Petőfi Népe, 2003. augusztus (58. évfolyam, 178-202. szám)

2003-08-07 / 183. szám

I 2003. Augusztus 7., csütörtök MEGYEI KÖRKÉP Petőfi Népe - 5. oldai ŐSZINTE AHITAT. A zene élvezete nem korhoz kötött. Legalábbis a Kecskemét főterén minap lencsevégre kapott pillanat alapján. Amikoris az egyszemélyes hangversenyt adó zenészt sokáig és őszinte áhítattal csodálta, hallgatta egy ráérő apróság. fotó: b. j. Nyoma sincs a víznek Kecskemét Nyoma sincs már a városban a kecskeméti „özönvíznek”. Ahogy jött, el is ment, pedig néhány utcában akár úszó­versenyt is lehetett volna ren­dezni. Szekeres István, a Bácsvíz Rt. ve­zérigazgatója arról tájékoztatta lapunkat, hogy csupán a szé- chenyivárosi szabadidőközpont horgásztavának minimális víz- szintemelkedése mutatja ma is, hogy példátlan mennyiségű csa­padék (négymillió köbméter) hullott a városra. A Bácsvíz Rt.- hez nem érkeztek kártérítési igé­nyek amiatt, hogy jó néhány pin­cébe és lakásba visszafolyt a Megújul a Dunaegyháza Idén nyáron megújul a dunaeg'y- házi általános iskola. A rekonst­rukcióra 2,5 millió forintot nyert a helyi önkormányzat pályázati úton. Ezzel lehetőségük nyílt a Új burkolat Kiskunfélegyháza A közelmúltban fejeződött be a szennyvízcsatorna-beruházás Kiskunfélegyházán. A Kossuth utca északi részét érintő közel fél milliárd forintos program még 2001-ben kezdődött, és a város lakosságának közel egy- harmadát érintette. A kiépített új csatornahálózat hossza mintegy tizenhét kilométer. A beruházás a Fadrusz János, Bercsényi Mik­lós, Mikszáth Kálmán utca, illet­szennyviz, men a csapaaeK is De- jutott ebbe a rendszerbe, és a csöveken át nem tudván időben távozni, a mélyebb pontokon a felszínre tört. Ilyen kártérítési igénnyel a Bácsvíz Rt. nem is tud­na mit kezdem, mert a cég bizto­sítása ilyen esetekre nem érvé­nyes. Szekeres István leszögezte, hogy a kritikus órákban jó volt az összhang a katasztrófavédelem és a vízmű szakemberei között, amit az özönvíz másnapján tar­tott városházi értékelő megbeszé­lésen is elégedetten állapították meg az illetékesek. A vezérigaz­gató ismét felhívta rá a figyelmet, hogy aszályos időkben is érdem­ben kellene foglalkozni a város csapadékelvezető hálózatának fejlesztési kérdéseivel. b. f. i. helyi iskola bejárati ajtókat hőszigeteltre cse­rélni, valamint nyolc ablaknak is új kerül a helyére. Az említettek mellett az összesen 3 millió 200 ezer forintos felújítási munkála­tok közt szerepel a festés és a parketta lakkozása is. ________■ a z udvaron ve az Izsáki út mellett a városhá­zát is érintette. A polgármesteri hivatal épületét és szennyvíz­csatorna-hálózatát is bekötötték az új rendszerbe. Ennek nyo­mán megújult a városháza belső udvara is. Új, esztétikus térkő burkolattal látták el a járófelüle­tet, a régi töredezett beton he­lyett. Értesüléseink szerint a több mint 100 négyzetméteres beruházás 5-6 ezer forintba ke­rült négyzetméterenként. ANDA Hetvenmillió forintot nyertek Nem csak férőhelyből, munkahelyből is jóval több lesz az eddiginél Több mint hétszázmillió forintot nyert pályá­zati úton a közelmúltban a fenntartó megyei önkormányzat a tiszaugi Szőke Tisza Szociá­lis Otthon bővítésére és felújítására. ______________Tiszaug A Radvány család egykori kastélyában kialakított szociális otthonnak jelenleg hetvenöt lakója van. Többségük értelmi fogyatékos. A szociális otthont, mint tu­lajdonos-fenntartó, a Jász-Nagykun- Szolnok Megyei Önkormányzat mű­ködteti. (Noha három éve.Tiszaug Bács- Kiskun megyéhez csatlakozott, az ott­hon továbbra is a Szolnok megyei ön- kormányzaté maradt.) A fenntartó me­gyei önkormányzat nemrég több mint hétszáz­millió forintot nyert pályázati úton az otthon bő­TÁMOGATÁS vítésére és felújítására - tájékoztatta lapunkat He­gedűs Jánosné. A polgármester asszony elmond­ta: a nagyszabású beruházás után az intézmény bentlakásos férőhelyeinek száma huszonöttel bővül. Mindemellett a tervekben egy huszon­négy férőhelyes lakóotthon építése is szerepel. Ezzel nem csak a gondozottak száma emelkedik majd, de harminccal nő az otthon munkahelyeinek száma is - hangsúlyozta a polgármester asszony. A beruházás várhatóan 2003. végén, 2004. elején kezdődik el, és a tervek szerint három esztendő alatt valósul meg. A ter­vek szerint a rekonstrukció során az in­tézményben a szennyvíztisztítást is megoldják. A tisztító berendezés alkal­mas lesz majd arra, hogy Tiszaug szip­pantott szennyvizének egy részét is fogadja. SZ.T. Ma indulnak Erdélybe Apostag/Csíkmadaras Apostag tizenkét esztendővel ez­előtt lépett testvértelepülési kap­csolatba az erdélyi Csíkmadaras­sal. Ma népes delegáció utazik ki a távoli, fazekasságáról híres er­délyi településre. Holnap a házi­gazda Csíkmadaras és az apostagi önkormányzat képviselő-testüle- te nyilvános, együttes ülést tart. Az apropó természetesen a jeles ünnep. Szombaton a vendéglátók művelődési házában fellép az apostagi Ladik Zenekar, vasárnap pedig a színjátszókor. A Bács-Kis- kun megyei küldöttség hétfőn in­dul haza. ■ Alkotótábor a Holt-Tisza partján Tegnap az üvegfestészet fortélyaival ismerkedtek a gyerekek. . FOTÓ: SZ. A. Tiszaug Hétfőn indult és péntekig tart. Ötvennégy gyerek, illetve fel­nőtt részvételével hetedik al­kalommal rendezték meg Tiszaugon, a hagyományos augusztusi kézműves alkotó­tábort. A táborba - melynek ezúttal is a szervező Balás Edéné háza ad otthont - a helybeliek mellett ez­úttal is szép számmal érkeztek gyerekek a szomszédos Tiszasas- ról, de jöttek Kecskemétről, Bu­dapestről, Szigetszentmiklósról és Dunaharasztiból. A hétfőtől péntekig tartó foglalkozások résztvevői ezúttal a Selyemfestés, gipszöntés, üvegfestés , agyago­zás, bőrdíszmű, fafaragás, gyer­tyaöntés és rongybabakészítés fortélyait ismerhetik 'meg. A kü­lönböző tevékenységek oktatásá­ban Nagy Karolina, Szalainé Balás Tünde, Sinka Ferencné tiszaugi tanárnő és Olar Mircea is besegít. A fafaragással foglalkozó házigazda - aki egyben a Tisza­ugi Falusi Turizmus Egyesület el­nöke - lapunknak elmondta: a tá­bor ezúttal is ingyenes. Az alap­anyagok költségeire - a korábbi évekhez hasonlóan - pályázati úton szerzett támogatást. A tá­borban készített tárgyakat idén is hazavihetik a gyerekek. SZ. A. Opció Sajtóértesülések szerint az M5- ös autópálya koncessziós joga­it birtokló AKA Rt. tuladonosai (osztrák és francia pénzcso­portok) a jövő év elején egyhó­napos opciót adnak a magyar államnak arra,, hogy az több­ségi részesedést szerezhessen a cégben, magyarul visszavásá­rolhassa a koncessziót. így az M5-öst is be lehetne kapcsolni a matricás rendszerbe, s ol­csóbban utazhatnánk az alföl­di autópályán. A kiszivárgott értesülést senki sem kommen­tálja, nem is erősíti meg, de nem is cáfolja. Hiteles infor­mációk híján tehát csak talál­gatni lehet, s a fantáziára ha­gyatkozva képzelegni arról, hogy milyen is lehet a tárgyalá­sok légköre az AKA Rt. tulajdo­nosai és a gazdasági miniszté­rium között. Az opció - elővéte­li jog - biztosítása nagyvonalú gesztus-e, vagy arcátlanság, esetleg ravasz manőver, ami már a vételár felsrófolására irányúin A koncesszorok most látszólag nagyvonalúan azt mondták, hogy januárban nem adják el másnak a jogai­kat, csak a magyar államnak. Ez az én fantáziámban már előrevetín egy fatomcég jelent­kezését, amelyik ugyanebben a hónapban kétszer annyit Ígér majd az MS-ösért, mint az a körülbelül 100 milliárd fo­rint, amennyiről most beszél­nek egyes szakértők. Az eladó úgy tesz, mint aki megméreti a portékát a piacon, mielőtt vég­legesen döntene. A játék tehát súlyos tízmilliárdokról szól, s a mi zsebünkre megy... b. f. i. Táncoktatást szerveznek Kiskunfélegyháza Cigány folklór táncoktatás in­dul Kiskunfélegyházán. A helyi cigány kisebbségi önkormány­zat olyan roma és nem roma fi­atalok jelentkezését várja, akik a hagyományos cigány kultúra- és azon belül is a zene és tánc- megismerése iránt éreznek magukban kedvet és tehetsé­get. Keresnek továbbá olyan személyeket, akik a cigányze­nét művelik: gitárost, tambu- rást, szintetizátorost. Jelentkez­ni lehet a kisebbségi önkor­mányzat irodájában kiskunfél­egyházi városháza első emele­tének 26-os helyiségében, illet­ve Ajtai Kálmánnál a 06 20 / 594 89 32 - es telefonszámon. A próbák helyszíne átmenetileg a szakmaközi művelődési ház, időpontja minden héten szer­da, péntek és szombat 14-16 óra között lesz. ■ KÁNIKULA. A múlt heti enyhe időjárás és a szokatlan mennyiségű csapadék után ezen a héten ismét visszatért a kánikulai meleg. Aki tehe­FOTÓ: B. J. ti, a vízparton, aki nem, az árnyékban igyekszik enyhülést találni. A szökőkutak környéke különösen felértékelődött mostanság. PERFEKT Gazdasági Tanácsadó, Oktató és Kiadó Rt. tanfolyami ajánlata a 2003/2004-es tanévre • Pénzügyi és számviteli ügyintéző (Kecskeméten, Baján, Kiskőrösön, Kiskunhalason)- Vállalkozási ügyintéző (Kiskunfélegyházán)- Mérlegképes könyvelő (Kecskeméten, Baján, Kiskőrösön, Kiskunhalason)- Államháztartási szakosító (Kecskeméten)- Pénzügyi-számviteli szakellenőr (Kecskeméten)- Adótanácsadó (Kecskeméten)- Társadalombiztosítási ügyintéző (bérszámfejtési ismeretekkel bővített) (Kecskeméten, Kiskunfélegyházán) UJ!- Társadalombiztosítási szakelőadó (Kecskeméten)- Személyügyi ügy intéző (Kecskeméten, Kiskunfélegyházán)- Személyügyi gazdálkodó (Kecskeméten)- Minőségbiztosítási felülvizsgáló és tanúsító (Kecskeméten, Kiskunfélegyházán)- Társasházkezelő (Kecskeméten) Azok a hallgatók, akik 2003. augusztus 20-áig leadják jelentkezési lapjukat, a tandíjból 10% kedvezményt kapnak. Miért érdemes bennünket választani? • Saját tankönyvkiadóval rendelkezünk • Előadóink oktatásban jártas, gyakorlati szakemberek • ISO 9001 minőségbiztosítási rendszerünk garantálja a minőségi szolgáltatást • Azok a hallgatók, akik saját maguk fizetik a tandíjat, igénybe vehetik az szja-kedvezményt (a befizetett tandíj 30%-a az adóból - saját vagy legközelebbi családtag - leírható) • A munkaügyi központ támogatása kérhető (egyéni, állásmegtartó támogatási forma) • A képzések a szakképzési alapból is finanszírozhatók r) Az összes, PM által felügyelt OKJ-s képzés vizsgáztatási jogával rendelkezünk. A képzések kezdésének tervezett időpontja: 2003. október Akkreditációs További információk: lajstromszám: 0036 _ , ,T OKÉVNy.sz.: 07-0041-02 Bacs-Kiskun megyei Igazgatóság 6000 Kecskemét, Kisfaludy u. 6-8. Tel./fax: 76/484-806 Y perfekt V

Next

/
Thumbnails
Contents