/2615; 421-6666/2478 vagy 06/80-204-309-es ingyenes zöld számon. \ < IHenm-Hardenne (képünkön) I I Capriatival meccsel az I I elődöntőben. totói epa 1

Next

/
Thumbnails
Contents