Petőfi Népe, 2003. szeptember (58. évfolyam, 203-228. szám)

2003-09-18 / 218. szám

2003. Szeptember 18., csütörtök Petőfi Népe és környéke Szerkeszti: Mihályka Gyula HÁZAVATÓ. Hevesi Tamás, Mari Zsuzsi, Princess és a Bohém Ragtime Band is fellép szombaton Kecskeméten, a Kisfaludy Ház avatóünnepségén. Az új épület melletti parkolóban a délután 2-től este 10 óráig tartó programok sorát utcabál és tűzijáték zárja. A 6 ezer 600 négyzetméter hasznos alapterületű lakó- és üzletház előtt elkészült már a park is, illetve a magánberuházás részeként a ház előtt megépült Kecskemét talán legszebb szökőkútja.___________________________fotói banczik Róbert Hitelből épül a kerítés? Egyelőre a városnak kell előteremtenie a 12,5 millió forintot Pályázati pénzből és hitelből próbálják pótol­ni a kecskeméti Széktói Stadion hiányzó biz­tonsági kerítését. Közben a város vezetése vizsgálja, hogy valójában miként történhetett a tévedés. Kecskemét Hiába fordítottak állami és önkormányzati pénz­ből ötszázmillió forintot a kecskeméti Széktói Stadion felújítására, a Magyar Labdarúgó Liga pá­lyahitelesítője nem fogadta el a létesítményt. így az NB I/B-s KTE szeptember 30-a után csak ak­kor játszhat itt, ha pótolják e hiányosságot. A vá­ros ezért most kénytelen a zsebébe nyúlni. A legutóbbi képviselő-testületi ülésen a képvi­selőknek arról kellett dönteniük, hogy honnan teremtsék elő a kerítés megépítéséhez szükséges bruttó 12,5 millió forintot. A vitában felmerült, hogy a város vétlen, hiszen a beruházást a Stadi­on Invest Rt. bonyolította. Elhangzott az is, hogy a küzdőtér és a lelátó között a felújítás előtt volt kerítés. Erről azonban kiderült, hogy azt a létesít­ményen belül, de más helyre építették be. Végül a képviselők egyhangúlag megszavazták, hogy a stadiont működtető Sport Kht. nyújtson be pályá­zatot a Gyermek, Ifjúsági és Sportminisztérium­hoz, ahonnan a nettó beruházási érték hetven százalékát nyerhetik el. Az 5,5 millió forintos pá­lyázati önrészt hitelből fedezi a város. Amennyi­ben a pályázat nem nyer, akkor a teljes cehhet az öpkormányzat állja. A beruházást még a szep­tember 30-i határidő előtt meg kell kezdeni. Köz­ben az önkormányzat kivizsgálja, hogy ki hibá­zott az ügyben. Ez azonban hosszabb időt vesz igénybe, a város pedig addig nem várhat a kerí­tésépítéssel. A Stadion Invest Rt. egyébként levélben tájé­koztatta a Sport Kht. vezetését arról, hogy a Szék­tói Stadion kialakítása során figyelembe vették az UEFA követelményeit. Ezek az előírások a kerí­tésmentes pálya kialakítását preferálják. Az önkormányzat a Sport Kht. ügyvezető igazgatójának véleményét is kikérte. Dr. Kele­men Márk válaszában leírta, hogy a stadion fel­újítása még 2001-ben kezdődött, az MLSZ pedig 2002-ben fogadta el az új pályarendszabályokat, amelyekben újra rögzítette a 2,2 méter élma­gasságú kerítés szükségességét. Az UEFA tehát hiába preferálja a kerítésmentes pályát, ha egy­szer a hazai előírásokban ismét szerepel. takAcs valentina Megújul az emlékerdő Kecskemét Mi legyen a Vasmarcsával? Városrészi ülés Kecskemét A Széchenyivárosi Városrészi Önkormányzat ma 17 órakor rendezi meg soros ülését a Lánc­híd utcai iskolában, melyre min­den érdeklődőt várnak. ■ Ásványok Kiállítás Kecskeméten, a Természet har­madik országa című állandó ás­vány- és őslénytani kiállítás szep­tember 20-án és 21-én is nyitva lesz 9-12 és 13.30-17 óra között.! Hagyományőrzők Kecskemét Ma 16 órakor tartja összejövete­lét a Honvéd Hagyományőrző Egyesület helyi területi szerve­zete Kecskeméten, a helyőrségi klubban. Kiss Mihály Trianon és Magyarország című előadását hallgatják meg. _____________§ N ovember közepéig befeje­ződnek Kecskeméten az „Egy- milliomodik hektár emléker­dő” helyreállítási munkála­tai. A város polgárait szépen kialakított pihenőhely várja majd. A kecskeméti önkormányzat tu­lajdonában lévő „Egymilliomo- dik hektár emlékerdő” még 1975- ben létesült, a megyei kórház és a Szabadidőközpont közötti terüle­ten. Az erdő közjóléti funkciójá­nak megvalósítására három évvel ezelőtt készültek el a tervek. En­nek költségeit az Állami Erdésze­ti Szolgálat Kecskeméti Igazgató­sága finanszírozta, amely később a megvalósításra is adott bruttó 15 millió forint állami támogatást az önkormányzatnak. Az erdőben a munkálatokat még idén augusztusban meg­kezdték. A hulladékot eltávolítot­ták, és a faállomány szükséges gyérítése is megtörtént. A no­vember közepéig tartó kialakítás során tájékoztató és ismeretter­jesztő táblákat, pihenőpadokat és hulladékgyűjtőket helyeznek el. Gyalogutakat létesítenek, fel­újítják az emlékkövet, valamint közhasznú szociális épületeket is létesítenek. Először nem hittem a fülemnek, amikor a minap valaki a Kecske­méti Televízióban azzal oktatott bennünket, hogy a Lenin-szobor- nak és a Vasmarcsának a jelenle­ginél méltóbb helyet kellene ta­lálni, mert mégiscsak „műalko­tások”. Nos, nem az a fő kérdés, hogy műalkotások-e, bár szerintem nem azok. Nagyon is kétséges ugyanis, hogy müalkotások-e mondjuk a valamikor százszám, egy kaptafára készülő Lenin-szob- rok, „amelyek terjedelmének 90 százaléka egy nagy bronzkabát, golyó fej je f a tetején” (Melocco Miklós). Ám nem esztétikai kér­déseket akarok boncolgatni, ha­nem arra a tényre akarom felhív­ni a figyelmet, hogy a köztéri szobrok felállítása, eltávolítása, utcák és terek elnevezése, majd átnevezése a mindenkori kultúr­harc eszköze. Békés eszköz, ha túlkapások nélkül zajlik. így volt 1989/90-ben, amikor a két szob­rot eltávolítottuk. Aki ugyanis a díszítésen túlmutató szándékkal köztéri politikai szobrot állít, olyan céllal teszi, hogy üzenjen a jövőnek, s legalább 2-300 évre kész tények elé állítsa az újabb nemzedékeket a tiszteletre méltó­nak tartható politikai értékek te­kintetében. Azt kell tehát először vizsgál­nunk, hogy a szoborral ki és mit üzen. Csak harmadrangú kérdés, hogy milyen mübeccsel bíró alak­ban. A tartalom és forma persze nem választható (mint ahogy nem is vált!) szét, de politikai szobornál az esztétikai megfonto­lás csak azután lehet elsődleges, miután az üzenet elfogadható. A Vasmarcsa szerintem nem állja meg a helyét műalkotásként sem, de sokkal fontosabb, hogy az üze­nete elfogadhatatlan. A Vasmarcsával ugyanis az 1956-os nemzeti felkelést követő megtorlás végrehajtói üzentek ne­künk, mégpedig azt, hogy fél­nünk kell. Amikor a szobrot avat­ták, 1959 tavaszán, a félelem lég­köre lengte át a kényszerű ünnep­séget, mert még álltak a bitófák, javában működött a hóhér, s a Rákóczi út túlsó végén bilincsbe vert foglyokat kísérgettek a fegy- őrök a rendőrség, a bíróság és a vasútállomás között. A harcba in­duló puskás nő intése a kecske­méti Szabadság téren is lezajlott felkelés eltipróit, a sortüzek végre­hajtóit, a moszkovita hazaáruló­kat biztatja, ellenünk rázva a kar­ját. Bármi is volt ráírva, a Vasmarcsa fenyeget és bosszúra hív. Az más kérdés, hogy a gu­lyáskommunizmus idején már csak mosolyogtunk tenyeres-tal­pas otrombaságán. A Vasmarcsa nem hívhat töb­bé, mert a szobor egykori felállí- tói bennünket nem állíthatnak kész tények elé! Nekünk - a sza­badság és a parlamentáris de­mokrácia iránt elkötelezett Ma­gyarország polgárainak - ők töb­bé nem üzenhetnek! Ebben nincs helye kompromisszumnak. Ha tehát bárkit is zavar, hogy a Vá­rosgazdasági Kft. udvarán áll, s egy elrettentő szoborpark helyi megvalósítására nincs mód, a Vasmarcsát be kell olvasztani, mert az anyaga tényleg nagyon értékes! bálái f. istvAn Rákóczi-konferencia Kecskemét vei. Előadást tart Mészáros Kál­mán hadtörténész, dr. Jósa Iván Holnap délelőtt 9 órakor kezdő- tanár, Péterné Fehér Mária dik Kecskeméten, a Helyőrségi főlevéltáros, Székelyné Kőrös Ilo- Klubban a Rákóczi-konferencia, na főmuzeológus és Kenyeres neves előadók közreműködésé- Dénes nyá. alezredes. ________■ A szűrés életet menthet! 4. Sok nő megriad, amikor kézhez kapja a mellrák-szű­résre szóló meghívót. Pedig a vizsgálatok minimális kelle­metlenséggel járnak. A gya­kori szűrés pedig komoly kö­vetkezményektől menthet meg. A kecskeméti megyei kórházban működő MaMMa Klinika magán- rendelőre emlékeztet. A barátsá­gos környezet segít oldani a félel­met. A klinika vezetője dr. Amb- rózay Éva főorvos, akinek közvet­len személyisége is nyugalmat áraszt.- Hogyan történik az ideérkező hölgyek vizsgálata?- Először felvesszük az adato­kat: van-e valamilyen panasza, hány szülése volt, stb. Aztán em­lőfelvételeket készítünk, össze­sen négyet, valamint tapintásos vizsgálatot végzünk. A felvétele­ket két orvos vizsgálja át. Ameny- nyiben bármilyen elváltozást ész­lelünk, akkor a beteget visszahív­juk. Következik az ultrahangos vizsgálat, és az úgynevezett vékonytű-biopszia. Ennek kereté­ben vákuum segítségével sejteket emelünk ki az elváltozásból. Mo­nitoron keresztül figyeljük, hogy a tű valóban a daganatban van-e, hogy biztosan onnan emeljük ki a sejteket, amelyeket citológus vizsgál meg. Amennyiben továb­bi vizsgálatokra van szükség, ak­kor emlő MR-vizsgálatot, vagy vastagtű-biopsziát alkalmazunk. Ez utóbbi során a daganatból henger-alakú szöveteket távolí­tunk el, amelyeket szövettani vizsgálatnak kell alávetni. Szin­tén a vastagtű-biopsziához folya­modunk, ha a daganat túlzottan nagy, és még műtét előtt „kisebbí­teni” kell.- Mennyire fájdalmasak a vizs­gálatok?- Az emlőfelvétel nem fájdal­mas, legfeljebb kicsit kellemet­len. Az a szerencsés, ha a nők menstruáció után jönnek a szű­résre, hiszen előtte érzékenyebb az emlő. Épp ezért, ha a meghí­vóban szereplő időpont nem megfelelő, akkor hívjanak ben­nünket, és találunk másik alkal­mat. Ami a biopsziákat illeti, ezek még kevesebb kellemetlen­séggel járnak. Leginkább csak a tűszúrást lehet érezni, mivel csak a mellbimbó környékén vannak fájdalomérzékelő ideg­végződések.- Az elmondottakból kiderül az is, hogy elég sok vizsgálatot vé­geznek egy feltételezett daganat esetén. Hogyan történik az értéke­lés?- Az eredmények értékelésé­hez minden terület a maga betű­jelét használja. A radiológia pél­dául az R betűt, a citológia a C-t, és így tovább. A betűk mellé szá­mok kerülnek 1-től 5-ig. Ezek jel­zik, hogy van-e daganat, jóindu- latú-e avagy sem. A különböző területek szakorvosai közösen értékelik az eredményeket, vala­mint azt is, hogy egy-egy eset­ben javasolják-e a műtétet, és milyen kezelésekre volna szük­ség. Ez a csapat az úgynevezett mamma-team, amelynek tagjai között van radiológus, citológus, sebész és onkológus is. Fontos adat, hogy a szűrésen megjelen­teknek általában öt százalékát hívjuk vissza, és közülük min­den tizedik szervezetében talá­lunk rosszindulatú elváltozást. A gond inkább az, hogy sok eset­ben már egy előrehaladott álla­potról van szó, amikor kisebb a gyógyulás esélye. Épp ezért fon­tos volna, ha minden nő megér­tené: a szűrés nem védőoltás. A vizsgálatot minimum kétévente meg kell ismételni. így még idő­ben felfedezhetjük a rákot, és ha­tékonyan tehetünk ellene.- Gyakran felmerül, hogy a kli­nikán várakozni kell, és ezt a mai rohanó világban senki nem vál­lalja szívesen.- A várakozás a múlté. Lehet jönni a szűrési program kereté­ben, vagy beutalóval, illetve név­re szóló időpont egyeztetéssel. Óránként 8-10 beteget tudunk fo­gadni. A lényeg, hogy a megbe­szélt, vagy a meghívóban szerep­lő időt a hölgyek pontosan tartsák be. így senkinek nem kell vára­koznia, és a sokak által rettegett szűrést hamarosan el is felejthe- tik! Folytatjuk.______________t.v. Anyakönyvi hírek • Anyakönyvi hírek Születtek: Varga Panka (anyja neve: Novák Krisz­tina), Nagy­kőrös, Kull- man Ildikó (Tormási Ildi­kó) Nyárlő- rinc, Csorba Kitti (Kerekes Andrea Tímea), Pető Vivien (Veszelszki Erika), Sánta Virág Dorina (Tugyi Erzsébet), Hegyi Roland (Kovács Klára Éva), Garics Péter (Dobos Ildikó), Zsigó Bence (Sipos Erika) Lajosmizse, Bodor Milán Ferenc (Tavaszi Anita), Szatmári Martin (Kis Klára), Radics Dávid (Oláh Ágnes), Föld­házi Roland Pál (Meskó Csilla) Ballószög, Balogh Richárd (Ba­logh Tímea) Lajosmizse, Baranyi Fatime (Baranyi Julianna), Ilonka Anita (Isztoika Ileana) Székelyud­varhely, Mészáros Tamás (Sinkó Edit Ételka), Misándi Szabolcs (Árvái Melinda) Orgovány, Hevér- Szabó Dávid Béla (Kovács Tün­de), Kapantzian Levente Márk (Födő-Vargek Eleonor Elizabeth), Pál István (Kazai Erika Margit) Lajosmizse, Fehér Zsófia Petra (Gáspár Julianna), Marozsi Vanessza Elizabet (Türei Mónika Tímea), Benke Bettina (Szatmári Ilona) Vecsés, El-Said Kende Áb­rahám (Fáy Virág Piroska) Fülöp- háza, Séra Mária Orsolya (Kertész Katalin), Elek Kevin Norbert (Rembeczky Ivett Magdolna) Nagykőrös, Gömöri Norbert (Far­kas Ágnes), Hatvanyi József Krisztián (Vida Edina), Baracskai Dávid (Csernus Ibolya) Izsák, Sendula Zoé (Kiss Erzsébet) Ke­cel, Xue Xin Yiszilvia (Csemák Márta), Lovas Nóra (Tornyi Irén), Biri Dorottya Szonja (Dávid Már­ta), Gubicz Emese (dr. Mezős Ad­rienn Zsuzsanna), Gerőcs János (Sztojka Jolán) Lajosmizse, Pin­tér Kálmán (Lakatos Ibolya), Váradi Eszter (Gulyás Éva). Házasságot kötöttek: Cser­tő Antal és Czompó Anna­mária Izabella, Pulai Zsolt és Tót Szilvia Or­solya, Kovács József és Husz- ka Margit, Do­bos Sándor és Fortran Ildikó, Pisztrán József és Mészáros Gyöngyi, Papincsák Attila és Herczeg-Kis Ágota, Kiss Antal Zoltán és Kuklis Ágnes Ilona, Sza­bó József és Tóth Gabriella, Hor­váth Tamás és Illés Gabriella, Sza­bó Gábor és Rebek Izabella, Szél Róbert Sándor és Böbék Tímea, Tihanyi Zoltán és Szeverényi Zsu­zsanna, Pungur Farkas János és Mester Réka Ildikó, Szili Péter László és Juhos Viktória, Boros Károly és Asztalos Ágota. Meghaltak: Morvái Nándorné Gyulai Ildikó Klára, Tóth Albert (Lajosmizse), Orlov Kázmér Lász- lóné Dobos Mária (Lajosmizse), Fejes Imréné Juhász-Dóra Klára (Budapest), Gubacsi Imre (Fü- löpháza), Nádra Tiborné Berki Anna, Kaiber Konrádné Schmehl Mária (Harta), Rácz Ferencné Adorjányi Erzsébet (Kiskunfél­egyháza), Szekeres Jánosné Botos Eszter (ízsák), Cser Lászlóné Imrefy Magdolna (Soltszentimre), Magyari Jánosné Kovács Ilona (Kiskunfélegyháza), Mikesi Bar­nabás, Mikesi Bertalan, Sipka Istvánná Danka Ildikó (Tisza- kécske), Patkós Józsefné Nemes Krisztina (Kunszentmiklós), Zsemlye Mihály Sándor (Cegléd), Szél Bálint (Lajosmizse), Borka Gáspár, Nagy Istvánná Kollár Má­ria (Lajosmizse), Dankó Gáborné Oláh Erzsébet Mária, _ Baráth Istvánná Fekete Sára (Ágasegy­háza), Sallai Jánosné Janó Erzsé­bet (Szabadszállás), Pálfi Péter, Hajdú Lajos, Papp Balázs Gábor, Simon Lászlóné Nyúl Sára, Mar­ton Gáborné Varga Ilona, László Istvánná Vincze Rozália, Lahota Piroska, Petrik Dezső (Lajos­mizse), Aranyi Ferencné Turucz Irén (Tiszakécske), Zoboki Imréné Bódi Mária (Tiszakécske), Gémes János (Szeged), Gyuris Sándor, Csák János Gábor, Vezsenyi Sándor, Dudás István Bálint, Molnár Mihály, Turi-Pol- gár Eva Khörer Eva (Wien), Kis Mártonná Illés Anna (Ballószög), Pongrácz Balázs (Kerekegyháza), Szobodek István (Kunszentmik­lós), Czira Ambrus (Jakabszál- lás), Nagy Ferenc. ____________■

Next

/
Thumbnails
Contents