Petőfi Népe, 2003. szeptember (58. évfolyam, 203-228. szám)
2003-09-13 / 214. szám
Petőfi Népe 2003. Szeptember 13., Szombat Baja, Bácsalmás és környéke Szerkeszti: Géczy Zsolt Hírek VÍZÁLLÁS. Mára 59, keddre pedig 132 centiméteres vízállást mutat a vízügyi előrejelzés a Duna bajai szakaszán. Mohácsnál 71, illetve 146 cenüt várnak. Vízhőmérséklet: tegnap Bajánál 18,9, míg a mohácsi szakaszon 20 Celsius-fokot mértek. MEGÚJUL A NAGY CSITÓ. Megújul a bajai Citaonica (nagy Csitó). Muity Antal, a Bajai Bunyevác Katolikus Olvasókör elnöke arról tájékoztatta lapunkat, hogy a horvát kormány pályázatukra, a nagy Csitó újjáépítésére mintegy 6 millió forint (200 ezer horvát kuna) vissza nem térítendő támogatást hagyott jóvá. A tető- szerkezetet és a nagytermet már rendbehozták, a pályázati pénzből pedig befejezhetik a tervezett munkálatokat. Felújítják a fűtést és a vízellátást, helyreállítják a klubhelyiséget. Az egyesület elnöke bízik abban, hogy a kivitelező még idén átadja az épületet. így jövő februári bajai bunyevác prélót már a korszerűsített intézményben tarthatják meg. KÖNYVEK BEZDÁNBA. Immáron hagyományosnak mondható módon, a tanévkezdéskor magyar nyelvű olvasókönyveket vittek ajándékba Bajáról Bezdánba. Először három évvel ezelőtt kaptak ajándékot az iskola magyar osztályának tanulói. ■ OKTATÁSI CENTRUM Szakmaszerzés Ápolási asszisztens. Munkavédelmi technikus, Szoc. gondozó-ápoló, Pék, Pénzügyi, ingatlanközvetítő, Gyógymasszőr, Kéz-láb-műköTöm, Ruházati eladó, Mérlegképes, Gyógyszertári asszisztens, | Boltvezető, ABC-eladó, Tb., - Marketing. Baja, SzentA.23/B Te».: 79/322-628,30/370-4185 A Diamant P^t Malom Kft. pjjunarfl felvételre keres vámügyintéző- , adminisztrátor i munkakör betöltésére női munkatársat. Jelentkezni írásban, önéletrajzzal a következő címen: Diamanl International Malom Kit. 6500 Baja, Dózsa Gy. út 61-63. Jelentkezési haláridő: 2003.09.30. Rézbe vésett színes tájak és vízfestett növények láthatók a bajai Gyakorló-galéria falain. A Bezerédj utcai általános iskolában a tanév első kiállításán Gross Arnold és Richter Ilona mutatkozott be. Schmidt An- tal hidrobiológus ajánlotta műveiket a közönségnek, zongorán Valasek Szilvia kísért, fotó! király László Szorgalmasan készül a bajai Szívzűr Klub a Szív Világnapjára. A szeptember 27-i rendezvénysorozat előtt egy kis helyzetértékelésre kértük Baráti Györgyöt, a klub alapító és most tiszteletbeli elnökét. Egészségügy- Nem szeretném riogatással kezdeni, inkább ténymegállapításnak szánom: a halálozások több mint fele szív- és érrendszeri betegségekre vezethetők vissza - mondja Baráti. - Ezeken belül a koszorúér betegségek a listavezetők. Pedig egyáltalán nem szükségszerű, hogy így legyen. A nyugati országokban a táplálkozási szokásokban bekövetkezett változások, a több testmozgás és korszerű gyógyszeres kezelés hatására a szívbetegségekkel kapcsolatos halálozást mintegy 30 százalékkal visszaszorították. Tudni kell, a rizikó- faktorok közül a magas vérnyomás - mely egyébként szorosan összefügg a táplálkozással -, a szív- és érrendszeri betegségek akár 80 százalékában játszhat szerepet.- Mindenekelőtt életünk minőségét kell javítani - folytatja az elnök. - Megváltoztatni egészségtelen életmódunkat, mozgásszegénnyé torzult életvitelünket, az élvezeti szerek mértéktelen fogyasztását, az erőnkön felüli ön- stresszelést. Gátat kell szabnunk a környezeti ártalmaknak, és nem utolsó sorban az egészségtelen táplálkozási szokásoknak. Röviden így foglalhatom össze a tennivalóinkat, ezekért dolgozik - remélem mind több eredménynyel - a bajai Szívzűr Klub. GÁL ZOLTÁN FERENC-CSATORNA. A Dunát és mellékágait is alaposan megviselte a nyári kánikula és aszály. Mindmáig egy méter alatt áll a folyam Bajánál, nehezen kap lábra a Ferenc-csatorna is. A csatorna kis vizét néhol már benőtte a vízi növényzet a pecások és a túrázók bánatára. Bizonyára most is hasznos lenne a részvénykibocsátás, mint 1873- ban. Akkor a Ferencz-csatoma Társulat így jutott tőkéhez. A pénzt a csatorna felvirágoztatására lehetne fordítani. A részvényt régi, bajai előfizetőnk, Millunov Dániel bocsátotta szerkesztőségünk részére. ■ "... aztán újra visszajövök s itthon maradok, ez a föld az én éltetőm, én itt dobogok/" A Nagy László: F sorokat írta utolsó, X V ijiji m Ént: (épülő című verséből kölcsönzött szeremlei kiállításának meghívójára KOVÁCS LÁSZLÓ a tanár, a művész, a polgár, a szeremlei EMBER -63. születésnapjának küszöbén - végleg megtért őseihez. Az Alois Dallmayr Automaten-Service Kft. franchise-partnereket keres italautomata üzemeltetésére Alois Dallmayr Bács-Kiskun megyei városokban és Cegléden, kivéve Baja. Amit biztosítunk: ♦ biztos megélhetési lehetőség ♦ azt a sikerélményt, hogy egy piacvezető vállalkozás eredményes tagja lehet ♦ folyamatos szakmai képzést és segítséget vállalkozás vezetéséhez Amit elvárunk: ♦ kiemelkedő munkabírás ♦ magas kommunikációs szint ♦ előírásoknak megfelelő üzemeltetés ♦ higiéniai elvárásoknak való megfelelés A pályázat elbírálásánál előnyt élveznek a vállalkozói háttérrel, vállalkozói múlttal, vagy vállalkozási szándékkal rendelkező családi vállalkozások. Jelentkezési cím: 1188 Budapest, Nagykőrösi út 24. Az írásos jelentkezésnek | tartalmaznia kell a vállalkozásban részt vevők rövid szakmai életrajzát. 5 sm a éiájpé m,T / HIRDETÉS- PPfflTl NPflP FELVETEL: 79/323-974 Zsákutca lehet a Gyalog utca Baja Fellélegezhetnek a Gyalog utca lakói, s közben túl sok port sem szippantanak be. Ez a közeljövőre érvényes előrejelzés. Amint arról a Petőfi Népe már többször beszámolt, az utca mintegy 30 ingatlantulajdonosa írásban tiltakozott az ott uralkodó lehetetlen állapotok miatt. Nagyobb esőzés esetén befolyik a víz a házakba, szárazabb időben viszont, az autók nyomán döbbenetes porfelhő lepi be az utcát. Utóbbit az ÁNTSZ mérése is igazolta. Levélben kértek segítséget a térségi képviselőjüktől a Gyalog utcaiak. Bartos Nándor szakértőkkel helyszínelt, s a mérnökök megállapították, teljesen jogos a lakók panasza. Korábban zúzott kővel szóratta fel a város az utat, ez pedig nagyobb járműforgalmat, s ezzel port hozott a lakóknak. Jelenleg a polgármesteri hivatal műszaki osztálya dolgozza ki a megoldási terveket, információink szerint négy változat van. Tény: a vízelvezetés, a forgalom- korlátozás és a portalanítás megoldandó feladat. Bartos Nándor úgy véli, az egyébként is szűk utcát - mely a csapadékvíz-elvezetők megásása révén tovább kes- kenyedik - valószínűleg napokon belül zsákutcává nyilvánítják. Ezzel a nagy forgalom és a por problémája jórészt megoldódik, legkésőbb jövő év tavaszán pedig a vízelvezető-árkokat is kiássák. Széli Péter polgármester szerint a lehetséges változtatások közelebb visznek a rendezettebb állapotokhoz, ám viszonylag szerény anyagi ráfordítással csak részmegoldást jelenthetnek. MUNKATÁRSAINKTÓL Hollandoktól nyertek pénzt Nemzeti Park A Riha vízpótlására és jelentős madárállományának bemutatására nyert pénzt pályázaton a Du- na-Dráva Nemzeti Park. A finanszírozó, mint több korábbi programnál, ez esetben is a holland kormány. - A tó vízpótlására komoly szükség van, mivel a száraz nyár miatt jelentősen csökkent a vízmélység - mondta Omacht Zoltán, a Béda-karapancsai tájegység vezetője. - Megbontunk egy áttöltést, kikotortatjuk a Kis- Riha medrét és kitisztíttatjuk a bevezető árokrészt. A terület számottevő, különösen gazdagnak és változatosnak mondott madárvilágát egy megfigyelőtorony építésével és egy gyűrűzőállomás létrehozásával tudjuk bemutatni az érdeklődőknek. A holland kormány mintegy 40 millió forintot biztosít a beruházásra, amely rö- videsen megkezdődhet. ______■ Ú J ESZKÖZÖK. Hercegszántón műszereket vásároltak az egészségháznak a II. Jótékonysági Gyermeknapon gyűjtött adományokból. Egy automata vérnyomásmérő és egy magzati szívhangérzékelő gyarapítja a műszerállományt. Varga Gábor főszervező adta át az eszközöket Rezákné Papp Éva védőnőnek._____fotó; tölgyesi oábor p erfekt Gazdasági Tanácsadó, Oktató és Kiadó Rt. tanfolyami ajánlata a 2003/2004. tanévre • Pénzügyi és számviteli ügyintéző (Kecskeméten, Baján, Kiskőrösön, Kiskunhalason) • Mérlegképes könyvelő (Kecskeméten, Baján, Kiskőrösön, Kiskunhalason) • Államháztartási szakosító (Kecskeméten) • Pénzügyi-számviteli szakellenőr (Kecskeméten) • Adótanácsadó (Kecskeméten) • Társadalombiztosítási ügyintéző (bérszámfejtési ismeretekkel bővített) (Kecskeméten, Kiskunfélegyházán) UJ! • Személyügyi Ügyintéző (Kecskeméten) • Társadalombiztosítási ügyintéző + Személyügyi ügyintéző együtt (Kecskeméten) • Társadalombiztosítási szakelőadó (Kecskeméten) • Személyügyi gazdálkodó (Kecskeméten) • Minőségbiztosítási felülvizsgáló és tanúsító (Kecskeméten) • Társasházkezelő (Kecskeméten) NYEREMÉNYAKCIÓ! Minden induló csoportból 2-2 főt a tanévnyitón kisorsolunk. A nyerteseknek a képzéshez szükséges tankönyvcsomagot Akkreditációs a PERFEKT Rt. ingyen biztosítja! lajstromszám: 0036 OKÉV Ny. sz.: 07-0041-02 Cn 200003 A képzések kezdésének tervezett időpontja: 2003. október. Jelentkezési határidő: a képzés kezdetéig folyamatos, a munkaügyi központ támogatását kérőknek 2003. szeptember 25. További információk: Bács-Kiskun Megyei Igazgatóság g 6000 Kecskemét, Kisfaludy u. 6-8. Tel./fax: 76/484-806. § Szívünk egészségéért