Petőfi Népe, 2003. szeptember (58. évfolyam, 203-228. szám)
2003-09-13 / 214. szám
1 2003. Szeptember 13., szombat Petőfi Népe Kecskemét és környéke Szerkeszti: Mihályka Gyula Követelik az elkerülőutat Forgalomlassító demonstrációra is sor kerülhet Kecskeméten, ha nem épül meg az északkeleti elkerülő. A polgárok panaszairól Hetényi István önkormányzati képviselő a közelmúltban tájékoztatta a város vezetését. Közlekedés Hetényi István a legutóbbi képviselő-testületi ülésen elmondta: az utóbbi években a Kecskeméten átmenő gépjárműforgalom erőteljesen megnövekedett. Különösen érvényes ez a 441. számú úton. Egymást érik a kamionok, személyautók, a kecskemétiek helyi közlekedése már-már lehetetlen. A Ceglédi útra, a Mátyás király körútra és a Bethlen körútra szinte képtelenség ráfordulni a mellékutcákból. Amikor a Ceglédi úton lévő vasúti sorompó zárva van, akkor óriási dugók alakulnak ki. A nagy forgalom miatt repedeznek az út menti házak falai, a levegő szennyezettsége pedig lassan elviselhetetlen. A városatya elmondta, hogy tavaly még lehetett olyan híreket haliam, miszerint a közeljövőben megépülhet Kecskeméten az észak-keleti elkerülőszakasz. A legfrissebb hírek szerint azonban a kormány hatéves gyorsforgalmi út építési programjába nem került be a Kecskemét-Békés- csaba szakasz. Ez egyben azt is jelenti, hogy a kecskeméti elkerülőnek még egy időre biztosan búcsút mondhatunk. Hetényi István elmondta, hogy a polgárok úgy látják: más városokban sorra épülnek az állami pénzekből létrejött utak. Ehhez képest a kecskeméti elkerülőszakasz minden választási kampány fő témája, később azonban nem történik változás. A városatya a végsőkig elkeseredett kecskemétiek kérését tolmácsolva mondta: a polgármester folytasson tárgyalásokat a gazdasági miniszterrel, és vegye fel a kapcsolatot az országgyűlési képviselőkkel annak érdekében, hogy az elkerii- lőút megépülhessen. Hetényi István hozzátette: az érintett útszakaszok lakói annyira el vannak keseredve, hogy amennyiben a kormányzat részéről nem érzékelnek segítő szándékot, akkor készek akár forgalomlassító demonstrációval felhívni a figyelmet a problémára, takác« valentina Hamis rendszám a Moszkvicson Helvécia Egyedi azonosító jel meghamisítása miatt indult eljárás egy helvéciai férfi ellen. „Hamis” rendszámot tett egy Moszkvicsra, és úgy vett részt a közúti forgalomban. A bűncselekményre azt követően derült fény, hogy rendőri ellenőrzés miatt megállították a férfi kocsiját. A helvéciai iskola-soron késő este igazoltatták a rendőrök, és az iratokat kérték a sofőrtől. Kiderült, hogy a Moszkvics műszaki érvényessége és környezetvédelmi igazolása lejárt, biztosítása pedig nincs. A járőr később elkészítette az igazoltatásról a jelentést, és szabálysértési feljelentést tett a helvéciai sofőr ellen. Ennek során derült fény arra, hogy „hamis” a gépkocsi rendszáma: egy Trabant személyautón kellene lennie. A rendőrségi számítógép egyébként nem csak ezt, hanem a Trabant alváz-, és motorszámát is kiadta. így néhány nappal az igazoltatást követően megjelentek a rendőrök a helvéciai férfi tanyáján és a részletek felől érdeklődtek. Kiderült, hogy a Moszkvicsot évekkel korábban kivonatta a forgalomból az akkori tulajdonosa. Leadta a rendőrségen a rendszámot, majd 2002-ben eladta a hatósági jelzés nélküli kocsit a helvéciai férfinek. Az új tulajdonosnak azonban volt egy „felesleges” rendszáma: a kadafalvi roncsderbit követően, még 1999- ben kapott ugyanis a verseny szervezőitől egy üzemképtelenné vált, de rendszámmal ellátott Trabantot. Amit azután elbontott, és darabonként értékesített. A rendszámát azonban megtartotta, majd feltette az időközben megjavított, közlekedésre alkalmassá tett Moszkvicsra. A kocsit a tanyája, valamint Helvécia között alkalmanként használta is: egészen addig, amíg nem történt meg az igazoltatás. A férfi ellen - aki állítja: nem tudott arról, hogy ez bűn- cselekmény - vádat emelt a Kecskeméti Városi Ügyészség, így rövi- desen bíróság elé állítják, hoiilopy Kétnapos kutyaparádé CACIB Kecskeméten e hétvégén rendezik meg a Nemzetközi CACIB Kutyakiállítást. Az eseményre tizennyolc országból érkeznek a négylábúak és gazdáik. A Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesülete (MEOE) tizedik alkalommal rendezi Kecskeméten a rangos seregszemlét. Az esemény helyszíne a Szabadidő Központ lesz, ahol ma és holnap reggel 9 órától kezdődik a program. A kiállításra 1600 kutya érkezik. A szervezők ez alkalommal is neves angol, osztrák, norvég, ausztrál és svéd bírókat hívtak meg. A mindkét nap 16 óráig tartó látványos műsor keretében többek között kutyabemutatók és Agility-verse- nyek is lesznek. A rendezvény fővédnökei dr. Szécsi Gábor polgármester és Simicskó István országgyűlési képviselő. A szervezők 1600 kutyát várnak a kiállításra. FOTÓI PN-ARCHÍV Országos nőtalálkozó A Nők a Nemzet Jövőjéért Egye- perctől országos nőtalálkozót tart sülét és a Magyar Asszonyok Ez- a kecskeméti Piarista Gimnázi- redévi Szövetsége ma 8 óra 45 umban. _______ ■ A PUI ÁLLÁST KERES ÁLLÁST KÍNÁL CSALÁDIAS jellegű kis ABC-be eladót keresünk azonnali belépéssel. Bér: megegyezés szerint. Érd.: 06-30/5151-567. A Family Frost Kft. fiatal, dinamikus / keres mirelit termékek gépkocsiról történő értékesítésére. Jelentkezni a 06-30/300-91-21 | telefonon lehet, 5 munkanapokon 8-tól 11 óráig. ÉRETTSÉGIZETT műszakicikk-eladót felveszünk Kiskunhalasra. 70/335-2743. A DUTRADE CENTER DUVER Acélkereskedő és Szolgáltató Kft. (a DUNAFERR csoport tagja) 6000 Kecskemét, Garay utca 1-3. sz. felvételt hirdet 1 fő raktárosi munkakör betöltésére. Alkalmazási feltétel: targoncavezetői jogosítvány és/vagy lángvágó vizsga és gyakorlat. (Felvilágosítás: s 76/416-438, Csákó Pál) § ESZTERGÁLYOS szakmunkást felveszünk. 06- 30/9552-457.-----------------------------------**06620* F ÁS-DARUS tgk.+pót sofőrt keresek kecskeméti telephelyre. 30/972-7462. FIZIKAI munka! 06-30/515-04-23.-----------------------------------*406*03* F UTÁRSZOLGÁLAT keres kecskeméti számlaképes vállalkozókat max. 6 éves kisteherautóval. Telefon: 30/637-7755-----------------------------------*406764* G YAKORLATTAL rendelkező férfi lógondozót keresünk. Érdeklődni a 30/349-33-25 telefonon lehet.-----------------------------------*406369* K önnyű fizikai munkára női és férfi betanított munkaerőt-operátort azonnali belépéssel felveszünk. Érdeklődni: 06-70/544-3213 és 06- 70/559-0504-es telefonon. KECSKEMÉTI székhelyű cég eladói munkakörbe kereskedelmi végzettséggel rendelkező, talpraesett munkatársat, illetve targoncavezető engedéllyel, gyakorlattal rendelkező precíz raktárost keres. Jelentkezés levélben a Lakfel Kft. 6000 Kecskemét, Máriahegy 419. címen.---------------------------------------------*409113* A Kecskeméti Főiskola GAMF Karának Gépszerkezettani és Terméktervező Tanszéke az alábbi tanfolyamokat szervezi: AutoCAD középfokú és INVENTOR tervezőrendszer alkalmazása. , Bővebb információ: Nagy Ferencné, 76/516-331. f, KERTÉPÍTÉSI munkára keresünk férfi munkavállalókat azonnali kezdéssel, korrekt bérezéssel! Érdeklődni lehet csak 13.00- 17.00 közötti időintervallumban, 76/417-714 és 30/4-363-292 telefonszámokon, vagy személyesen Kecskemét, Hajdú u. 2. sz. alatt. KMÉTI elektronikus média keres üzletkötőt, hirdetésszervezőt. Tel.: 70/381-9077----------------------------------*40*946* K ŐMŰVEST és segédmunkást felveszek. 30/389-1534.-----------------------------------*408843* K ÖZPONTBAN, forgalmas út mellett, helyiséggel rendelkező takarmányboltost alkalmaznánk Kecskemét 50 km-es körzetében. 30/25-75-083.-----------------------------------»406268* P IACVEZETŐ cég az újonnan nyíló ceglédi Tesco áruházba valutapénztáros munkatársat keres. Minimum feltétel: államilag elismert alapfokú nyelvvizsga. Tel.: 70/380-0208 PLAKÁTRAGASZTÓT keresek Kecskemétre. Feltétel: max. 35 év, saját szgk. 30/9-555-441.----------------------- *408978* R 0TI2003 Bt. munkaerő-közvetítő keres: kertészmérnököt, segédmunkásokat, ácsokat, tetőfedőket, bádogosokat pszichológust kőműveseket, burkolókat. Bővülő kínálat: regisztráció biztosított! 90/590-117. Info: 70/221-50-90. 360 Ft+áfa/perc. SZABADSZÁLLÁSI textilüzembe rajzoló-terftő szabászt és varrónőt felveszünk. Tel.: 06- 30/9416-612-----------------------------------*406465* T EHENEK mellé gondozót keresek bentlakással. 20/3621-486. EMBER- és társadalomismeret szakos, tanítói diplomás fiatalember Kecskemét vagy környékén általános iskolában munkát keres. Csak napközis állás is érdekel! Tel.: 06-20/55-86- 831----------------------------------*408560* F ELSŐFOKÚ marketing- és reklámmendzser végzettséggel, közel tízéves szakmai tapasztalattal, referenciával Kecskemét és környékén (értékesítési stratégiák, árbevétel, megrendelési állomány és piaci részesedés növelésében szerzett tapasztalatokkal) feladatokat keresek. Tel.: 06-30/303-4410-----------------------------------*406668* F ORD Transittal személy- vagy áruszállítói állást keresek főállásban. 30/448-1444.-----------------------------------*406384* K ECSKEMÉTI nyugdíjas tanítónő délelőtti vagy délutáni munkát keres. Leveleket “Otthon” jeligére a kiadóba várom.-----------------------------------*406787* R EGISZTRÁLT mérlegképes könyvelő, nyugdíjas, nagy gyakoriattal, napi 3-4 órás állást keres. Tel.: 30/29-55-462-----------------------------------*408519* 3 5 ÉVES érettségizett férfi szerb és horvát felsőfokú nyelvvizsgával, alapfokú számítógépes gyakoriattal állást keres Kiskunhalason vagy Szegeden. Minden munkalehetőség érdekel. 70/2808-227.-----------------------------------*409114* 3 7 ÉVES, megbízható nő, betanított konyhai munkát vállalna egy műszakban. Minden megoldás érdekel! Érd.: 76/723-117.-----------------------------------*408740* _____ADÁSVÉTEL_____ A KCIÓS tűzifa! Tel.: 06-30/9120-770 FENYSTABIL FÓLIÁK ? és 2 év GARANCIÁSAK ÁRENGEDMÉNNYEL a készlet erejéig! *r Agroker Mezőgazdasági Áruház § Kecskemét, Halasi út 29. 76/516-198.^ BETETES, tömör tölgyfa ajtó gyöngystáv marással, selyemfényű lakkozással, vadonatújan eladó. Jobbos, külmérete 210x75 cm. Irányár: 55 ezer Ft. Tel.: 76/424-386---------------------------------------------*397042* B ONTOTT cserép, válogatott 1600 db eladó. T.: 78/422-845, 20/473-84-77---------------------------------------------*408697* B OROSHORDÓ 160-500 l-ig eladó. 76/483- 582.---------------------------------------------*406236* C ITROMFA, termő 6400 Ft-ért eladó. T.: 06- 30/387-9307, utánvéttel is---------------------------------------------*406336* É PÍTŐANYAGOK, béléstest kisméretű tégla, burkolótégla, horogfák, ajtó, ablak eladó. 06- 30/314-9971. ELADÓ szőlődaráló, 60 l-es prés, fahordók, különböző méretű. 76/484-398.-----------------------------------*394769* K OZMETIKUSÁGY, fejmosó eladó. 20/9509- 742.-----------------------------------*402912* O LCSÓ ipari varrógépek eladók. Ugyanitt 10- es ketlizők, vasalóasztal. 30/9439-276.----------------------------------*409081* S ZOLÁRIUM fekvő 40 csöves Ergoline eladó: 222 E Ft Érdeklődni: 30/93-39-666.-----------------------------------*408766* ■ Zárt rendszerű, 4 állásos ALFA-LAVAL fejőgép, valamint 650 l-es tejhűtó eladó. 20/460-8315,-----------------------------------*406870* 2 DB Stihl fűrész, 4 db gumiabroncs felni, ill. terménydaráló és 2 db lengyel gy. rádió eladó. Soltvadkert Mátyás k. út 89.-----------------------------------*408923* 3 0 L-TÓL 300 l-ig új hordó kapható. Kecskemét Mathiász u. 9:Tel.: 76/476-123 5 és 10 l-es automata palack- ozógépet keresek megvételre, árajánlattal. 20/953-7734. 38.000 kalóriás új kazánok eladók. Irányár: höszigetelt 70.000 Ft, sima 60.000 Ft. 30/98-343-72-----------------------------------*408840* 4 00 l-es fagyasztóláda (üvegtetős, tolótetős, gurulós) alig használt állapotban eladó. 06- 30/5080-319.-----------------------------------*409139* ________ÁLLAT________ A KTÍVAN vadászó, díjnyertes szülőktől simaszőrű, barna spriccelt vizslák sporttársi áron eladók. Érd.: 06-20/383-08-69.-----------------------------------*408645* B IVALY bikaborjú, szamár csődörcslkó eladó. 30/457-5055.-----------------------------------*408979* C SINCSILLA mókus család (8 db) olcsón eladó: 16 E Ft. Érd.: 76/320-589.-----------------------------------*408914* E LADÓ 11 db birka. Ár: 17.000 Ft/db. Érd.: 06-30/342-9489. 8 Elsőfias nagy tejhozamú üsző eladó. Csővári Mihály, Bocsa. 30/363-0209. — ------------------------------*406782* H ÚSSERTÉS 130 kg-os, 2 hónapos hasas, október közepi elléssel eladó. 30/622-1065.---------------------------- *406884* J OHN-DEERE 970 gabonakombájn kukoricaadapterrel, sok alkatrésszel eladó. Birkát beszámítok. Érdeklődni: 06-70/539-9014.-----------------------------------*405638* K ECSKÉK eladók. 76/703-322.-----------------------------------*406804* L IPICAI (75%-os) csődör és kisbéri félvér kanca egyéves csikók eladók. 30/607-4535.-----------------------------------*409076* 8 Mt. napos üszőborjú eladó. 20/4525-744. — ------------------------------*406704* NÉMET juhász szuka 1,5 éves, fajtiszta eladó. 06-30/9675-082. 6500 Ft. P01TYANÓS, fejős és vemhes tehenek eladók. Tel.: 20/3621-486.-----------------------------------*408652* ■ Simaszőrü német vizsla kölykök és 5 db 8 hónapos toklyó birka eladó. Telefon: 30/282-6364.----------------------------------------------------------*4065ro* 82 db spániel kutya ingyen elvihető. 30/5659-719. 8 2,5 éves nehézsodrotL vasderes kancacsikó eladó; szarvasmarhát beszámítok. 76/709-520. 3 DB szopós borjú eladó: 06-78/443-476.-----------------------------------*409086* 3 ÉS 5 éves sötétpej nagyon szelíd ló eladó, hobbira is alkalmas. Ugyanitt 9 éves, kiscsikó- val sötét pej ló; lovaglásra és kocsikázásra kitűnően alkalmas. 06-20/9-117-019.-----------------------------------*403254* 4 0 DB hasas anyabirka eladó. Érdeklődni: 06- 20/951-83-78, 06-79/476-304.-----------------------------------*408852* 6 É. heréit tarka póni eladó. Telefon: 20/3352-693.-----------------------------------*405772* 6 M!-ES kennel és 1 éves törzskönyvezett német juhász szukakutya eladó. 06-20/371- 4348.-----------------------------------*406995* 7 DB tehén, 15 ezer liter tejkvóta, 220 V 300 literes tejhűtő eladó. 20/240-7527. _______BÚTOR_______ N ÉGY és fél részes szekrénysor eladó. 30/23- 62-630. ______HANGSZER______ P IANÍNÓT vennék, oroszt, fiatalt, jó állapotban, első kézből. Tel,: 30/522-1303 SZINTETIZÁTOR (Yamaha PSR-37) kifogástalanul eladó. 77/457-132. _______OKTATÁS______ K M ÉTEN 7 éves kislányomnak úszóoktatót, zongoratanért keresek heti 1-1 alkalomra. 30/9852-613. . A nagykőrösi Toldi Miklós Élelmiszeripari Középiskola, Szakiskola és Kollégium savanyító (OKJ: 31 5212 11) és pék (0KJ: 31 5212 10) szakmai tanfolyamot hirdet. A képzés elméleti és gyakorlati részét az Iskola nagy tapasztalattal rendelkező szaktanárai ; tartják az intézményben (nyilvántartási szám: 07-0098 02 Közép-magyarországi Regionális Igazgatóság) Jelentkezni Kasza József igazgatóhelyettesnél az 53/351-922 teietonszamon lehet KÖZÉPISK. tanár németből, matematikából tanítást, korrepetálást vállal. Telefon: 70/229-5143. Polgármesteri fogadónap Kecskemét Dr. Szécsi Gábor kecskeméti polgármester fogadónapot tart szeptember 25-én, csütörtökön délelőtt 10 órától. A város polgárai közérdekű bejelentéseikkel, javaslataikkal kereshetik fel. Az érdeklődőknek szeptember 19- ig írásban kell jelezniük részvételi szándékukat, a bejelentés, javaslat tárgyának megjelölésével. Cím: Kecskemét Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal, Képviselőtestületi Osztály-Közgyűlési Csoport, 6000 Kecskemét, Kossuth tér 1. ■ Jövőre is lesz ösztöndíj Oktatás Jövőre is csatlakozik Kecskemét a Bursa Hungarica Felsőoktatási Ösztöndíjrendszerhez. A város képviselő-testülete legutóbb úgy döntött, hogy a jövő évi költség- vetésében összesen 3,5 millió forintot biztosít a hátrányos helyzetű hallgatók rendszeres anyagi támogatására. ________■ J ó kedvű nap SZELEIFALU Kecskeméten, a szeleifalui óvoda mellett ma délelőtt fél tíztől egész napos vigasságot rendeznek. Komonyi Zsuzsa műsora 17 óra 30 perckor kezdődik, Betty Love 19 óra 20 perckor lép színpadra. A tűzijáték este fél tízkor kezdődik. RENDEZVÉNY KECSKEMÉTEN az Angolkisasszonyoknál öregdiák-találkozó lesz 2003. október 4-én (szombaton), 10.30 órakor. Névre szóló levelet nem küldünk. Ebédigénylést szept. 25-ig kérjük Czollner tér 5. vagy 76/416-418 telefonra eljuttatni.----------------------------------------- *408738* S ZOLGÁLTATÁS ÉPŰLETBURKOLÁS közületek és magánszemélyek részére. 06-20/4849-829; 76/472-906, esti órákban. “Minőség és garancia”-----------------------------------*406562* G ÉPI vakolás, hőszigetelés: 20/33-58-223.----------------------------------*408972* K ÖVETELÉSBEHAJTÁS cégek és magánszemélyek részére rövid határidővel. Tel.: 06- 20/250-4533, 20/5636-004 — --------------------------------*408878* K ÚTFÚRÁS 10% kedvezménnyel. Kérjen ajánlatot! Kis Károly kútfúró Halas, 30/9384789. — -------------:-------------------------*405956* N ÁDTETŐ készítése, javítása: 30/904-3756. ÜVEGEZÉS olcsón, gyorsan! Kmét, Csongrádi u. 21., 8-17 h-ig. Tel.: 76/321-427---------------------------------------------*305454* T ÁRSKERESÉS MEGISMERKEDNÉK 50 év körüli szolid férfival, aki szeretetre vágyik. 06-30/597-3121.---------------------------------------------*408998* V ÁLLALKOZÁS BELVÁROSI melegkonyhás étterem bérleti joga eladó. 06-30/9784-557.--------------------------------—*409131* M OST induló MLM-rendszerbe tagokat keresünk! Mágneses-gyógyító hatású, exkluzív ékszerek forgalmazása! T.: 20/494-2275; 30/303-7193, este 6 óra után.-----------------------------------*408941 • S ZEGEDI gyermekorvosi körzet praxisjoga eladó. 06-20/5417-999.-----------------------------------*408786* 3 ,5 tonnás Mercedes kistgk.-val fuvart vállalunk bel- és külföldre. Ár: megegyezés szerint. 06-20/3311-023.-----------------------------------*409012* _______VEGYES_______ A LBÉRELTI szoba kiadó (fürdő-konyha használattal) nem fekvő beteg gondozásáért és kisebb házimunka elvégzéséért. Megbízható, középkorú egyedülálló hölgy jelentkezését várjuk. Irányár (csak rezsi): 5000 Ft Érd.: 76/484-486.---------------------------------------------*406312* B ETONOSZLOP, pázsitrácskő eladó. Érdeklődni lehet: 20/493-1174, 76/702-172. 750 Ft/db, 240 Ft/db.---------------------------------------------*405498* V .